Még nem vágtam bele, de szerintem ezzel bele merek. Remélem leendő fogszabisoknak ez hasznos infó. Mindenesetre olyan dokira nem bíznám magam, aki annyira nem tartja karban a tudását, hogy az ilyen viszonylag új dolgokról nem hallott. Persze biztos nem minden esetre alkalmazható, de mint kiderült az enyém tipikus esete ennek az alkalmazásának és az első 2 doki nem is említette.
Az első kép (bocs hogy ilyen kicsi de másikat nem találtam) 2004 augusztusában készült fogszabályzás előtt, a másik ahogy most állnak a fogaim. Kimondottan most sem szép a fogsorom, de a régihez viszonyítva legalább már nem kifejezetten csúnya. Boldog Karácsonyt!!!!!!!!
Elvileg 4 hónapom van hátra de az alsó miatt szeretnék még pár hónapot ráhúzni!!!! Ja, és bölcsességfog ahogy megindul, azonnal ki lesz szedve!
Na a mostani doki mar jobban tetszett az elozoeknel:
2 modjat mondta el a helycsinalasnak az en esetemre es egyik sem a huzas volt. Amikor egy masfajta fogszabi felol erdeklodtem, akkor mondta hogy annak hasznalata eseten lehet hogy huzni kellene, de azt nem szoktak arrafele.
Szoval ennyit az altalanos hozzaallasrol: 3 dokibol 2 kapasbol azt mondta hogy huzni kell 2 vagy 4 fogat. Persze, ha ez a legkenyelmesebb nekik!
No mind1. A lenyeg hogy talaltam normalis helyet is. Csak tudnam miert kell mar egy ilyen aprosagert is feltetlenul Pestre utazni az embernek.
Kiváncsi vagyok milyen alternatívát tudnak a húzásra, ha azt azért csinálják mert az adott illető állkapcsa kisebb mint amennyi fog szép sorban elfér benne, ezért csúsznak a fogak össze....ha nem szedik ki a "felesleget" nem fog elférni szép rendben a többi.
Szerintem te ne csináltass fogszabit, sőt a gondolatát is vesd el gyorsan ilyen hozzáállással.
A kaját pedig nem viccnek szántam hanem komolyan. Én is kibirtam, hogy feldaraboltam mindent és nem haraptam. Rágni tudtam jól, de a harapás igenis fáj, mert mikor húznak a fogszabin/gumin akkor iszonyú érzékenyek a fogak, hacsak hozzáérsz már az is fáj, eszedbe sem jutna beleharapni egy almába..... olyankor sajna jobban esett joghurtot, májkrémet, krumplipürét stb enni.
A fogsor belsejére ragasztott fogszabi drágább mint kivűlre, és állítólag még kellemetlen is. Persze ezt nem tudom biztosra, nekem külső volt, fehér, azt se nagyon vette észre senki.
A fájdalomcsillapítokról meg annyit hogy a fájdalom okának kezelése hosszadalmasabb dolog lehet, addig meg nyugodtan meg lehet pusztulni a fájdalomtól.......ha valaki nem bírja az igenis vegyen be egy fájdalomcsillapítót.
Ez is egy hozzaallas. De a vegevel nem tudok egyeterteni. SENKI szakertelmeben nem bizok meg vakon foleg ha az en egeszsegemet adom a kezebe. Gondolom a hazad epitojevel sem allsz le vitatkozni hogy hany centi vastag gerendak kellenek a tetore, mert hat o a szakerto. Aztan meg omlanak be az uszodak tetejei. Azok is szakertok voltak, akik azokat epitettek. Csak az a kulonbseg hogy ebben az esetben nem egy epuletteto a kockazat hanem az egeszsegem. Es ez annal sokkal tobbet er mintsemhogy egy masik ember kezebe adjam!
Egy biztos, hogy amíg nem lesz meg a bizalom a kezelő fogszabályozó orvos iránt, addig NEM érdemes elkezdeni semmit.
Ez azért fontos, mert ha időközben elkezdődik a kezelés, és valami nem úgy alakul, ami nem éppen túlságosan szokatlan dolog, gondolok én itt a kezelés hosszabbodására, akkor máris "bűnbakként" fog megjelleni a páciens lelki szemei előtt az orvos, és ezzel önmagát igazolja...és nagyban árt mind önmagának, mind az orvosnak ezzel. Ez pedig azért nem jó, mert ebből csak rosszallás, valamint kiélezettebb helyzetben kezelés megszakítás, valamint kudarcélmény keletkezik, A kudarc pedig semmi másra nem lesz jó, csak arra, hogy egy életre megutálja a kedves beteg a kezeléseket......A fogszabályozás egy "szerződéskötés" két ember között, az egyik ember, a kezelendő páciens, vagyis a LAIKUS! A másik, az orvos, vagyis a HOZZÁÉRTŐ! Aki nem tudja felvállani a rá "kiszabott" szerepet, annak csakis bizalmatlanság lesz a vége, ...........
