Magasság: 9 cm (talán csak jelképes célokat szolgált)
Birmingham City Art Gallery
Fehér mázzal bevont parthus cserépkulacs Ardabilből, napjelképpel
Kr. u. I–III. század
Magasság: 14, 4 cm
Kōjirō Ishiguro-gyűjtemény, Tokió
(Shinji Fukai: Ceramics of Ancient Persia; Weatherhill, New York, 1981, 95. tábla)
Kék mázzal bevont parthus cserépkulacs Haft Tepéről
Kr. u. I–III. század
26, 7 x 14, 7 cm
Magángyűjtemény, Osaka
(Fukai i. m. 93. t.)
Kék mázzal bevont parthus cserépkulacs Haft Tepéről
Kr. u. I–III. század
Magasság: 12, 9 cm
Magángyűjtemény, Aichi
(Fukai i. m. 94. t.)
Rovásfeliratos kazár kulacs Sarkelből
Kazár kulacs, parthus és var-khun társaihoz hasonlóan valószínűleg szintén napjelkép-díszítménnyel
Hódmezővásárhelyi kerámiakulacs 1861-ből, a közepében napjelképpel
Szántó Kovács János Területi Múzeum, Orosháza
Késő bronzkori kerámiakulacs Beit She'anból, más néven Szküthopoliszból
241. sír
Kr. e. XVI-XIII. század
... és két másik kulacs ugyaninnen, ugyanebből az időből a 90. számú sírból
Néprajzi Lexikon:
Kulacs: Ólommázas cserépedény. Igen változatos formájú borosedény. Egyik változata lapos, korong alakú: tulajdonképpen két tál összeragasztása révén nyert forma. Lapja lehet lapos, domborodó vagy homorú. Keskeny oldala lapított, fülekkel ellátott, amelyekbe szíjat lehet fűzni. Szája kicsi, kerek, gyakran kupakkal ellátott. Hasonló formát ismerünk a mo.-i avar ásatási anyagból. Másik ismert változata a pereckulacs, amely körré formált tömlő. Oldalt szintén füllel ellátott. A közepén rozettával áttört kulacs a pereckulacs egy változata. A hordókulacs 3–10 kicsi, összeragasztott hordócskából áll, amelyeket csövekkel illesztenek egymásra és egymás mellé oly módon, hogy az építmény körvonalaiban háromszöget alkot. Ennek is van szája, lába és akasztója. Mindegyik formát egyedileg készítették, általában megrendelésre, és gyakran évszámmal, névvel látta el mestere. Első fennmaradt emlékei a 18–19. sz. fordulójáról valók (pl. Nagyszalonta, 1790; Hódmezővásárhely, 1813; Ják, 1824). – Irod. Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965).
„A szekszárdi 786 síros temető a Kárpát-medence egyik kiemelkedő lelőhelye, feltárását 1974–75-ben végezték. Az avar korban a temetők nagy részét a sírrablók feldúlták és kirabolták, sorsát ez a temető sem kerülhette el. A feltárás során koporsómaradványok csak ritkán kerültek elő, gyakori volt viszont az agyagedény melléklet. A temetőt az avar népesség valamikor a 7. század elején nyithatta, az utolsó temetkezések 8. század végiek. A gazdagabb harcosok közül néhányat a kedvenc hátaslovával együtt temettek el, de különálló lósírokkal is találkozhatunk. Ezekben gyakori mellékletek a vasból készített kengyelek és zablák. A harcosok leggyakoribb fegyverei közé tartoznak a kétélű kardok, a lándzsák, a csontmerevítős reflexíjak és a nyilak. A temető agyagedényei közül kiemelkednek a díszes kulacsok. A jómódú harcosok több esetben griffes-indás övveretekkel díszített fegyveröveket viseltek. A női és a gyermeksírok leggyakoribb mellékletei a fülbevalók, díszes gyöngyök, csont tűtartók, orsógombok. A temető elemzéséből az is kitűnik, hogy lakói jobbára mezőgazdasági tevékenységet folytathattak, a katonai feladatok ellátásából kisebb részt vállalhattak. A szekszárdi avarok temetője mellett a régészek feltárták az egykori faluhelyüket, településüket is, a feltárás dokumentációjának a közzététele sem várat már sokat magára.”
