A románok a bulak, blak névvel kapcsolatban, szokásukhoz híven durván hazudnak és hamisítanak, amikor azt állítják, hogy a blakok tkp. vlachok, azaz az ő őseik.
Ezeket a hamisításokat egyértelműen cáfolja Rásonyi László nyelvész, turkológus a
„Hidak a Dunán A régi török népek a Dunánál” (Budapest 1981) c. történelmi munkája, amiből összeszedtem egy kisebb csokrot.
Rásonyi hivatkozik Bodor György jogtörténész „Egy krónikás adat helyes értelmezése” c. tanulmányára, amiben kimutatta, hogy a Blac és a Vlach nevek két különböző névre vonatkoznak.
Rásonyi az említett könyvbében leírja, hogy a blak név a karluk–török Bulak törzsnévből származik. A bulak jelentése M. Kasgari szerint ’széles hátú ló’. Más török nyelvekben és a mongolban ’fehér tarka ló’, a csagatáj-törökben viszont ’fehér lábú ló’.
Rásonyi hivatkozik Németh Gyulára, aki könyvében utal egy XVI.szd-i orosz hódítók által készített beszámolóra, amelyben megemlítenek egy kevéssé ismert török népet, akik neve bulak. Ezek a bulakok a tarka lovak országában, valószínűleg a Narim-folyó környékén laktak. Lakhelyük a baskírok földjétől, az Ural hegységtől keletre terült el. Annak idején e nép lovai messze földön ismertek, keresettek voltak. Rásonyi László szerint meglehet, hogy ez az ország a hajdani Magna Blacia, Nagy Blakország volt.
Irja, hogy a bulak törzs a karluk törzsszövetségből szakadt ki és vált önálló néppé. A karlukokra vonatkozó adatokat Czeglédy Károly törökség-kutatónk fejtette ki a legalaposabban. Mint írja „a karlukok eredetileg a türk törzsek közé tartoztak. Amikor a VI. század közepén megalakult türkbirodalom 581-ben keleti és nyugati részre bomlott, a karlukok földje a két türk birodalom között, az Altaj-hegység délnyugati szomszédságában, a Fekete-Irtis és a Dzaiszan-köl vidékén terült el. A kínaiak ezt To-lo-szé-nek, Talasz-völgynek mondják.”
Czeglédy Károly a perzsa és arab források alapján megállapította, hogy a XI. századi harcokban, és különösen a mongol hódítás idején a karlukok szétszóródtak és majdnem teljesen eltűntek. Kilenc törzsük létezett, a hetedik neve Bulak volt.
Al Mukaddasi és Jakut arab író arról tudósít, hogy a Talasz-medencében,a karlukok földjén élt egy nép, amelyik nyári szállásait a bolgárok közelében tartotta. Ez a nép a bulak volt, amelyiknek egy része azután északnyugaton megalapította a tarka lovú nép országát, nagyobbik része viszont az onogundur törzsszövetséghez, majd Eszperik bolgárjaihoz csatlakozott.
Természetesen fölmerül a kérdés, hogyan lett a bulakból blak. Vagyis az u kiesésének kérdése. Ennek számos példáját ismerjük. Ilyenek a pl török nyelvekben a birak à brak = hagyni, qïra à qra = szántó. A bulak népnév személynévként is használatos volt, így, noha egy 520 körül élt szabir király neve Balak volt, a bizánci krónikákban néha mégis Blaknak írták. Más példa az, hogy a baskír irodalmi nyelvhez viszonyítva a köznyelvben a magánhangzó-kiesés igen gyakori. Ezzel egyidejűleg az -l előtti magánhangzó kiesésére a kazakból is van példa: Erkebulak ’csődör bulak’ helyett Erkeblak-ot is mondanak.
Mikor került ennek a népnek egy része Bulgáriába és Erdélybe?
