Az indexen sok helyütt van szó az arabokról, perzsákról, egyéb iszlám hitű népekről ahogyan éppen az aktuális világpolitika történik. Ez a sok szó sokféle is, mindenki másként nyilvánít véleményt. Egyesek szerint csak támadás és hódítás jellemezte őket és ma is csak alkalomra várnak, mások, pedig csal a keresztesek és utódaik által megtámadott Ezeregyéjszakai világot látják benne. Ami a történelmi ismereteket illeti azok csekély kivételtől eltekintve felszínes, iskolai tanulmányokból, mai újságokból, népszerű ismeretterjesztő filmekből áll össze.
Jaj, mozlim... Borzasztó. Rosszabb, mint a kereszTYén. Muszlim (aki aláveti magát az Iszlámnak, Isten akaratának), derék arab szóként. A muzulmán se sokkal jobb, bár az legalább rég beépült a szókincsbe. (A legrosszabb persze a mohamedán: az iszlám vallás jóval több a prófétánál).
Ha nagyon akarod visszamehetünk Sztálin elvtársig, aki mint a nácikkal kokettálókat kitelepített 300 ezer csecsent Kazahsztánba, vagy a cár atyuskákákig, akik meghódították az imámoktól a Kaukázust.
Ettől még a szaudi pénzzel együtt érkezett wahabita terroristák azok maradnak, amik. Vannak orosz túlkapások, de nem mérhető iskolai mészárláshoz, vagy kórház megrohanásához, piaci, lakótelepi robbantáshoz. Ezek nem a megszálló ellen vívott harcok, hanem közönséges terrorizmus.
Egyébként megjegyezném az oroszok harcmodora sokat változott csecsenföldön is. Néhány belügyes és katonai kommandós alakulatot leszámítva helyi csecsenek harcolnak egy-két régi hadúr ellen, akik legénységének jó része már nem is csecsen, hanem jemeni, szaudi arab és kaukázusi mozlim zsoldos.
Az orosz birodalom szemléletet leszámítva azért a túloldalon sem grál lovagok vannak, sőt akik iskolás gyerekeket mészárolnak le, vagy kórházi betegeket, azok bizony igen sötét alakok. A csecsenek többségének is sok amit a wahabiták művelnek, pedig a hegyi törzsek hagyományos harcmodora is erősen eltér az európában bevettől.
Oroszország egy Belgiumhoz mérhető ország, amely a szakadatlan igazságos védekező háborúiban a Föld területének egyhatodára terjesztette ki hatalmát...
Nevén lehet nevezni, a wahabitákról van szó. Még 5 százalékot se tesznek ki, a gond csak az a 3 legfontosabb szenthelyből 2 -t ők őriznek, illetve elképesztő olajvagyon fölött rendelkeznek. Bin Laden is wahabita (házasította Afganisztánban a talibánnal, amelyet részben ő szponzorált) s ez a szekta fészkelte be magát a 90-es években Csecsenföldre is.
Máshol, ahol harcok vannak bonyolultabb a helyzet, mint az izraeli, libanoni hezbollah esetében, vagy a Moro front a Fülöpszigeteken, amelyek saját értelmezésük szerint szabadságharcot vívnak.
Nem az arabbal,mint néppel van gond,hanem a vallásukkal az iszlámmal.Miért van az,hogy szerte a világban(közelkelettől kezdve a fülöpszigetekig)leginkább az iszlámhívőkkel van a baj?"
Miféle baj van a vallásukkal az iszlámmal? Pontosan olyan egyistenhit, mint a zsidóké vagy keresztényeké! A Vatikán a 20. század közepéig közönséges eretnekségnek tekintette! (Mint például a reformátusok, evangélikusok) Csak azóta minősül új vallásnak.
Argentinában él másfél millió arab, mégse hallani, hogy bármilyen gond lenne velük...
Egyébként a muzulmán világ határterületein szoktak konfliktusok kialakulni ( pl. Bosznia, Fülöp-szigetek, Palesztína). Belső területeken kvázi vallásbéke ( Egyiptomban 5-6 millió kopt keresztény él, de Libanonban, Szíriában, Irakban is milliós az ókeresztény közösség) van, annyi megszorítással, hogy muzulmán nem térhet át más vallásra, mert azért fundamentalista, vallásos országban akár fűbe is haraphat, mint a hit elárulója.
