A másik, amit tegnap este szúrtam ki, igaz, hogy hátulról érkezve, de egysaroknyi távlatábólból úgy láttam, hogy ott nincs macisajt (sem stoptábla) a busznak az Üllői sarkán!
Nos, érdekes a meglátásod, tény, hogy a KRESZ ezt írja, de az egyirányú forgalmi útnál éppen ott van a "közúti jelzésből más következik" egy egyirányú út tábla személyében... És azt Te sem mondod, hogy az egyirányú utcába balra fordulva a jobb oldalra érkezel....
És ha már átvészeltem a befordulást, a következő kereszteződésnél balra fordulva pedig ezt kell alkalmazni...
31§ (1) b pont:
- balra bekanyarodás esetében az úttest felezővonala mellé, illetőleg osztottpályás és egyirányú forgalmú úton az úttest bal szélére köteles - az útkereszteződés előtt kellő távolságban - besorolni.
És én ott állok, és szemben jön a busz....
A jelzőtáblákat a jobb oldalra KELL elhelyezni és a bal oldalon megismételhetőek. Tény, hogy az elsőbbségadás macisajt hátulról is felismerhető, de ezt ebben az esetben (táblával jelölt főútról kanyarodom, és ráadásul balra)nem értelmezem, hiszen nekem csak a jobbról érkezők macisajtját kell értelmeznem, mert csak az módosíthatja az elsőbbségi viszonyomat. (persze az én táblámon kívül, ha van)
De itt közöm nincs hozzá, mert főútról kanyarodom.
És most a jogszabályokról beszélünk, nem arról, hogy általában még mit érdemes észrevenni. Biztos vagyok benne hogy a jobbos utcába azért benézel balra is, pedig szabály szerint nem kéne....(kiv. villamos)
Jogi értelemben nem vagyok köteles azt a táblát figyelni, és így e miatt nem is marasztalhatnak el, ha ott történik valami...
31. § (3) A járművel másik útra - ha közúti jelzésből más nem következik - jobbra kis ívben, balra nagy ívben kell bekanyarodni, úgy, hogy a jármű bekanyarodás után a menetirány szerinti jobb oldalon maradjon.
Ez a szabály kétirányú és egyirányú forgalmú útra történő bekanyarodáskor is igaz!
Az egyirányú forgalmú útról érkező autóbusz részére "Elsőbbségadás kötelező" vagy ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla kell, hogy legyen kitéve, ha Te főútvonalról kanyarodsz. Ezt Te is észleled, igaz hátulról, de azok az alakjukról így is jól felismerhetőek! Ez már "jelzés" értékű, hogy az egyirányú úton a forgalommal szemben is közlekednek! Az egyirányú út jelzőtábla alatt lévő kiegészítő táblának is utalnia kell a forgalommal szemben közlekedőkre, ebben az esetben két ellentétes irányú nyíl között az autóbusz ábráját kellene tartalmaznia. Az autóbusz forgalmi sávot, és a mellette lévő forgalmi sávot pedig kettős záróvonallal kell elválasztani, ami szintén feltűnő. Igaz, ezt a bekanyarodás előtt nem biztos, hogy észleled!
A jobbratartási kötelezettségből adódóan:
25. § (2) Járművel az úttesten - az előzés és kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. Lassú járművel, kerékpárral, állati erővel vont járművel, kézi kocsival, hajtott (vezetett) állattal, valamint lassan haladó járművel - ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb széléhez húzódva kell haladni. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten a jobbra tartására a külön szabályok (36. §) az irányadók.
Azon az úton, ahová bekanyarodsz, e szabályok szerint kell közlekedned. Tehát a jobb szélső sávba kell érkezned, kivéve, ha lakott területen belül, olyan párhuzamos közlekedésre alkalmas úttestre kanyarodsz, ahol útburkolati jellel vannak elválasztva a forgalmi sávok.
