Magdi szerint az első ACDC előadása. Amikor még csak nyaranta két vagy három alkalom adódott a fellépésre és a közönség is csak néhány részeg emberből állt, akik inkább az italukkal foglalkoztak, mint a zeneélvezettel. 2 évvel később meg 250 ezer ember előtt énekelt a Felvonulási téren.
Magdi a Dalról, hogy mi kell egy jó produkcióhoz, és hogy mi a nehezebb, zsűriként vagy versenyzőként jelen lenni egy ilyen versenyen. (Úgy tűnik, az FB-n kissé befolyásoltam a véleményét egy bejegyzésemmel pár nappal a cikk előtt, úgyhogy most pont azt nyilatkozta, amit én is szoktam. :))
Nem tudom, hogy megy ez, de azt persze lehet tudni, hogy egyetlen énekes sem tud ma megélni a lemezeladásból. És az illegális letöltések és a Youtube mellett nagyon kevés olyan CD van, ami egyáltalán eléri az aranylemezt. Kivétel az aktuális tehetségkutató Sparban árult 1000 Ft körüli CD-i, gyerekdalok, mert arra mindig van kereslet, meg a Csík zenekar, akiknek, ahogy láttam, ötszörös meg háromszoros platinalemezeik vannak. De abban a műfajban, amiben Magdi van, az aranylemez az nagy szó, pláne, hogy a megjelenés napján maga tette fel a YT-ra, tehát senki sem volt rákényszerítve, hogy megvegye.
Érdekes dolog ez, az egyik felem szintén nem hisz az asztrológiában (a heti horoszkópokban meg egyik felem sem), de az emberek jellemzésénél azért csak számon tartom, hogy ki milyen jegyű, és nézegetem, vajon ez vagy az illik-e rá, vajon bizonyos tulajdonságokra tényleg nagyobb esély van-e, ha valaki bizonyos hónapban született. Szóval nem annyira hiszek, mint inkább adatokat gyűjtök. :)
Önelemzés. Hát igen, rám is jellemző, bár talán mégsem így igaz, én valójában mindent szeretek elemezni, a dolgok lényegét és mozgatórugóit kutatni, ami persze belül esik azon, amit valamennyire is átlátok. Talán ezért is írunk ilyen topikokba is. Rám nagyon jellemző, hogy a jó gyakorlat miatt félóráig előre elemzem azt, amit utána 5 perc alatt megcsinálok.
Mintha magamat olvasnám. Pluszban jellemző, hogy pl. utazás közben fogalmazgatom magamban, amit ide akarok írni, akár órákig is, hogy aztán a gép elé ülve a pillanat hevében valami tök más (de legalábbis részleteiben más) dolog süljön ki végül. :)
Egyensúlyokra, harmóniákra, elégedetten tettrekész emberekre van szükség, nem szorgalmas, de halott mártírokra.
Egyetértek. Egyébként Magdiban is látom a harmóniára törekvést. Most meg aztán nagyon. Szerintem most eléggé "egyben van" lelkileg, ez a szerelem nagyon jól áll neki. Gondolkoztam azon még régebben, hogy valakinek, aki bizonyos területen azért ennyire kiemelkedik, megadathat-e, hogy hozzá méltó párja legyen, s ha igen, vajon jó-e az, ha az illető szakmabeli, vagy nem. Magdi megoldotta ezt a dilemmát (meg ha jólemlékszem, Egerszegi Krisztina is hasonlóképpen), olyan párt választott, aki az ő területétől nem is lehetne messzebb, viszont van saját területe, amin nagyon kiemelkedő, karakteres egyéniség. Fel lehet nézni rá, anélkül, hogy hasonlítgatni kellene. (Egerszegi Krisztina nyilatkozta egyszer, hogy ő eltette otthon az érmeit, mert úgy tartja, hogy a fiúgyerekeknek nagyon fontos, hogy az apjukra tudjanak felnézni, és az apjuk fantasztikus ember, akire tényleg fel tudnak nézni, de ha otthon látnák a sok aranyérmet, akkor azt gondolnák, hogy az anyjuk valami nagy ember(?!), és ez félrevezetné őket. Merthogy az apjuk is nagy ember, sok területen többet tud, mint az anyjuk, csak ő nem kap érmeket érte. Aranyos volt, bár ez a szerénység nekem már sok, bármennyire is őszintén gondolta (szerintem igen). Azért Egérke _tényleg_ egy világcsoda volt a saját területén, és azt sem bánnám, ha ezt jobban elhinné magáról.) Mindenesetre Magdi párja nagyon is tehetségesnek tűnik a saját területén (már az alapján a kevés alapján, amit tudni lehet róla), plusz nagyon jó szervezőképességgel van megáldva, világjárt, széleslátókörű embernek tűnik.
