Én nem szeretek javasolni. Próbáltam pár gondolatot megosztani, hogy mikre érdemes figyelni, mivel kell számolni, ezzel is hozzásegítve a döntésedhez.
Betg vagy akinek kellett már cserélni, tud nyilatkozni a 2004 előtti dízelek porlasztó kiszedéséről, illetve ennek költségéről (mind sikeres, mind sikertelen esetben). Aztán a kettős tömegű lendkerék, kuplung, FAP csere sem a legolcsóbbak közé tartozik. A gázolaj is drágább, télen ha szabad ég alatt parkolsz nehezebben indul (legalábbis a voyager nem szerette a -20 fokot).
Ellenben kapsz egy nyomatékos motorral szerelt autót, ami szerintem elég jól is húz, és a fogyasztása sem vészes, ellentétben a 2.0 benzinessel. Benzinesből a 3.0 V6 ami versenyképes, de ott a tetemes átírási költség (170LE-re), a biztosítás és teljesítmény adó ami jelentős lesz.
Anno én is a másfél milliós kategóriákat néztem de mérlegeltem az itthon látottak alapján, és bár nagyon nem hiányzott, de inkább vettem fel pluszba kölcsönt és beruháztam egy újabb dízel phedraba.
Köszönöm a képet, ma mikor hazaértem szét is húztam a csatlakozót. Holnap majd ki is próbalom.
Közben még tegnap hazafelé beugrottam a Röszkei utcába Sánta úrhoz (ha már szegedi vagyok és hazafelé nem volt nagy kerülő), hogy mondjon diagnózist az ülésekkel kapcsolatban. Mivel nekem a vezető ülés ki van szakítva egy helyen azt mondta próbáljak szerezni kárpitot a javításhoz. Sötétkék plüss üléseim vannak aminek az ülőlap középső részén piros pontok vannak (olyan mint ebben a hirdetésben: http://www.hasznaltauto.hu/auto/fiat/ulysse/fiat_ulysse_2.0_jtd_emotion_automata_serulesmentesszervizkonyves-7974517). A vezető vagy az utas oldali ülés hátoldalán levő zseb kellene nekem.
Így utána számolva az elmúlt nyolc évben, amióta a mostani autóm megvan, évi 10-15 ezer kilométer autóztam, főleg városban használtam, autópályát csak az éves nyaraláskor használtam. Azonban néhány hónapja kiköltöztem az egy pest megyei nagyközségbe, így már nem tudom, hogy most hogyan fog ez alakulni. Hétvégente a 7-en, M6-on, 6-on jövök be Pestre a nagyszülőkhöz (Örs vezér tere környéke), ez oda-vissza 70 kilométer, hétköznapokon pedig a kisebb-nagyobb bevásárlásokat intézem (maximum 10 km).
Ulysse-nél a kijelzőt okvetlen nézd meg ne legyen csíkos mert ha nagyon csíkos javíthatatlan ha kicsit akkor is kétséges a javítás. Bontottat szerezni meg meg nagy türelem kell.
Kinek a pap kinek a paplan. Amennyiben többet vezetsz mint évi 30e km, akkor véleményem szerint a dízel a jobb választás (csak összehasonlítva mondjuk egy 12 éves benzines és dízel motort 400e km feletti futásteljesítménynél). Én a 3 benzines autómra ami volt többet költöttem, mint a 4 eddigi dízelemre (a dízelek vannak hosszabb ideje, és nagyobb futásteljesítménnyel, de egyik motorjához sem kellett nyúlnom). De ezek mind felhasználó és autó függő dolgok (olajcsere gyakorisága, olaj minősége, szervizelés, karbantartás, az autó vezetése kezelése stb)
Hát, holnap megyek a családdal (papa, mama, gyerekek (3 + 1 leendő)), gondolom fog nekem örülni a kereskedő... ;)
Sajnos, én sem tudok már bízni ezekben a kilométer állásokban, de érdekelné a fenét, ha maga az autó szinte szervizmentes lenne még évekig.
Nagy poén, hogy az eladó az UK-MUK-FUK-KFT és az egyik tevékenységük a használtautó-eladás mellett az autómosó és kozmetika, így talán már érthető, hogy mitől csillognak-villognak az autók és miért gondolom azt, hogy talán a sok csillogás-villogás el akarja takarni az autó esetleges hibáit.
A dízel 2.0 motor jó választás szervizelés szempontjából, vagy inkább meg se nézzem és maradjak a benzines változatnál, ha nem akarom ingem-gatyám a szervizre költeni?
El kell menni, és meg kell nézni. Ugyan 1 kép felér 1000 szóval, kivéve ha autót akarsz vásárolni... Legalábbis én amiket megnéztem kép alapján előben mind egy rakás .... volt, a felét meg lehazudták a hirdetésben, ami kiderült párszáz km megtétele után.
Szerintem (és ez az én véleményem):
#10-12 éves dízel (családi) autót, amit előtte nyugaton hajtottak nem kapsz itthon meg 170e km-rel (az ugye éves szinten 15-17e km lenne, amit itthon megtesz még egy nyugdíjas is a telekre meg vissza, nem az akinek nagyobb családja van -feltételezve a 6-7 üléses autóból-).
#Amiket megnéztem autókat azoknál láttam olyan vezetett szervizkönyveket, tán még az ebayen is lehet venni...
#Az ulysse 5. képén a középső sorban 3 ülés van, a 9. képen már csak 2, és a középső ülés került ki a szélére. Érdemes rákérdezni mennyi ülés van az árban, és mindegyik ülés a megfelelő típusú-e.
#ha ennyire ki van vaxolva, akkor valamit el akarnak takarni (elvakítani a külső szépséggel). Én személy szerint utálom ha úszik az autó a szilikontól...
Sziasztok. Kerestem, de nem találtam... 2008 Phedra, 2.0Hdi motorba 4,75L motorolaj kell, de milyen? Selenia mint eddig az alfákba (jtd matricák vannak a motortérben..), vagy jó a castrol is? Ami fontosabb, 5W30, 5W40, 10W40 melyiket? Eddig ilyeket láttam, hogy a felhasználók beletöltöttek.
Köszönöm a hozzászólást, sajnos másfél milliónál többet nem tudok rászánni.
Utána olvasva úgy döntöttem, hogy inkább benzines autót veszek, mivel a hozzászólások alapján a dízeles szervizigénye igencsak apasztaná a családi kasszát, de benzines szinte nincs is... :(
Most próbálok keresni benzinest, remélem sikerrel járok.
április végén vásároltam egy 2002-es Fiat Ulysse-t. A következő probléma jött elő egy motorkivétellel járó szervizelést követően. A kiegészítő fűtés állandóan megy, miután leállítom a motort akkor is. Ma tudatosan teszteltem a motor leállítását követően 1 órával még mindig ment. Ekkor lehúztam az akkumulátor sarut.
Eddig kétszer merítette le teljesen az akksit. A kézikönyvben (nem az eredeti, hanem a netről szedtem le és csak jóval fiatalabb kiadáshoz találtam) megnéztem melyik biztosíték tartozik hozzá (a akku mellett levő 30A-es), kihúztam, de nem hatotta meg. Szóval gyors megoldásként kellene nekem info, hogy hol lehet a biztosítéka, vagy másszak a gép alá és ott húzzam szét?
Előre is kösz mindenkinek a konstruktív hozzászólásokat.
próbáltam megnézni az e-mail címed de valami outlock sz... jön állandóan fel. Az én címen sandor.emerencia.kiss@gmail.com.ha tudnál segíteni nagyon hálás lennék,tudod a családi autó mozgássérült szállítására,ill.a gyerekeknek van előre is köszönöm.
Ezek mind nagyon szép filmek , de egyiken sem agyonrohadt csúcsot szednek ki , papkaróval dolgoztunk ilyen szerszámmal , valóban kiszedtünk jó pár darabot , de volt ami kettészakadt , aztán a befogó szerszám ment rommá anagy erőhatástól , ez mindjárt több mint 100eft ba került , van cég aki foglalkozik ilyen porlasztó kiszedéssel , az ár igen tetemes 20-50eft/db !!!
üdv mindenkinek.nagy problémám van, remélem tud valaki segíteni. Tegnap egy lassítás után az ulyssémből elment az erő,nem akart gyorsulni,majd kigyulladt a motorhiba jelző,ill.az abs -hibakód. 2-300m után visszatért az erő,de a lámpák égnek. mit tegyek?
Mondjuk itt látszik, hogy a bontásra mentek. Mert ugye ennek az a szépsége, hogy amíg nem szedik ki a csúcsokat, addig nem lehet levenni a hengerfejet sem.
Íme egy bátor eladó, kíváncsian várom, hogy mikorra tudja eladni. Fényképek alapján az auto egyben van, Mo-i, 350 eKm, leellenőrizhető előélet, új porlasztókkal...stb. Sztem megér egy misét!
Sokan végigjártuk ezt az utat, egyedi recept alig van. Kérdés, hogy mennyit szánsz rá? Javaslom, hogy nézd meg ezt a bejegyzést, találsz benne egy-két hasznos tanácsot. Ha csacsiság lenne benne, akkor a kartásak tuti hamar lecsapnak rá...
A C8-omba a klimás szerint kilyukadt a hűtő. Azt mondja, hogy 48-ért lehet újat beszerezni. Van ötletetek, hogy létezhet e klima hűtő bontóban vagy inkább az újban kell gondolkozni?
Szia Gábor! Egy gyors szakmai segítségre lenne szűkségem. Amit távolból mondtál, ismét bejött! :-) Végül itt csináltatom meg a kinyomócsapágy kiszakadás okozta galibát. A kérdésem annyi, hogy a neten találtam úgy kuplungszerkezet szettet, hogy lendkerékkel, viszont van külön is kettős tömegű. ezek szerint két különböző van a kuplungnál? Köszi a választ! Üdv:Gyula
Először próbáld meg úgy, hogy nem szeded ki a motort. Ha így nem jönnek ki, akkor nézzél másik autót pár hétre, egy marék seduxent vagy xanaxot és vedd ki a takarékból a pénzedet :) Már a motor kiszedése nagy szopás tud lenni, mert a bölcsőcsavarok sem nagyon fognak kijönni.
Hétvégén neki ugranék a 2.2 nél porlasztócsúcsot kiszedni. Mi a tapasztalat elég ha lebontom a motor fölül a cuccokat és úgy hozzá férek, vagy ki kell vennem a motort? 160.000 van benne mit vegyek meg előre ami biztos cserélnem kell mert eltörik.
Ééés... ha egy tűzkarika cserének állnék neki érdemes-e mindet szétszednem, vagy ez ennél a típusnál nem fordul elő sűrűn és inkább ne bolygassam.
Mire kell még figyelnem van meglepi az odafelé úton? Azt olvastam kicsit előrébb hogy, ha úgy alakul a kibontás, hogy hengerfej le akkor az is fájhat a zsebemnek, mert a csavarok se szeretnek kijönni.
Sziasztok! Ma ismételten sikerült elhagynom a baloldali fényszórómosó fedelét. Nincs kedvem megint párban rendelni. Nem akad valaki, aki adna egy balost egy jobbosért? Fiat ulysse 2004.
Családi létszám bővülés miatt szeretnék újabb használt autót vásárolni (most egy benzines 1,6-os 306-os Peugeot van).
Természetesen átböngésztem a használt autókínálatot és úgy láttam, hogy ezekből az autókból inkább dízel üzemű van, így kérdezném, hogy vezetési élmény, fenntartás és szerviz tekintetében van-e különbség a benzin üzeműhöz képest?
Az is érdekelne, hogy egy szervizes átvizsgálás során mennyire lehet megállapítani az autót állapotát, magyarul érhetnek-e kellemetlen meglepetések az átvizsgálás után néhány hónappal?
Innen az íróasztaltól csak úgy tudom elképzelni a bázásodat, hogy a pollenszűrő-tartó (vízlefolyó eldugulás vagy a levezető-cső megtörése miatt) megtelt a hirtelen kapott nagymennyiségű víztől és a fűtőmotoron keresztül bezúdult.
A kormány azért nem működött mert a szíj megcsúszott a sok víztől a szervopumpa nem működött , a beázásra nincs ötletem , lehet egy rosszul beregasztott szélvédő is.
A mai napi tapasztalatom, ugye bár az égszakadásban autókázunk, nem gyorsan de bőven volt víz.
1. A kormány hirtelen nem mozdult, illetve két kezes lett, majd pár másodperc múlva mint rendesen műkszik!?
2. A vezető ülésnél elől bejött a víz, ezt már egyszer tapasztaltam de nem ilyen mennyiségben! Kérdésem, hogy hiányzik esetleg valamilyen tömítés onnan?