Szerintem ez a kérdés elmélete. A gyakorlati megvalósítása sok mindentől függ!
Például a helyismerettől, ami megszokásokat alakít ki és nem figyel fel a járművezető az esetleges forgalmi rend változásra! Ezen a helyen pedig volt útfelújítás és közben is sok forgalmi rend változás, ami az útvonalat ismerőket is körültekintőbb vezetésre kötelezné. Egyébként az egyirányú forgalmú úton a kétirányú közlekedés bevezetése, a szabályok ilyen irányú változása, szerintem önmagában nagyobb körültekintésre hívja fel a figyelmet az egyirányú utaknál, akár keresztezéséről, akár bekanyarodásról van szó!
Az ilyen veszélyes helyzeteket pedig illene a közút kezelőjének megfelelő jelzések kihelyezésével előre jelezni!
A gondom nekem is az, hogy hova kell érkeznem szabályosan... Jobbra nem, hiszen egyirányú... Balra? ott jön a busz...
Másfelöl spec itt elférünk egymás mellett...
SZVSZ jobb lenne,ha nem egyirányú lenne az utca (pontosabban csak a busz felöli megközelítése lenne egy behajtani tilos, kivéve busz táblával, a szokványos irányból lehetne kétirányúként kezelni).
Sajnos nem ismerem a helyet, de egyfelől neked számítanod kell, hogy ott busz is jár, másfelől a busz csak ne döngessen, hanem körültekintően közelítse meg a kereszteződést, egyfell mert főútvonalat keresztez, másrészről, meg jobkkézszabályt is meg kell adnia. Ha a kérdésed arról szól, hogy behajthatsz-e egy olyan utcába, ahol szembe jön valaki, és nincs hely ahol elfértek egymás mellett, akkor nincs mese, szépen udvariasan előbb ki kell engegdned onnan.
Ötleteket várok, hogy a köv. helyzetben ki mit csinálna, ha esetleg összeakana a busszal
Főúton haladsz, balra kanyarodsz egy egyirányú utcába (tehát balra érkezel), ahol a busz az ellentétes irányból persze bejöhet, és dönget.... Az egyirányú tábla alatt van egy kiegészítő: Kivéve BKV
Hova érkeznél, mi van, ha - szinte frontálisan - összeakadsz a busszal?
Nincs semmilyen felfestés, a járdák mindenhol kb 60 centisek, és épületek takarnak....
Ez konkrétan Pestlőrincen az Üllői, és a Baross u. kereszteződése.
Ha már láttad a KRESZ-t nyomtatott formában és nem csak a KRESZ tan- és tesztkönyveket, akkor felismerhető lenne számodra is a szerkesztéséről. Továbbá, ha figyelemmel kíséri valaki a változásokat, akkor tudja, hogy utoljára pl. az autóbusz forgalmi sávra vonatkozó szabályok változtak, ami itt is megtalálható. A link a BM oldalára vezet, tehát megbízhatóbb, mint egy magánszemély honlapja, egyébként a legalján ott van az utolsó frissítés dátuma is.
Az ábrák minősége szerintem is silány, de ha nem akarsz 1500 Ft-ot fizetni egy KRESZ könyvért, akkor be kell érned ezzel.
Logikus (mert nehezebbe ütöd el, ha le akarsz lépni), de teljesen szabálytalan eljárás.
a) a járművek megállítására aa) karjának vagy fehér szegélyű piros tárcsának függőleges feltartásával, piros vagy fehér fény körbeforgatásával, illetőleg síppal ad jelzést, ab) menet közben a megkülönböztető fényjelzést használó gépkocsiból, illetve motorkerékpárról ad jelzést, karjának, fehér szegélyű piros tárcsának, piros vagy fehér fényű lámpának fel-le mozgatásával, illetőleg hangszórón vagy a megállásra felhívó szövegű felirattal; b) a megkülönböztető fényjelzést használó gépkocsiból vagy motorkerékpárról, illetőleg rendőrségi helikopterről hangszórón keresztül adott, a követendő közlekedési magatartásra vonatkozó utasításának megfelelő módon kell az úton közlekedő jármű vezetőjének eljárnia.