Tőlünk pl. nem kérdezte meg, hogy Tudják Önök milyen kapálni?
Ez a kérdés engem ott, az előadáson egyáltalán nem zavart. Nem éreztem benne azt, amit írsz. A helyéről kiragadva, a kisfilmben tényleg volt egy kicsit ilyen felhangja.
Én az elbúcsúzás fontosságát mindig is éreztem. Egyik nagymamám halálakor későn értesítettek, amikor főiskolára jártam, s nem tudtam önhibámon kívül elmenni én se a temetésre.
Én külföldön voltam, mikor az imádott nagymamám meghalt. Nem is akarták megmondani, mert ez volt nagymamám kérése. Életem egyik legfájdalmasabb történése volt, és nagyon nagy űrt hagyott, hogy nem tudtam tőle elbúcsúzni. A másik nagymamámtól is csak a temetésén, mert ő meg olyan hirtelen ment el. Egyedül a nagypapámnál éreztem, hogy neki meg tudtam adni a végső búcsút, ő otthon halt meg, és vele voltam. És igaz, hogy emlékszem rá halottként is, de azért mégis inkább élőként idézem fel, szóval most már tudom, hogy ez az érv nem állja meg a helyét. Én mindenkinek azt tanácsolnám, hogy búcsúzzon el, ha tud. De ahogy nekem is meg kellett élni ezt, lehet, hogy neki is meg kellett ahhoz, hogy ne kövesse el még egyszer ezt a hibát. Nem a nagymamája miatt, hisz neki gondolom, már mindegy volt, de maga miatt.
Visszatérve Magdira, én nem voltam ilyen kitartó, fegyelmezett és eltökélt ebben a korban. Talán most sem.:-)
Talán (sőt biztosan) ő sem minden területen az. De érzi szerintem, hogy megtalálta az ő valódi útját, azt, ahol a képességeit a legjobban kiteljesítheti, és harcol érte. Mint egy sportoló (aminthogy az is volt eredetileg).
De jókat tudsz írni. Őszintén szólva én nem hiszek ezekben a horoszkópokban de azért az ilyesmi megrendít. Mi is eléggé hasonlóan gondolkodunk sok mindenben, mindketten kikötöttünk Magdinál, s ráadásul ő is az! Véletlen? Nem tudom. Ugyanis mégis ismerek más nyilasokat, akik nem ilyenek. Valami több is kell, hogy legyen ebben, de talán mégis ez lehet a kiindulási alap. Na, mindegy.
Az első. Teljesen igazad van, én dilemmáztam ezen, nem is azért, hogy mesél, hanem, hogy van-e ennek olyan íze, hogy élettapasztalati bölcsességeket akar ránk tukmálni. De valójában csak történeteket és gondolatokat mondott, nem feltétlen az okosabb szerepéből.
Önelemzés. Hát igen, rám is jellemző, bár talán mégsem így igaz, én valójában mindent szeretek elemezni, a dolgok lényegét és mozgatórugóit kutatni, ami persze belül esik azon, amit valamennyire is átlátok. Talán ezért is írunk ilyen topikokba is. Rám nagyon jellemző, hogy a jó gyakorlat miatt félóráig előre elemzem azt, amit utána 5 perc alatt megcsinálok. Ez nem mindig jó. Nem vagyok hirtelen ember, átgondolom a lépéseimet, döntéseimet, nehezen és később döntök, de emiatt ritkábban is hibázok. Fontosnak tartom a biztonságot, de mégis vágyom a sokszínűségre, jobban mint sokan, s ezért több mindent vállalok fel. Sok mindennel foglalkozom, nem elégít ki egy terület. Valami ilyesmiket látok Magdinál is.