Én más miatt nem tankolok Shellnél, gyakorlatilag lehúzó maffia, eddig 2x b****tak át és több próbálkozás volt az elmúlt 20 évben. Inkább elkerülöm őket...
milyen biztosítékot? én azt akarom, hogy ezután is működjön
... a lámpamosó nagyon jó dolog, ha sokat vezet az ember éjjel ... úttól függően kb 50-100 km-ként meg kellett állnom mindíg letakarítani a lámpákat ha szmötyis esős idő volt .... a kosz nagyon lefogja a fényt
Mióta megvettem, azóta nem működött jobbos fényszórómosó. Nem nagyon foglalkoztam vele. Mígnem a minap nagy meglepetés ért. Elugrottam valahova gyorsan és ahogy megyek vissza a kocsihoz a parkolóban, látom, hogy ott fityeg kis láncocskán lógva a mosó fedele. Jól látszik a ragasztó nyoma. Megnéztem a másik oldalt, hogy hogyan is kellene kinéznie az ép alkatrésznek. A komplett tartókonzol hiányzik (kis fekete bepattintható b§zb@sz)... de áldom a szaki eszét, hogy gondolt arra, hogy a ragasztó nem örök élet. Így amikor a kitudja hányadik mosás leverte a fedelet, legalább nem hagytam el!!
csupán költői kérdés, hogy honnan tudnék beszerezni ilyen mütyürt .... a környék(Sopron) bontóiban nincs ilyen autó (még) ...
Sajnos a motorom kint van hengerfelújítás végett, de észrevettűk a kettőstömegű ledkerék lógását (3-4mm).Úgyhogy ha van valakinek jó állapotú érdekelne, ha lehet szerkezettel.
160.000 nél kint volt a motorom, rhW 2.0 hdi. A kuplungtárcsát cserélték csak ki, mert a többi rendben. 3,5 évet 60.000 km-nél tartok, semmi gondja. Tehát az én Józsefem sokáig él.
Sziasztok! Köszönöm szépen a gyors válaszokat! Ha jól sejtem ez nem csak egy csapágy ki-be, hanem minimum tárcsa csere. A kettős tömegű általában hány km-t megy el? Ha már egyszer szétszedik...
Pl. először olyan nyomcsapágyat hoztam haza, amit -mikor jobban megnéztem- be sem mertem tenni !
Több féle gyártmány létezik és csak a házának a szétpattintása után látod meg, hogy mit is vettél. Az első típusnál az volt az érzésem, hogy jó ha kibír 20-ezret (km). Ha érdekelnek további részletek majd beszélhetük még.
Sajnos ismét csapás ért szeretett autónktól! Hosszú lábadozás után -vezérműszíj szakadás- használtam 3 napot, és ma a kuplungpedál beesett. Olyasmi hang hallatszodott, mintha a kinyomócsapágy kezdett volna elfáradni. Vagy lehet, hogy "csak" kuplungmunkahenger??? Esetleg valakinek volt már hasonló "élménye???" :-O
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a segítséget, ötleteket. Ma délután voltam betg-nél... Segítségével megállapítottuk, hogy a motor-visszajelző ki-bekapcsolását a részecskeszűrő okozta, de csak átmeneti hibaként jelentkezett - bár ez nem jelenti azt, hogy később nem fordul újra elő.
Ennek ellenére (vagy épp ezért) kicsit megnyugodtam, hogy nincs nagy(obb) baja a kocsinak. Köszönöm betg segítségét, hozzáállását is - valószínűleg még fogunk találkozni :-)
Én első körben - automata váltóval szerelt autóról van szó - váltóproblémákra gyanakodnék. A leírt jelenség alapján az lehet a ludas. Mielőbb elvinném és megnézetném. Kezdetén ilyen gondok szoktak lenni, aztán jön a többi tipikus jelenség...
2002 óta csakis Shellnél tankolok. Céges autók is, magánok is. 11 autó. Sajátok futása ezalatt 300e fölött. A többit nem tudom, de azoknak se volt még soha bajuk.
Illetve nekem volt egyszer, de az egy olaszországi kút volt.
Az üzemanyagok csak az adalékolásban térnek el az auchan adalék nélküli üzemanyagot árul a többi a saját adalékát használja .Megjegyzem elég drága ezért jár az Á.M.E.I mintázni ha esetleg valamelyik üzemeltető kihagyná az adalékot kiderüljön.A beszerzés függ az ártól auszrtiától szlovákián át bárhonnan ,de legfőképp Szászhalombattáról.
Mind mind városi legenda itthon.. Kinek mi a jobb, kb olyan, hogy ki a szőkét, ki a vöröset, ki a nagymellűt ki a kis mellű hölgyeket kedveli.
Én 10 éve shellnél tankolok dízelt, mert ott van a céghez közel, semmi gondom a ca 250.000 km alatt. Minap tankoltam a fullos dízelből egy teli 80 literest, és nem éreztem semmi menetteljesítménybeli eltérést, igaz a fogyasztásom is emelkedett ugyanazon az útvonalon, azonos körülmények között. Meg is jegyeztem Lizinek, látom a drágább jobban csúszik. 8o) Kb ennyi a különbség kút és kút között. Mindenhol büdös g.olajtól tocsog az adagolópisztoly, ebben is hasonlítanak.
A kigyulladás okát nem tudom, de az biztos, hogy az Auchan dízel nem rosszabb bármi másnál. Az egyik cégautónk, egy VW Phaeton, ami 0 km-rel került a céghez, egész életében csak OMV kúton és nagyrészt egy és ugyanazon OMV kúton tankolt! 160.000 km-nél összes porlasztócsúcs csere... Pont.
Én szinte csak Auchan-nál tankolok dízelt (Albertfalva) és semmi gondom nincs vele. Logikusan az üzemanyagot ugyanazokból a bazi nagy tartályokból fejik le az OMV-nél és a MOL-nál is, ahogy betq mondja, az Auchannál legalább nem pancsolnak bele...
Hallottam már borzalmakat a Shell adalékolt dízeléről is, így azt eddig messziről elkerültem... Persze erre is tuti van ellenpélda, aki meg csak azt tankol és simán megy vele...
Csak tippelek. Mivel az autópályán írta a hibajelet nagyobb fordulaton, mikor is több gázolajat ad a motornak. Nem lehet, hogy a gázolaj-szűrő már nem teljesen tiszta, esetleg összegyűlt a szűrő alján a víz?
Az auchan gázolajnak semmi baja én is rendszeresen tankolom és semmi gond sőt ott nincs kútkezelő egyebek éhes kutasok akiknek meg kell élni valamiből , ott nincs kotyvasztás , általában a MOL-tól veszik.
Székesfehérváron tankoltam az auchan-nál , és pont ott volt a tanker autó , rákérdeztem a faszinál hogy honann hozta a naftát , én is elcsodálkoztam schwehatról hozta austriából , az mondta hogy olcsóbb mint nálunk ezért onann rendeli az auchan , na ezen én is elcsodálkoztam , de nyilván az ország déli keleti részében máshonann hozzák .
A motor lámpa kigyulladáskor elvett a teljesítményből?
Az üzemanyagnak valószínű semmi köze nincs hozzá.
Amúgy igen sok oka lehet , ha nem ment vészprogramba (elveszi a teljesítményt) akkor nincs nagy gond de meg kell nézni az okát , ha BP, vagy környékén vagy, megnézhetem neked , az adatlapomon találsz elérhetőséget.
Nemrégiben (kb. 3 hete) egy - Ausztriából származó, 2005.08. havi - Peugeot 807 2.2 HDi büszke tulajdonosai vagyunk. Miután megvettük a kocsit, teletankoltam egy ÖMV kúton, utána hosszabb távon, naponta használtam, hogy kiderüljenek az esetleges problémái. Közben megejtettük a szükséges szervizt és gumicserét is... Természetesen(?) ekkor semmi gond nem jelentkezett, inkább azt láttam át, még milyen "apróságokat" kell megcsinálni.
Pénteken azonban ként egy friss problémával szembesültünk. Vidéki utunk előtt teletankoltam a kocsit, az Auchan-nál. Lehet, hogy rosszul tettem, mert utána nagyjából 30 km múlva kigyulladt a motor visszajelző lámpa. Semmi más hibajelzés nem jelent meg ezen kívül, a motor irányából sem tapasztaltam semmi rendkívüli jelenséget, hangot, melegedést...
A fenti ok miatt folytattuk az utunkat, és gond nélkül leértünk Mohács környékére (200 km). Lehet, hogy "amatőr" döntés volt részemről, de a kézikönyv nem volt túl informatív ezzel kapcsolatban.
Másnap bementünk Pécsre, kicsit autóztunk a városban, mely után elaludt a lámpa. Ez egészen addig tartott, amíg ki nem értünk az autópályára, ahol azonban újra kigyulladt a motor-visszajelző. Vasárnap ismét elaludt a jelzés, ám az autópályán ismét visszatért...
Van valami ötletetek, miért világít a motor-visszajelző lámpa? Összefügghet a tankolt gázolajjal, annak minőségével? Esetleg okozhatta valamelyik csatlakozó szétcsúszása vagy beázása?
Kissé tanácstalan vagyok, emiatt minden hasznos/használható ötletért hálás lennék. Valaki találkozott már ilyen jellegű problémával? (Bocs, ha kissé hosszúra sikeredett a hozzászólásom.)
Bemásolom egy korábbi helyről (3389 sz. hozzászólás). Jó matatást! :)
"Előbb a középső konzol háttérvilágításáról. (Ennek a szétszedését még Tomsojer írta le nekem, (még 1x köszönöm!!) megtalálod a 1704-es hozzászólás alatt is.)
1. a konzol fölötti takarólécet (díszléc, felszereltségtől függően más színű) óvatosan lepattintod;
2. majd belenyúlsz a váltókar szoknyájába és az alsó végétől kezdve kipattintod, majd felhúzod ameddig engedi....:);
3. ezt követően a felső tálcát óvatosan, de határozottan felpattintod;
4. a tálcáról eltávolítod a csatlakozókat, hogy jobban hozzáférj az égőhöz, ami alatta, középen van;
5. elcsavarod a foglalatot, ebben van az égő, ami hajlamos a foglalatba belegyógyulni.
Vicces megoldás: műanyag lapocskák továbbítják az egy szem égő fényét a középső konzol "gombjaihoz". Nem hittem volna, ha nem látom!"
És hogy kell akkor kicserélni? Mert nekem sosem égett, ezek szerint tehát úgy vettem, hogy ki volt már égve...pfff. lassan 5 éve :-) Szóval akkor, hogy is kell cserélni a légkondi LCD panel világítását?
Ennyire azért nem rafkósok a franciák;)Simán csak a kis rizsszem izzó kontakthibája, vagy kiégése az oka. Ha finom, nőies kocogtatásra sem világít, (nekem így kapcsol be, még lusta voltam szétszedni, pedig nem bonyolult), még akkor sem biztos, hogy kiégett, csak meg kell mozgatni az izzót a foglalattal együtt, amihez alulról férsz hozzá. Üdv!
Nemrég szert tettünk egy 2010-es 807-esre. Arra lettem figyelmes, hogy este, felkapcsolt
világításnál a műszerfalon minden háttérvilágítás működik, de a klíma LCD-je sötét. marad Minden olvasható és látható rajta, ha felkapcsolom bent az utastérben a lámpát.
Ez hiba vagy csak francia elgondolás, hogy sötétben este ne állítgasd a klímát, inkább az utat figyeld. :)
Van egy 2007-es C8-am. Sokszor az történik, hogy ha induláskor vagy guruláskor a gázpedálra lépek, csak késve indul az autó. Lámpánál hagyján, de ha egy kereszteződésben akarok elindulni, elég veszélyes, nehogy más elé kanyarodjak. Nektek is van/volt hasonló jelenségetek?
Nos a múltkori hibakódozás és el nem indulás meg lett gyógyítva. A biztosíték táblából kijövő zsinórok eloxidálódtak és elszakadt. Egy ügyes szaki gyorsan és olcsón helyrehozta. Remélem már nem lesz vele ilyen gond.
Szerintem vedd le a sarut egy tíz percre,majd visszarakás után egyszer a kulcsot bedugva zárjad és nyissad.Ezután talán már a távirányítóval is tudod,azzal is zárj és nyiss egyet utána próbálj indítani.Franciaaaaaaaaaa :-))).Nálam kipuff hegesztés után játszott hasonlót.
