Tavaly az iszkirin pont ott tévedtem el, mert félreértelmeztem a jelzést, ami az út túl oldalán volt és valójában jobbra, a Tornyó felé menő ösvényre mutatott. Talán így egyértelműbb lesz :)
A térkép pozitívuma, hogy tartalmaz egy nagyon friss és ésszerű nyomvonalváltozást az Országos Kéktúra útvonalán Koldusszállás és Tornyó között. A Bodza-völgyből már nem az igen kanyargós és forgalmas Tatabánya - Tarján közötti összekötő útra kapaszkodik fel a jelzés, hanem északkelet felé tartva az erdőben halad felfelé. Azon a ponton keresztezi az említett közutat, ahol az Országos Kéktúra eddigi nyomvonala letért róla egy Tornyó felé tartó talajútra:
A változást az OSM-re felszerkesztettem, a TUHU-t frisíteni kell, a TTRMap-ra nem tudom, mikor kerül fel ez a változás.
Az Országos Kéktúra Nagyegyháza - Kisegyháza közötti szakaszán nem a térképen jelzett, Régi-vágás nevű dűlő erdején vezet az útvonal, hanem ezt a magaslatot nyugat és észak felől megkerülve, az egykori Hatos-tó völgyében halad tovább. Az időszakos tóduzzasztások miatt a térképen jelzett nyomvonal völgybeli torkolata gyakorlatilag a járhatatlanságig benőtt:
A Közép-dunántúli Piros Túra Oroszlány - Szár közötti szakaszán, a Szálláskút környékén már nem vágja át az erdészeti út kanyarját, hanem azon vezet egészen a letérésig:
Az utolsó két esetben az OSM és a TUHU az aktuális, a TTRMap a megszűnt nyomvonalat mutatja.
A Vértes turistatérkép következő kiadása ezeket a hibákat már nem fogja tartalmazni.
Nos, itt van pár kép 2014.08.20-ról amikor a Várgesztes- Szárliget szakaszon mentünk. A Gesztes vár sajnos elég romos állapotba kezd kerülni, bár itt- ott tódozzák- foltozzák,
Nem tudom, arrafelé nem jártam, viszont abból kiindulva hogy az ilyen jellegű helyek (források környéke) többnyire mind megújultak azt gondolom van rá remény.
Vitányvárban valóban nincsen pihenő, nem is volt, de ha jól emlékszem nem is írtam ilyenről.
Viszont itt bárhol le lehet ülni a falakra, azokat lenne jó ha felújítanák!
Érdekes kis oldal, még a várasoknál láttam, rekonstrukciós rajzok, alaprajz stb a várról:
Na örülök, hogy némi állagmegóvás azért történt. Én még zöld lombos időben voltam ott és azért is tetszett meg, mert egészen addig amíg oda nem értünk nem láttam a falakat és olyan volt, mintha hirtelen ott termett volna :) Ha nem felejtem el majd megosztom a fotóimat. Egyébként úgy tűnt, hogy előttünk nem sokkal kevésbé környezettudatos "túrázók" járhattak ott, mert szana- szét voltak dobálva a sörös és üdítős dobozok :S
Így van, ez a Várgesztes-Szárliget szakasz, nagyon szépen felújították a pihenőhelyeket és a kis faházakat Szarvaskútnál és Mátyás-kútnál is.
A váron a legszükségesebb javítást végezték el, hogy ne omoljon le kb egy 15 méter magas falszakasz, de ezen kívül mást nem csináltak, a teljes állagmegóvás lenne csak üdvözítő.
Viszont ez is valami.
A várasban írtam Vitányról nemrégen, ott látszik is hogy milyen állapotban volt az ominózus falszakasz:
Hobo-hobo, ez a Várgesztes- Szárliget közötti szakasz ugye? Amikor ott jártam még tavaly még nem volt ott semmi. A Vitány várat lenne jó rendbe tenni, az így romos állapotában is gyönyörű :)
És ez milyen jó ötlet is lenne. Könnyebb lenne készülni, hogy kb. mennyi lesz a menetidő. Tavaly Mátraverebély mellett a másfél-két órás bolyongást kihagyhattam volna, ha előre látom, hogy nem lesz jel. :D (Most már rájöttem, hogy azért nem is siettek a festéssel, mert közben elterelték (http://teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/okt_forum?a=dh&id=99) - ha nem partizánakcióról van szó.)
Azért halad a korral az MTSz. Elindult a legkedveltebb közösségi oldalon az OKT után a R PDDKés az AK hivatalos közösségi oldala is. Sőt még az Országos Kékkörnek is csináltak egy oldalt !
Népszerűsítésnek tényleg jó ötlet,csak kérdés hány új emberke kap kedvet erről a felületről.
Lehet likolgatni az oldalakat és a propagálás szerint várnak képeket,élményeket is a teljesítőktől.
'stenmencs, úgy tűnik ebbe bukik bele lassan az MTSZ is, hogy vagy nem lesz közhiteles, vagy nem lesz használható.
Ugyanis nagyrészt önkéntesek által karbantartott infrastruktúrához nem lehet elvárni hogy csak hivatalos személyek használják/módosíthassák a nyilvántartást.. (vagy kellőképpen nagy hivatalos személy kell aki koordinál -> és/vagy ehhez szögegyszerű, átlátható és nyílt rendszer és szervezet kellene)
//Kezdve pl. onnan hogy nem is az MTSZ fest(et) hanem legtöbbször(?) a helyi erdészet... na mind1, nem pocsékolom a biteket tovább:)//