Keresés

Részletes keresés

retisonic Creative Commons License 2021.02.21 0 0 33693

Darabszámra nem nagy a sérüléshullám, de Leon és Thomas kiesésével az idei és a tavalyi alapcsapat két pillére esett ki, azok az emberek, akik legerősebbek pressingben, és azok, akik irányítják a csapat mozgását, ez igenis baromi súlyos érvágás. És akkor még nincsen Pavard és Gnabry, akik szintén az alapcsapat tagjai. Kiesett Tolisso és Martinez, akik ismerik és értik az alapjátékunkat. Őket az újakkal kellene helyettesíteni, és az egy dolog, hogy egyesek nem ütik meg a szintet, de esélyük sem volt elsajátítani a játékunkat, aminek tavaly is a csapatszintű  védekezés volt az alapja. Ezt nem lehet betanulni akkor, mikor három naponta meccs van. Itt jön ki, hogy se nyári, se téli felkészülésünk nem volt. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy Gnabry és Costa kiesésével Sané és Coman csapágyasra van járatva. El kell fogadnunk, hogy ez a szezon ilyen lesz. Azzal, hogy a tavalyi igazolások így besültek, a bosnyák már nem alibizhet nyáron megint. Gondolom, ennek szól Upa korai megszerzése. Kell még a Neuhaus/Zakaria/Camavinga hármasból valaki, és egy jobbhátvéd. Nyilván ilyen szempontból a lehető legrosszabbkor jött Toli sérülése, mert belőle pénzt nem látunk, de ezt meg kell oldani valahogy.

 

Faragó meg egy beteg ember, akinek a közvetítése abból áll, hogy azon élvezkedik, ha a Bayernnek nem megy, és akkor jöhet az olyan faszágaival, mint tegnap, hogy a Bayernnek tavaly szerencséje volt. Borzalom az az ember, nála még Török is klasszisokkal jobb, Méhesről nem is beszélve.

Előzmény: Racilaci (33691)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.21 0 0 33692

És még valamit - bár ezt igazából a Sport Tv topikba kéne írni, ha van vagy lenne ilyen: 

 

Egyszerűen elviselhetetlen Faragó kommentátorúr tevékenysége. Az, hogy ezerszer elkoptatott butaságokat, bárgyú közhelyeket sulykol egy meccsen többször, meg a képernyőn látott jelentéktelen dolgokat részletez hosszasan (Rummenigge úr leporolja az öltönyét, miközben biztosan zavarja a napfény), nem tekinthető közvetítésnek. 

Szóval a tévé vezetése elgondolkodhatna a feladatok rotálásán: a csatorna közvetít török bajnokságot, a Bayernen kívül más csapatok meccseit is - ezekből is adhatnának Ricsinek, mert mindig ugyanazt a közönséget egy héten belül többször elviselhetetlen kihívások elé állítja. (Pénteken pl. a ritkán közvetítő Petur András volt, azt reméltem, hogy övé lesz a szombat délután is. Vagy a szombat este közvetítő Fülöp László is tökéletes lett volna.) 

Racilaci Creative Commons License 2021.02.21 0 0 33691

Én is azt hiszem, hogy ezt akár meg is nyerhettük volna, és ezzel együtt a Bielefeld elleni x sokkal drágább, mint most ez a vereség. 

 

Sajnos Hansi tökéletesen megerősödhetett a Rocával szembeni averziójában, s hát igazat is kell neki adnom: nemhogy teljesen súlytalan volt, de 0:0-nál a legelső veszélyes helyzet miatta alakult ki, s utána is majdnem elment rajta még egy gól. A támadáshoz pedig semmit hozzá nem tudott adni, de olyannyira, hogy még Kimmichet is teljesen hátra kellett vonni. Szóval eddig baszogathattuk Hansit, hogy miért nem játszatja többet, amikor szimpatikus, meg igyekszik stb., de valójában ő sem ez a szint, s ezt nyilván edzésen is látni lehet.