(Trugly Sándor: Folytatódik az avar leletanyag közzététele; in: Új Szó LIV. évf. 44. sz., 2001. febr. 22.)
Az igazi, valóban használt kulacsok a parthusoknál is feltehetően fából és bőrből készültek (akár csikóbőrből), mert azokat könnyebb volt hordozni. Ezek azonban elporladtak, és csak kisebb, votív megfelelőik maradtak az utókorra. Mindenesetre a fülek elhelyezkedése úgy a vásárhelyi, mint az ókori parthus kulacsoknál világosan jelzi, hogy övre vagy nyeregre függesztették őket.
Az a bizonyos fekete szerpentin pecséthenger és a lenyomata
Kr. e. kb. 2455–2356
The scene divided into three parts, one part composed of two dogs seated on their haunches looking up at an eagle in the sky carrying a man, a large pot between the dogs and a spouted vessel above the dog to the right, a man to the left wearing a kilt, standing with his right arm extending forward and his left arm raised, further to the left another scene with a standing shepherd, carrying a vessel on a rod over his shoulder, guiding three goats with whip in his right hand, between them a tripod from which hangs an oblong object, and the third scene above the goats consisting of two men engaged in a task involving an uncertain object, the two surrounded by circular objects, the terminal in the form of a fence... The man being carried by the eagle is Etana, thirteenth king of Kish. Etana had no son and prayed daily to Shamash, the sun god, to grant him a child. Shamash directed him to an eagle caught in a pit, where it had been trapped by a serpent, having eaten the young of the snake. Etana freed the eagle who, in gratitutde, carried the king on his back to heaven. Upon his arriven in heaven, Etana was brought to the throne of Ishtar where he begged the goddess or a son, since his queen was barren. She gave him the plant of birth which he had to eat together with his wife.
Bírúnínak a XI. század legelején kelt sorai Athar ul-Baqiyah c. művében igazolni látszanak Tolsztovék megfigyeléseit a nyugatról kelet felé tartó bevándorlást illetően:
"أهل خوارزم [...] کانوا غصناً من دوحة الفرس"
"The people of the Khwarezm were a branch from the hardwood of Persia."
Ahogy a hunugurok is később "Perzsiából jöttek ki" a hazai gestairodalom tanúbizonysága szerint. A középkori szerzők a földrajzi leírásoknál mindig a saját koruk fogalomrendszerét, terminusait használták.
Káldeától Ister-gamig c. munkájának első kötetében (Orient Press, Bp., é.n.), az említett kiadás 96. oldalán írja a következő szamárságot:
"Chorezm nevét prof. Djakonov hagyta jóvá a babiloni nyelven így: KU MA AR IZ MA - ez a sumir fonetika szerint így helyes: KU MAG GAR RI ES MA - melynek értelme: NAGY ERŐS NEMZETSÉGEK ORSZÁGA, és teljesen fedi Chorenei Mózes által a Kr. u. 5. században írt KUNMAGYAR-i földrajzi elnevezést. Ez a KU-MAG-GAR, vagyis NAGY ERŐS NEMZET az alapja a SUMER névnek, ahogyan azt Jules Oppert levezette."
Gyakonov véleményét Badiny egy Novotny Elemérhez írt állítólagos levélből idézi. Az kétségtelen, hogy a Tolsztov-féle ásatások erőteljes mezopotámiai kapcsolatokat mutattak ki Khorezm területén, és Az ősi Chorezmben (1948) az ásatások vezetője felvetette, miszerint az ország neve a hurriktól lenne eredeztethető. Mindez rendjén van, azt azonban kétlem, hogy Gyakonov bármifajta hasonló sületlenséget, mint a "ku ma ar iz ma", "jóváhagyott" volna...