Nem az arabbal,mint néppel van gond,hanem a vallásukkal az iszlámmal.Miért van az,hogy szerte a világban(közelkelettől kezdve a fülöpszigetekig)leginkább az iszlámhívőkkel van a baj?És még öngyilkos merénylők is leginább közülük kerülnek ki??
Némi halvány elégtétel lesz majd a madridi vonatrobbantásokért ötöt-hatot berámolni a szaudiak hálójába."
Ez alatt (kb. 100 perc) meghal 50 spanyol nyugdíjas természetes halállal, beszökik Hispániába 200 Maghrebi, és születik Hispániában már állampolgárként 500 sárgalábú...
Az a rettenetes gyanúm támadt, hogy akkoriban foglalják csak el a keresztények Córdobát...
Ja és a AH 595 és AH 610 között uralkodó Mohamed an-Naszír ugyanaz a személy mint VII. Mohamed (Granada 1392-1408), de Juszuf nevű fiaik is ugyanezt jelzik.
"Azt hiszem ez a beavatkozás azért volt szükségesmert oroszország északról fenyegette Törökországot, míg ali délről. Na most a Dardanellák védelme miatt nem omolhatott a szultán hatama ezért állították le a brittek Alit."
-- Hát, ez nem egészen így volt. Az európai nagyhatalmak azért léptek föl Mohamed Ali ellen, mert túl sikeres volt. Pár év alatt gatyába rázta Egyiptomot, iparosított, hogy fegyvert gyárthasson, kétszázezres hadsereget állított fel és a franciaországban leépítés miatt elbocsátott tisztek garmadájának segítségével európai katonai kiképzést adott a seregének. Magyarán energikusan nekilátott egy erős iszlám államot létrehozni. Hatalma csúcspontján uralma alá tartozott a török birodalom jó része, Szíria, Arábia, Egyiptom, Szudán, Kréta, Palesztina és Kilikia. Persze formailag mindezt mint a szultán pasája uralta. A valóságban azonban arról volt szó, hogy a szétkorhadó félben levő török állam helyébe egy vitális új iszlám állam lépett volna, csak a központja nem Isztambul, hanem Kairó, az uralkodója pedig egy agilis, nagy tehetségű modernizátor.
A cárnak ez azért nem tetszett, mert semmi kedve nem volt egy megújhodott iszlám birodalommal birkózni a Boszporuszért, a brit külpolitikának meg azért, mert Mohamed Ali 1834-ben és 37-ben Arábiában terjeszkedett, s ezzel keresztezte az angolok eufráteszi és szuezi földszorosra vonatkozó viziút-terveit (ennek az India felé vezető hajóút szempontjából volt nagy jelentősége).
Palmerstonnak ezen kívül az sem tetszett, hogy a török szultán és a cár úgy egymásra találtak, hogy az orosz benfenntesek még a szultán kabinetjébe is bekerültek. Az sem örvendeztette meg, hogy a két fél Unkiar-iszkelesz-ben (bazzeg, ezt háromszor kellett megnéznem, mire sikerült leírnom) védelmi szerződést írt alá. Ennek a nagy barátságnak az volt az előzménye, hogy a cár hadiflottát és 20e katonát küldött a szultánnak segítségül Mohamed Ali ellen az eggyel korábbi felvonás idején (most csak a legutolsó események előtti helyzetet vázolom). Ez nagyon úgy nézett ki Londonból, mintha a török állam maradéka Pétervár védelme alá került volna és ezzel a Boszporusz is, natürlich, mivel annak működése általában úgy nézett ki, hogy békeidőben a kereskedelmi hajók átmehettek, hadihajók meg nem, háborúban pedig annak a hadihajói kelhettek át, aki éppen jól feküdt a szultánnál. Namost az orosz expedíciós hadsereg a szerződés után az említett Unkiar-iszkelesz-ben állomásozott, ami gyakorlatilag Konstantinápolyt jelentette.
Mégtovábbá az sem volt Palmerston ínyére, hogy a francia tisztek és a legkülönbözőbb területen dolgozó szakemberek garmadája révén Egyiptomban a franciák befolyása nőddögélni kezd és hovatovább Algéria gyarmatosításában kérik fel együttműködésre Ali hadseregét.