 

Én ugyanígy vagyok a Choupo-Musiala cserével is. Egyik sem az a szint, nekem Musiala sem több egy olyan gyereknél, aki először okozott két meglepetést, mert ügyes, meg minden, de egyébként tökéletesen lekövethető a játéka. Van néhány cselsorozata, amibe rendszerint belebonyolódik és kész. 

 

Az viszont igaz, hogy a második félidős játéka alapján Sané fennmaradhatott volna, s akár Choupo helyett is beállhatott volna Javi, ha már ez az egyetlen szánalmas taktikai húzás maradt a remek kerettervezés eredményeként Hansi tarsolyában.

 

 

Sané: tökéletesen megértem Hansi problémáit és Brazzoval való esetleges konfliktusait - igen nagy önmérsékletre volt szüksége, hogy kb. a 35. percben ne zavarja le a pályáról, de végérvényesen. Egyetlen labdát nem tudott megjátszani, de a labda átvétele is nehezére esett, egészen dekoncentrált volt minden döntésénél. A meccs legvégén, amikor már "ment neki", akkor is volt egy támadás, amit nagyon lelassított volna, mert a talpa alatt elgurult a labda ("szerencsére" előzőleg les volt).

 

 

 

És akkor Brazzo és a keret: azért ez nem egy akkora hatalmas sérüléshullám. Müller és Goretzka az abszolút két alapember, aki hiányzott, emellett pedig két olyan alapemberrel nem lehetett számolni, akikkel a formaingadozás miatt folyamatosan variálni kell az edzőnek. Ez 2+2 kiesés, s ezt csak úgy tudjuk megoldani, hogy a csapatban min. 2 olyan ember játszik meccsről meccsre, akik semmit nem tesznek hozzá a játékhoz. Ehhez azért tényleg vastagon köze van Brazzónak, akinek tkp. az egyik igazolása sem jött be.   

Előzmény: retisonic (33690)
retisonic Creative Commons License 2021.02.21 0 0 33690

Igazából a győzelem sem lett volna igazságtalan, mert a Frankfurt 35 perc után már nem sehol. Sajnos adtunk nekik megint egy gólt, egy mindenhol megbukott játékos meg élete gólját lövi ellenünk, elég tipikus. Sajnos ez egy ilyen szezon, de a tegnapi után nem nagyon tudok haragudni, mindent megtettek a második félidőben, sajnos semmi nem sikerült.

 

Most látszott amúgy, hogy Hansi miért nem játszatja Rocát többet, gyakorlatilag a nevét nem lehetett hallani az első félidőben. A covid, egyesek szar formája, a sérülések, meg a Lazio elleni meccs miatt elég kényszerpályán mozgott Hansi, viszont azzal nehezen tud elszámolni, hogy ha már Choupo kezdett, akkor miért hagyta fent 80 percig. Nyilván arra alapozott, hogy kell a darálás a tizenhatoson belül, és abban a felépítése miatt jobb, mint Musiala, de hát lófaszt sem csinált, nem darált, nem presszingelt, és azt a zseniális kontrát is képes volt elbaszni.

 

Ja, és a végén a Sané csere is szar ötlet volt, mert leszedte a legjobb emberünket, aki a második félidőben végre úgy játszott, amiért idehoztuk, hogy behozza a bója Martinezt, hogy hátha fejel egy gólt. Kár, hogy nem volt, aki felvigye, és beadja a labdát, Boatengnek kellett felvágnia hátulról.

 

Ha a második félidei játékot hozzuk, akkor nem lehet gond a Lazio ellen.

 

Ja, egy valamiért mérges vagyok a csapatra, hogy így ma a Herthának kell drukkolni. :(

Előzmény: coldplayer (33689)
coldplayer Creative Commons License 2021.02.20 0 0 33689

Második félidő alapján a döntetlent megérdemeltük volna. Ez nem a mi hetünk volt.

coldplayer Creative Commons License 2021.02.20 0 0 33688

Az eredményt leszámítva kiegyenlítetté vált a meccs.

coldplayer Creative Commons License 2021.02.20 0 1 33687

Eddig ma is minden kapuralövésből gólt kapunk.

Repülőrepülőgép Creative Commons License 2021.02.20 -1 1 33686

Mindkét oldalon van labdatemető; Sané, Touré.

