Megnéztem, de nem tartom célszerűnek egyetlen track alapján módosítani az OKT útvonalát. Kisebb hibának gondolom hogy a térkép egy ideig a régi utat mutatja mint azt hogy esetleg berajzolok egy hibával terhelt nyomvonalat. Sajna erdőben a műholdkép sem segít.
Látványos épületfelújítások, átalakítások mentek végbe az elmúlt évben a pályázatoknak köszönhetően a Medves-vidéken is, de pont ugyanezen érzések fogalmazódtak meg bennem is mint benned.
Az embereknek nincsen pénze, és sajnos elenyésző számban fogja érdekelni őket mindez, valószínűleg. A magyar és a szlovák oldalon is egyaránt értendő az anyagi háttér hiánya, tóték talán még csóringeresebben is állnak mint mi, ránézésre mínusz 10 év még hozzánk is...
De valószínűleg a cél az volt amint rozaa is megfogalmazott, és a fentiek a kutyát sem érdeklik.
Kis túlzással a környék két legszebb épülete a pályázatok során megújult salgóbányai bányakaszinó (könyvtár is volt) és az egykori Napsugár étterem, amely most bemutatóközponttá avanzsált.
(a somosi kocsma törzsvendégei szerint a "majomketrec":-)) )
Az egykori bányakaszinó felújításának nagyon örülök, többször sétáltam a romos falai közt, de akkor is úgy virít így felújítva a környékének kis házai közt mint Salamonnak az a bizonyos testrésze.
És egy ettől független, teljesen ontopik hír, amelyben nagyon ügyes ideológiát olvashatunk arról amelyet én eddig még csak a Börzsönyben és a Nyugat-Cserhátban tapasztaltam, mégpedig hogy a jól járható földutakról miért is vezetik be a cserjésbe, az ösvény nélküli erdőbe a turistautakat, melyek amúgy évtizedek óta jól elvoltak a földutakon...:
Ez nem is olyan rossz ötlet. Csak hát helyette mi inkább Zempléni Gyümölcs utat kell létrehoznunk, mert most tematikus utakban látják fenn a jövőt. Hogy közben a Zemplén elveszítheti vadregényes varázsát, az senkit sem érdekel.
"Kisgyónban a villanyóra szekrényre szerelt kis dobozkában a kis matricák (másnéven nyalókák) rendben vannak..."
A matrica és a nyalóka nem teljesen ugyanaz. A klasszikus "nyalóka" bélyegszerű kialakítású kis papírfecni, egyik oldalán a bélyegző lenyomattal, a másik oldal szárazon ragasztós. Ha ezt az oldalát megnyaljuk, akkor a ragasztó "aktivizálódik" ás a nyalóka beragaszthatóvá válik az igazoló füzetbe. A "matrica" öntapadós papírdarab, ami egy hordozó szalagon található. Ha erről a szalagról (amit általában különálló kockákra darabolnak) leválasztjuk, akkor nyalás nélkül is beragasztható a ragasztós oldalánál fogva a füzetünkbe.
sokunk számára ez egy elképesztően nagy összeg, viszont semmiség arra, amilyen célok meg lettek fogalmazva.
legbölcsebben talán úgy lehetne elosztani ha a mostani felnövekvő generációnak mutatnák meg testközelből a természetet, amely mindkét szereplő fél (úgymint gyerek és természet) hasznára válna.
ezt a területet nem ismerem, de a hosszútávú turistautak úgy vélem önmagukban nem jelentenek olyan vonzerőt ami segítene felzárkózni MO kevésbé fejlett régióit - márpedig az eu-s támogatások fő mozgatórugója.
ott vagyunk, hogy a helyieknek a villanyszámla kifizetése a komoly próbatétel és nem törik a fejüket azon hol gyalogolhatnak kedvtelésből. aki meg utazik és túrázni szeretne annak pedig akad jópár egyéb alternatíva. pl. a fizetőképes pesti pógár közel azonos utazással eléri Ausztria és Szlovákia magashegyi terepeit, ha pedig helyben keresnek valamit, arra ott a Pilistől Börzsönyig terjedő vidék.
töredék, akik napi 20-30 kilométer gyaloglásért körbeutazzák az országot.