Hogyan kell megállítani az autóval haladó rendőrnek az ellenőrizni kívánt másik járűvet? Valamikor erre külön tábla volt a rendőrautó kalaptartójában, mostanában azonban gyakran hallok "amerikai" stílusú megállításról, amikor MKJ-t bekapcsolva a jármű mögött állnak meg. Ez újabban előírt eljárás vagy csak a T. J. Hooker filmek ártottak meg a Testület tagjainak?
Teljesen igazad van, valóban szabálytalan a villogó, de legalább jó. Nem hiszem, hogy ezért büntetnének, az a baj, hogy azért se, ha nem vagy kivilágítva.
Sok gyökér bringás meg azt hiszi, az elég, ha hátul villog, előre minek, hisz úgyis csak hátulról jön autó.
Ja, hogy szemből előzhetnek is? Ja, hogy én meg nem húzódom le az út szélére, mert nem látom, hogy segítsem előzni az ő mögüle jövőt, emiatt neki centiznie kell?
Á, ezek nem szempontok...
Az autónál ott tartunk, hogy (sok)mindent szabad, ami gyári, tehát ezt is. Mikor kijött a 206 PUG, akkor még szabálytalan volt a hátsó ködzárója, aztán belevették az alőbbi "lazítást", azóta szabad sok mindent. De csak gyárilag...
Régi:
37. § (1) A járművön csak olyan fajta, olyan színű, oly módon elhelyezett és annyi világító, illetőleg fényjelző berendezést szabad alkalmazni, amilyent és amennyit a rendelet előír, vagy megenged. Ez a rendelkezés nem vonatkozik az olyan világítóberendezésekre, amelyeknek a fénye a jármű üzemszerű használata során kívülről nem látható (pl. csomagtér-megvilágító lámpa, szerelőlámpa).
Mai:
37. § (1) A járművön csak olyan fajta, olyan színű, oly módon elhelyezett és annyi világító-, illetőleg fényjelző berendezést szabad alkalmazni, amilyent és amennyit a rendelet előír, vagy megenged. Ez a rendelkezés nem vonatkozik az olyan világítóberendezésekre, amelyeknek a fénye a jármű üzemszerű használata során kívülről sem közvetlenül, sem közvetve nem látható (pl. csomagtér-megvilágító lámpa, szerelőlámpa), továbbá azokra a világító-, illetőleg fényjelző berendezésekre, amelyeket a világító- és fényjelző berendezések elhelyezése tekintetében jóváhagyási jellel ellátott járműveken gyárilag helyeztek el.
Tipikus esete annak, hogy a szabályozásnak köze nincs a való élethez. A mai fényforrások világában lehet valaki szabályos úgy, hogy közben észrevehetetlen marad a mai forgalom fényáradathoz szokott szereplői számára (szabályosan felszerelt dinamós lámpa, amely kialszik, ha nem forog a kerék), és megbüntethetnek (remélem, csak elvileg) akkor is, ha minden igényt kielégítően láttatod magad a kerékpáron levehető, nem együtt kapcsolódó, vagy akár a testedre rögzített fényforrásokkal.
Köszönöm Neked a jogbányászást, milyen jó lenne, ha ilyeneket az ember helyből megtalálna, az iskolában is tanítanák, az emberek jókat röhögnének rajta, és a mai kornak megfelelő szabályozást hozatnának képviselőjükkel.
Szeintem egyébként a hátsó lámpák elhelyezése valószínűleg a C oszlop tetején lámpázott autók esetében sincs összhangban a kőkori szabályozással.