Bennem is van jobbító szándék, mondjuk én eléggé közösségi ember vagyok, több civilszervezetben tevékenykedtem, s teszem most is. Én is szeretek minőséget nyújtani, de az is igaz, hogy pár éve határt szabtam ebben olyan tekintetben, hogy már nem vagyok hajlandó munkahelyi dolgokkal foglalkozni oly mértékben, hogy a családtól az otthoni dolgoktól elvonjam magam. Ilyen áron nem érdemes. Van aki lefekvésig munkával foglalkozik, én ezt egyszer átgondoltam, s eldöntöttem, hogy nem teszem, mert hosszú távon ez magában a munkában is megbosszulja magát. Egyensúlyokra, harmóniákra, elégedetten tettrekész emberekre van szükség, nem szorgalmas, de halott mártírokra.
A beharangozó kiselőadásban olyan részletek voltak, amelyek most nem. Nem is lehet, s nem is kell szerintem mindig mindent ugyanúgy elmondani, mert elveszik a lélek belőle.
Tőlünk pl. nem kérdezte meg, hogy Tudják Önök milyen kapálni?
Ez a kérdés a filmben van, nem tetszett, mert volt ebben egy rátartiság a panellakó, elkényelmesedett pesti emberrel szemben, de ugye azért a színházban nemcsak ilyenek lehetnek, hanem olyanok is, akik talán nála is többet csinálták ezt, ahogyan pl. nekem is a hétköznapi élet része ez, mert meglehetősen nagy kertünk van nemcsak füves résszel, hanem konyhakerttel, szőlővel, fákkal, amit lehet kapálni.
S minden bizonnyal nemcsak mi voltunk ott ilyenek. De ez most nem volt, s persze ez is apróság. Olyan, amit mondanék, s talán Gesztiék is ezt tették, hogy ezt ne így. Mert amúgy meg jók a történetek, s emberiek. De én is azt a túlzott büszkeséget láttam ebben, amit te is említettél.
Amúgy meg az a kis poén amit mondtál, az is mutatja, hogy milyen ember Magdi, hogy vele lehet ilyen vicceket csinálni. Egy hisztis dívával ez nem lenne lehetséges, egy ilyen ügy is sokat elmond róla.
Nagyon érdekes a meglátásod, amit a szegénységről írtál. Igen, igazad lehet, egészen más lecsúszni, mint amikor a rossz egy megszokott állapot. Ez valóban különbség. S igen, van amit át kell élni. Érdekes, hogy én sok szempontból úgy gondolom, hogy elképesztő Magdi felnőttes gondolkodása amit 19 évesen mutatott, de van amiben meg mégsem, ha magamhoz viszonyítok. Én az elbúcsúzás fontosságát mindig is éreztem. Egyik nagymamám halálakor későn értesítettek, amikor főiskolára jártam, s nem tudtam önhibámon kívül elmenni én se a temetésre. De nekem ez azóta is fáj, s eszembe se jutott, hogy ne menjek el, sose gondolkodtam erről másképpen. 20 éves voltam.
Az is igaz, hogy legtöbb esetben a temetésnél nem kívánom megnézni a halottakat, mert nem azt a képet akarom őrizni magamban. Ugyanis voltak, akiket jobb lett volna nem látnom. Egyedül apai nagyapámnál nem bánom, mert róla ez az emlékem az egyik legélesebb, s ő szépen, nemesen feküdt a ravatalon. Mindössze 5 éves voltam apám karjában, s nekem ez egy jó, bár természetesen nem örömteli élmény. Szomorú, de jóleső.
Visszatérve Magdira, én nem voltam ilyen kitartó, fegyelmezett és eltökélt ebben a korban. Talán most sem.:-)
De nekem azért nem is volt ilyen motivációm, s pláne nem ilyen adottságom. Szóval, bonyolult ez.