Egy 2004-es, 2,0 hdi C8 "boldog?" tulajdonosa vagyok. A ma reggeli hibajelenségem: gyújtás, minden ok, indítás, teljes áramszünet, semmi sem működött. Bikázóval indult, de a motorhang nem az igazi, de egy kis idő után helyreállt. Gyújtás levéve, kulcs kivéve, de a motor még mindig járt kb 5-10 mp-ig. Üzenetek közben: ESP/ASR NOT FUNCTIONING, és KEY REMINDER és azóta világít a motorműködési hibajelző. Ezt még vagy 5X megismételte. 5 perc szünet után az indításkor a következő hibaüzenet jött: DIESEL ADDITIVE MINIMUM LEVEL (alacsony gázolaj adalék-szint) , gyújtás van önindító teker, de a kocsi nem is indul.
Biony-biony, de had ne mondjam, hogy a 8 rögzítőcsavarból 2 természetesen "örökhajtós" volt.
A műanyagfoglalatú ellenanyákból kettőben elforgott az anya és úgy kellett áttépni őket a lyukon.
Talán mivel, hogyha a két anyag 20mm összesen és akkor oda nem 45mm hosszú csavart rakott volna be a csigazabáló, akkor nem tudott volna a kilógó rész megrozsdásodni. De mindegy is, már megszoktuk ezeknél
az autóknál az ilyet (ugye a bölcsőcsavaroknál ugyanez volt anno)
Még jó, hogy az új hűtőrácsot csak 6 csavar fogja.
De ugye megint mi volt a Fiat Ricambis dobozban?
Egy zacsiban a rács ............. Citroen/Pug cikkszámmal:)
Most tudtam megkérdezni. Elvileg igen, de a munkadíj a tényleges munkától függ. Arra kért, hogy itt ne írjak árakat, de nem kell egy hízott ökör árára gondolni. Privátban megírhatom. Rugalmas, belevaló, régivágású szaki, aki érti a mesterségét. Két olyan fiatalemberrel dolgozik, akik nem félnek darabokra szétszerelni akár egy top kategóriás autó ülését sem, de kormányokat is bőröznek, stb.
Csak az érdekelne, hogy a szinte a szomszédomban parkoló az enyémre megszólalásig hasonlító, gyönyörű égszínkék, benzinkúthálózat rendszámú autó tulajdonosa fórumtag-e. Pár hete a feleségem azt hitte, hogy előbb jöttem haza a munkából, és rákérdezett, hogy ugyan miért kanyarodtam a másik utcába, hová tartok, de kiderült, hogy nem én vagyok... :D
Furcsa, mert Fiatot is ritkán látok, de ez leszámítva a rendszámot és a sötétített hátsó ablakokat, tetőtől felniig egyforma a miénkkel.
Üdv Mindenkinek: Keresek Phedra középső navis kijelzőt az ulysse-ba.Közben kiderült mi volt a baj, a nagynyomású szivattyú szűrője ment gallyra.csere, aztán most úgy megy mint a meszes.Nagyon hálás autó.ill.még egy dolog a gyári magnó nem nagyon fogja a rádiót csak városon belül mi lehet a baja?Tud valaki segíteni?
És még valami: úgy tűnik, hogy ez a kütyü volt a hibás au utóbbi teljesítmény ingadozással fűszerezett antipollution fault-ért. Eltört a vége és a benne lévő membrán is KO volt, ti. fele annyi nyomást produkált, mint kellett volna. Kovácsék szerint nem gyakran, de előfordul. Mivel jól eldugták, meg kell bontani az autó motorterét rendesen, hogy hozzáférhető és cserélhető legyen.
Íme a ludas:
Tanulság: 11 év a motortérben is 11 év.... a szaki szerint a Volvokban is legalább ilyen gyakran megadja magát.
Íme néhány fénykép a megjavítót első üléslapokról. Előtt nem tudtam fényképezni, mert szakadt az eső, amikor az autót leadtam, de találtam egy 2012 év közepén készített fényképet, gondolhatjátok, hogy utána hogy nézett ki, bár én egy kicsit igyekeztem javítani az állagán azzal, hogy a teljesen szétmállott szivacsot kitömtem, hogy a kárpit ne sérüljön. A lényeg, hogy ilyen lett. Egy szegedi Phedrás sorstárs is megnézte, az ő véleményét is kikérhetitek, hiszen talán én egy kicsit elfogult vagyok...:)) Ő is viszi a Sánta úrhoz.
Ilyen volt, látni a b1-n, hogy milyen szépen megindult.
És ilyen lett, a j1 is javítva volt, mert ott is kezdett szétmenni. A két ülőlap nem cserélhető meg, mert a kárpitban benne marad az ülés oldalát borító műanyag bordázata... ezzel is próbálkoztak, úgy nem lett volna ilyen szép. Most pedig várom a jó időt, hogy egy alapos kárpittisztításra elvigyem a Bálnát!
Köszönöm a hozzászólásokat. Egyelőre minden ok, nincs füst, olaj szint normál. :-)
Jó lenne egy általános "Hiba és megoldás" gyűjteményt összeszedni itt a hozzáértők segítségével.
pl.
Motor felpörög, kék füst stb. -->Fullaszd le, tréler szervíz ->ne menj tovább
Túl magas turbó nyomás -> diag, szakember
....
Biztosan nem mindenkinél jönne be 100% ig, de ha 1 szer segít, hogy nagyobb összeget spóroljunk meg azzal, hogy nem kell motort is cserélni a turbó miatt, már megérte.
És a fórum keresője se túlságosan felhasználóbarát..
Persze,hogy így távolból csak találgat(okoskodik) az ember. Ezért írtam utána"De ha a motorolajszinted nem csökkent akkor ne aggódj!".Nem akartam senkit megrémiszteni,de a fórumok már csak ilyenek.:-))
A fórum veszélyei , hogy félretájokaztatják egymást a forumozók akaratukon kivűl.( Bocs Lacipécs)
Szerintem nem turbó baja van ha turbótól pörgött volna fel akkor igen is van fűst rendesen a FAP korom szűrő , az olaj füstöt nem fogja meg.
Így látatlanban senki nem tudja ezt megmondani , ha a turbó egyszer elkezdi olyan mértékben az olajat felszívni ,hogy attól felpörög a motor , az nem javul meg magától.
Motorolajszintet is nézz.(azt egyszerűbb)Turbo lógását úgy tudnád megnézni,hogy a légszűrőtől a turbóra menő csövet kéne a turbónál levenni,így kézzel hozzá lehet férni a tengelyéhez.Ezt csak tapasztalt szerelővel érdemes megnézetned aki tudja mihez viszonyítani a lógást.De ha a motorolajszinted nem csökkent akkor ne aggódj!
Sziasztok! Amatőr kérdés,de most vásároltam Fiat Ulysse-t (2007). Olajcsere volt,de nem tudom újraindítani a szervízkilométer visszaszámlálót...Esetleg tud valaki segíteni?
Másnál is van olaj csepegési jelenség az autó bal elején? Alulról nézve a lökhárító alatti lemezen gyűlik össze az olaj és onnan cseppen. A motortérből én úgy nézem hogy a turbó radiátorától szivárog valahol. Nem nagy mennyiség, de naponta van 1 körömnyi csepp.
Ez a jelenség tipikusan turbohiba szokott lenni,kopott,ezért motorolaj kerül a szívócsőbe és ezt a motor beszívja.(ezt égeti el üzemanyagként).Ellenőrizzed a motorolajszintet az sokat elárulhat,esetleg a turbód "lógását" is.Azt a "lefullasztást" profi módon csináltad! Sok olyat hallottam,amikor a tulaj ekkor levette a gyújtást és csodálkozva nézte végig ahogyan szétforog a motorja,ahelyett,hogy megállna,eszükbe sem jutott lefullasztani.Persze lehetne fentakadt gázbovden is,stb.....
Ma menet közben benyögte a gép, hogy ASP ESR system failure, és a két ikon (autó csúszós úton, és ABS) annak rendje és módja szerint világít is.
Feltételezem jó franciás módon abs csatlakozás lehet a ludas valamelyik keréken. Ha diagnosztizálom az ad közelebbi eredményt? Multiscan viszi az autót (fiat, alfa, lancia, alfa156-ot vitte), elm327 (CAN) kábellel, vagy van más házibarkács megoldás? A közelemben most nincs lehetőségem diagnosztikára vinni.
Szombaton a menet közben, kinyomott kuplungnál, egyszer csak felpörgött a motor (nem volt a lábam a gázpedálon) egy kicsit megijedtem, gyorsan be sebességbe kuplung rá, szépen visszaállt a fordulatszám. Azóta minden normális. Valaki találkozott már ezzel a dologgal? Szellem a gépben vagy....
OFF Egy érdekesség a rugótörésekre. Barátoméknál voltam látogatóban a napokban Százhalombattán. Beálltam a parkolóba egy fiesta mellé, ami ca 6-9 éves lehetett, nagyon szép, megkímélt állapotban.
Kiszálltam az ulysse-ból, Cuccoltunk kifelé, emelem a gyermekemet ki a kocsiból, mikor mellettem egy robbanás hangja, majd "füst" és a fiesta megrázkódott. Később kiderült, a "füst" csak por volt, a fiesta alól. Körbe néztem,alá tekintettem sehol semmi hibája, csak a jobb első futómű alatt egy félköríves rugódarab a földre esve, a többi darabja kikanyarodva a felninek és a guminak feszülve. Álló helyben eltörött a rugója a fordnak.
Belegondolva abba, hogy ez menet közben történik valakinek, biztosan meghempergeti a kocsit.... Nem értem, hogy miért kell ilyen balesetveszélyes alkatrészt gyártani, vagy miért nem írja elő a gyártó, hogy 5 évente, vagy 100.000 kmként kötelező a cseréje? És ez nem típusra jellemző hiba, mert itt is volt pár darab, anno a kappáknál is volt, de seatos havernak is volt már ilyen.
Elvittem hibakódolvasásra a jumpy-t(2.0 hdi, RHX), ami kopogott 2-3000 között. Ez lett belőle:
állandó hiba: Léghozammérő jel. Túl alacsony hozam
állandó hiba: Léghozammérő jel. A léghozam koherencia túl alacsony
átmeneti hiba: Tüzelőanyag nyomás szabályozó. Két motorleállás de a szabályozó még mindíg aktív
átmeneti hiba: tüzelőanyag nagy nyomásának felügyelete. Az előírt érték alatti nyomás
átmeneti hiba: a 3. dugattyú kikapcsolása. testzárlat vagy áramköri szakadás
átmeneti hiba gázpedál jel 2. koherencia a gázpedál jellel
Kicseréltük a légtömegmérőt, a check engine fény el is aludt, de a kattogás megmaradt. Amikor cseréltem a tüzelőanyag szűrőt fél éve, volt valami gond azzal az előnyomás szabályozó szeleppel a szűrőházban, mert leállítás után járt még a motor. a Picasso fórumon utánanéztem, kitisztítottam a a szelepet, és rendbejött minden. A kattogás már vásárlás kora óta megvan, szerintem azért adták el. Tisztítsam ki a cr nyomásszabályozó szelepet, vagy és szedjem ki a porlasztókat? Mit tennétek akik jobban ismerik a típust?
Üdv mindenkinek.Azzal a kérdésel fordulók hozzátok,mert januárban 5 en lettünk és szeretnék vásárolni egy 7személyes gépjárművet alábbi autók közül C8,807 illetve Ulysee.Milyenben illetve milyen évjáratól gondolkodjak 1.8m ft ig.Mire figyeljek származás stb. Illetve van a Galaxy trió abban is gondolkodtam de a pd tdi motorokról nem jókat hallottam.A két tipús között kellene döntenem.Előre is köszönöm a segitséget emali cimre is irhattok keszi76@freemail.hu.
Ha jól értem akkor a nagy szines kijelző (Phedra) jó lenne bele?mennyi lenne mégis az átépítés?Nem tudom egyébként mi a baja most a kocsinak, mert amikor leállítom(elford. a kulcs,ill kihúzom,egy pár sec. még jár a motor.) szerintem ez nem norm,de lehet hogy a lenti hibák miatt csinálja? kicsit erőtlen lett, nem úgy húz mint ahogy szokott,de megy. Lehet dugulás benne?Menet közben egyszer leállt, aztán csak úgy indult újra ha bezártam ,és utánna indítottam, mert rendesen nem indult be. Eléggé aggódom mi lehet a baj, mert horribilis összegeket nem tudok kifizetni rá.így is másfél millió volt .
Üdv mindenkinek.amit a hozzászólásokban olvastam ,a kijelzőre ,mennyi lenne egy csere? ill jó e hozzá mondjuk a c8 ,807, phedra,kijelzője?és honnan lehet beszerezni? Nekem a kis kijelző van de jó lenne egy nagyobb.a másik kérdés a tápellátásra:üzemanyag, vagy áram? előre is köszönöm a válaszokat.