Emlékeim szerint Khorezm nevét az óperzsa (akhaimenida) feliratokon egyesek Uvarazmiy(a) formában olvassák. Másoknál Huvarazmiš a literáció. Őszintén szólva, ez inkább az avar népnévvel éllhat összefüggésben, mint azt a türk formák világosan jelzik:
In Avesta Xvairizem, in Old Persian Huwarazmish, Persian it is خوارزم Khwārazm, in Arabic it is خوارزم Khwārizm, and Chinese, 花剌子模 Huālázimó, Uzbek it is Xorazm, in Russian it is Хорезм . In the Orkhon Turkic inscriptions it is Apar.
Baromságaival ebben a topikban nem foglalkozhatunk, csak jelezzük, hogy a sokak által tudósként kezelt figura a parthus kérdéshez is hozzászólt. Ezt ki-ki ellenőrizheti a megadott "szakirodalomban".
„...amely pénzeket fölebb a pólyás címer eredetéről szóltomban Frölich szerént parthus pénzeknek neveztem, azokat az újabb tudósok a parthusokat megalázó persiai Sassanida királyi ágnak tulajdonítják.”
Magyarország régi pólyás címeréről c. tanulmányában Horvát István írja:
„A pólyás címerosztálynak nyomát hamarább föltalálni lehetne a magyar nemzettel atyafiságos párthus nemzet pénzein. Ezeken (Erasmi Frölich, Notitia ElementarisNumismatum; Vindobonae, 1758, 4-o, pag. 177., Tab. XIV., Nro 8. 9. 11.) éppen olyasvalami látszik, ha nem hibás a réztábla, mint a magyar pólyás címer. De tartok tőle, hogy ezen vért formájú jegyek inkább napkeleti betűt, mintsem címert tésznek.”
B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető 11
T. Knotik Márta: A székkutas-kápolnadűlői avar kori temető textilmaradványainak vizsgálata 299
Peter Stadler: A székkutas-kápolnadűlői minták datálása (Datierung der Proben von Székkutas-Kápolnadűlő) 302
Bende Lívia: Temetkezési szokások a székkutas-kápolnadűlői avar kori temetőben 305
Bestattungssitten im awarenzeitlichen Gröberfeld von Székkutas-Kápolnadűlő 326 Pásztor Adrien: A székkutas-kápolnadűlői avar kori temető gyöngyleletei 331
Die Perlen des awarenzeitlichen Gröberfeldes Von Székkutas-Kápolnadűlő 355
Szalontai Csaba: A székkutas-kápolnadűlői avar kori temető öveinek elemzése 371
Die Analyse der Gürtel des awarenzeitlichen Gröberfeldes von Székkutas-Kápolnadűlő 406
Bende Lívia–Lőrinczy Gábor: A szerkesztők utószava 413
Mint látható, Drizipera, Perinthosz és Tzurullon a Hosszú Falak mentén feküdt, illetőleg az azt védelmező erősségek közé tartozott. Feltételezhető tehát, hogy a var-khunok már 592-ben, sőt talán már nyolc évvel korábban a császárváros ostromára készültek; legalábbis a kagán a görögöket a Hosszú Falak lerombolásával ijesztgette már 584-ben.
Az 582–86. esztendő hadi eseményeire vonatkozó térkép Michael Whitby könyvéből:
The Emperor Maurice and his Historian: Theophylact Simocatta on Persian and Balkan Warfare; Oxford University Press, 1988, 141. (Oxford Historical Monographs)
Emlékeztetőül: a var-khunok (feltehetően Baján fiának a vezetésével) már 584 nyarán elfoglalták Ankhialoszt, és a kagán a Konstantinápolyt védelmező ún. Hosszú Falak lerombolásával fenyegetőzött arra az esetre, ha Bizánc nem emelné fel a neki fizetett adó összegét.
Mint látható, 8 év múltán a varkhoniták a bizánci fővároshoz ismételten igen közel, szó szoros értelmében veszélyes közelségbe kerültek. Érthető, hogy nagy volt a pánik a rómaiak körében.