Az nem a KRESZben van meghatározva, hanem a 6/1990. KöHÉM-rendeletben (tavaly decemberi a jogtáram):
116. § (1) A kerékpárt fel kell szerelni a) könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, b) két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezettel, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat, c) hangjelző berendezéssel, amely csak csengő lehet, d) egy előre fehér, vagy kadmiumsárga fényt adó lámpával, e) egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával, f) hátul egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverővel, g) legalább az első keréken legalább 1 db borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával). A g) pontban előírt fényvisszaverőt a kerékpárokra 1991. évi december hó 31. napjáig kell felszerelni. (2) A kerékpárt fel szabad szerelni - elöl fehér, - oldalán borostyánsárga, - mindkét oldali lábpedálon elöl és hátul borostyánsárga fényvisszaverővel, továbbá a kerékpár bal oldalán elhelyezett szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz. (3) A kerékpárra felszerelt fényvisszaverőknek sötétben, tiszta időben - olyan járműből, amelynek távolsági fényszórója azt megvilágítja - 150 méterről észlelhetőnek kell lenniük. (4) A kettőnél több kerekű és 0,80 méternél szélesebb kerékpárt mindkét oldalon fel kell szerelni az (1) bekezdés d)-f) pontjában említett világító, illetőleg fényjelző berendezésekkel. Ezek a berendezések a jármű legszélső pontjától 0,15 méternél távolabb, egymáshoz pedig 0,60 méternél közelebb nem lehetnek. (5) A kerékpárra gyermekülés oly módon szerelhető fel, hogy az ülés és a rajta ülő gyermek a vezetőt a kilátásban és a vezetésben ne akadályozza, a kerékpár világító- és jelzőberendezéseit ne takarja. Az üléshez kapaszkodót és lábtartót is fel kell szerelni. Az ülés, a kapaszkodó és a lábtartó nem lehet összefüggésben a kormányzott kerékkel, illetőleg az azzal együtt elforduló szerkezettel. (6) A kerékpárhoz kapcsolható legfeljebb 0,70 méter széles és legfeljebb 70 kilogramm össztömegű, egytengelyű, két nyomon futó vontatmány (kerékpár utánfutó). (7) A kerékpár utánfutót fel kell szerelni a) hátul egy, az utánfutó középsíkjában, vagy attól balra, az úttest szintje felett legalább 0,35 méter és legfeljebb 0,60 méter magasságban elhelyezett piros színű, háromszög alakú - a pótkocsira előírt - fényvisszaverővel, b) a kerékpárra előírt hátsó helyzetjelző lámpával. A kerékpár utánfutó hátsó helyzetjelző lámpája elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, hogy bekapcsolása a kerékpár hátsó helyzetjelző lámpáját kikapcsolja. (8) A kerékpár lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, hogy a lámpák együtt legyenek be- és kikapcsolhatók. (9) A kerékpár világító és fényjelző berendezéseit a következőképpen kell elhelyezni: a) Az (1) bekezdés - d) pontjában említett lámpát, - e) pontjában említett hátsó (piros színű) helyzetjelző lámpát és - f) pontjában említett hátsó (piros színű) fényvisszaverő(ke)t, valamint a (2) bekezdésben említett első (fehér) fényvisszaverőt a kerékpár hosszirányú függőleges felezősíkjában úgy, hogy - az úttesthez 0,35 méternél közelebb, - a lámpák az úttesttől 0,90 méternél távolabb, - a fényvisszaverők az úttesttől 0,60 méternél távolabb ne legyenek. b) Az (1) bekezdés g) pontjában említett, kerékre oldalsó (borostyánsárga színű) fényvisszaverőt (küllőprizmát) úgy, hogy annak távolsága a kerékabroncstól 0,10-0,15 méter legyen. c) A (2) bekezdésben említett szélességjelzőt úgy, hogy az a kerékpár hosszirányú függőleges felezősíkjától balra 0,30-0,40 méterre és az úttest szintjétől 0,35-0,60 méterre legyen.
54. § (6) A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani.