Úgy látszik, változó, hogy melyik dal jön kétszer, első alkalommal az Una Notte di Napoli meg a Vaya con Dias száma volt az ismétlésben. A második alkalommal nem emlékszem. Az Adio az egyik legnagyobb kedvencem, az tőlem bárhányszor jöhet. Valamiért nagyon megérint, ha szerbül énekel, nem tudom az okát. A Gabriel ebben a verzióban nem igazán tetszik, és a bakadal valahogy furán szólt tőle, az sem volt a kedvencem. Minden más dalt kedvelek, persze néhányat jobban mint a többit. A Beteg világ és A száj, a szem, a kéz a legnagyobb kedvenceim az Adio mellett, plusz gyakran hallgatom a Ha valakit elfúj a szélt, a Vágyat, a Time After Time-ot, a Je Ne Regraitte Rien. Emellett hallgatnám, ha lehetne a Voyage, voyage-t és a Don't Cry For Loui-t, amik nem kerültek a lemezre.
Én pl. a Gabrielt nem igazán szeretem. A Surda-dal se hiányzott kétszer, ez is kicsit olcsó népszerűsködésnek tűnt, de az is igaz, hogy azért ez egy szerb dal, s a Magyarországra indulás illetve a vége adta a dalszöveg szerinti apropót. Annyiban nem tökéletes, hogy ez inkább visszanézés semmint előre, de igen, ezek nüansznyi dolgok. Összességében én is nagyon örülök, hogy láttam.
De próbálom azt is elképzelni, hogy ha nem Magdiról lenne szó, akkor is tetszene-e egy ilyen, azaz a szimpátiámban mennyi az elfogultság. Ez ügyben még nem jutottam dűlőre.
Az elsőhöz annyit, hogy nekem sosem volt problémám ezzel a visszaemlékezéses résszel. Amíg valaki rá nem kérdezett, eszembe sem jutott, hogy a szterotípia szerint csak az mesélhet az életéről, aki a végén van. Azt gondolom, hogy bármely életszakasz végén helye van az összegzésnek, s ez az életszakasz még csak nem is korfüggő - ha valakinek drasztikusan megváltozik az élete, legyen az 12 éves vagy 40, akkor akár össze is foglalhatja. Persze a legtöbbünk nem jut hozzá, hogy közönség előtt tegye, de vannak esetek, amikor valaki áttöri a világ ingerküszöbét, és az embereknek igényük lesz arra, hogy többet megtudjanak arról az emberről. Erre épül a bulvár is, de az gej és hazug és hatásvadász. Elolvasom, mert kíváncsi vagyok, de nem szeretem. Az emberi sztorikat szeretem, a hiteles pillanatokat, amik bizonyos teljesítmények mögött vannak. Engem érdekelne az is, ha Egerszegi Krisztina mesélne többet magáról (csak nem teszi, mert nem érzi jól magát az ilyen szituációban), vagy Miklósa Erika vagy Dzsudzsák Balázs, vagy akár Polgár Judit, Janics Natasa, Weisz Fanni, Caramel, Oláh Ibolya, Póka Angéla. De csak azért, mert a felsorolt illetők még nem találták meg a módját, vagy nincs igényük arra, hogy magukról meséljenek, még nem jelenti számomra azt, hogy akkor másnak sem szabad. Én örülök, hogy sikerült megteremteni egy ilyen érdekes és eredeti keretet, ami lehetővé teszi ezt a fajta mesélést.
A másodikhoz: nem tudom, van-e köze a dologhoz annak, hogy én is nyilas vagyok, de Magdi önelemző természetében szinte már-már magamat látom. És úgy gondolom, talán nem vagyunk ezzel egyedül a világon. Amikor én rátaláltam végre arra a hivatásra, arra az útra, ami tényleg az enyém, akkor hihetetlen energiákat összpontosítottam arra, hogy valami minőségit teremtsek, hogy igazán jó legyek. Akár úgy is mondhatnám, hogy szerettem volna egyike lenni a legjobbaknak. Hihetetlen megtiszteltetésnek vettem, ha olyan emberrel dolgozhattam együtt, akitől tanulhattam, imádtam velük lenni, figyelni őket. De egy idő után rá kellett jönnöm, hogy egyre kevesebben vannak, és vannak olyan kollégák is, kik nem törődnek a minőséggel, igénytelenek, esetenként még rosszindulatúak is. Ez zavart, de elhatároztam, hogy nem érdekel, én azzal fogok törődni, hogy én jó legyek, nem azzal, hogy ők miért olyanok, mint amilyenek. És lehet, hogy a saját tapasztalataimat vetítem ki Magdira, de nekem nagyon úgy jön le, hogy ő hasonlóképpen van ezzel. Sosem láttam még nagyképűnek Presser Gábor, Hobo, Zorán társaságában. Emlékszem, milyen áhítattal hallgatta Simor Andrást, vagy Miklósa Erikát az A la Carte-ban. Emellett elég biztos vagyok benne, hogy úgy gondolja, a mai magyar zenei világban, beleértve a Vivásokat, és a tehetségkutatósokat, ő a tehetségesebbek közé tartozik. Nem tudom kárhoztatni ezért, mert hiszen én is úgy gondolom, hogy ő magasan tehetségesebb, mint a tehetségkutatósok 90%-a, a Vivásoknál egytől egyig. Egyébként szerintem ő a régi nagyok mellett talán még egyes kevésbé ismert underground/alternatív zenekarokat is pozitívan értékel, bár erre csak fél szavas utalások vannak, meg bizonyos felhangok a mondanivalóban. Ha visszatérek a magam példájához, akkor azt mondhatom, ez a nagy "megmutatni akarás" lecsillapszik majd. 10 év múlva kevésbé fogja már majd hajtani, hogy "de azért is megmutatom", és talán nem is akar már majd a legjobb lenni. De akkor is egyike lesz a legjobbaknak.