Inkább megpróbálom itt helyben megoldani, mert építkezés mellett nem tudok nagy pénzeket kiadni. Először ha kiszárad lehet hogy megpróbálom leburkolni az agyát, mert ha jól láttam rácsöpög a víz. De köszönöm az ajánlatodat és nem felejtem el, ha nem tudom megoldani.
Jelenleg nem indul el a menetstabilizátort a kipörgésgátlót és az immot írja hibának. Volt amikor megált utána elindul de most második elindulás után 3000 nél megakadt a fordulatszámmérő és ott maradt amíg le nem vettem a gyújtást. Azóta nem indul el.
Az agyát most piszkálták mert ki lett belőle írtva a FAP. De előtte is állt meg ezzel a hibával csak utána ment.
Nem a kijelzőre mondták a tápellátást hanem az ESP/ASR hibakódra. Nekem is csinálja csak eső után ha jól figyeltük meg. Most esik és nem megy az autó. De már nagyon bosszant és jó lenne ha jó lenne.
Nekem is ez a bajom (az enyém is 2.2 JTD csak 2004) és azt mondják hogy tápellátás baja van. De hogy hol és mi pontosan az pasz.
A nyelvet be lehet állítani a középső kijelző bal gomb hosszú megnyomásával bejön a menü és ott be lehet állítani. Nekem is be kellett állítani angolra. Magyar az enyémbe nem volt.
Ha arra a benzines c8-ra gondolsz, ami a hasznaltauto-n van fenn, javaslom, légy körültekintő! Az autó elég roggyant állapotban van. Legalábbis ennyi pénzért. Megnéztem én is, de ki sem nyittattam, mert már a külseje alapján nem nagyon gondoskodtak róla.
Egyébként én másfél éve hajtok benzinest, a legjobb tapasztalataim vannak vele, de persze nem mentem bele olyanba, ahol kompromisszumot kellett kötni. Így nyilván hosszabb az autóvásárlás folyamata, de megéri, mert utána használni is tudod, mivel működik. A külső már sokat elárul.
Ha kifejezetten benzinest keresel, akkor Mo-n nagy szerencsére és türelemre lesz szükséged, mert ritka. No-ban is csak olyan 60-70 db van az egyik hirdetési oldalon. Esetleg testvérei (Peugeot, Fiat. Lanciában szerintem nincs is)
Most vettem újra egy benzinest, mert az előző totálkárra tört (biztonsága kiváló, ha családos vagy fontos, nálam bent ült a három hónapos gyerkőc is), ez is No-ból jött be, hibátlan autó.
Egy-két lehetőséget ismerek, ahol azt mondták, hogy kifejezett kérésre hoznak be benzinest, de egyébként csak dízelessel foglalkozik mindenki.
Kényelmes, hatalmas, nagy hibaforrása, mivel benzines nincs, én javasolni tudom. Autópályán 110 tempó 7,8-8 liter, csak városban a 10 biztos. De ekkora autótól ez nem sok.
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni, van egy 2002-s évjáratú Ulysse-m,2.2 JTD.A középső kijelző csíkos nem igazán lehet elolvasni a hibaüzenetet,ami nem is magyarul van hanem olaszul,onnan lett behozva.Nagyon meg vagyok vele elégedve. De.... Kb két hete kiírt egy hibát ami az ABS ESP re vonatkozik,ill kigyulladt a lámpa is amit ki lehet kapcsolni( bal old műszerfal)ill,a motor hibajelző is. Eddig ment de ma többször megállt méghozzá úgy hogy beindul majd 5-10 méter után leáll. Az ABS ESP szeintem azért mert a bal oldali fékbetétem kopott (cserére mentem) de a másik hibát nem értem .Honnan lehet kijelzőt szerezni, javítani,és magyar nyelvű menüt hozzá? Ha valaki tud segíteni kérem tegye meg, napi használatban van az autó mozgássérült szállításra kell,ill a gyerekek miatt.
Egyenlőre csak négyen vagyunk, és a gyerekek 8 hónaposak, így bőven elférünk, de volt már tele a kocsi emberrel. Olyankor azért elég kevés csomag fér be (bár nekem van bent pótkerék, mert lpg-s a kocsi pótkeréktartállyal). A benzines motor 7 személlyel gyengécske. Emelkedőn szenved. ha megnézed, próbáld ki a családdal, mennyire húz. Engem nem zavar, mert nem voltam sportkocsihoz szokva:)
Nem lebeszélni akarlak, de ezeket bele kell kalkulálni.
Ma találtam egy C8-at. Évjárat:2007 2.0 benzines Exclusive, 4 sebességes automata. 7 fős családomat kell vele szállítani főleg városban, de olykor autopályán is használjuk. Mi a véleményetek róla? Megbízható? Eddig még nem volt francia autóm.
Új vagyok az EV2 tulajok között. Egy ulysse 2.2 JTD-m van 2004-es évjárat. Olyan gondom van, hogy eső után megáll immo és ESP/ASR hibakód miatt. Utána el se indul. Két nap múlva meg megy, amíg nem esik az eső. Szerintetek mi ázhat be rajt. Volt valakinek hasonló?
Mivel sajna fizikailag nem fér be nagyobb ezért (éppen)elég.Én is nagyobbat vettem volna bele(gondolva az állófűtésre),de nem lehet.Esetleg ha veszel arra figyelj,hogy a 74Ah mellé minél nagyobb indítóáramút vegyél.
Ma voltam kint nála de nem dolgozott, persze megértem hosszú hétvége.
Holnap megyünk vele kb egy 100km-t de a műszerfalon felvillant a egy hibajelzés (balra mutató nyílban gépjármű alakja) amit nem mutat (vagy nem találom) a leírás. Sejtésem, hogy azonnal szerviz. Szerintetek érdemes elindulni? Természetesen mellette indulás előtt a képernyő jelzi, hogy szint alatt van a FAP.
Két napja lettünk - remélem boldog- tulajdonosai egy 2005-ös Phedra 2.2 JTD-nek. Azok véleményére lennék kíváncsi aki birtokolta már ezt a szépséget. Mire kell súlyozottabban odafigyelni. Mit ajánlotok. Vásárlás előtt már egy hónapja elkezdtem olvasgatni a véleményeket, elég vegyes kép jött le. De a kocsi tetszett és szükségünk volt erre a méretre.
eddigi észrevételeim:
- hátsó ablaktörlő motor működik de ablakmosó sehol
- navigációhoz nem tudom érdemes-e beszerezni CD-t. Ha igen hol lehet?
- mennyire megbízható az üzemanyag szintmérő?
- a FAP folyadék szint alatti jelzéssel lehet-e közlekedni a részecskeszűrő károsodása nélkül? (az ünnep miatt sehol sem tölti fel)
Úgy látszik ez a kis fémrugó sok problémát okoz ... nekem az első izzócsere másfél óráig tartott ... közben rám is esteledett, bár tök mindegy, mert csak tapogatva lehet bármit is csinálni ....
.. én amikor beejtettem a rugót, kinyitottam a másik kettő nyílást is és nagy nehezen ki tudtam pecázni ... utána a visszatenni sem volt kutya mire megtaláltam a lyukakat, majd miután rájöttem, hogy rossz irányba hajlik, megfordítva újra ....
Na az nem lesz egyszerű. Amikor mi vettük a kocsit nem volt bent egyik sem. Valamit babráltak vele a kereskedésben és nem tudták vissza tenni. A jobbost nagy nehezen ki tudtam venni,mert fent akadt a lyuk szélén,de a balost azt nem. Én drótból hajtogattam egyet a meglévő alapján. Autósboltban ilyet nem kapsz, csak lámpával együtt. Bontóban is csak a töröttből adják oda. Sok sikert a megoldáshoz.
Ha az anyós ülésfelé van akkor kicsit egyszerübb ,de igy is le kell bontani a műanyag borítást és egy csavarhoz csak a sárvédőburkolatnál férsz hozzá .Nálam már csak két csavar tartja a lámpát nem volt kedvem vissza kínlódni.
A középső hátsó üléssel kapcsolatban:emeld ki kapd le róla a bakelitot okosan,ne törd el,nem a bovden van elszakadva hanem a műanyag amibe be volt akasztva,vissza lehet fogatni egy jó minőségű drottal,vékonnyal,de duplán sodorva. Amúgy betg.-én is fogom hívni ha mo-ra megyek mert nekem is millió más propl van a tipussal,de ez t most hagyom mert életem megrontója a folyamatos pénzköltés.
Nem akarok okoskodni, de a C-s gumiknál elvileg van egy sebesség korlát. Nem tudom, hogy a Barumnal ez mennyi, de engem is be akartak etetni ezelőtt két hete, hogy vegyek C-s gumit, mert az jobban megéri. A frászt! Eleve más a kialakítása a kisteher gumiknak és sztem kevésbé sebesség tűrők. A gyári specifikáció szerint erősített falu gumi kell pl. a 215/60 R16-os méretnél XL (RF)-et javasol.
A lényeg, hogy nem történt nagyobb baj, Valaki nagyon vigyáz Rád!!!!!
Mostad mostanság magasnyomású ketyerével? Nekem is volt egyszer ilyen gondom, kb. 2 éve. Egy napozás megoldotta a problémát. Lásd a 1461-1467-es bejegyzéseket.
Más: a Bálna tegnap Sánta úrnál landolt: két első ülés ülőlapjának (széleinek) javítása a cél. Nézegettük, hogy akár egymással felcserélhető a bal és a jobb oldal... keddre kész lesz. Az egyik alkalmazottja, egy fiatal srác fantasztikus, művészi dolgokat alkot. A munkaasztalon volt egy BMW kormány, amit bőrrel vont be...marha jól nézett ki! A végén még én is elcsábulok.
Találkozott már valaki olyan jelenséggel hogy a reflektor úgy ég hogy az autó le van állítva,be van zárva,beülök elindítom,leállítom és ezalatt folyamatosan ég,őrület.akksi saru le,fel ég,aztán le aztán fel és akkor is ég.Lehet ez akksi probléma(érik a csere de a telet jól bírta,nem is volt nagy hideg)olvastam már itt olyanról h ha az akksi gyengül akkor vannak érdekes jelenségek.HILFE
Bocsi, elfelejtettem leírni, hogy négy letámaszkodó gumi van de csak a két kisebbik állítható!
A két nagyobb csak úgy, hogy vagy beledugsz a középfuratába egy passzos-belőle kilógó másik gumidugót, vagy kétoldalas ragasztószalaggal a letámaszkodó felületéhez (nyoma meglátszik a zárhídon)egy kb. 3 cm.-er átmérőjű 5-10 mm.-er vastag polifoamból kivágott korongocskát.
A zárszerkezeten nincs állítási lehetőség. Az ellendarab a gépháztetőn szintén fix. Egyedüli mód a géptetőn (nagyjából a lámpák belső, fölső sarkánál) lévő két letámaszkodó gumidugó kiljebb csavarása . A gumidugón menetes hasítás van.
Papkarónál jártam ma, sajnos neki is csak egy kavicsos bontott üvege volt, én pedig szeretnék hibátlant. Az enyémet javítani nem lehet, mert mindkét réteg tört, a műszerfalon levő szilánkokat vettem észre először, mikor beszálltam... Valószínűleg csúzli, vagy jóindulatú kavicsdobálók áldozata lett. A kavicsot megtaláltam a motorháztető alá bepattanva, az is kettétört... A soósnál kaptam elég emberi árat, mert több ismerősöm is javíttatott már ott, de így is elég horror, pláne, hogy ez így nem volt bekalkulálva, de mindenképpen meg kell csináltatni, mert nyakamon a műszakizás...
Pesten találtam papkaro-nál.Itt a fórumon találsz hozzá elérhetőséget.Pécsen Dugó nem tudott adni.Lehet hogy érdemes lenne elvinned szélvédőjavítóhoz.Repedés végét megfúrják,majd feltöltik,sokszor a repedést is szinte tökéletesen el tudják tüntetni.Lehetőleg mielöbb vidd el mert akkor lehet eltüntetni ha nem megy bele por,piszok a repedésbe.
Főleg Phedrát néztem eddig, de ahogy írod is, nagyon kevés eladó példány van belőle.
Kösz a tippeket, nekem is feltűnt az "akár 7 üléssel" hirdetésszöveg. Nyilván erről van szó.
De a legfontosabb az utolsó mondatod: jó lenne, ha meg tudnám nézetni vétel előtt. Esetleg vállal innen valaki ilyesmit? Természetesen megfizetném a szakértelmét, idejét.
Ez kemény lehetett! Gondolom a menetstabilizátor segített a defektnél. Annak én is látom értelmét, a kipörgésgátlónak kicsit kevésbé. Az ABS alap, már a 15 éves Bravámban is van, a parkolóradar is hasznosnak tűnik. Viszont az EBD/EBV-ben és az EDS-ben nem vagyok annyira biztos, mármint, h mindenképpen jó lenne-e, vagy csak jól néz ki az extrák közt.