Szerintem mindkettő csere.

coldplayer Creative Commons License 2021.02.20 0 1 33685

Süle kezd és meg is kaptuk az első gólt a jobb oldalon.

retisonic Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33684

Talán a kullancs.

Előzmény: Racilaci (33683)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33683

Igen, ezzel egyetértek. De nem erre vonatkozott a kérdésem (tehát nem arra, hogy holnap kit hol játszatnál) - hanem arra, hogy egy gyors, elég kombinatív, ámde elég erős szélső támadóra kit küldenél jobban: a "betonfalat" vagy a "kullancsot"?

Előzmény: retisonic (33682)
retisonic Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33682

Ha Süle jó formában lenne, akkor nekem nem lenne kérdés, hogy ki kezdene Pavard helyén, mert Kimmichre nagyobb szükségünk van most a középpályán. Viszont Süle nincs jó formában, ezért szívem szerint most Kimmichet kezdetném hátul, de a középpályás helyzet miatt, mégis azt mondom, hogy kezdjen Süle, hátha jó napja lesz, és ha nem, akkor még mindig lehet ezen változtatni, és remélhetőleg ekkor már nem háromgólos hátrányban leszünk. :)

Előzmény: Racilaci (33681)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33681

Szerinted Kosticot ki fogná le jobban? A betonfal Süle vagy a mozgékony odapiszkáló Kimmich?

Előzmény: retisonic (33678)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33680

Hátha lesz egy csapat, aki ad érte fekvőgipszben is néhány 10 millát, mint ahogy mi megvettük Lucast-:))

 

Tényleg gáz, mert talán ő a legnagyobb ballaszt: nem játszik jól, nem hiányposzton játszik, cserébe sokba kerül.

Előzmény: retisonic (33679)
retisonic Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33679

Toli hónapokra kidőlt, akár fél év is lehet. Ez rossz hír, már csak azért is, mert nyáron így nem látunk belőle pénzt.

retisonic Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33678

Goretzka és Boa már a héten tudott a csapattal edzeni, ezért holnap ideális esetben Süle mehet ki jobboldalra, középen meg mehet Kimmo és Leon, ami már nem néz ki rosszul.

retisonic Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33677

Pedig de, lesérült múlt héten, viszont nem tudom, hogy hétvégén már játszhat-e.

Előzmény: Racilaci (33676)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33676

Roca ebben a képletben az aranytartalék, akit kb. csak akkor szabad bevetni, ha már mindenki sérült.

 

De mi van Douglas Costával? Legutóbb a keretben sem volt, pedig nem emlékszem rá, hogy ő is lesérült volna.

Előzmény: retisonic (33675)
retisonic Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33675

Biztos, hogy nem Sarr lesz a Frankfurt ellen, hanem Kimmich. Süle ugye nem lehet, mert még Boateng sincsen, szóval ő középen lesz. Nagyobb kérdés, hogy a középpályán mi lesz a terv, mert Tolisso is lesérült edzésen. Leon még biztos nem 100%, úgyhogy van esély egy Alaba-Roca középpályára, de azért Hansit ismerve, biztos más lesz.

Előzmény: Racilaci (33674)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.19 0 0 33674

És .... Pavard is koronavírusos. Lehet, hogy még Sarrt is csodálhatjuk akkor néhányszor...

Racilaci Creative Commons License 2021.02.16 0 0 33673

Papíron sokkal-sokkal jobbnak nézett ki, hisz abszolút alapember volt a tavalyi francia második helyezett csapatában. Mondjuk ha abból indulunk ki, hogy a nálunk peremember Cuisance is rendszeresen játszik az OM-ben, akkor azért illett volna óvatosabban igazolni Sarrt.

Előzmény: retisonic (33672)
retisonic Creative Commons License 2021.02.16 0 0 33672

Igen, sajnos ez a helyzet, 4 év, elég megdöbbentő. Szerintem nem sokáig fogjuk itt látni, nem hiába erősödnek megint a Max Aarons pletykák.