Kobrat nagy bolgár birodalmában, az ugyancsak türk, másképp törökségi onogurok vezetése alatt több nép is élt. Így magyarok, bulakok stb. A bulak az onogur-bolgárokhoz csatlakozott nép volt. Kobrat halála után, a kazárok támadásának következményeként a birodalom öt részre szakadt. Egyik része, Bajan vezetésével elismerte a kazárok fennhatóságát és a Kaukázus vidékén maradt. Másik része Eszperik vezetésével nyugatravándorolt, és 679-ben az Al-Duna és a Balkán-hegység között letelepedve, megalapította Bulgáriát.
Csatlakozott népként a bulakok nem csak a bolgárok háborúiban, a Duna és a Kárpátok közti síkságmegszállásában vettek részt, hanem később Bulgária északi határának, az észak-erdélyi gyepűnek a védői lettek. Hogy a bolgár határ Észak-Erdélyben meddig terjedt, csak sejthetjük. Egy 1222-ből származó oklevél Erdély déli határvidékén, az Olt völgyében említi a „terra Blacorum”-ot, a ’blakok földjét’, és lehetséges,hogy ebben a hadászatilag fontos Brassó és Szeben közötti völgyben a bolgárok azért telepítették le a bulakokat, hogy őrzői legyenek a Tömösi-szorosnak és az Olt áttörésének.
Brassó neve bolgár eredetű, a ’szürke víz’ jelentésű bolgár Borosugból való. Szeben neve a 765–767 között uralkodó bolgár fejedelem, Szebin (görögül Szabinosz) nevéből ered. Elképzelhető tehát, hogy a blakokat a két fontos szoros védelmére még a bolgárok telepítették. Valószínűbb azonban az, hogy a magyaroktól elszenvedett vereségük és a nekik való behódolásuk után a magyarok hozták létre a dél-erdélyi bulak, blakgyepűt.
De hogyan csatlakoztak a blakok a magyarokhoz?
A honfoglalás idején Erdélyben egyedül a bolgárok gyepűvédőinek, a blakoknak volt olyan erejük, hogy szembeszállhattak a magyarokkal. A gyér szláv lakosságnak nem volt szervezett, ütőképes hadereje, a vlachok pedig – az oklevelek tanúsága szerint – csak a tatárjárás után, a XIII. század második felében tűnnek föl Erdélyben. Anonymus, a Névtelen jegyző öt fontos hadjáratot említ a honfoglalás idején. Ezek közül 896 körül a Töhötöm olvasatú Tuhutum, másképp Tétény hadjárata nyitotta meg Erdélyt a honfoglalók számára. Ellenfele, amint a Névtelen írja, „Gelou, dux Blacorum”, ’Gyelou, a blakok vezére’, kemény harc után elmenekült, de Tétény harcosai a nyomába szegődtek és levágták. A törökségi eredetű Gelou, Gyelou, Gyelu, Gyalu név Rásonyi László szerint több mint valószínű blak eredetű.
Gyelou eleste után a blakok, ahogy Krónikájában a Névtelen beszámol róla, „sua propria voluntate dextramdantes dominum sibi elegerunt Tuhutum [...] et in loco qui dicitur Esculeu fidem cum iuramentofirmaverunt et a die illo locus ille nuncupatus est Esculeu, quod ibi iuraverunt.”, vagyis ’önként békejobbot nyújtottak, és urukká választották Tétényt, [...], s a helyen, melyet Esküllőnek mondanak, esküvel erősítették meg hűségüket. S attól a naptól kezdve hívták azt a helyet Esküllőnek azért, mert ott esküdtek.’(Pais Dezső fordítása).
Írja továbbá, hogy a bulakok csatlakozása a magyarokhoz teljesen megfelel a török népek szokásainak, miszerint a kisebb népek a nagyobbakhoz csatlakoznak vérszerződés kötésével. Ezt láthatjuk a kunok későbbi csatlakozásakor is.
Rásonyi hivatkozik még Rubruk Willemus ferencesrendi szerzetes tudósítására is, aki 1252.04.12-én, IX.Lajos francia király levelével idult útnak a Mongol-birodalomba. Rubruk a tudósításában szintén említi a blakokat, akik a baskírok mellett élnek Nagy Bulgáriától és a Volga-folyótól keletre.
Nos ennyi volt, talán egy kissé hosszúra sikeredett, de rövidebben nem tudtam összefoglalni.