„Onnan aztán, Priszkoszt nevezvén ki európai fővezérré, visszafordult a császárvárosba [ti. Maurikiosz]. Az abarok és szlávok népe pedig átkelt a Dunán a hun kagán fővezérletével. Lerohanta Trákiát, és mindazt, ami az útjába akadt, zsákmányul ejtette. Az invázorok Hérakleiáig mentek. Miután pedig Priszkosz fővezér Tzurullonba húzódott, Didümoteikhont is derekas hadművelettel elfoglalták. Ekkor azonban a monarkha egy bámulatos jó hadifogása következtében visszavonultak. A császár úgy tett ugyanis, mintha hajóhaddal vonulna a barbárok hazai hajlékai ellen. Ezzel nem kis félelmet keltett az ellenségben, amely így akarva, nem akarva kénytelen volt visszatérni saját szállásterületeire.”
Zonarasz XIV, 12, 51–55
„Midőn a kagán Trákiára ment rá határtalan sokasággal, a rómaiak fővezére, Priszkosz megijedt, és Tzurullon őrállomásába zárkózott be. Ezt a helyet készült megostromolni a barbár. Ekkor azonban Maurikiosz hadvezéri fogása elbánt vele a következő módon. Szerkeszt egy Priszkoszhoz címzett levelet, amelyben ellenállásra buzdítja őt. Hiszen, úgymond, kis idő múltán a barbárok szégyenteljesen vonulnak majd vissza. Maga ugyanis hajókat küld ki, rajtuk katonasággal, hogy az a barbárok házait fossza ki, s asszonyaikat meg gyermekeiket ejtse hadifogságba. Ezt a levelet azzal a megbízással adja át egy emberének, hogy az szándékosan essen a barbárok fogságába, miközben útban van Priszkoszhoz. Mindez meg is történt. A barbár elolvassa a levelet, és félti otthon levő hozzátartozóit. Kevés ajándékkal beérve megegyezésre lép Priszkosszal, és eltávozik.”
„Ebben az évben a kagán a szerződésileg megállapított pénzhez kiegészítést kívánt kapni, de a császár a barbár szavaira elutasítással válaszolt. Emiatt a kagán ismét háborúba kezdett, Singidunumot fogta ostrom alá,és Sirmiumnál ütött tábort. A császár Európa fővezérévé Priszkoszt választotta, Priszkosz pedig Szalbianoszt téve alvezérré, parancsot adott neki, hogy siessen előre. A rómaiak a barbárok ellen vonulva összecsaptak, és győztek. A kagán ezt hallva magához vette haderőit, és felvonult a harcra. Tömegeit látva Szalbianosz megijedt, és Priszkoszhoz jött. A kagán a rómaiak visszahúzódását megtudva Ankhialoszhoz ment, vagyis Alexandrosz templomához, és azt a mindent elemésztő tűznek adta martalékul. Aztán átmenve Driziperához, ezt a kisvárost kezdte rombolni; hozzá ostromszerkezeteket készíttetett. Vele szemben magabiztos bátorságot színlelve álltak csatasorba Drizipera lakói. Bár rendkívüli rettegésben voltak, a kapukat azzal a fenyegetéssel tárták fel, hogy harcba bocsátkoznak a barbárokkal. Ekkor aztán valami isteni hatalom álltoldalukra. A nap kellős közepén a barbárok látni vélték, hogy a rómaiak hadai kijönnek ellenük a városból, és készülnek összecsapni; erre megrémülve gyors futással elmenekültek, és Peirinthoszhoz kerültek. Priszkosz a barbárok tömegeinek a látását nem tudta elviselni; bemenve hát Tzurullonba, az erősséget igyekezett biztosítani. A barbár Priszkoszt ostromolni kezdte. Hallva ezeket, Maurikiosz zavarban volt, mit is tegyen, ám jó haditervvel sikerült a mérhetetlen sokaság fölé kerekednie. Nagy ajándékokkal és ígéretekkel egyet a palotaőrök közül rávett, hogy szándékosan kerüljön a barbárok kezei közé. Ennek egy Priszkoszhoz címzett levelet adott át, amely a következőket tartalmazta: »Priszkosznak, az igen kiváló hadvezérnek. Ne félj a barbárok gonosz vállalkozásától, mert ez az ő vesztükre válik. Tudd meg, hogy a kagán szégyenszemre visszatérni kényszerül majd arra a területre, amelyet a rómaiak juttattak neki. Ezért keményen tartson ki kiválóságod Tzurullonban, lekötve őket távoli csatangolásukban. Mi aztán a tengeren át hajókat küldünk, és fogságba ejtjük családjaikat. Szégyent és kárt vallva lesz kénytelen visszatérni sajátországába.« A kagán hatalmába kerítve alevelet, és elolvasva azt, nagyon megijedt. Priszkosszal egyezségre lépett; kicsiny, említésre sem méltó ajándékok ellenében békét kötött, és erőltetett futással tért vissza saját földjére.”
