Figyelmeztették a lópikulát, nem is a Moszadra tartozik az ügy. És szó sincs "aránytalanul nagy válaszcsapás"-ról. A terrorista szervezet ártalmatlanná tétele folyik, amely egyetlen napon lemészárolt 1300 fegyvertelen civilt, válogatott kegyetlen módszerekkel, köztük nőket és csecsemőket. Kifejezetten az volt a célja, hogy civileket öljön, minél többet.
Ezenkívül elhurcolt vagy kétszáz túszt. Ezzel kapcsolatban nem árt tudni, hogy a zsidó vallás szerint a halottat testének minden porcikájával együtt kell eltemetni, úgyhogy a meggyilkolt túszok, és a kibucokban lemészároltak elvitt testrészei is értékesek az izraeliek számára.
A Hamász vezető terroristája, Ali Baraka múlt vasárnap elmesélte, hogyan verte át Izraelt és az Egyesült Államokat.
Elhitettük velük, hogy a Hamász Gáza kormányzásával van elfoglalva, és hogy az (ott élő) 2,5 millió palesztinra akar összpontosítani, hogy teljesen felhagyott a fegyveres ellenállással. Mindeközben a színfalak mögött a Hamász mindvégig a nagy támadásra készült.
Baraka vallomásában frusztráló, hogy a Hamász megtévesztő politikája nem valami újdonság. A megtévesztés a dzsihádista doktrína szerves része, amely egészen Mohamed napjaira nyúlik vissza. Ugyanilyen frusztráló, hogy még azoknak is, akik nincsenek tisztában vagy szándékosan vakok azzal a ténnyel, hogy az iszlám dzsihádizmusnak és a hitnek központi szerepe van a Hamász számára, ismerniük kellett volna a Hamász taktikáját.
A Fatah idézte a Koránnak azt a versét, amely minden zsidó megsemmisítésére szólít fel, és amelyet a Hamász is használ az alapokmányában: Sújtsatok le a majmok és disznók fiaira ... mészároljatok le mindenkit, aki izraeli
A Palesztin Hatóság területén a tömegek ujjongva fogadták a Hamász atrocitásainak hírét. Ünnepségek, győzelmi felvonulások és nyilvános partik zajlottak Észak-Szamáriától a Dél-Hebroni hegyekig. A palesztinok a közösségi médiában gúnyolódtak a zsidó áldozatokon, és ünnepelték a tömeggyilkosságokat. A szamariai Huwarában egy pizzéria olyan hirdetést tett közzé, amelyen egy holokauszt-túlélő nagymama látható, aki most túszként van Gázában, és egy pizzát tart a kezében.
A Palesztin Hatóság korai napjaiban, az 1990-es években Arafat rendszeresen elítélte a Hamász Izrael elleni terrortámadásait (angolul), majd ezután felszólította a palesztinokat (arabul), hogy a dzsihád útján járva mészárolják le a zsidókat. Alig néhány hónappal azután, hogy 1994-ben megalakult a Palesztin Hatóság Gázában és Jerikóban, Arafat elküldte biztonsági főnökét, Mohammed Dahlánt, hogy tárgyaljon a Hamásszal az együttműködésről. A megkötött alku a Hamásznak szabad kezet adott a zsidók lemészárlására azzal a feltétellel, hogy akcióikba a PFSZ-t nem keverik bele.
A nincs katonai megoldás az izraeli-palesztin konfliktusra állítás azon a feltevésen alapul, hogy létezik politikai megoldás.
Ezért támogatandó az európai muszlim bevándorlás, az egyre gyorsabban fogyó libanoni keresztények okozta hiányt pótolni kell, lehessen hol és kin levezetni a frusztrációt.
Mikor például anno az Amal (ugye a síiták régi szervezete, mikor még Hezbollah nem is létezett), hülyére verte a palesztinokat, akkor nagyon jól jöttek a Dél-libanoni maronita falvak.
A hős palesztin harcosok százával gyilkolták halomra a keresztény nőket és gyerekeket, mert a síita muszlimokat nem merte. De így legalább érezték mennyik kemény férfiak, a zaklatottságukat is oldotta a tömegmészárlás.
Nos, a közben igen megcsappant libanoni kereszténység helyett az európaiaknak kell betöltenie a keletkezett űrt.
Mert tartok tőle, hogy az izraeliek semmivel sem jobbak mint a libanoni síiták: ha támadják őket, akkor visszalőnek.
Tehát megint szükséges keresztényeket mészárolni, a nagy frusztrációt levezetendő.
Csak helyben azokból már kevés, ezért kell a muszlim hősöknek egészen Európáig elfáradniuk.
LOL. A Hamász deklarált célja, hogy létrehozzon egy arab államot, amely magában foglalja a gázai övezetet, Ciszjordániát és Izrael jelenlegi területét.
A terroristák szerintem pont ezt akarták elérni a borzalmas tettükkel.
Hogy aránytalanul nagy válasz csapást mérjen rájuk Izrael.
S az elüldözöttek százezreinek szenvedése, a meghalt arab gyerekek látványa, az összedőlt épületek sokasága Izrael ellen fordítja a világ közvéleményét.
Ha mellétesszük azt, hogy a Moszadot figyelmeztették, hogy valami durva készül, s nem tettek ellene, akkor számos találgatás is szárnyra kel...
Nagyon fáj nyaki hogy a fele világ titeket hibáztat a gázai vérengzésért?
Ez így el van nagyolva...
Az arabok egy része politikai okokból nyilván a palesztinok oldalán van, akkor is, ha élő adásban darálnak le egy egész ovodát... Ezen nem lehet segíteni.
Aztán ott van egy jó adag antiszemitizmus, amit nyíltan a az antiszemita többség nem mer felvállalni, és inkább a zsidók nyakába varrnak olyan dolgokat is, amikért nem ők a felelősek.
A világ józan többsége meg elitéli a csecsemőgyilkos terrorizmust, és tudomásul veszi, hogy a válasz ilyen esetben nem mindig sikerül hidegen kiszámított arányos csapásra...
zraeli légicsapás végzett a Ajman Nofallal, a palesztin Hamász radikális iszlamista mozgalom egyik legfontosabb katonai vezetőjével - írja Reuters.
Ajman Nofal halálát a Hamász katonai szárnya, az al-Kasszam Brigádok közölte kedden. A vezető a szervezet egyik legmagasabb szintű katonai főnökének számított, korábban ő felelt a Gázai övezet középső részének fegyveres irányításáért.
Jeruzsálem a válaszreakcióban az ígérte a radikális mozgalomnak, hogy minden tagját megöli, az életben maradni csak akkor tudnak, ha feladják magukat.
Libanon lejtmenete a fekete szeptember után a beáramló arab értsd palesztin menekültekkel kezdődött. Felborították a vallási egyensúlyt, terrort indítottak el a keresztény lakosság eleln. Felrobbantották Bashir Gemayel maronita keresztény kormányát. Lényegében a palesztinok robbantották ki a libanoni polgárháborút.
Nem véletlenül nem kérnek belőlük az arab országok és Irán sem.
Nekik köszönhető a libanoni keresztények eltűnése, ez már csak idő kérdése.
Mindenesetre a maroniták lejtmenete a palesztinok tömeges beáramlásával kezdődött, a szunnita tábor ezzel igen komoly erősítést kapott.
Amúgy maguk a palesztin arabok is érdekesek felekezeti szempontból, a 80-as években még közel 30%-uk keresztény, de mára talán 4% sincs. Eltűnt, áttárt, kivándorolt, felszívódott.
Ez a jelenség megérne egy mályebb elemzést, de hát ez nem PC, Nyugaton sem.