Példának okádék: Rudabánya-Bódvaszilas P sáv jelzést összekötni a szlovák oldali Karszt-úttal, Aggteleknél behozni és Szuhafőn keresztül vissza Rudabányára? Jól jár vele a két NP, a lakosság is, meg Garass is! :) És akkor történt is valami.
komolyan azt gondolom ennyiből lehet már turistaattrakciót csinálni, pl. kalandpark, bobpálya stb - igaz ebből is már kezd a kelletéből több lenni, de biztos lehetne még eredeti ötletet kitalálni.
maga Ipolytarnóc és Somoskő vára megáll, mint önálló program, nem kell sztráda közé. a pest megyei suliban teljesen bevett, hogy elmennek erre kirándulni az általános iskolás osztályok. nem tudom itt mi lesz az elképzelés, de 30km gyalog (lovas MTB) út koncepciójával nem lehet tömegeket megcélozni, akit meg mégis annak tökéletesen jól festett eddig is a terep.
szomorú hogy egyből legyintünk hogy lenyúlás az egész, még szomorúbb, hogy ezzel nem is vagyunk cinikusak...
...de amíg nincs beton, addig a pénzes hétvégi turista nem tud felmenni a pártközeli haver által nyitandó büféhez a hegytetőre kocsival vagy túramotorral... Pár koszos bakancsos miatt meg nem érdemes ott fent büfét nyitni :)
nagyon kíváncsi vagyok hogy fingfűrészelés történik 250 millióért, vagy tényleg lesz valami minimális értelme a dolognak. ha jól veszem le a képekből: gyalog, lóval és hegyibicajjal eddig is járható volt a terep.
Nagyon OFF. Ha az összes uniós / közbeszerzéses / nem közbeszerzéses (25 milla alatti) beruházás 20%-át nézzük - amit vissza csengetnek! - nagyjából az egészségügy-oktatás-kutatás fejlesztés szentháromság (meg a komplett jövőnk) lenne biztosítva. Az általában véve is gáz, hogy 1 egységből 0,2-t vissza kell adni a megfelelő embernek.
Ha a turisztikai pályázatok 20%-a turistaút felújításra lenne, és azt a 20% valóban csak a szükséges, ésszerű mértékben használnák fel, akkor 1 év alatt meglenne az összes turistaút felújítása...
Nyilván itt a turistaút leaszfaltozását nem tekinteném ésszerű felhasználásnak...
OFF! A 20% szentesíti az eszközt. Minél nagyobb egy beruházás összértéke, annál zsírosabb a föle. A tanösvényeket - és az ország működését - illetően nincsenek illúzióim, ipari méretű lenyúlás zajlik.
a főnökúr kocsija, háttérben egy markoló, elején tolólap
egyébként azt mondta amiről a cikk is szól, lovas-mtb-gyalogos útvonal, kilátóval, padokkal, híddal
ilyen, melőtt még "bántják"
ide lenne létszükséglet egy híd?
különben nem győzöm hangsúlyozni: gyönyörű szakasz, szóval ha nem betonozzák le és évi száz turistával több látja emiatt a fejlesztés miatt, ám legyen :-)
Megújul az Északi Zöld egy 30 km-es darabja Kalonda és a Karancs közt? Persze mi másnak mint egy újabb tanösvénynek köszönhetően, ami nem baj, csak már picit sok van belőlük.
A kezdeményezést egyébként teljesen pozitívnak gondolom.
Mindenkinek aki játszik az OKT fényképes kvízzel, és havonta indul a díjért is...
Annyi baj legyen nem viccel, betartja amit ígér, legnagyobb meglepetésemre nekem is küldött egy kis figyelmességet, hittem is meg nem is amit mondott ezzel kapcsolatban, de lám!! :-)
Köszönöm szépen 'Joe, még egyszer, megérkezett! :-))