„Földrajzi kommentárunk a fenti szöveghez a következő. Singidunum ma Belgrád. Sirmium Sremska Mitrovica (középkori magyar elnevezéssel élve Szávaszentdemeter). Bononia ma Vidin. A Prokliané vidéki hegyi átjárók Kulakovski (II, 466) szerint talán a Balkán gerincén átvezető legkeletibb hágókat jelölik a Markianopolis (Reka Devnja) és Anchialos (Burgas–Pomorje) közötti úton; persze ez a lokalizáció csak hipotetikus (vö. V. Tapkova-Zaimova: FGHB II, 318), bár V. Beševliev rendkívül tanulságos történeti földrajzi vizsgálódásai megerősíteni látszanak az orosz tudós feltevését (V. Beševliev, Bemerkungen über die antiken Heerstrassen im Ostteil der Balkanhalbinsel: Klio 51 [1989] 483–494, különösen 486–488). Szerinte a mai Goren Čiflik falucskától kb. öt kilométerre délre előkerült római mérföldkő táján lépett be a szóban forgó hadiút a Balkán szorosaiba; maguk az erődített tereprészek, amelyeket Salbianos egy ideig sikerrel védett, a Kamčija és a Dvoinica (régebbi nevén Čifte) folyócskát elválasztó hágónál lehettek Belibe és Golica falvak között. Sabulente Kanalion hegyi rétje (vö. 31. §) az avarok által követett hadiút mentén Anchialostól nem messze feküdhetett (Beševliev, id. mű 487 az antik itinerariumokban fellelhatő Carsaleon, ill. Cazalet hellyel véli azonosnak Kanaliont, amelynek Canalium [görögösen Kanalion] elnevezése paleográfiailag valószínűsíthetően másolási hibával torzult az említett névformákká). Boor helyesen különbözteti meg az Anchialos melletti Alexandros-templomot jelen passzusunkban a Driziperához tartozó és a mártír sírját magában foglaló Alexandros-szentétytől (Theophyl. Sim. VII, 4, 11 et 5, 2; másképpen vélekedik Jireček, Die Heerstrasse von Belgrad nach Constantinopel..., Prag, 1877, 60). Drizipera ma Buyuk-Karaščiran (~Karaštiran, ill. Odrinsko; vö. Jireček id. mű és FGHB II, 319). Pe(i)rinthos (másik bizánci nevén Hérakleia) ma Marmaraereğlisi (ill. Eredi; lásd feljebb a 37., ill. lejjebb a 40. paragrafust). Didymoteichon (ma Didimoticho[n]; vö. E. Kirsten–W. Kraiker, Griechenlandkunde, Heidelberg, 1962, 777 és Forgács A.–Szabó M., Görögország, Bp., 1977, 168) említése azt mutatja, hogy Priskos a perinthosi harc után a via Egnatián nyugat felé vonult (a kagán alighanem követte), s aztán északnak, majd ismét keletnek fordulva kerülővel tért vissza a Perinthos~Hérakleia közvetlen közelében fekvő Tzurullonba.