Ezért 1838-ban kereskedelmi és diplomáciai offenzívába lendültek. Rávették a szultánt, hogy szüntesse meg az Egyiptomnak kedvező monopoliumokat és az őt védő vámokat szállítsák lejjebb. Az intézkedés Ali pénzügyi kivéreztetését célozta a brit kereskedelmi konkurencia helyzetbe hozásával. Ez hamarosan a küthayai béke felrúgásához és újra háborúhoz vezetett Ali és a szultán között (az előző menetet a konyái csatában Ali Ibrahim nevű fia megnyerte). Most a szultán angol flottasegítséget és német hadseregújraszervezési segítséget kért, de Nezeb mellett újra ütközetet vesztett Ibrahimmal szemben és kénytelen lett Szíriát örökletesen Ali fennhatóságaként elismerni.
Ez aztán végképp betette a kaput Londonban Palmerstonnál. Ausztria, Oroszország és Poroszország beleegyezését szerezte meg egy ultimátumhoz, hogy Ali visszakozzon, vagy különben háború lesz. Párizst "elfelejtették" értesíteni, mivelhogy Lajos Fülöp Alit támogatta. Lajos Fülöp erre cirkuszt rendezett és háborúval fenyegette meg Londont, de Palmerston helyesen gyanította, hogy ez műbalhé, a francia államnak erre nincs sem ereje, sem hajlandósága valójában, úgyhogy süketséget színlelt.
Ali úgy látta, hogy a franciák kiállnak mellette, ezért visszautasította az ultimátumot, hogy védje az elért eredményeit. Erre az európai koalíció támadásba lendült, osztrák-angol hajókról Bejrútban partraszálltak a szultán török katonái, a fellázított drúzok és maroniták megverték Ibrahim seregét, Szíriában a partmenti városokat elfoglalta az angol flotta, Alexandriában pedig az egyiptomi flottabázist bombázta. Ez ellen már Ali is tehetetlennek bizonyult és 1840 novemberében békét kért.
Uralmát ezek után szisztematikusan semmivé tették (bár Egyiptom és Szudán a kezén maradt), a szorosokról szóló orosz-török egyezményt pedig új megállapodással helyettesítették. Az új nem állt ellentétben a régivel, csak éppen az erőviszonyok változtak meg: Ali sikeres megtörése egyértelműsítette, hogy angol hadifölény van a mediterráneum keleti felében, ami így a szultánt angol "hűbéressé" tette. Az oroszokat kiebrudalták Isztambulból, a hajóik ezentúl nyilvánvalóan csak az egyezmény szerint közlekedhettek, mivel a cár már nem számított olyan közeli jóbarátnak, mint korábban, márpedig a hadihajóknál ez döntött, a szultán barátsága. Igaz, az angol hajók meg nem mehettek be a Fekete-tengerre, de a lényeg az isztambuli cári nagykövet török kabinetfőnöki megbizatásának eliminálása volt Palmerston szempontjából.
Valaki meg tudná mondani, hogy mi történt Córdobában? A mórok/arabok a hidzsra időszámítás szerint AD 1236-ban elmennek, (AH 633) de a keresztények csak 194 év múlva (200 AH) 1430-ban jelennek meg (AH 833).
Mer mért is?
1236-ban III. Ferdinánd, Kasztília és Leon uralkodója foglalta el. (ráadásul e király utóbb még szentté is avatták) Az 1430-as dátum miért érdekes?
Cordoba köszöni szépen, de már 1256-tól Kasztília része volt.
Valaki meg tudná mondani, hogy mi történt Córdobában? A mórok/arabok a hidzsra időszámítás szerint AD 1236-ban elmennek, (AH 633) de a keresztények csak 194 év múlva (200 AH) 1430-ban jelennek meg (AH 833).
Ne gondold, hogy csak a magyar történelmi atlaszban van hiba. Átnéztem a megfelelő a magyarnál részletesebb német nyelvű történelmi atlaszokat is. Ott is baj van. De a linkelés is bizonyította, hogy zavar van. Egyébként ezek a térképek nem több száz évet fednek át.