A kajálásnak az a titka hogy nem szabad harapni semmit, meg nem is tudnál, mert ahhoz túl érzékenyek lesznek a fogaid, mindent össze kell vágni kis darabokra és úgy eszegetni.
Ez jo vicc volt. :(
Amúgy külföldön is ugyanezt mondaná neked a doki, csak éppen 2-3x-os áron csinálnák meg.
Hat kicsit utananeztem es ugy nez ki a huzasnak ma mar van nehany alternativaja, de valahogy meg csak meg sem emlitette egyik doki sem. ???
A 2-3xos arat nem tom honnan veszed. Nekem nemet ismerosom csinaltatta meg lathatatlanra (porcelan meg nyelv felol) es amikor az arat hallottam azt hittem hanyat vagom magam. Erre most latom hogy itthon sem kevesebb. Szoval ez jo kis sztereotipia, de amint fizetos orvosi ellatast veszel igenybe maris nyugati arakat kapsz a majdnem nyugati szolgaltatasert.
Ahogy látom neked nincs bizadalmad a fogorvosokban, biztos megvan az oka és ezt meg is értem, de ha már így elhatároztad hogy nem akarsz akkor miért írsz?
Nem hataroztam el. Ha a masik 2 szakvelemeny is ragaszkodik a huzashoz, akkor ennek fenyeben atgondolom megint es akkor dontok. De nem tetszik ez a hozzaallas. Ez olyan mint az osszes tobbi kenyelmes megoldas:
mandulat kivenni
szuleskor csaszarozni
fajdalomra fajdalomcsillapitot adni (okokat nem felderiteni)
Amugy konkretan a fogorvosokban meg nem csalodtam szemelyesen (bar amit lattam/hallottam az alapjan fel sem merulne bennem hogy a fogaim kozelebe engedjem oket), csak a szemeszekben, a sebeszekben, az ortopedusokban, a korzeti orvosokban, ...
Nekem 2001. szeptemberétől 2002. májusig volt fent a fogszabim, 3 db fogam volt elcsúszva/torlódva. Korábban még általános iskolás koromban szenvedtem kivehetővel, de semmit sem ért és már akkor is megmondta a fogdoki (még a nyolcvanas években az állami fogászaton) hogyha nem húznak fogat sosem lesz jó, mert hiába rakja fel az állandót, vissza fog menni ha leveszik. Aztán huszonvalahány évesen rászántam magam, és belenyúltam mélyen a pénztárcámba, és egyáltalán nem bántam meg. A kihúzott tökéletes, hibátlan, nem tömött fogaimat én is sajnálom, de egyáltalán nem hiányzik, mert kinőtt helyette a két bölcsességfogam, legalább azokkal nem lesz probléma.
A kajálásnak az a titka hogy nem szabad harapni semmit, meg nem is tudnál, mert ahhoz túl érzékenyek lesznek a fogaid, mindent össze kell vágni kis darabokra és úgy eszegetni. Én mindent tudtam enni így, sárgarépát, almát, hamburgert (bár a mekiben furán néztek rám amikor kést kértem hozzá :)) Fogat mosni pedig mindenhol lehet...csak akarni kell. vinni kis üvegben vizet meg fogkefét fogkrémet és a mező közepén is meg tudod mosni, vayg bármilyen nyilvános wc mosdójánál. Nekem ebből sosem volt gondom. Sőt az öcsémnek sincs, neki most van fent a fogszabija.
Ahogy látom neked nincs bizadalmad a fogorvosokban, biztos megvan az oka és ezt meg is értem, de ha már így elhatároztad hogy nem akarsz akkor miért írsz? Úgysem tudunk rábeszélni. Amúgy külföldön is ugyanezt mondaná neked a doki, csak éppen 2-3x-os áron csinálnák meg. Max a rendelő lenne puccosabb, bár szerintm nálunk szépek a maszek rendelők.
Kevés olyan dolog van amit nem lehet enni a fogszabival
Hat erre kivancsi lennek. Nem tudom (meg nem fogtam kezben) pontosan milyen szilardsagu a sin es mekkora es milyen resek vannak ott, de azert egy kemenyebb almat vagy repat enm biztos hogy ennek vele. A fogaim kozott igy is marag kajamaradek amit fogpiszkaloval vagy nyelvvel szedegetek ki amikor nincs lehetosegem fogat mosni, nem hiszem hogy ugyanezek az etelek megallnak a helyuket fogszabalyzoval (pl: kolbasz).