Itt jegyzem meg, hogy Sirmiumból a Száva folyásától jobbra fekvő területen át is vezetett valami út kelet felé az Al-Duna irányában, bár a római itinerariumok (K. Miller, Itineraria Romana, Stuttgart, 1916, 498) arról nem látszanak szólani. A jelen Theophylaktos-passzus (VI, 4, 4–6) mellett Menandros Prot. feljebb a 23. § végénmegbeszélt helye (EL p. 472, 20–28) is mutatta ezt.”
Több mint egy évszázada folyik a magyarországi onogur (hun-avar) temetők feltárása. A lelőhelyek száma csaknem eléri a kétezret. Csak Somogy megye területén több mint 70 várkony lelőhely ismert eddig. A feltárt var-khun sírok száma lassan eléri a százezret, a hunugur leletek száma százezrekben mérhető, talán egymillió is van múzeumainkban. A zamárdi onogur temetőben például 1675 sirt tártak eddig fel, a leletek száma több mint tízezer.
„Ha azt a közlést, miszerint a frank követeket Theodorich küldötte Bizáncba, nem hibás névcserének tekintenénk, akkor az egész követségjárást 596-nál korábbra nem datálhatnánk. II. Theodorich ekkor lépett ugyanis Austrasia trónjára (testvérével, II. Theudeberttel, nagyanyja, Brunichild gyámsága alatt; l. Richter I, 97). 575–596 között II. Childebert, Theodorich és Theudebert apja ül még Austrasia trónján, s valószínűleg az ő nevét tévesztette össze Theophylaktos (vagy forrása) a fiáéval. Mert 592-nél későbbre datálni a szóban forgó követségjárást nem merném, még ha az ilyen interpretációs kísérletek helyességét egzakt bizonyossággal el nem is utasíthatjuk. (Labuda 596-ra, A. Gasquet [L’Empire byzantin et la Monarchia franque, Paris 1888, 203] éppenséggel 602-re gondol mint a frank követség útjának időpontjára; az utóbbi nézet valószínűtlenségét jól mutatja meg P. Goubert, Byzance avant l’Islam II. 1., Paris 1955, 90.)
Bár igaz, hogy Itáliában a langobardokkal II. Childebert békét kötött 591-ben (Richter I, 94–95), s így ezen a területen megszűnt a császárt fegyveresen segíteni, ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az avar–szláv veszedelemmel szemben kereste a Maurikiosszal való összefogást.”
Florin Curta szerk.
Karperecek Zamárdiból
Parthus ivókulacs Ninuából
Fehér mázzal bevont parthus cserépkulacs Ardabilből, napjelképpel
Kék mázzal bevont parthus cserépkulacs Haft Tepéről
Kék mázzal bevont parthus cserépkulacs Haft Tepéről
Rovásfeliratos kazár kulacs Sarkelből
Kazár kulacs, parthus és var-khun társaihoz hasonlóan valószínűleg szintén napjelkép-díszítménnyel
Hódmezővásárhelyi kerámiakulacs 1861-ből, a közepében napjelképpel
Késő bronzkori kerámiakulacs Beit She'anból, más néven Szküthopoliszból
... és két másik kulacs ugyaninnen, ugyanebből az időből a 90. számú sírból
Az a bizonyos fekete szerpentin pecséthenger és a lenyomata
A nagyszentmiklósi 2. sz. korsó jelenete
A 7. korsó jelenete
Aranyozott parthus vagy szászánida ezüsttál
Az égberagadási vagy megtermékenyítési jelenet előzménye egy akkád szerpentinkő pecséthenger lenyomatán
Szinte az összes könyve letölthető az internetről: 
B. Nagy Katalin
Az 582–86. esztendő hadi eseményeire vonatkozó térkép Michael Whitby könyvéből:
Trákia lerohanása 592-ben
Bárdos Edith