Szerinted ez a jel "?" mit jelent a mondat végén? :-)
Zagyvaságokat írsz:-)
Az Isteneket az emberek teremtették egytől egyig, és a tulajdonságaik is emberek által teremtettek, tehát kitaláltak. Korábban már számos helyen leírtam, hogy mesemítoszuk szerint világteremtő Istenekből is van legalább egy tucatnyi.
Tehát nem járható a sima Isten (mint gyüjtőfogalaom) megnevezés, hanem pontosan meg kel adni, hogy melyikről írsz.
"Tagadod azt az egyértelmű tényt, hogy magyon sok Istent teremtett az emberiség és ezek nagyon eltérőek egymástól?"
Mutass rá egyetlen mondatomra, amelyből ez kiolvasható!
-----------------------
Kategorizáltam a hipotéziseket aszerint, hogy az univerzumot teremtettnek, vagy nem-teremtettnek feltételezi.
Eddig érthető?
Egy teremtett univarzum feltételez egy teremtőt (teremtő Istent).
Eddig stimmel?
Nos, ennek a "teremtő Istennek" a fentiekkel kapcsolatban csak az az attribútuma érdekes, hogy teremteni képes univerzumot. A többi tulajdonsága tetszőleges, mert az univerzum teremtésének szempontjából indifferens.
Eddig is érthető?
Most vedd az általad ismert Istenek halmazát, és bontsd fel két diszjunkt halmazra:
Univerzumot teremteni képes Istenek halmaza.
Univerzumot teremteni nem képes Istenek halmaza.
A felbontás értelmes még akkor is, ha a 2. halmaz üres halmaz.
Világos?
Nos, akkor vegyél az 1. halmazból egy tetszőleges elemet, és olvasd le a nevét. A te témát illető műveltséged mellett legalább 10000 istennév szóba jöhet.
De ha nehézséget okozna a fentiek felfogása, ha egyetlen névhez ragaszkodsz, akkor kérlek, publikáld az univerzum teremtésére képes Istenek jegyzékét, és én kiválasztok belőle egyet (valami véletlen módszerrel).
Tagadod azt az egyértelmű tényt, hogy magyon sok Istent teremtett az emberiség és ezek nagyon eltérőek egymástól?
"Ellenben van itt néhány srác, akik igényt tartanána a hitedre. Ők név szerint:Agdistis, Ah Puch, Ahura Mazda, Alberich, Amaterasu, An, Anat, Andvari, Anshar, Anu, Aphrodite, Apollo, Apsu, Ares, Artemis, Asclepius, Athena, Athirat, Athtart, Atlas, Baal, Ba Xian,acchus, Balder, Bast, Bellona, Bergelmir, Bes, Bixia Yuanjin, Bragi, Brahma, Brigit, Camaxtli, Ceres, Ceridwen, Cernunnos, Chac, Chalchiuhtlicue, Charun, Cheng-huang, Cybele, Dagon, Damkina (Dumkina), Davlin, Demeter, Diana, Di Cang, Dionysus, Ea, El, Enki, Enlil, Epona, Ereskigal, Farbauti, Fenrir, Forseti, Freya, Freyr, Frigg, Gaia, Ganesha, Ganga, Garuda, Gauri, Geb, Geongi, Hades, Hanuman, Helios, Heng-o,Hephaestus, Hera, Hermes, Hestia, Hod, Hoderi, Hoori, Horus, Hotei, Huitzilopochtli, Hsi-Wang-Mu, Hygeia, Inanna, Inti, Ishtar, Isis, Ixtab, Izanaki, Izanami, Jesus, Juno, Jupiter, Juturna, Kagutsuchi, Kartikeya, Khepri, Ki, Kingu, Kinich Ahau, Kishar, Krishna, Kukulcan, Lakshmi, Liza, Loki, Lugh, Luna, Magna