Ez például egy példa a nem-teljességre. Innen még nem tudom meg, hogy ma is le kell-e festeni a nem létező sárvédő alsó valahány centiméterét fehérre, ott kell-e elhelyezni a lámpát és a különálló "macskaszemet", vagy pedig képes volt a jogalkotó alkalmazkodni a mai kor modern világítóeszközeihez, és ahhoz a helyzethez, hogy lámpát egy bringán a tolvajok miatt nem hagyhatunk, ezért lepattintható lámpákat használunk. Szeretném megtudni, hogy nappal megbüntethet-e a rendőr, ha a lámpák a zsebemben vannak, nem a kerékpáron. Egyáltalán, amikor egyre több autógyártó teszi a hátsó lámpákat a C oszlop tetejére, elfogadja-e a magyar jogalkotó azt, hogy a kerékpáros a testén viseli a lámpát, és nem a kerékpáron.
Mer' hogy adjak a gyerek alá kerékpárt, ha felelős szülő vagyok, de a kor rég túlhaladta a KRESZ-t (amit by the way nem találok), és én mégis azt szeretném közvetíteni, hogy a szabályokat be kell tartani.
Köszönöm szépen! Azt magamtól is megtaláltam, de nem úgy tűnik, mint egy hiteles és teljes körű forrás. Egyrészt az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendeletet azóta ezerszer módosították, ebben az anyagban nem látom bizonyítékát, hogy az összes módosítás benne van (lehet, hogy csak én nem vettem észre), ezen kívül azt gondolom, valahol kell lenni egy eredetibbnek is, amelyben rendes minőségű ábrák vannak, valamint nem látom, hogy a törvények, rendeletek, határozatok erdejében valóban a teljes anyagot látom-e ezen a linken.
Érdekes, hogy a kresz.lap.hu oldalon sem találltam linket "a" jogszabályhoz, bár lehet, hogy csak én vagyok vak.
Erre vonatkozó jogszabály a KRESZ, az 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelete.
Az útkereszteződésben történő áthaladásra és a hátramenetre vonatkozó szabályok is itt találhatók. Az interneten is elérhető a http://totalcar.hu/kresz/ weboldalról.
Bocs, meg tudná mondani valaki, hogy a neten megtalálható-e a teljes, hiteles és érvényes KRESZ? Ha igen, hol? Egy darabban van, vagy különböző jogszabályi helyeken (pl. törvény + ilyen-olyan rendeletek) szétszórva?
Védett útvonalon, a kereszteződésben tolattam, mert az előttem álló autó is tolatott. Emiatt az alárendelt útvonalról érkező kocsival összeütköztem. Ő azt gondolta, hogy mögöttem elmehet, arra nem számított, hogy én tolatni fogok, én pedig csak hátrafelé néztem, oldalra nem. Ki a hibás? Ha nem én akkor erre vonatkozólag hol találok jogszabályt?
A budait nem ismerem, a lámpáshoz meg annyit, hogy azt kéne egyszerűen beleverni az autósok fejébe, hogy ha kanyarodnak, és van zebra, elsőbbsége van a gyalognak (akkor is, ha nincs, de ez egy más kérdés). Nem kell emiatt külön variálni a lámpákkal, aki nem akarja, úgysem adja meg. Asszem Kalocsán láttam egy - pesti szemnek - szokatlant, nem a párhuzamosan menő autókkal együtt engedték a gyalogokat, hanem külön. A gyalogzöld bezárt, mikor az autós nyitott.
Az meg, hogy van gyaloglámpa is, tehát zebra tehát elsőbbség is, úgyis látszik, hsz lámpás kereszt esetén mindig van gyaloglámpa is, azt meg aki akarja úgyis észreveszi.
A telizöld/nyilaszöld maradjon meg csak arra, hogy tájékoztassa az autóst, hogy kell-e szembejövőnek elsőbbséget adni balkanyarnál vagy nem.