Amit a kényelemről írsz biztos igaz, bár ha jól értem, itt ugyanazok az alkatrészek vannak mindegyik modellben az eleje és a hátulja kivételével. Vagy mondjuk vannak finom különbségek az összeszerelésben pl.?
Szombaton sikerült kinézni egy kereskedésbe, ott végre beleülhettem pár kocsiba. Konkrétan egy 807-be, egy C4-be és egy Renault Espace-ba. Kicsit elkalandoztam a konkurencia felé, mert az Espace kicsit nagyobb, de nem tetszik a hagyományosan nyíló ajtaja; jobb lenne tolóajtó. A C4-ben a zseniálisan eltüntethető pótülések tetszettek, de a hátsó üléssor kb. 10 centivel keskenyebb, és hát pont ez az egyik motiváló tényező, mármint a szélesség, mert 2 gyerek még elfért a Bravában, de 3 már nem fog... És a C4 meg nem sokkal szélesebb.
Na de ez nem C4 fórum, szóval vissza az EV2-höz. A kereskedő nem titkoltan külföldről, jelesül Hollandiából hozza a kocsikat, mondván, h ott normálisan szervizelik őket. Nektek van tapasztalatotok ezzel, mármint a külföldről behozatallal? Kicsit tartok tőle, de lehet, h nincs rá okom. Ja és ad mellé 1 év Mapfre garanciát, ez nagyon jól hangzik, de nem tudom, h a gyakorlatban mennyire használható.
Amúgy a Pug kis hátsó lámpája nekem sem nagyon tetszik :)
Pécsett? Egyből lett, vagy sokat jártál utána? Ezzel még el tudnék járni egy darabig, bár egyre jobban felfut a repedés, de május elején műszakizni kell. Mondjuk ez Murphy, hogy ünnep előtt és vizsga előtt 3 héttel dobják be...
Diag valóban jó lenne, egy négy hónapja világít a mil lámpa. Előtte is világított gazolajszűrő, mi csere után, de az előnyomás szabályozó szelep tisztítása segített. Aztán késobb egz döccenő után újra világított, de valami más miatt. Vettem hozzá elm-et de nem ismerte a protokollját az edc15-nek. A kattoğás így is úgy is megvolt, az autónak dolgoznia kellett, észre nem vettem semmit így hagytam. Mindig az ilyen kis zajok felkutatásai vitték él a legtöbb pénzt a korábbi autóimon. Itt egyuttélnék vele de sajnálom szegényt, jól indul hidegen melegen jó vezetni jól megy, szeretem. Azt megfigyeltem hogy hideg és kozépmeleg motornál mérsékelt vagy alig hallható, üzemmeleg motornál hallható, és forró motornál kifejezetten csúnya. Most tankoltam bele egy 20 litert, legyen hűvosebb a gázolaj. Arra gondoltam az alsó düzni lehet leragadva, kox vagy valami miatt, hátha segítene egy deci stihl olaj, hogy könnyebben mozogjon. Vagy úgy lekoxolódna, hogy fennt is ragadna teljesen :). vezérlése rendben, ftg ékszij rendben, szelephézag hidrós, diagot nem tudtam csinálni..mi lehet még. Szeretném én megoldani magamnak, de szerintem kevés vagyok hozzá, jovő héten keresek valakit akiben megbízom. Ha lesz melóm pesten megmutatom neked bteg.
kösz boldog husvétot, údv András.
Üdvözöllek Titeket, bár nekem Citroen Jumpy-m van, azt hiszem a padlólemez és néhány dolog megegyezik.
Tanácsot, segítséget szeretnék kérni.
Az autó egy RHX motorkódú 2.0HDI(DW10BTED).
Hidegen melegen jól indul, jól megy, semmi gond ilyen téren.
Viszont kigyorsítás közben van egy nagyon utálatos tik-tik-tik-tik kopogás, ami a fordulattal arányosan sűrűsödik, és 3000 1/min felett, megszűnik. (Hallhatóan a vezérlés csinál valamit, talán bekapcsolja a 3. adagolóelemet a cr szivattyún?)
Ez a kis kattogás hol erősebb hol gyengébb, már megvételkor is megvolt, de az autóval nem volt gond.
Most sincs, de idegesít a hang, és indián módszerrel a 2-es porlasztót jelöltem meg bűnösnek. KÉrdésem mi lehet ez szerintetek és mit tudok vele kezdeni? A vezérszíjcserével nem vol gondom a főtengely-tárcsa csavar igényelt egy kis "törődést", de aztán semmi extra. Ez a porlasztó kiszedés viszont nagyon para ahogy olvasom, meg eleve nem is néz ki jól az alkatrész. Jó rozsdás. Egy a lényeg, hogy az autó sajnos munkaeszköz, minél kisebb ráfordítással szeretném kihozni a legtöbbet, de bántja a fülem, sajnálom a gépet így hajtani. Arra jutottam jól befékolajozom, aztán 1-2 hét múlva megpróbálom valakivel aki már látott ilyet kiszedni a porlasztókat. Kihez fordulhatnék, vagy Ti mit tennétek ebben a helyzetben?
Az igaz,hogy az enyém nem esőérzékelős,tavaly tavasszal vettem 40forintért.(ez esőérzékelős volt,de az én szekerem nem az.)Akkor kérdeztem az árakat.Újat kedvezménnyel kaptam volna 100-ért,ezzel szemben vettem a hibátlan bontottat.
Én törött szélvédővel vettem,és bontottat tettem bele.100E körül van az új+munkadíj.Utángyártott nincs.Bontottat nehezen kapsz,mert legtöbbnél már kavicsos/repedt/ablaktörlőkarcos,ráadásul nehéz épen kivágni.Én papkaro-nál vettem,ha gondolod próbálkozz.(ja és úgy kivágni,hogy a rásütött gumikeret sem sérüljön szinte képtelenség)
Sziasztok! valakinek volt már szélvédő cseréje? nagyjából mennyibe kerülhet? bontottat lehet kapni? érdemes azt venni, ha igen? Esőérzékelő és automata tükör nincs benne. remélem ez olcsóbbá teszi...
Ha fontos a sok extra akkor phedra ebböl van a legkevesebb egyébként tök mindegy ahogy írták is ugyanaz a motor váltó stb.Ha olyat veszel amiből több van akkor sanszosabb a bontott karoszéria elem ha netán kellene.Két hátsó ülés 100k azt szeretik a nepperek külön árulni .Ajánlott egy hozzá értővel megnézetni mielőtt megveszed motorra gyorsan rá lehet költeni 200-300 ezret .
Nekem jelenleg C8 am van, szerintem a csoportból kényelemből ez adhat a legtöbbet.
Igaz a többi EV2-ben (pug, Lan, Fi) nem ültem.
Viszont rengeteget vezettem a Pug Expertjét; Fiat Scudót egy keveset a Cit J-vel.
(cég autó mind)
Nem ugyan az mint az EV2, de azért talán segít.
Legkényelmesebb a Citrom a fentiek közzül, a Fiat kasznija gyorsan romlik, a Pug-nál hamar motorikus problémák léptek fel (gariban megoldották, de akkor is)
A Citroenben 400e körül volt, használati kopásokkal, de én jobbank éreztem a többinél.
Na és a végére egy személyes tapasztalat:
M35 autópálya; 140-130km/h; jobb hátsó gumi szét robbant (a futófelület körben két oldalt elvált; a gumi 3 drabban jött le); a gumiban max 10-e volt, egy lemezdarabot kaphattam el, és az vágott bele amit valamelyik TGk hagyott el- az okosok szerint)
Egy kézzel fogtam a kormányt amikor történt, az elektronika (és/vagy az Isten) a kocsit az uton tartotta, simán lehúzodtam a külsőbe és meg tudtunk állni.
Akkor láttam a gumit darabokban, Barum volt asszem, C-s.
Másik:tél, az utca sík jég, mindenkin téli gumi, sorban mentünk elől a nej C8; mögötte én MB Vito; utánam haver Ren Scenic. Jobbra akartunk kanyarodni, de csak a C8 tudott befordulni én meg a haver tovább szálltunk. A párom vezet a legkevesebbet, a tempo cc egyforma volt, persze tudom, hogy a gumikon nagyon sok múlik. A párom elmondta, hogy neki egy sárga jelzés jelzett, hogy csúszik, ja az ESP vitte be a kanyarba.
A különbség semmi, csak a megjelenés a más. Néhány felszereltségi szint eltérő.
Pl a peugeot és citroen az alaptól digit klíma nélküli manuálistól a full digit klímásig kis navival, vagy nélküle van.
A fiat csak digit klímástól van navi nélkül, kis navi nagy navival.
A phedra szinte csak nagy navis van digit klímával, no meg króm kilincsekkel, full alcantrás kárpitokkal.
Nagyjából ennyi, és ehhez jönnek a variánsok lefelé és felfelé. Tehát láttam már manuális klímás Phedrát, da van full nagynavis peugeot is. Az, hogy milyet veszel, azt a külső megjelenés alapján döntsd el. Nekem kellett a fiat szúrós projektoros lámpája és egyedi arca, nem tetszett a peugeot "bamba" képe, pici hátsó lámpája. Nem akartam kis gyerekek miatt full alcantrás belsőt, ezért nem nagyon kerestem phedrát, pedig eddig csak lanciáim fiatjaim alfáim voltak. De néztem peugeot, mert a bordó színe bejövős, de akkor éppen nem volt sehol.
Kb ennyit hamarjában, majd a többiek is írnak.
Sok kocsit nézz meg, mert felkapott, "divat lett" a nepperek körében, kaphatsz jót is és hulladékot is.
autóvásárlás előtt állunk, és a topikbeli 4 valamelyike a legesélyesebb. Na de melyik? Régi fiatosként valamelyik olasz szimpatikusabb, de persze a franciák is szóbajöhetnek. Eltekintve a hitvitától, mi a különbség köztük? A külcsínbelit látom, a belbecs érdekel inkább. No meg a megbízhatóság, felszereltség. Meg minden egyéb :)
Abban kérném a segítségeteket, hogy az Ulysseben nincs háttérvilágítása a rádió és a digitklíma kijelzőjének. Ezt valahogy le lehet kapcsolni, hogy éjszaka nem zavarjon, vagy elektronikai hiba? A kormánynál a kilométerszámlálónak van világítása. Csak a középső konzolon nem világít semmi. A kijelzőkön nappal minden olvasható.
Segítséget kérnék ,2003-as Citroen c8 2.2 hdi motor ,a jelenség ha 1900 -as fordulaton 3 másodpercig pörög a motor mindegy mennyivel és hányas sebeségi fokozatban vagyok kigyullad a motorkijelző lámpa és vissza veszi a teljesítményt .
A jelenség újra indítással orvosolható.
A számítógép rá lett kötve és azt jelezte ,hogy veszélyesen megnő a turbónyomás 1900 -as fordulaton ezért letílt az elektronika . Kérdésem mi okozhatja ezt ?
Illetve hol találom az inertia /inercia / kapcsolót...bármilyen segítséget köszönök.
Akkor kb még legalább félig van a tartály egy feltöltéssel min 80ekm el kell mennie , de jóval többet is elmehet , ez attól függ hogy hol és hogyan használod az autót.
Csendes olvasója vagyok a hozzászolásoknak, ill. egy C8 2.2-s technika használója vagyok. 03-as év; 3 tető ablak, 7 ülés, chip tunnig, stb.
Szeretjük
140-nel vettem a vasat, a gazdája mielőtt megvettem (800e-t költött anyagra; jó ismerős) a mociban a csúcsok, 2t-s ledker, stb cserélve lett, és fel lett töltve Eloys-al; ami csak belefért a 800-ba, mk díj nem volt saját szervíz van.
Most közeleg a 180 és nem tudom, hogy az Eloys-t mikor kell után tölteni, gondolm szolni fog a technika, de pont egy hosszabb útra indulnánk (o-v 1000km), nem szeretném ha meglepne. A volt gazda meg külföldön nem érem el, pedig biztosan tudná.
Ezt mivel sikerült kiolvasni , ez igen érdekes ilyen nincs is, max vezérműtengely jeladó , de szerintem nem az a baja, de így autó nélkül csak találgatni lehet.
A melegen nem indulás tipikus porlasztó hiba ugyan is a meleg porlasztón nagyobb a résolaj , az öninditózáskor kevés a fordulat ahhoz ,hogy a nagynyomású pumpa elég nyomást állítson elő a beinduláshoz, járó motornál már tud eleget szállítani.
Van egy 2004-es 2.2-es Lancia Phedránk és az a baja, hogy hidegen indul rendesen, menet közben sincs semmi baja, de ha melegen akarom elindítani, nem indul, önindító teker, középső kijelző villog, de ha várunk 1-2 órát utána hibátlanul indul. Valakinek nincs valami ötlete?
... a szép új felnihez (képek később) szeretnék olyan féktárcsát, amin sok apró lyuk van ... nekem optikailag jobban tetszene ilyen tárcsával a Phedra ... persze csak akkor, ha ezek a jó minőségű fékek közé tartoznak
a Unixból elhajtott a csávó, hogy erre neki nincs ideje, meg nem is tudja, hogy melyik milyen ....
Szia. Milyen évjárat, milyen motor, hosszú/rövid távú vezetés? Nekem phedra 2008, 2.0hdi, 2,5 felnőtt + 2 gyerek, napi 4x15km, heti 2x40km és havi 2x100km város-város között (vidék, nincs pálya) a legutolsó tankolásom szerint: 964km/73.88l = 7.66l. Ahol lehet használom a tempomatot. A fedélzeti adatokat nem néztem.
Szia. Hol sikerült casco-t kötnöd? 2008as phedram van, erre keresnék casco megoldást, de a kgfb biztosítóm nem tud ajánlani mert nincs az autó a listájukban...
F****om. Beütött egy lendkerék csere. Legalábbis a szerelő szerint. Elvittem, hogy cseréljen kuplungot, mert elinduláskor rángat. Semmi más jelenség( leállításkor csattanás, kuplungpedál rázás....). ok van valami furcsa sziszegve ciripelés a jobb oldala felől alul, de az nem hiszem, hogy az legyen.
Szétszedte. Ott kezdődött, hogy a keret nem jött le az alvázról, mert berohadtak a csavarok -elforog az alvázban. Hívott, hogy sikerült szétszednie, de a lendkerék kuka, a tárcsa meg még be sem kopott, valszeg nemrég cserélték.
Gyárilag milyen szett van benne? Ebben Luk a lendkerék+szerkezet a tárcsa valeo. Hihetetlen....
Létezik ez? Nem csak átb...ás? Mindegy összerakatom így nincs +100k azt is cserélni. Ameddig megy-megy.....
Javaslom googlizz, mert óriási eltérések vannak az árban. Múlt héten csinálták meg nekem, 3, vagy 4 emailembe került, és megtaláltam az ésszerű megoldást. Nevet nem is tudok, mert csak telefonszámot mentettem, amit nem írok ide, mert sem rontani, sem erősíteni nem akarom senki üzletét.
Továbbra is várom az építő jellegű hozzászólásotok hátsó ülés bowden ügyben. Kell csavarozni, vagy minden pattintós a szétszerelésnél?
Sajnos csak most -"kissé" későn -olvastam a mailedet! Válaszoltam, köszönöm az ajánlatod! Elaludtam, de megoldódott!!! :-)))) Most van a másik nyűg! :-(((
Már lassan egy éve, hogy nem kellett írnom, és kérdeznem, mert a vas (C8, 2.0 benzin) kiválóan működött, igaz volt is szeretgetve.
Most is csak azért írok, hogy megerősítsek minden családost, aki ilyen autót választ: nagyon biztonságos autója lesz!!!
Nekem egy hét óta csak múlt idő lett az autó, mert Szfváron egy szabálytalanul kanyarodó autót oldalba, majd után egy betonoszlopot telibe kaptam.
Az autó eleje gyakorlatilag eltűnt, de az utastérnél mintha megállt volna minden erő, belül semmi sem látszódott, pedig az oszlop azért elég kemény volt. Minden ajtó úgy nyílt, mintha semmi baj nem lett volna. Ez szerintem elég jó teljesítmény az autótól.
Ami a stresszfaktort az egekbe nyomta, hogy mögöttem ült 3 hónapos fiam, és a feleségem, de mindannyian kiszálltunk a kocsiból, a kicsi karcolás nélkül. Szóval, a kocsinak annyi, sajnálom, de élünk, és ez a Teremtő után a kocsinak (és tervezőinek) köszönhető.
Valahol a 2 összeg között lesz az igazság , előszőr is megnézzük aztán megbeszéljük mi mennyi , nem kell mingyárt bankot rabolni , 2 fő dolog szokott lenni , a FAP , és a turbónyomá sszabályzás, persze lehet más is , de ez a 2 fő probléma.
Köszönöm a válaszokat srácok!!!Sampler szia :) ajkán vagyok tűzoltó :) majd egyszer összeröfenünk :)...nem tudom mi az a FAP de megnézem a neten! Ez elvileg szerkezetileg nem befolyásolja motor mönködését?Nemrég vettem (2 hónapja) de múltkor tréler lett belőle!A magasnyomású szivatyú tömítése ment el aztán meg főtengely ékszíjtárcsa csere..ja meg a jobb old. stabil. rudat kell cserélnem :( de egy volswagen polo variant után gyerekekkel családdal KIRÁLY!További szép napot és hideg sört mindenkinek!
Az igazi és örökös megoldás a FAP kiszerelése. Ezzel rövid távokon városban örökké kinlódni fogsz. Én is betg-nél dobattam ki, meg is vártam kb 2 óra volt az egész. Az összeget majd ő megmondja, mert az üzletét nem akarom befolyásolni.
Az, hogy azóta nem kormol, az kis tulzás, de semmivel nem kormol jobban, mint akármelyik dizel, amiben nincs részecskeszűrő.
Persze majd biztos jönnek a környezetszennyezéssel meg a gyermekeink jövőjével, világbékével stb :)
Szerintem az a fap ki lesz iktatva előbb vagy utóbb. Én is az mellett döntöttem. Semmi füst. Ajkai vagyok. Ha valamikor erre jársz akkor megnézheted. Az autó egy 2004 es 2.2 hdi phedra. Kb 1-2 órás művelet.
Nemrég vettem egy Fiat Ulysset 2003 évj,azt vettem észre hogyha bemelegszik egy olyan kifújós hang hallatszik...megnéztem a rendszert amíg beért a kezem de semmi..se luk se rés!Ha bemelegszik és megtartom a gázt kb 1500 fordulaton eléggé hallani de egyszerűen nem tudom rendesen beazonosítani a hang helyét...de a mot. mögött hallom...esetleg valakinek tipp ötlet?És ilyet kimutat a kód olvasó?Üdv:laci Engem is érdekel az ülés szivacs ..vezető oldali!!
de gondolom, ha megvárható a javítás, akkor kb azt is tudod, hogy milyen hibák fordultak elő nálad és az mennyibe került ... nem mindegy, hogy egy szerelőhöz 30e vagy 100e forinttal megyek feleslegesen sok pénzt nem tartok magamnál ...
Miért van az, hogy mindkét távirányító csak közvetlenül az ajtótól nyit, zár? Most kezdte el. Mentünk kb. 600 km-t csiszolódunk,elégedett vagyok. Bowden ügyben várok segítséget. (2 szélső ülés nem akad ki a sínből) , illetve a ránézésre új motoron, ami állítólag sosem volt cserélve találtam egy csövön olajszivárgást, ez tuti friss. Még egy kérdés, az normális, hogy 6 ban 130 nál, kb 2200 fordulatnál ha gyorsítunk sípoló hang hallatszik? Jövő héten viszem szerelőhöz, csak hátha mond valaki itt is okosat.
Amúgy erősen gondolkodom, hogy innen kéne keresni új szerelőt hozzá.
FAP-al kapcsolatos problémám van ... van hibaüzenetem, ami jön-megy ..."eltömődés veszély" ... aztán van "tisztítórendszer hibás" mindegyik felbukkan, majd eltűnik. Néha megfogja a teljesítményt, majd sokáig semmi. Két lehetséges hibára gondolok. Vagy teljesen rosz a szűrő és cserélni kell, vagy maga a regeneráló rendszer (is) rossz. A dilemmám az, hogy csere és javítás, vagy teljes kiiktatás. Ez két kérdést vet fel. Ha teljesen felújíttatom a rendszert akkor az milyen időtálló lesz? Ha pedig kiiktatjuk a rendszert akkor mennyire fog később kormolni? Azt nem kérdezem, hogy melyik a jobb megoldás, mert ilyen meddő vitát nem akarok generálni. Már sok hely sok dolgot olvastam a neten, de mindenki csak a maga "igazát" hajtja. Mikor kinéztem a Phedrát, akkor két nagy tételt hozzáadtam a vásárlás összegéhez. Az egyik a FAP rendszer javítása, a másik a kettős tömegű lendkerék cseréje. Tehát úgymond anyagilag számítottam rá, de már annyit olvastam róla, hogy összekavart. Soproniként nem ismerek a környéken senkit egyenlőre, aki foglakozik ilyennel. Más városba, meg nem tudom, hogy tudnám elvinni a kocsit és otthagyni ... vagyis azt sem tudom, hogy mennyi idő a szerelés. A szakszervizeket meg élből szeretném elkerülni. Itt ugyan csak Fiat van és nagyon rossz hozzáállásuk volt a Lanciához, amikor érdeklődtem náluk szervizzel kapcsolatban ....
Lenne valakinek egy anyósülés vezérlés körüli rajza? A magasságállító kapcsoló nem mozdul, ellenben az ülésborítás lötyög. Lehet letört bent a kapcsoló felfogatása, vagy csak kiesett a helyéről, ezt szeretném megnézni.
Nagyon JÓ HÍREM VAN első ülés (ülőlap) javítása kapcsán. Ma egyeztettem Sánta úrral, aki megnézte az inkriminált üléseket és játszi lazasággal cask annyit mondot: hát persze hogy javítható, cask nem szeretik, mert macerás. Abban maradtunk, hogy csak Húsvét után tudja elvállalni, de megcsinálja!!!! Van telefonos elérhetőségem is, ha érdekel Benneteket. Természetesen lefényképezem a javítás előtti és utáni állapotot is.
Köszi a segítséget. Ma volt egy kis időm és nekifeküdtem. Előre megvettem a patentokat, nem volt hiába, mert mind a négy törött. A három csavar ok volt, úgy nézett ki, hogy ez a fele még nem volt megbontva. A tartályt teljesen leszereltem, de a job oldali csavar kiimádkozása nem volt egyszerű...szidtam megint a csigazabálókat, de amikor megtaláltam a megfelelő szerszámot hozzá, akkor mindn ment, mint a karikacsapás. A szomorú inkább az, hogy nekem a szivattyút kell cserlénem, mert minden tisztogatás ellenére sem volt hajlandó pumpálni. Az alkatreszek.hu-n talaltam kb. 2050 Ft-ért, de a service.citroen-en is van gyári 6.700 körül. Nem kérdés, hogy melyiket veszem meg.
Gondolom tudod, hogy PSA-t (Citroen-Peugoet) terméket veszel még akkor is, ha Lancia emblémával
van ellátva. Ugyanazt az autót veszed meg csak magasabb alapfelszereltséggel.
Max. az emblémákat szállította hozzá az olasz (vagy talán még azt sem).
A megbízhatósága nagy részben függ az előző tulaj gondosságától. Ha megkapta a szervizeket és
nem olcsójános módjára lettek az esetleges előző hibái orvosolva és minőségi alkatrészeket kapott,
akkor semmivel sem megbízhatatlanabb bármelyik kategóriatársánál.
Francia, tehát csodát nem szabad várni, de ahhoz képest viszont kellemes meglepetés, hogy nagyon
megbízható és talán azt is ki lehet jelenteni, hogy így még megbízhatóbb mintha a FIAT-konszern gyártotta
volna az utolsó csavarig.
A felhasznált anyagok minősége siralmas (mondjuk ez mindig is a francia autók rákfenéje volt).
A burkolatok leeshetnek, karcolódhatnak. Pedig ugye elméletileg nagycsaládosoknak (is) szánták, de
pont a gyerekek képesek simán leamortizálni.
A PSA dízelmotor az egyik legjobb dízelmotor az egyik legjobb a piacon, azzal nincs is gond.
Most itt lehetne ijesztgetni a begyógyult porlasztóval, de az egy CDI mercinél is ugyanúgy betegség vagy
pl. a VW PD-TDI -nél meg megmozdul a PD-elem és "kiszopja" a hengerfejben a fészkét és fejcserés lesz, de
előbb a mozgó elem testén lévő Ó-gyűrű mellett szépen feltölti gázolajjal a motort (motorolajat), annak meg a főtengelycsapágyak meg a turbó csapágyai marhára tudnak örülni. Mindegy...lehetne folytatni.
Ott van pl. a részecskeszűrő meg a kettőstömegű, majd mindegyik mai modern dízelben van.
Az elektronika is olyan francia szintű, de bőven elviselhető minden nyűge.
Ha egy jól karbantartott autót veszel nem fogsz vele mellé.
85pénz volt a 4db., a gyárból vettem. (dolgozói kedvezménnyel - rokonsrác dolgozik ott és a két évente vehetnek 1 téli és 1 nyári garnitúrát, ezt a lehetőségét az idén az én javamra használta fel)
Használt (2003-tól) egyterűt szeretnék venni . Még nem tudom, hogy itthon vagy külföldön. Hallottam jót és rosszat is, ezért inkább a tulajdonosoktól szeretnék infókat. Nekem tetszik a Phedra, főleg a felszereltsége végett. Tudnátok segíteni, hogy egy Phedra vásárlásánál mire kell odafigyelni? Nem szeretném, hogy örömből üröm legyen. Mivel tele van extrákkal tudom az el is romolhat. Milyen az alkatrészek ára?
Nálunk három van egy sorban, bőven elfér. Pont ez volt az egyik szempont nálam is és pluszban, hogy úgymond hátra is lehet menni az első két ülés között.
Mivel 3 külön álló ülés van, így kényelmesen elfér. Nálunk a bébihordó az anyósülésen, hátul a 4 és 2 éves a gyerekülésben és közöttük kényelmesen a párom. Mivel most a műtőben van, kaptunk cserébe egy Nissan Eviliat. Ég és föld a különbség a Peugeot javára.
Az a 60 km/h akkor lenne jó ha megvan a 3000 fordulat.Esetleg egy hosszabb autópályás utazás megoldás lehet ,de szerintem ez már szűrőcsere vagy tisztítás még inkább fap talanítás lesz.
Tömődésveszély esetén a többfunkciós kijelzőn megjelenik egy üzenet, amelyet hangjelzés is kísér. A vészjelzés akkor jelenik meg, ha a részecskeszûrõ kezd eltömõdni (különösen hosszúra nyúlt városi vezetés: alacsony sebesség, forgalmi dugók esetén). A szűrő regenerálásához, amint a forgalmi körülmények lehetõvé teszik, haladjon 60 km/h-ás vagy nagyobb sebességgel legalább 5 percen keresztül (amíg el nem tûnik a figyelmeztetõ üzenet a kijelzõrõl).
Felbuzdulva beletettem mp3 lemezt. Az elsőnél elindított valami lejátszást, de hang nem jött ki belőle. A másodikat meg megette. Darál a mechanika, hogy kiadná, de nem jön. Be sem ment teljesen, mert nem érzékeli. Először még láttam a lemez szélét, de addig baszbirgáltam, míg jobban becsúszott. Így se ki se be se nyő. Hétvégére újabb feladat.
Hamarosan bővül kis családunk az 5. fővel, így kezdjük kinőni a Mazda 6-os kombinkat.
Kocsiváltást fontolgatva elkezdetem körülnézni milyen lehetőségek vannak, így találtam rá a topic-ban szereplő típusokra. Ami tetszik bennük az a stílusosság. A Sharan-Alhambra ikertestvérekben és a Galaktikus Fordban valahogy ez nincs meg.
A kérdésem az volna, hogy van valakinek tapasztalata a 2010-2011-es évjáratokkal, valamint mennyire fér el bennük 3 gyerekülés (0+ és 2db 2-3-as kategória) a második sorban?
Köszönöm. Remélem itt már lesz raktáron, mert eddig mindenhonnan úgy írtak vissza, hogy "sajnos az nincs nem is tudunk rendelni, de van helyette Monroe 25e/db áron".
a FAP adalék (Eolys) nem egyszerűen utántölthető, nincs neki olyan beöntője, amit a tulajnak szántak.
A tartály a tank mellett van, pár éve volt aki rakott fel róla képeket.
Elvileg márkaszervizbe kell menni, ha tölteni akarod, de pl. a 307 fórumon szinte mindig van valaki, aki árul Eolyst.
Diag akkor is kell hozzá.
Egyébként motor évjárattól függően 120-180-240e km a hivatalos táv, amit ki kellene szolgáljon egy feltöltés.
Persze ha valakinek megdöglik a tanksapka nyitottságát jelző jeladó, akkor előfordulhat, hogy minden indításkor bekever a tankba, és úgy elég hamar elfogy (a jó emlékű eurovan2.com-on ezt mondták)
ha van magasságállító tekerentyű, akkor nem GYÁRI xenonos. De ettől még lehet xenonos, csak éppen a 15-25e Ft-os kínai készletből, ami ugye vizsgán bukta. Vagy ha nagyon genya volt az eladó, akkor a "xenon-fényű" H7 van benne.
a fedkomp által mutatott fogyasztási értékek erősen tájékoztató jellegűek. 4 és fél éve van meg az autó, a fogyasztást a kezdetek óta írom, a tankolt mennyiségből, minden tankoláskor kiszámolva.
kb 2 éve felírom a fedkomp által mutatott értékeket is. Nekem 90%ban +0,3l-t mutat, de volt már +1,2 és -0,5 is a tévedése.
Ma lettem egy 2.2. D 2005-ös Phedra tulajdonosa. Végigolvastam itt mindent, sajna részletesen a vétel után. Így pár dologra nem figyelem oda. Az egyik fényszóró mosó csak megmozdul, de nem jön ki. Ezzel lehet, kell-e kezdeni valamit? A középső sor 2 szélső ülésén el van szakadva a bowden, és nem találom meg az itt olvasott filléres megoldást. Mekkora bowden kell, van-e buktató a cserénél? A tanksapka mellett nincs FAP adalék beöntő, azt hol találom? (elvileg benne van még). Ja azt mondta az eladó, hogy xenonos, de van magasság állítási lehetőség...Akkor nem xenonos ugye? Összefoglalva elégedett vagyok,a motor jól húz, szerintem jól viszi a nagy testet, 6-ban 2500-as fordulaton 6,7-et mutatott a komp autópályán 130-nál. Gondolom lesz még jó pár kérdésem. Előre is köszi a válaszokat. Az ülés most a legfontosabb.
Kicsit lemaradtam, és látom, hogy az RT3 is viszi az MP3-at. Kipróbáltam és tényleg :-) 4 éve megvan, de eszembe se jutott kipróbálni, hiszen úgysem tudja, ez 10 éve még nem volt evidencia.
Citroen c8 2004 2.0 hdi bal első rugótörés. Webshopokban érdeklődtem, de vagy nincs, vagy az autót el kellene adnom, hogy kifizessem a rugókat.:) Ha már így alakult szeretném párban cserélni, érdemes bontottat belerakni? És a bontottnak mennyi a reális ára?
Phedra klíma kijelző feltételezem háttérvilágításos, de enyémbe az nem megy (egyik este derült ki mikor állítottam volna a hőmérsékletet de nem láttam semmit...). Kérdezek mielőtt szétszedem. A kijelzőben van a háttérvilágítás, vagy külön van megvilágítva (a kijelzőt kell javítanom, vagy háttérvilágítás izzót kell cserélnem)?
amikor magyarítva lett, akkor elvileg kapott újabb szoftvert is ... legalábbis ezt mondta a srác ... azt olvasta rendesen és elsőre felment a cucc ... tőle akkor kérdeztem, hogy mp3 megy-e de azt mondta, hogy nem ... ezért ámuldozom, hogy most akkor mégis ... meg betett valami tisztító lemezt és azt mondta elég jó állapotban van az optika, mert nem sok kosz jött ki vele ...
és gondolom a sw frissítés sem olyan egyszerű ... ?? ... optika elvileg okés... vagyis a térképet eddig gond nélkül olvasta ... RT3-nál a kesztyűtartóban levő bemenetet fel lehet éleszteni?
Tetőkárpitot nem barmolnám szét. Vagy lehet alatta ki van alakítva mindegyikben a sín rendszer?
Meg szerintem 2 tablet egyszerűbb megoldás, nem beszélve arról, hogy olcsóbb, nem csak video nézésre használhatják (de ott is jobb a felbontás), és ki is lehet venni az autóból.
Enyém is RT4, de nekem a video lejátszás lenne szükséges, az is hátul. Az alfában van egy audiovox dvd fejegység (video,mp3,BT,SD,USB, automata LCD meg minden ami kell) hátsó monitorokkal, de a phedra RT4-et nem akarom kiszedni.
Léteznek fejtámla monitorok, de phedraba valót nem találtam (készen), így gondoltam marok valamilyen pofás keretet, és berakok ülésenként valamilyen tabletet (így mindenki azt néz/hallgat amit akar), ami 2 esetében is olcsóbb lenne mint a fejtámla monitor. Már csak jó design-t kéne kitalálni, vagy szerezni valami szakadt fejtámlát tesztelésre...
ilyesmit applikált már valaki a gyári rádióhoz? Hozzászoktam az mp3-hoz, de jó a távirányító, és hogy a kijelzőn megjelennek a rádió dolgai, nem szeretném cserélni.
Elég érdekesek ezek az adatok.Megnéztem a forgalmiban 650kg fék nélkül,1850kg fékkel(mint már írtam 2002 2,0jtd rhw mot kód 110LE,forgalmiban 5 üléses,levehető vestfalia kampó).Ha a 2.0 benzines ennél erősebb,nem hiszem,hogy kevesebbet vontathat.Ha van valahol tipustáblája(régi bódés ulyssemnek jobb első váznyúlványon volt az alu táblája,ennek nem találtam ott.)azon rajta van.Ha ez nincs meg a katalógusukból nézi ki a KPM-es.Esetleg össztömeg és teljesítményből kiszámolják.(itt jön be az emberi ""jóindulat"",hogy minél több kerüljön a forg.ba.)
Lehet, hogy a motor miatt, azt is kétlem, hogy elhúz 700-at. Max üresen, de akkor meg minek :) Üresen minden belefér... Tettem már be ágyat, szekrényt és kiállítási pavilont is (bontva)...
RT3 egységen jobb alsó DARK gomb, min. 10 mp-ig nyomva tartani, újraindul, remélhetőleg jó lesz. ha mégsem, akkor akkusaru le, fel, utána tutira jó lesz!
Nem akarta eladni mert ez a sajátja volt, tavaly májusban hozta be. A Gyuri fűzte meg végül, ha már annyiszor odamentünk... Csak szenvedett hogy fiat 500ba kéne átülnie, ami méretében kissé eltér a phedratól.
Nekem meg van mind a 4 felnikupak, csak kettőnek a rögzítőfüle törött. Kis szilóval oda lehetne applikálni... Lehet inkább leszedem mind, úgy sem néznek ki rosszul a felnik. Úgy érzem a 4 felni javítás sem idei projekt lesz...
Túlmelegszik? Még hol van a nyár. Érdekes, hogy csak navi használatkor csinálja. A HDD-t meg használja a jukebox is. Valahol kallódik ilyen ide-s hdd, talán szeptemberben lesz annyi időm hogy foglalkozzak vele.
Az volt a gond köszönöm! Szétszedem, takarítom bekenem majd ha lesz időm... Azóta volt hogy nyitás közben megállt félúton, ekkor is csak a távirányítóval lehet indítani.
Volt már valakinek olyan RT4-el, hogy kettőt sípol, majd se kép se hang (resetel), aztán kis idő múlva újraindul és rákérdez hogy betöltse a GPS útvonalat? Csak gps használatkor csinálta nagyjából 1000km megtétele után.
2.0Hdi motorral mentem ezen az útvonalon (város, pálya-tempomat 117km/h, útépítésnél 70km/h, közúton-tempomat 94km/h stb): Balassagyarmat-Budai vár-Komárom-Nyitra-Komárom-Győr-Szombathely-BP, erzsébet tér-Tiszaújváros. Tankoltam 69.67 litert és mentem 930.4km-t, ez 7,48l/100km ami nem is lenne olyan rossz (leszámítva hogy a NAV 6,7l normát állapít meg 2000ccm-ig, amit az alfával teljesítek, de ezzel nem sikerül).
Szia. Végül elhoztam a kéket. Felni kupakot hol sikerült beszerezned (és mennyiért), mert az enyémek töröttek? A felnit hol javíttattad, és mennyibe került? Bár lehet így marad horzsoltan egyelőre, aztán majd ha lemezfelni téligumival lesz fent, akkor megcsináltatom.
C8 (hét üléssel!-mert ez sem mindegy, hogy 5 vagy 7 mivel más az önsúly és ennek is függvénye) 2.0 hdi , RHW mot. kód , Vestfalia vonószerkezet levehető kampóval,
Ha jól emlékszem, 4 patent van és 3 csavar. Egy patentot teljesen eltörtem, egynél csak a középrész fejét szakítottam le. A nagyobb szívás magával a tartállyal volt, nem tudtam hihúzni a szivattyút a helyén. (Nincs aknám, csak félig aláfeküdtem). Egy csavar a kerék felől fogja a tartályt, egy meg a lökhárító mögött, de azt csak kitapogatni tudtam. A kerék felőli csavart kitekertem, így lelógott a tartály annyira, hogy ki bírtam húzni belőle a szivattyút. Érdemes kijáratni a vizet, ha előre spriccel, mert az összes oda folyik, ahol fekszel:)Ez egy tele tartálynál gyors ugrásra sarkallja az embert.
Csak a vicc kedvéért megnéztem az autoscout24 oldalon a 2003-2005 közötti Phedrák futásteljesítményét és a hasznaltauton lévőkét. :-)
Kint teljesen átlagos a 2-300ezer Km, de van 380 ezres is, míg nálunk egy 210 ezreset találtam csak, a többi mind alatta van, de érdekes módon annyiba kerülnek itthon a "keveset" futottak, mint kint a 3-400 ezresek.
Sziasztok! Ahogy olvasgattam láttam, hogy mások is küzdenek a lámpamosóval. Az én phedrámnak sem jön ki felkapcsolt lámpa mellett az ablakot mosva. Asszem így kellene működnie. A fóvóka benne van mert kipattintottam csavarhúzóval. Valami "bivaly" rugó tarja benn. Az a baj, h nem látok alá mert a lökös alulról is burkolva van. Esetleg valami ötlet?
Az ülése pedig tényleg katasztrófa. Csurom szivacsmorzsa alatta. Ráadásul motoros ülés így nem egyszerű a kiszedése sem.
Kollégám szerint Orosházán is van egy jó kárpitos műhely, az ő kocsijának a tetejét húzták újra mert szétment a kárpit felett a szivacs. Olyan lett mint az új. Szerinte bármilyen anyagot beszereznek, még az alcantarát is. Kérdés mennyiért?
Akkor kb. 2 év a megtérülése. Én már így vettem, így nekem minden km "spórolás" De ha nem lett volna az, beleraktam volna, mert én is azt hittem, hogy alig-alig megyünk majd vele évi 5-10e-t, és 12 felett járok közel az egy évhez .
Hátránya (nem a gáznak, hanem a benzinesnek), hogy gyengébb. 120 felett nem is megyek vele pályán sem, ott még jól is fogyaszt, max. előzéskor , de így legalább soha nem mérnek be. Jártam már vele 7 személlyel (+ 2 fiúcskával a hasban) a János-hegyen, nem szerette. a 100 KW nem sok, bár a kisebb dízel sem erősebb, de a nyomatéka jobb. Nem versenyautó, de szerintem nem is annak vesszük :).
Nalam is kinez egy monyakolas, ti. okegyelme nem hajlando hatra vizet nyomni. Kerdeznem, hogy a dobbetet kiszedesenel a patentok tornek? Ha igen tudom massal helyettesiteni? Mennyire maceras melo?
Hasznalat, ulep, stb., stb. fuggo, de leginkabb a kialakitasa a hunyo, valamint a kivitelezes, ti. a szivacs hozza van ragasztva a karpithoz. Az alcantara birja legkevesbe es a bor talan a legtovabb...
Errol jut eszembe: valaki esetleg meg tudja mondani a szegedi karpitos cimet. Volt itt szo korabban, de nem talalom a bejegyzest. Koszonettel!
Sajnos 3.0 V6-ra nincs pénzem, pedig ha tehetném, biztos olyat vennék. :)
@Gio
A motor egyszerűsége miatt szeretnék én is benzinest venni inkább, de a gázosításban nem gondolkodom, mert nagyon keveset fogunk menni az autóval, évi max. 8-10k km.
Első ülés kárpitja kb. mennyi km után szakad ki? autoscouton nézegetve a kínálat 40-50%-a szakadt, van ahol már az ülésen szinte csak a szivacs van.
Köszi a tippet, a szelep volt a hunyó. Bár nem koszos volt, hanem meg volt dagadva a tolattyú gumi része. Szépen levágtam a két végét. Kellet ugyan néhány kísérlet, mire rájöttem, hogy a műanyag tolattyúból nem kell kilógnia a guminak. Most szépen locsol elöl-hátul (persze nem egyszerre). Viszont a hátsó törlő karján addig feszegettem a fúvókát (nem volt rajta a gumicső) hogy letörtem a lapát felfogatójának egyik fülét. Így is a helyén marad, bár inkább a kar szorítja az üvegre, és ezért nem esik ki.
Sziasztok. Phedra jobb oldali szervó ajtó kilincs húzásra nem reagál. Nyílik bentről, kulcsról, de mikor a kilincset meghúzom olyan mintha a központi zár által zárva lenne (könnyű kihúzni). Ma kezdte el csinálni, eddig jó volt. A bal oldal eddig tökéletes. Ötlet, hogy melyik résznek essek neki?
2.0 benzinessel járok. tényleges fogyasztását nem tudom lemérni, mert lpg-s. Benzinnel sosem tankoltam tele, csak városban használom és párhavonta családlátogatásra vidékre. műszer szerint 11l/100 a város, kb stimmel is gázzal, emellé még indulásnál kér benzint. meleg időben nem számolom, mert minimális. hidegben 1-3 km. Rövid távokon (munkahelyem 6-7km) számottevő. ilyenkor mondjuk gázból nyilván kevesebbet nyel. benzinnel nem járnék. gázzal kb ott lehetek költségben, mint a dízelesek. csak ez egy egyszerűbb motor.
Valakinek van tapasztalata benzinesekkel? Böngészve az oldalakat mindenhol azt látom, hogy a 2.2-es kevesebbet eszik mint a 2.0-s. Lehetséges ez? Lóerőben sok különbség nincs közöttük, de azért elég meglepő...Nagyon megköszönném ha valakinek esetleg gyakorlati tapasztalata is lenne!
Lancia Phedrámban megmakacsolta magát az ablaktörlő. Először csak esőben nem akart menni, most már semmikor se. Az ablakmosót el tudom indítani, a hátsó ablakon működik minden és a legnagyobb fokozatban az első is töröl, mint a veszett egér. Se lefelé nyomva, se felfelé az első kettő fokozat nem műkszik. Viszont kiírja a drága, hogy most kapcsoltam be az esőérzéklőt ... csak nem megy ... elsőre bizit cseréltem, de nem oldotta meg a dolgot. Van reléje valahol? Vagy más hibája lehet?
Másnak javítottuk, amikkor kettészakadt már kijjebb jött kb 3mm-t felfúrtuk a közepét 10-esre menetbele és egy hengerfejcsavarral húzattuk kifele még 2mm jött és elszakadt a hengerfejcsavar is :) Jött a hegesztés így már lassan húzatással kocogtatással kijött így nem kellet hengerfejet leszedni. 2 csúcs kijött 2 nem. Visszatette a bátyám a motort már jár a paripa.
Köszi a tippet! A relé volt a hunyó, igaz a kesztyűtartót ki kellett venni hozzá hogy hozzáférjek. Az egyik lább volt megégve (a foglalat is), kis polírpapír megoldotta, most már működik.
Már csak a porlasztót kell kicserélni és frankó minden. Van valakinek szerelési könyve, amiben minden le van írva a-z-ig minden?
Kb igen,de én a kereket nem szedtem le,csak felemeltem a jobb elejét,dobbetétet ki.Úgy emlékszem a tartályt nem is vettem ki,csak a motort pattintottam ki belőle,aztán le a tömlőket+csatit,és máris a kezedben van a motor(rajta a szeleppel).Le lehet róla pattintani a szelepet és szétszedni,(nagyon vízköves,szutykos volt).Arra számíts,hogy a képedbe fog folyni a cucc:-):-):-).
Nekem is ugyanez a tünetem volt.Meg volt szorulva a motoron lévő irányváltó szelep,kb. egy éve kivettem,kipucoltam és azóta jó.Mondjuk egy-két hónapja megszűnt működni,de most a com2000 miatt.Szintén szétszedtem,érthetetlen módon szét volt esve a mosót működtető része,összeraktam és azóta jó.Ezek ilyen szekerek,igénylik a törődést:-):-):-).
RT4-re nem lehet okosítani, ha már van benne gps, meg telefon is, akkor adott esetben tracking funkciója legyen (mondjuk lopás esetén smsben lekérdezhető legyen a koordináta). Van ilyen riasztóm, de akkor nem kéne belehekkelni a kocsiba...
ugyan nem valószínű, hogy idén fagyott volna szét, de eltörni/szétcsúszni simán lehet valahol
ha sehol se csöpög, akkor az irányváltó szelep lehet a ludas, de olyankor általában vagy csak előre, vagy csak hátra tol, olyat még nem hallottam, hogy sehova se tolta volna. (tesco-s ablakmosótól hajlamos megduzzadni a szelepen lévő tömítőgyűrű, és beszorul valamelyik állásban)
Üdv Mindenkinek! Kimaradt egy kis idő külföldi okítás miatt, sajnos nem tudtam az új géppel menni. Alap szerviz megvolt (olaj, szűrők, vezérlés). Ablakmosóból nem jön víz, én naív azt hittem, hogy üres a tartály. Motor zúg, de nem locsol az ablakra. Néha jön egy légzsák vagy ASR hibaüzenet, de következő indításnál nem jelentkezik. A néha működő távirányítóra van valakinek ötlete? Frissen megállás után nyit-zár oda-vissza, de ha otthagyom, nem nyit újra. Elemcsere megvolt már. Azt ugyan még nem próbáltam, hogy ez idő vagy távolság függvénye.
Meg tudja valaki mondani hogy Phedra-ban az alacsony üzemanyagszint felirat kb hány liternél jelenik meg? a 0 alatt még volt 3 vonal, mikor kiírta, nagyhirtelen tettem bele 20 litert, ekkor a 20 és a 40 liter közé állt be a jelzés.
C8 és Phedra között a gumiméretben van eltérés? Vadásztam a 215/55R16 gumikat, aztán mikor elhoztam az autót néztam az ajtón lévő matricát, hogy 215/60R16 gumi való rá...
Igen én sem arra gondoltam, azért írtam, hogy már nincs benne. Érdekes. Remélem nem valami komoly dolog lesz. Lassan eltelik az első év, hogy nálunk van. Eddig hiba nélkül. Nem tudom mi lehet. Joe 407 kombiról beszélt nekem.
Motor levegő szennyezést csökkentő rendszer hibás címmel.
Tippek? Fap kiiktatva. Vagy nem is azzal lenne kapcsolatban? Talán annyi jött még hozzá, hogy kicsit megváltozott a motor hangja, főleg hidegen. Mintha egy kicsit hangosabban járna.
Egyenlőre ennyi. Gondolom diagnosztika a pontos meghatározásra,de hátha valaki már találkozott ezzel az üzenettel.
Előre is köszönöm.
Üdv!
Angyur.
Sok sikert és kitartást azoknak akik ilyen autót szeretnének venni. :))
Mostanában elég sokan vadásznak ebben az irányban.
Köszönöm a segítséget és a hasznos tanácsokat. Megnézem ezt a C8-at a héten valamikor, meg akkor azt a fekete 807-est és elfelejtem a Lanciakat, mert az egyiket már levették a másikról meg eleget hallottam :)
És ha a kuplung nagyon puha, és eléggé fent fog az alfához viszonyítva, ott keményebb a pedál lenyomás, és felengedéskor el is kezd fogni, ennél meg padlótól félútig semmi, majd onnan kezd el fogni? Visszafelé mondjuk nincs csúszás ha éppen csak ráteszem a lábam. Lehet ez tényleg ilyen (elvileg 150e km van benne, 2008as évjárat).
Amiben sok rozsdapor van az lendkerék hibára utal a lendkerék saját magát darálja szét amitől rengeteg vaspor lesz a motortérben ami gyorsan rozsdásodik , persze lehet hogy már cserélték.
Ezt néztem, de ott is hagytam. Első lökhárító bal oldalán alkarnyi horzsolás, motorháztető két oldalt a fényszóróknál-sárvédőknél nem illeszkedik, motorháztetőn kavicsfelverődéstől (gondolom) sok apró horpadás, hátul tele kutyaszőrrel, hátsó 2 öv hiányzik 5 ülés van csak benne (más színű ülést jó pénzért szereznek bele), pedál gumik helyett "sport" alu pedál takaró, hátsó ajtón rozsdafolt, hátsó lökhárító jobb oldali tolatószenzor nem megy a helyére, motortérben (ők ezt így hozták, nem takarították) a motor alatti takarólemezen vastagon rozsdapor (nem láttam honnan hullot oda az a mennyiség). Lemezfelnivel, dísztárcsával szerelt. Kereskedés saját autója, nem bizományos.
Én ennyit állapítottam meg, remélem segít valamit.