Ami a darabot illeti, igen, a második átöltözés pont egy olyan csúcspontot követ, hogy sokan hiszik azt, hogy ott a vége a darabnak. És utána már viszonylag kevesebb dal van, szóval lehet, hogy azt dramaturgiailag át kéne tervezni, de ez Novák Péter és Geszti hatásköre. Nekem a történet már korábbról nagyon érdekes, kb. mikor a háborúról és az első szerelmekről kezd beszélni. Amikor másodszorra is elmentem megnézni a darabot, az éppen az az előadás volt, amiről mindenki - Magdi is - azt hitte, hogy ez lesz a legutolsó. Ennek örömére a zenekar férfitagjai megtréfálták Magdit. Behoztak magukkal egy fehér nejlonzacskót, ami körbejárt, amíg Magdi átöltözött. Aztán jött az a sztori, hogy az óvodában valamelyik kisfiú Jaffás kekszet ígért, ha Magdi a mászóka mögött megmutatja a "micsodáját". A sztori magában is aranyos és vicces volt, de akkorr a fiúk előugrottak a hangszerük mögül, és egy-egy csomag Jaffás kekszet nyomtak Magdi kezébe. Szegény annyira zavarba jött, hogy totál elfelejtette, hol tartott, úgy kellett visszaidéznie. Ez is egy nagyon emberi (és vicces) pillanat volt. Aztán a vége meg nagyon megható, pont azért, mert volt egy ilyen "most tényleg vége, és nem lesz ilyen több" érzete a dolognak. Magdi el is pityeredett a vastaps és álló ünneplés közepette. Aztán lett folytatás, mert a színház kérte, hogy legyen. Gondolkoztam, hogy megnézzem-e még egyszer, és egyre inkább érik bennem, hogy igen, szívesen megnézném újra. Most Te is adtál ennek egy újabb löketet. A második előadáson egyébként voltak olyan sztorik, amik az első ben nem és fordítva, szóval nem 100%-ig azonos minden előadás, pláne, ha hónapok telnek el közte.
Nem tudom, sikerült-e megnézned a Szily Nóra féle beszélgetést, van egy érdekes része, ami a Magdaléna terápiás hatásáról szól. Kisebbségi érzésről, és arról, hogy ezt hogyan sikerült megfordítania a darab segítségével. A korábbi beszélgetések és interjúk alapján nekem is volt egy olyan érzésem, hogy Magdi túlérzékenyen élte meg a szegénységet. Még Ibolyán és Caramelen sem éreztem, hogy ekkora nagy ügyet csináltak volna belőle. (Persze Ibolyán láttam, hogy a szegénység és az állami gondozott lét nagy sebeket hagyott, de valahogy másképp beszélt a szegénységről, mint Magdi). Valójában ennek az az oka, hogy Caramel és Ibolya egész életükben szegények voltak, és onnan jöttek fel, míg Magdi élete viszonylag normálisan zajlott, míg egy napon, valahol a kis- és nagykamaszkor határán hirtelen kicsúszott a család lába alól a talaj, és mindennapos megélhetési gondjaik lettek, teljes kilátástalansággal fűszerezve. Pont egy érzékeny időszakban kaphatta el ez őt, és talán ezért hajtotta bele magát egy kisebbrendűségi komplexusba ezzel a témával kapcsolatban. A Magdaléna nagyon sokat segített, segít neki ennek a feldolgozásában, bár most még van egy kis átlenülés a dologban, egy kis túlzott büszkeség ("én több lettem azáltal, hogy kapáltam"), még egy pár hónap, és jön majd a tárgyilagos lezárás, hogy ez volt, tanultam belőle, hálás vagyok érte, mert megtanított értékelni azokat a dolgokat, amik most vannak.