 

 

Előzmény: Racilaci (33671)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.16 0 0 33671

4 évre igazolták le ezt a szerencsétlent? Nem is tudtam, mindenesetre bravó Brazzo...

 

 

A szögletnél tényleg nem tudta kb. senki, hogy ki hová helyezkedik. Az közös felelősség.

A másik két gól viszont Sarr sara, mindkettőnél rajta ment el, egyszerűen képtelen volt minimálisan is feltartóztatni az ellenfelet. Sülét nem tudom bírálni, mert elég sokszor avatkozott közbe nagyon jól és jókor. Az első gólnál szerintem ő helyezkedett jól, csak Sarr miatt minden teljesen elcsúszott. A harmadik gólnál pedig minden a szélen dőlt el, a többi csak loholt az események után.

 

Hogy Pavard védekezésben feljavult, azt nem tudom, mire alapozod. Az alig támadó Tigres ellen bedobásból miatta kaptunk majdnem egy gólt, s az ominózus kezezése a 16-oson belül, közvetlenül a gólja után, szintén egy olyan akció volt, amire klasszikusan azt mondhatjuk, hogy "senki" nem védekezett az oldalán. A Tigres ellen direkt őt figyeltem, s döbbenet volt, amit láttam: a 24. percben volt az első olyan passza, ami nem hátrafelé aliibi volt, s amit nem veszített el: ne gondolj semmi extrára, a tőle 5 méterre lévő Sanénak továbbította a labdát oldalra (akkor sem előrefelé). Ha nem ő rúgta volna a gólt, akkor teljesen haszontalan lett volna azon a nullmeccsen is.

Előzmény: retisonic (33670)
retisonic Creative Commons License 2021.02.16 0 0 33670

Odri csak fél évre jött kölcsönbe, Sarr meg 4 évre, ezzel szerintem el is dőlt, hogy melyikük a szarabb igazolás. :)

 

Pavard az elmúlt meccseken védekezésben feljavult, nem véletlen, hogy jöttek is a clean sheetek. Nyilván kell egy jobbhátvéd még, de Pavard abszolút keretember, és ahogy mondtam, képes konstans jó teljesítményre, ahogy tavaly is láttuk.

 

És miért hibáztatom Sülét? Első gólnál 8 méter volt közte és Sarr között, amatőr védekezési hiba, ez az ő kettejük sara. Második gólnál Alabával nem értették meg egymást, fel sem ugrott fejelni, abszolút kabaré volt. A harmadik gólnál nyilván Sarr a főbűnös, de hogy középen simán elment Gebauer, és senkitől sem zavartatva tudott gólt lőni, az Süle nyakába varrható, mert rettentően lemaradt. Bár ha igazságosak akarunk lenni, akkor itt elő lehet venni az amúgy tegnap nagyon jó Daviest is, mert ő ragadt bent lesen, pedig csak annyit kellett voln csinálnia, mint Lucasnak a meg nem adott gólnál, hogy szépen utolsó pillanatban visszalép.

 

Alaba tegnap szerintem semmit nem tett hozzá a játékunkhoz, előre veszélyt nem jelentett, különösebben nem volt jó középpályán, és egy gólban vastagon benne volt, szóval nálam a teljesítménye nagy jóindulattal 5/10.

 

Előzmény: Racilaci (33669)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.16 0 0 33669

Jó, hát azért nincs jobb oldali védelmünk, mert Pavard értékelhetetlenül játszik, s az őt nem menti, hogy a backup-ja még rosszabb. Egyébként Sarr, mint a legrosszabb igazolás erős versenyben van Odriozolával. (Néhány hete feltűnt a Realban egy vesztes kupameccsen, hát ugyanezt a szintet hozta, amit tegnap láttunk.) 

 

Azt nekem fura, hogy Süle nyakába varrsz három gólt, mert kettő tutira Sarron csúszott el, legalábbis így láttam.

 

 

Amit Hansiról írsz, azzal sajnos egyetértek. Musiala se volt túl meggyőző (s ilyen éles helyzetek nem is neki valók még), de Rocát tényleg betehette volna, s akkor Tolissot feljebb tudja tolni. Alaba játékával nekem nem volt tegnap semmi bajom, bár persze a kért 22 millió negyedét sem éri, amit az idén mutat.

 

 

És értékelheted becsípődésnek, de a Frankfurt elleni meccs ott fog eldőlni, hogy kit állít Hansi a jobb oldali védelembe, mert ha nem Sülét vagy Kimmichet, akkor Kostic szétszedi az egyébként is igencsak lukacsos védelmünket. (Nincs Frankfurt-fóbiám, abszolút verhető csapat, s nyilván sokkal jobban fel is pörögnek rá majd a fiúk, de ők épp ott erősek, ahol mi gyengék vagyunk - ráadásul most már a legszarabb csapat is rendre azon az oldalon támad.)

Előzmény: retisonic (33668)
retisonic Creative Commons License 2021.02.16 0 0 33668

Tudom, hogy neked beakadt Pavard, de azért már az súlyos, amikor akkor is őt ekézed, mikor egy percet sem játszott. :)

 

Sarr-ral kapcsolatban egyetértek, emberemlékezet óta a Bayern legrosszabb igazolása, teljesen reménytelen eset. Viszont Pavard kell a keretbe, nagyon jó a mentalitása, a hozzáállása, és igen, az elmúlt hónapokban gyengébben teljesített, de én abszolút látom a javulást. Viszont tavaly lehozott egy nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt gólokkal, gólpasszokkal és stabil védekezéssel.

 

A tegnapi meccsbe kódolva volt az eredmény, a klub vb meccsek, az utazás, a hidegből melegbe, majd vissza a hidegbe körülmények, a rengeteg sérült/beteg. És akkor még erre jött az első félidő, ami gyakorlatilag értelmetlenné tette a játékot, azon a talajon a Bayern játékát nem lehetett játszani, csak rombolni, és ez nyilván a Bielefeldnek kedvezett. A második félidőben normálisabb körülmények között kijött a különbség már. Ennek ellenére rohadt bosszantó meccs volt, mert mindhárom gól hatalmas ajándék volt, és mindháromban benne volt a Sarr/Süle kettős. Sülének ez már a második meccse az idényben, amikor róla kapunk három gólt (a másik a Gladbach ellen volt). És ugye Alaba sem volt a helyzet magaslatán, de legalább a mai bejelentése után nem leszünk szomorúak.

 

Én Hansit basztatnám a tegnapi miatt. Oké, hogy sok volt a sérült, és pihentetni akart a szombatra, szóval a kezdő valamennyire indokolható volt, de az nem, hogy egy ilyen meccset egy cserével játszunk végig, és az is visszás volt nekem, hogy a klubtól lelépő Alaba kedvéért megint kimaradt Roca, pedig biztosra mondom, hogy több stabilitást adott volna a középpályának, és jobban forgatta volna a labdát, mint az osztrák vagy Tolisso. Az, hogy Musiala ott ült a padon, és nekünk 90 percig Choupot kellett bámulnunk, szintén megbocsáthatatlan. Szóval tegnap Hansi nagyon benézte ezt a meccset.

 

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy hétvégén dacból lenyomjuk a Frankfurtot

 

Előzmény: Racilaci (33666)
coldplayer Creative Commons License 2021.02.15 0 0 33667

Nem csak Sarr-on és Choupo-n múlott, de ilyen teljesítménnyel a kispad is megtiszteltető számukra. Tolisso és Alaba nagyon kevés középen, főleg együtt.

Előzmény: Racilaci (33666)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.15 0 0 33666

A jobboldali védelemből nyugodtan ki lehet söpörni az összes franciát.

 

Choupo pedig lenyomta ezt a vérkemény meccset 25 labdaérintéssel-:)

Racilaci Creative Commons License 2021.02.15 0 0 33665

Jó, hát ez a meccs elmegy.

Előzmény: JusticeForCarano (33664)
Racilaci Creative Commons License 2021.02.15 0 0 33663

Tkp. Alaba az irányítónk-:)

 

Azt hiszem, jön hamarosan Musiala, s tán Kimmich sem ússza meg a korcsolyázást.

Előzmény: Racilaci (33662)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!