Mater, Maia, Marduk, Mars, Medb, Mercury, Mimir, Minerva, Mithras, Morrigan, Mot, Mummu, Nammu, Nanna, Nanna (Norse), Nanse, Neith, Nemesis, Nephthys, Neptune, Nergal, Ninazu, Ninhurzag, Nintu, Ninurta, Njord, Nut, Odin, Ohkuninushi, Ohyamatsumi, Orgelmir, Osiris, Ostara, Pan, Parvati, Phaethon, Phoebe, Pilumnus, Poseidon, Quetzalcoatl, Rama, Re, Rhea, Sabazius, Sarasvati, Selene, Shiva, Seshat, Seti (Set), Shamash, Shapsu, Shen Yi, Shiva, Shu, Si-Wang-Mu, Sin, Sirona, Sol, Surya, Susanoh, Tawaret, Tefnut, Tezcatlipoca, Thanatos, Thor, Tiamat, Tlaloc, Tonatiuh, Toyo-Uke-Bime, Tyche, Tyr, Utu, Uzume, Venus, Vesta, Vishnu, Volturnus, Vulcan, Xenu, Xipe, Xi Wang-mu, Xochipilli, Xochiquetzal, Yam, Yarikh, Ymir, Yu-huang, Yum Kimil és Zeusz. továbbá a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú, Russell Teáskannája, Hank, az elásott gyémánt a kertedben és a Repülő Spagettiszöny.
Mind arra kérnek, hogy higyjél bennük. Létezésük és mágikus erejük létének esélye kb. azonos, tehát miért dobnád ki a lehetőséget az ablakon, hihetsz egyszerre akár mindegyikükben, ki tudja."
"A metalogika inkább parasztvakítás, mint valódi tudomány."
Amikor egy Isten által teremtett univerzumról szóltam (úgy általában), te visszakérdeztél, melyik Istenre gondoltam a sok ezer közül? A kérdés nem volt más, mint valódi reagálás helyett egy értelmetlen, kifejezetten kötözködő jellegű kérdés.
Most hasonló megjegyzésem volna (csak nem elterelő és kötözködő céllal). Melyik meghatározás szerinti metalogikáról is beszélsz?
Én megadtam egy meghatározást, amelyik korrekt és értelmes. Viszont a "parasztvakítós" metalogika-meghatározással még mindig adós vagy.
Az egyik diplomás barátomtól ezt a választ kaptam, arra akérdésemre, hogy mi is a metalogika 2003-2004 körül:
Kedves Gábor! Az utánajárás nélküli és őszinte válaszom: Fingom sincs, nem hallottam még ezt a szót. Ne fárassz má ilyen hülyeségekkel!Ezek után kíváncsiságból megnéztem az idegen szavak szótárában
Metalogika: a formalizált nyelvek és a formális rendszerek szintaxisának és szemantikájának elemzése a metaelmélet alapján.
Ezekután felmerült bennem, hogy mi is az a metaelmélet?
Metaelmélet: valamely tudományos elmélet teljes fogalmainak rendszerét magasabb logikai szinten, egyértelműen meghatározó formalizálásának feltételeit kutató elmélet.
Hát, mit ne mondjak, nem lettem okosabb. Nekem túlságosan elvontak ezek a dolgok. Mit jelent az, hogy magasabb logikai szinten? És mit jelent a formalizálás ebben a témakörben? Azt hiszem, hogy ennek megértéséhez hosszabb ideig kellene foglalkozni a filozófiával. Szóval az első gondolatom az érvényes: ne fárasszá má ilyen hülyeségekkel :-))
Már megint alaposan eltértél a tárgytól. De sebaj, megszoktam.
Te hoztad ide a metalogikát, illetve vele kapcsolatban Ruzsa Imrét (Geréby György csak "közvetítő" volt a dologban).
