Amikor én halas lettem, már átszámozott kocsik voltak. Ahogy a képről betudtam azonosítani, ezt a kocsit,21 (20) 55 097 0050 volt a száma, ha jók az emlékeim. Csak belföldön használtuk. Volt még hasonló alvázon, és felépítménnyel készült kocsi, de nagyobb tartályokkal, az 51,52,53-as. Ez utóbbiak víz készlete, 18 m3 helyett 21 m3 volt.
Ha valaki rendelkezik fotóval, leírással, vagy rajzzal, ami alapján a fenti teherkocsik feliratozását rekonstruálni lehet és hajlandó velünk megosztani,
Dozátoros kocsikhoz van egy vagy két fénymásolt újságcikkem a Sínek világa folyóirat 1970-es évekbeli számaiból, majd otthon előkeresem, ha nem felejtem el :)
Vannak benne rajzok, de konkrétan feliratozásokra vonatkozó részletekre nem emlékszem. Viszont leírják, hogy abban az időszakban zárt szerelvényben (10-12 kocsi, nem tudom fejből), a kezelőszemélyzet számára Azért majd beszkennelem és elküldöm, hátha tudtok valamit használni belőle.
Viszont 1972-ben az első 120 darab még Fads 696 0000-0119 sorozatjellel és pályaszám-tartományban futott (Zielona Góra-i gyártás). További beszerzések 1977-ben 100 db (Zielona Góra), 1983-ban 50 db (Chorzów).
Az Albert-Modell Kft. információt gyűjt az alábbi MÁV teherkocsikról:
Rmms/Slmmps IV. korszak
Eams IV. korszak
Lengyel gyártású Eas/Eaos IV. korszak
Faccpps dozátoros IV. korszak
Fal önürítős (billenő felépítményes) IV. korszak
Fal önürítős (billenő felépítményes) bármely korszak, de barnától és paradicsomvöröstől eltérő szín (speciális, átépített kocsik nem jöhetnek szóba)
Lengyel gyártású Uacs IV. korszak (ÉPFU?), illetve nem Pultrans feliratú
Ha valaki rendelkezik fotóval, leírással, vagy rajzzal, ami alapján a fenti teherkocsik feliratozását rekonstruálni lehet és hajlandó velünk megosztani, kérjük írjon a publikus e-mail címünkre. Az esetleg megvalósuló modellből az információ szolgáltatója tiszteletpéldányt kap.
Jellegrajz albumunk nekünk is van és a Google-t mi is használjuk, olyasmit keresünk, amit ezekből a nyilvánvaló forrásokból nem szerezhetünk meg. Köszönettel:
Köszönöm annak, aki feltette! Amikor még 2 tárolóhelyünk volt, 1978 végéig, (egy Kelenföldön, egy Józsefvárosban), a józsefvárosi képviselő én voltam, amíg a teljes, (vagonok, műhely, és a kamionok) odaköltöztetése, meg nem történt. Jó volt látni, és felidézni, az emlékeket!
Porva - Csesznek állomás a valódi helyszín 27:30-tól nézzétek, ekkor érkezik a vonat, 29:30-nál egy szép G kocsi fékbódéval.
(Érdekes, hogy az épület a film kedvéért egy előtetővel van ellátva, és külön érdekes a jelzőhíd, (tekintve, hogy eredetileg az állomáson nincsenek is kijárati jelzők,) amin a II. vágányra érvényes kijárati jelzőn van szabad-jelzés, miközben a II.-on csak egy teherkocsi áll, a jelenet legvégén már rendben van a dolog, vissza is állítják a szabad kijáratot ahogy kell.)
Hát talán emlékeztek, azt hszem a Csupasz-pisztoly sorozat főcímében erre a mondatra: