Én azt írtam, hogy a közeli témák összefűzése lehet problémás a nodal pontok miatt (a két objektívet feltehetően nem lehet úgy elhelyezni mintha egy objektív forogna a nodal pontja körül).
Azonban egyrészt távolabbi témánál ennek már messze nincs ekkora jelentősége (ráadásul ő csak két képet akar összefűzni, az könnyebben megoldhatónak tűnik mint egy nagyobb képsorozaté), másrészt van olyan panoráma, aminél nem érdekes a nodal pont. Pont nemrég kérdeztem itt (12662) a linear panorámákról, az pl. pont olyan ahol nem is jön elő ez a probléma, mert ott a témára merőlegesen kell mozgatni a képek között a fényképezőgépet, szóval ha két géppel fotóz valaki egy időben, akkor elég arra figyelni, hogy egy síkban legyen a két fényképezőgép érzékelője (így készülnek ezer éve a 3D fotók is).
Szerintem lehet találni olyan panoráma témát, amire jobb a két gépes megoldás, mint az egy gép mozgatása, szóval érdemes kisérletezni, még akár valami új is kijöhet ebből - és most direkt nem googlizok rá arra, hogy csinált-e már valaki ilyet korábban vagy sem, de ha látatlanban kéne fogadnom, akkor inkább arra tennék, hogy nem új az ötlet, készült már így panorámakép.
A PTGui is, mint általában minden trial verziós program csak egy ideig működik. Utána van amelyik "mosolyog" és vannak olyanok, amelyek kérik a regisztrációt.
Nos a PTGui ez utóbbi, tehát megfelelő regisztáció nélkül "kineveti" a felhasználni akarót.
Ezen a fórumon nyilvánosan senki sem fogja a mosolyodat letörölni a PTGui-d arcáról.
Már próbáltam Neked röviden válaszolni és mellékeltem képeket, de úgy látom nem volt eredményes. kb. a 12759-es bejegyzésében már megközelítette a probléma gyökerét (nodal pont), amit két géppel elképzelni sem tudok, meg értelmetlennek is ítélek. Én a mellékelt képeken azt akartam szemléltetni, hogy ha rossz a nodal pont, tehát a képek nem azonos objektív állásból készülnek, akkor a program, amivel össze akarjuk fűzni, nem talál jó kontroll pontokat. Igaz kontroll pontokat lehet manuálisan is adni, de az küszködés és most erről nem akarok beszélni. A nodal pont-ról itt van egy videó:
Most már végképp nem értem, hogy miről beszélsz. A PTGui szerintem is (és a legtöbb profi panorámás szerint) a legjobb program, amivel mindent meg lehet oldani, ami a panoráma készítéséhez szükséges. Így a sík panoráma képektől a gömbpanorámáig tökéletesen lehet használni. Milyen gömböt nem tud, amiben mozogni lehet? Valami fogalom zavarod van. Tudni kell a programot kezelni. De én erről már minden információt leírtam Neked privátban, sőt a teljes regisztrált programot is elküldtem, no meg egy saját gömböt szemléltetésül (amiben lehet "mozogni"). Sajnálom, hogy ennyi segítség sem használt, de akkor miért nem kerestél újabb kérdéssel, ha a PTGui-val nem boldogultál? Ha a Pano2VR-el akarsz foglalkozni, szolhattál volna, mert akkor én nem töröm magam a PTGui-val kapcsolatos segítségnyújtással.
Én sem vagyok panoráma szakértő, de amit szeretnél, az elvileg bármelyik panoráma programmal összefűzhető. Az összefűzés szempontjából nincs eltérés abban, hogy egy géppel egymás után készült képeket fűzöl össze, vagy több géppel egy időben készült képeket.
Mivel egy időben készülnek a képek, elvileg gond nélkül fogsz tudni mozgást is fotózni, viszont ha csak két képből lesz a panoráma, akkor csak kb. ötven-hatvan százalékkal lesz nagyobb a panoráma képed látószöge, mint az eredeti fotóké külön (ha ennyi elég, akkor viszont jó ötlet). Nyilván nem tudod úgy rögziteni egymáshoz a két gépet, hogy egy pontba essen a két gép és objektív páros nodálpontja, tehát közeli dolgok összefűzésére lehet, hogy alkalmatlan lesz ez a kétgépes megoldás.
Én sem vagyok profi panorámás, de már próbálkozom egy ideje. Én a neten sokat tanultam, de amit Te akarsz, olyannal még nem találkoztam. Miért akarsz két géppel fényképezni, amikor eggyel is tökéletesen lehet bármilyen panoráma képet készíteni, csak kellő felkészültség és megfelelő program kell az összefűzéshez.
Először is ajánlom, hogy olvass utána egy kicsit, vagy az interneten, vagy akár itt is a fórumon. Szerintem a legjobb program a PTgui, aminek a honlapján http://www.ptgui.com/links.html számos információ megtalálható, úgy magáról a programról, mint a panoráma fotózással kapcsolatos teendőkről.
Néhány képen próbálom illusztrálni Neked a Panoráma Maker programon keresztül, hogy mire is kell elsősorban figyelni fotózáskor, a jó összeillesztett kép érdekében.
kezdjük ott, hogy nem vagyok nagy panoráma szakértő. készítettem már sok panorámát (nem 360), de most kísérletezgetni akarok. van 2 egyforma fgépem. van értelme annak, hogy kettővel egszerre fotózok és úgy érem el a nagyobb látószöget? az egyszerre vezérlés megoldott, de azért vannak kétségeim. mire kell figyelni? mielőtt belekezdek kíváncsi vagyok a tapasztaltabbak véleményére. belevágjak-e egyáltalán, vagy maradjak a hagyományos egy gépes módszernél?
Mi már augusztusban privátban leveleztünk egy párszor és a gömbpanoráma készítésről is beszéltünk. Sőt a PTGUI programot, ami a legjobb jelenleg gömbpanoráma összefűzésére, el is küldtem Neked, de azóta nem válaszoltál.
Így egy kicsit csodálkozom a mostani kérdéseden és a bejegyzéseden.
Sziasztok! Milyen programot használtok és ajánlotok gömbpanoráma összerakásához?
Igaz, hogy a Pano2VR-el készült gömbök megszűnnek működni egy hónap múlán, ha csak a pro változatot használom? Milyen lehetőségeim vannak ennek elkerülésére?
jujjjjj.... hát én kb igy kezdtem... (mert valahol kezdeni is kell) azért ezzel nem "villogtam" volna. Még most is van mit tanulni!! Mindig van mit tanulni!!
TÉMA: A digitális fotó újfajta kreatív lehetőségei Elméleti-gyakorlati bemutatóval 2012. november 24-25. 11.00-17.00
A Magyar Fotográfusok Háza XL. Képíró-képolvasó hétvégéjén a workshop résztvevőit Szilágyi Lenke kalauzolja el a digitális fotózás - azon belül a[...] Bővebben!Tovább »