Akárcsak a nagymamás történettel, ezzel is az az érdekes, hogy mi egy-egy interjúban bepillantást kapunk egy ember aktuális gondolataiba, de ahogy az ember alakul, (pláne, ahogy egy fiatal ember érik, fejlődik), úgy fordulnak ezek a dolgok erre vagy arra. Persze, jó lenne, ha jó tanácsokkal meg lehetne időnként fordítani a folyamatot, de az igazság az, hogy van pár dolog, amit az embernek meg kell élnie.
Az első dilemmám ugye nekem is az volt, hogy vajon kell-e neki már ilyenfajta nosztalgikus visszatekintést tennie. Nem tűnik-e mindez úgy, hogy nagy öreg bölcsként osztja az észt, holott még nem nagy öreg bölcs, minden sikere ellenére. Beszélt erről, s valójában meggyőzött az, hogy az ember már a 20-as évei közepén is mesélhet érdekes dolgokról, nemcsak a halálos ágyán, mert milyen jó, hogy fel tud utána pattanni és ereje teljében énekel és táncol, figyelmeztet mindez, hogy értékeljük a jelent, most, ne csak utólag.
Másik dolog, hogy Magdi mindig nagyon szerette elemezni a vele történt dolgokat, s én nagyon féltettem, amikor Bakáts valószínűleg őszintén olyanokkal dobálózott, hogy követ és meg van áldva, mindezzel elég nagy terhet rátéve az akkor 19 éves lányra. Jól birkózik vele, de azért nekem is van olyan érzésem, hogy kicsit túl sokat foglalkozik önmagával és a vele történtekkel. Azért annyira nagyon nem rendkívüli az ő története sem, ilyen karrierek voltak és vannak csak Magyarországon is, akár a tehetségkutatókban is, elég mondjuk Caramelt említenem, aki korántsem elemezgette a vele történteket így. Mit mondjon akkor Miklósa Erika, Marozsán Erika, Dzsudzsák Balázs, Egerszegi Krisztina, stb? Akik nemzetközileg is fontos sikereket értek el?
Szóval emiatt van egy kis fura érzésem, ezért lehet egyeseknek Magdi túl sok és öntelt.
Ezt én nem gondolom így, egyszerűen olyan ember, aki szereti elmezgetni a körülötte folyó dolgokat, s ezt vehette észre Geszti Péter, aki látta, hogy ezt Magdi élveztesen csinálja, s ha már amúgyis egy népszerű énekes, akkor nosza, csináljunk műsort belőle. S Geszti Péterre jellemző is, hogy szerintem amit csinál az mindig okos, ötletes, de szinte sose zseniális. Ezért is hívták szövegmondó kisiparosnak, az akkorban a médiában újdonságként ható szóvicceit az életben sokan mások is gyakorolták, csak neki volt hozzá médiafelülete. Ez a műsor is ilyen, hogy valószínűleg sok mindenki mással meg lehetett volna ezt csinálni, csak Magdinál annyira klappolt minden, az alapanyag, hogy van mit mesélnie, hogy ezt el is tudja mesélni, hogy megvan a közönséghívó vonzereje, és hogy lehet rá számítani, megbízható és fegyelmezett. Ezért ő. És ha így nézzük, akkor már nem is olyan sokan jöhetnének számításba, azt hiszem, kevés ember meséjéért utaznának fel vidékről is emberek a színházba.
Konkrétan a műsort, másodjára megnézve talán másképpen értékelném. Valamikor a Hair c. filmet ugyan szerettem, de bizonyos részeit, pl. Claude látomását a Central Parkban, vagy az Easy to be proud c. dalt untam.