Persze "nem rossz" (csak inkorrekt) vitamódszer, hogy a felmerült problémák lezárása helyett újabb és újabb területekre terjeszted ki a polémia hatókörét, és a részedről megválaszolatlan kérdéseket mintegy eltakarod velük.
Látom, szívesen élsz vele.
De akkora restanciád gyűlt már csak ebben a topikban össze a megválaszolatlan kérdésekből (mert én nem tekintem válasznak a: "tudnod kellene" típusúakat) , hogy nem sok értelme maradt a veled való dialógusnak.
Anzelm „logikai” Istenérvének közérthető és végső buktája Megdöbbenve olvastam Geréby György az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófia Intézete docensének az alábbiakban pontosan idézett, közember számára tulbonyolított, tudományosság látszatát magán viselő, ámde valójában áltudományos cikkét, Anzelm logikai istenérvével kapcsolatosan.
GERÉBY GYÖRGY:AMIT ANZELM ÉS GAUNILO MONDTAK EGYMÁSNAK http://epa.oszk.hu/00100/00186/00005/996_gereby.html
"A Magyar Filozófiai Társaság Filozófiatörténeti Szakosztályának 1999. március 26-i felolvasó ülésén elhangzott előadás szerkesztett szövege. "
Mit is állít Geréby György: "3. Jó-e az érv? A fenti rekonstrukció szerint az érv konklúzív. " ( konklúzív: ~ következetes, logikus ) Amennyiben Geréby állítása igaz lenne, hogy Anzelm levezetése következetes, logikus, akkor a végeredményének is jónak kellene lennie. Tehát, akkor vagy megleltük Isten tudományos definícióját, vagy Geréby téved, vagy csal valahol. Vizsgálódási célból Gerébyvel hosszas levelezést folytattam, aminek a végén valami olyasmibe menekült, hogy "Anzelm érve nem butaság, hanem egy izgalmas metalogikai problémacsoport". Na puff neki, mert a metalogikának kb annyi az értelme mint a metafizikának. Másrészt ha Anzelm érvének a vizsgálatánál át lehetne térni metalogikai síkra, az kb. azzal egyenlő, mint hogy a bibliát szó szerint, vagy csak képletesen , metafórikusan kell értelmezni. Anzelm eleve maga kötötte ki, hogy színtiszta logikai úton kíván érvelni. Nos ha a saját maga által felállított szabályokat felrugja valaki és azt mondja, hogy azt még sem ugy kell vizsgálni, akkor már emiatt is bukott az érv, mert akkor már megint ott vagyunk, mint a metafizika és a Carnap által leirt babig
Te mit kezdenél egy ilyen válasszal (ha ez válasznak tekinthető egyáltalán).
És hogy jön ide Anzelm?
Egy titkos magánlevelezésre hivatkozni egy vitában enyhén szólva is (hogy finoman fogalmazzak) értelmetlenség. A "tudok 3 méter magasra ugrani, csak nem akarok" kategóriája.
Felhívnám a figyelmedet arra, hogy a meta előtag nem mindig jelent valami elvontat, titokzatosat (a metafizika ilyen értelemben kicist kivételnek tekinthető). Pl. Metaadat, metakommunikáció, metalogika.
De íme a metafizika egy egyáltalán nem "misztikus" definíciója: "A metafizika a filozófia azon területe, amely a létező dolgok fajtáiról és létezési módjaikról szóló kérdésekkel foglalkozik."
"A metafizika a feladatát két alapvető kérdés kutatásában jelöli meg:
Mi az, ami létezik? Mi a létező?
Mi a dolgok valódi természete?
E két kérdés föltevését az a két, igen korán megfogalmazott filozófiai felismerés tette szükségessé, melyek szerint: 1.) nem minden létezik (a szó valódi értelmében), ami az érzékszerveink számára megjelenik, illetve nem minden létező jelenik meg az érzékszerveink számára; 2.) A dolgok valódi természete nem jelenik meg a „felszínükön”, a gondolkodásnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy ezekhez eljusson (amennyiben ez egyáltalán lehetséges)."
