Hát, én úgy látom, hogy kis hazánk nincs a safe countries listàn egyelőre. Mondjuk én csak a government.nl oldalról tudok tájékozódni, a suli oldala annyit ír csak, hogy legyünk naprakészek és figyeljük a tájékoztatókat, de semmi konkrét. Oltást nem is említnek sehol.
Muszáj lesz mennem, mert ki kell költöztetnem a gyereket, ez legalább 2x-i utazás repülővel (jelen állás szerint Hágába). Ennek ellenére még most sem látom, hogy nagyon lehetne menni - úgy sem, hogy Pfizer-el vagyok oltva, egyelőre nincs különbség, sehol nem élvezek előnyt a keleti vakcinákkal oltottakkal szemben. Lehet, hogy ha lesz EUs igazolás, akkor igen, de ez még szintén bizonytalan.
És igen, tuti, hogy drágább lesz - de még drágább elbukni egy flex nélküli jegyet, amikor nem törlik a járatot, a gép felszáll, csak épp nélkülünk. (mert a teszt nem akadály, de a karantén igen, és szerintem ezzel a legtöbben így vannak)
Kicsit azt érzem, hogy mi magyarok hiába vagyunk magas %-ban beoltva, a világ még nem tart itt körülöttünk - és amíg az EU-ban nem lesz olyan átoltottság, hogy mindenki megkapta, aki akarta, nem lenne fair engedni a szabad mozgást a szerencséseknek, akik megkapták az oltást.
Te nem is vettel es lehet hogy nem is fogsz, ezzel nincs semmi baj, el is magyaraztad tobbszor is, hogy miert. En azokrol beszeltem, akik utazni akarnak es nyaralni menni, mint ahogy olvtars is arra panaszkodott , vagy csodalkozott ra, amit tavasszal mondtam, hogy brutalis jegyarak lesznek iden nyaron. Meg csak majus van es szo szerint ugy lett, ahogy mondtam. Ez teljesen kiszamithato volt elore es egyertelmu butasag volt arra szamitani, hogy iden az emberek nem fognak utazni es raer majd akkor foglalni...
Nem gondoltam volna hogy kulonosebb szerencsem volt, vagy ilyesmi. Eleg erthetetlen miert utasitanak el egy ilyen egyszeru kerest. Izgatottan varom, hogy itt Cipruson beirjak-e
Ja, elfelejtettem, hogy Te mindenre tudod a megoldast. Az ertelmesebbje amugy repul Paphosra a Ryan al 30-60 Euroert es magasrol leszarja a Wizz 136 ezres jegyarat
"Ezt mar januar korul megjosoltam, az ertelmesebbje megertette, voltak akik nem:-)) Azok most csodalkoznak."
Továbbra sem gondolom, hogy annyira jó 5let lett volna bármit venni nyárra úgy, hogy folyamatosan törölgetik a járatokat még most is. Főleg, hogy a flex díja nagyon rég nem volt akciós.
Nekunk is siman bepecseteltek (ceges pecset plusz korpecset)/irtak mindket oltast a sargaba kulonoseb problema nelkul, igaz a lot szam lemaradt. Mar az elsonel vittem es akkor mar mondtwk hogy hozzam a masodiknal akkor majd beirjak mindkettot.
Te vagy talán a 2.ember akitől olvastam/hallottam hogy sikerrel járt. Szerintem ez a későbbiekben megkönnyíti a határátlépéseket, mert olyan, hogy egységes védettségi igazolvány ki tudja lesz-e valaha.
Igen, több embertől hallom hogy kérés ellenére sem pecsételtek bele. Pedig valahogy olyan egyértelmű lenne, ráadásul még a megnevezése is nemzetközi oltási könyv.
Egyébként nem a példa morbid, hanem inkább a szituáció.
Mert ugye az volt a kérdés, hogy előfordulhat-e olyan, hogy a fogadó ország nem kér PCR-tesztet, a légitársaság viszont kér? És igen, sajnos van ilyenre példa.
Ez varhato volt. Tul sok ember kezeben vannak tavalyi jarattorlesek utan voucherek, vagy wizz eseteben bevalthato pontok. Ha most mindenki ezeket hasznalja fel az utazasokhoz, az a biztos csod a legitarsasgoknak. Egyertelmu, hogy ugy fognak arazni a foszezonra, hogy a bevaltott tavalyi pontokra, voucherre kifizesd meg egyszer a jegy arat. Ezt mar januar korul megjosoltam, az ertelmesebbje megertette, voltak akik nem:-)) Azok most csodalkoznak.