Ma ez az egyik kedvencem a filmből, musicalből. Szóval lehet, hogy másként látnám, de egyelőre, nekem kicsit sok volt a végére. Amikor kiment átöltözni, az utána következő részek szerintem már nem kellettek volna, nem is tudtam mire vélni az átöltözést. Az olaszul énekelt dal is nagyon hosszú volt, sokáig rázta rá magát, kevesebb jobb lett volna. Nem rossz a mozgása, de azért nem egy táncosnő a mi Magdink. Amikor egy kicsit szökdécsel még az elején az kifejezetten tetszett, de nekem kicsit túl sok volt a dívás vonaglás.
Amikor a nagymamáról mesélt és énekelt az volt az első, ami nagyon megérintett a dalban, s érdekes volt hallani, hogy beszélt arról, amit korábban már halottam egy interjújában, hogy nem ment el a temetésére. De most másképpen beszélt, mert már megbánta, s éretlennek nevezte magát a korábbi döntéséért. Egyből eszembe jutott, hogy nekem koromnál fogva mintha most lett volna a Megasztár, én már nem nagyon gondolkodom másképpen, s a régi interjúnál se értettem vele egyet, vagy legalábbis azt tartom, hogy nem feltétlen érdemes ezt így gondolni, s lám-lám.
Ha közeli ismerőse lettem volna, biztosan figyelmeztettem volna erre, sajnálom, amikor olyan hibákat követnek el egyesek, amelyek egy jó tanáccsal elkerülhetők lennének, ha lenne valaki aki adná. Bár Magdi elég konok, amit néha jól tesz, de nyilván neki se sikerül mindig jól döntenie.
Ilyesmik jutottak eszembe, kicsit nehéz már felidézni, de segíthettek ti is, megírva, hogy mi tetszett és mi nem.
Az élő kamarazenekar még egyszer mondom, nagy élmény volt, olyan kis finomságokat ilyen intim környezetben, mint ahogyan játszottak az akusztikus hangszereken, s amikor egy kis csengettyűszóval lezárták az egyik dalt ahogyan a trombitás-karmester odaintett, hát...már ezekért megérte.
Bocsánat, de nagyon elfoglalt volt a decemberem, s most szusszanok kicsit, nem mertem időt szakítani a topikozásokra, mert sok időt szokott elvenni, s a maradék időmet a családra kell fordítanom. Itt volt a karácsony, szilveszter is ugye.
Sajnos az átlagnál sűrűbb lesz mostanában is a dolgom, de végre csak rászántam magam. Meg kíváncsi is voltam már rátok.
Eléggé fáradt vagyok, meg már el is telt egy hónap, de nagyon jó volt megnézni a műsort, nagyon jó élmény volt!
Nem tartom tökéletesnek, s Magdi igyekezett is válaszolgatni a dilemmáimra, ami ezek szerint másokban is felmerült vagy eleve benne is, ha gondolt rá.
De jó, hogy ez a lány itt van, elérte valahol azt, ami minimum megilleti, bizony, a szemem előtt nőtt fel, hiszen végignéztem a Megasztárt anno, utána nyáron még váltottam is vele egy mondatot, tehát testközelből láttam. Most már tényleg nő lett, bár fiatal még mindig. Nyáron is igen közelről láthattam mennyire változott, s azért most is.
Igazából arra gondoltam, hogy jó lenne még egyszer megnézni!:-))
De összességében már az nagy élmény, hogy az ember egy kis színházban hall egy ilyen sok hangszeres igazi élőzenét. Volt jó hangulat, volt drámaiság és volt hitelesség. Jók voltak a mesék, Magdi tud előadni mint mesélő is, tud viccet mondani. Nem mindenki képes erre, pláne ilyen környezetből jőve, de benne van egy vele született intelligencia és egy az élet által rákényszerült céltudatosság, s úgy tűnik, hogy igen sok műveltségbeli dolgot is felszedett, pótolt, mert egy rendkívül inspiráló és ingergazdag környezetbe került még viszonylag fiatalon, s ott is maradt. Kihasználta a lehetőségeket.