[http://hu.wikipedia.org/wiki/Metafizika]
Mi utal a fentekben áltudományra?
"Ha Platon, Arisztotelesz és Kant így kiemelik a metafizika nehézségeit, érthető, hogy többen elutasítják a metafizika egészét. Ám attól a metafizika nem lehetetlen, hogy az emberi észnek nehéz, talán a legnehezebb feladatot jelenti." [Gottfried Martin: Általános metafizika; problémák és módszerek 2.§]
Abban az értelemben, ahogyan Geréby használni kivánta a metalogikát, Anzelm érvének az érvényességét és logikusságát illetően egyértelmű áltudomány, mint a metafizika.
Erre a magánlevelezésünk a bizonyíték, amit nem lenne illendő közzé tennem a másik fél beleegyezése nélkül.
No, de sokáig tartott kitalálnod, hogy egy "tévedtem" leírása helyett hogyan dumáld ki magad!
"Mert nekem egy Geréby György nevű ELTE proff egyszer Rúzsa Imra logikaproffra hivatkozva még a metalogikát is tudományosnak tartotta."
Te komolyan azt akarod bedumálni, hogy eredetileg Ruzsa Imre (akinek a nevét azért illenék pontosan leírni) vagy akár Geréby György a szakterületükön kívül eső paradigmarendszerben adott meg egy definíciót (azaz a filozófusok és teológusok definícióját használta)?
Egyébként kíváncsi volnék arra a meghatározásra, amelyet "a filozófusok, teoéógusok használnak". Megtennéd, hogy idemásolnád (vagy közölnél egy URL-t)!
Remélem ez nem az a kategória, amelyet azzal a szemtelen, arrogáns érvvel utasítasz vissza, hogy "ezt illene ismerni"!
Te úgy csűröd-csavarod, hogy az már tényleg nevetséges. Értem, hogy zseniálisnak, tévedhetetlennek gondolod magad, de engedd meg nekem, hogy megnyilvánulásaid alapján erősen kételkedjek mindebben. Ahhoz, hogy leboruljak nagyságod előtt, ahhoz bizonyíthatnál már valamit (legalább annyit, hogy mind IQ-ban, mind mentálisan alkalmas vagy egy korrekt vitára)!
Az általad említett film - "Korszellem" vagyis Zeitgeist - egy dokumentum jellegű mozi, ami igen sok hibával, de meglehetős tárgyilagossággal igyekszik lerántani a leplet a vallásról. Sokszor helytelen állításaival (pl. Mises legendáját egyiptominak állítja, ami nem egészen igaz, valamint olyan istenségeknek is szűztől való születést tulajdonít, akik nek legendája ezt nem igazolja, bár a csodás születés valahol mindegyikben ott van) hibát követ el, de a lényegét tekintve - ami a csillagászati tényeket illeti - helytálló. Egyfajta összeesküvés-elméletet taglal, ami igen elgondolkodtató. Kizárólag hivatalos médián nevelkedett, tájékozott emberek valószínűleg felháborodnak rajta, pedig nem kellene. Többet inkább nem mondanék róla, inkább érdemes megnézni. Jelenleg még nem elérhető a film magyar feliratozása, de többen dolgoznak rajta, (én is...). A fordításhoz szükséges az elfogulatlanság. Szerintem hetek kérdése, és meglesz a magyar felirat. Félő azonban, hogy lesznek a Neten félrefordítások is, ahogy az lenni szokott. Remélhetőleg az a verzió, ami a zeitgeistmovie.com weboldalra felkerül, jó fordítás lesz.
Valószínűleg sok szintje van a dolognak. Az első biztos beletartozik. A második (a nem gyónós) az szerintem eltévesztette a házszámot. Akkor ő pl. református és nem katolikus, csak át kell mennie a másik templomba :)