Azért kellene megnéznem még egyszer, mert nem sikerült megértenem minden dal miértjét, nyilván ehhez a dalok szövegét is tanulmányozni kellene, s egy előzetes felkészülés segítene, de először meg jó volt totál spontán látni is leszámítva azt a ksifilmet, ami azért nem olyan sok. Igazából csak pár dalt tudtam, hogy lesz (Piaf, Lauper stb.), szándékosan nem hallgattam végig őket előzőleg. Idegenkedtem a rockos Magdi után ettől, de valójában nekem kellett egy kicsit nyitni. Ennek ellenére azért az hiányzott egy kicsit, az Apocalyptica óta tudjuk, hogy nem kell ehhez villanygitár.
Hozzám talán azért is áll közel mindez, mert a családom egy része közel élt Magdi falujához, s maga a falusi környezet is ismerős számomra, nagyszüleim is ilyesmi életet éltek, ha nem is a határ túloldalán. Sok mindenben hasonlóan gondolkodom mint ő, bár nem hiszek benne, de azért fura volt, s eddig nem tudtam, hogy a csillagjegyünk is azonos. Persze ennek ellenére ő egy csomó mindenben mégis más, sok dologban irigyelhetem, s most nem a sikerére gondolok, hanem inkább azt azt megalapozó, meg az attól akár független személyes belső tulajdonságaira. De az értékrendünk, ízlésvilágunk eléggé hasonlónak tűnik, nyilván azért kedvelem a hangján túl. Most jobban nem kívánok már belemerülni, de amikor a feleségemmel beszélgettünk róla, amikor sétáltunk vissza a kocsinkhoz a Ferenciek terét is elhagyva az utcán a Deák tér felé, azt mondtam neki, hogy az a fura ebben, hogy valójában olyat csinál ebben is Magdi amit sokan mások is megtehetnének, mert nincs benne semmi különleges, és mégis csak ő teheti meg és mégis különleges. Olyasmit mesél, ami valahol veled és velem is megtörtént. Biztosan vannak akik hasonlóan éreznek, sokan. Ezért sikeres is ez. Általunk is átélt dolgok köszönnek vissza részben a történetekben, s be is csomagolja őket egy-egy dal által valami másba is, és ez érdekessé, széppé teszi.
Szóval, van zenei tudás, énekhang, művészet, lélek az egészben, s ezért éri meg megnézni. Mindenkinek ajánlom, a Magdit kevésbé kedvelőknek is, ha nem ellenszenves kifejezetten, mert akkor úgysem értik meg.
Ez az egyik legjobb feldolgozása az Aprócska Bluesnak, de miután meghallgattam, átkapcsolatam arra a bizonyos 2007-es eurovíziós felvételre. És rázott a hideg rendesen, pedig már sok ezerszer meghallgattam. A libabőr élmény ennél a feldolgozásnál elmaradt.
Ez a barátom áll hozzám a legközelebb, gimibe jártunk együtt. Nagyon különbözünk, de a zenében sok mindent hasonlóan szeretünk. Már két ügyben is egymástól teljesen függetlenül nagy rajongók lettünk, az egyik Magdi. Érdekes volt megbeszélni jó harmincasként, hogy mindketten mennyire szeretjük ezt a lányt.
Rendben, igyekszem a tanácsok szerint, bár ő megkapná tőlem ezt.
Amott olvashattátok, hogy hétfőn megnézem a Magdalénát, remélem, az is tetszeni fog.
Ma megnéztük róla végig a werkfilmet, érdekes volt végignézni a régi 2006-os felvételeket, de most is ugyanúgy éreztem, mint akkor.
Nagyon különös, jó hang, s Geszti Péter nagyon jól mondta, hogy érzéseket kelt magával a hangszínével.
Én se tudom, hogy miért és hogyan, de bennem is megmagyarázhatatlan érzéseket kelt pl. az Ederlezit ahogyan énekli, ahogyan ott énekelte akkor. Presszer jól érezte, hogy az egy különleges pillanat volt.
Holnap 2012.12.15-én a lottoshowban Magdi megint vendég lesz, a Ná-ná-ná számot fogja előadni. Az új albumának már megvannak a dalszövegei is itt: Rúzsa Magdi dalok és dalszövegek és még jó sok Rúzsa Magdi zene és szöveg.