És azt a pár hónapot, esetleg 1 évet meg ki lehet bírni
Nem tom mi az atlag, de a neten olvasgatva arra jutottam hogy 1 ev az also hatar szokott lenni, nem a felso. Nekem azt mondta a doki hogy a 8. honap kornyeken majd latszani fog hogy mennyi ido, de 1.5-2 ev a valoszinu.
húzás pedig nem olyan nagy kunszt, ha kisebb az álkapcsod és sok nagy fogad van, főleg bölcsességfogakkal, akkor igenis ki kell húzni ami útban van. Úgysem fog hiányozni utána, mert nem is vesz részt mindegyik a rágásban.
Hat orulok annak hogy vannak akik annyira biznak a tudomanyban hogy egy 2 eves gyogyitasi folyamatert nehany tuti jo fogat bealdonak. Nekem sajna olyan tapasztalataim vannak a mai magyar orvosokkal, hogy ha valami jot be kell aldozni azert hogy majd o meggyogyit, akkor azt nem szivesen vallalom. Meg a mandulamutetemet is kepesek voltak elcseszni - azota szinte folyamatosan gyulladt a fulem. Inkabb hagytam volna meg a rossz mandulat mint hogy orvost engedjek a kozelebe. Szoval a biztos gyogyulaserrt tenyleg nem kar azert a nehany fogert, de azert annyira nem hiszek en ebben a dologban.
Én nem vagyok fogorvos, de szerintem mindenképpen hasznos a fogszabályzás.
Kevés olyan dolog van amit nem lehet enni a fogszabival, de végülis szerintem mindent megehetsz ha utána jól meg tudod mosni, hogy ne maradjon ott semmi amiből végül szuvasodás lesz. És azt a pár hónapot, esetleg 1 évet meg ki lehet bírni. Akinek fogszabija van annak úgyis minden kajálás után tanácsos alaposan fogat mosni. Tehát mindenhova fogkefét fogkrémet hurcolni. Az esztétikai probléma tényleg nem ügy, mert elhiszem hogy vannak emberek akiket nem zavar hogy csálén állnak a fogai, de akkor nagyon oda kell figyelni a fogmosásra, mert ahol egymásra vannak csúszva ott jobban bent tud maradni a kajamaradvány és romlik a fogad, persze ez a foganyagtól is függ.
A húzás pedig nem olyan nagy kunszt, ha kisebb az álkapcsod és sok nagy fogad van, főleg bölcsességfogakkal, akkor igenis ki kell húzni ami útban van. Úgysem fog hiányozni utána, mert nem is vesz részt mindegyik a rágásban.
Én nem vagyok fogorvos, de szerintem mindenképpen hasznos a fogszabályzás. Főleg ha belegondolsz, hogy az egymásra torlódott fogak közül kezd el egyik romlani mondjuk majd 40 éves korodban és milyen szenvedés lesz azt majd kezeltetni akkor, és aztán a mellette levőt is csináltathatod meg a mellette levőt.....
Most gondolkodom rajta en is. De amikor megtudtam hogy a helycsinalas foghuzast jelent... Elegge elgondolkodtam rajta.
Meg nekem meg egy problemam van vele:
Aki ert hozza, az erdekelt abban hogy fogszabalyzod legyen. Szoval attol mert a fogszabalyzo szakorvos azt mondja hogy "hu ez nagyon gaz es a jovoben milyen kovetkezmenyei lehetnek ha nem vagok bele" az nekem nem tul meggyozo.
Lehet egy "fuggetlen" szakerto azt mondana hogy "ok, a bolcsessegfogakat ki kell huzni hogy ne nyomjak tovabb a tobbit, es ha esztetikailag zavar akkor lehet szabalyozni, de nem szukseges".
Szoval "mindossze" ennyi vele a problemam. Most meg elmegyek 2 helyre biztos a dontes elott (konzultaciora), de ugye attol nem lesz sokkal jobb, hiszen mindharom velemeny olyan embertol lesz, aki erdekelt a dologban.
Amugy az invisalign megoldason is gondolkodom. NEM esztetikai megfontolasbol, hanem mert nagyon nehez lenne elviselni azt hogy nem ehetek azt amihez kedvem van. Ha naprat kivanok (nem szoktam, de ez csak egy pelda), akkor az azt jelenti hogy a szervezetnek valami hianya van es akkor naprat kellene enni. Rendszeresen fogyasztok mezet magaban vagy vajas-mezes kenyeret. Hat el tudom kepzelni mi minden beradadhat ezekbol a fogszabalyzo sinek ala!
Azt hiszem, kinek mi a drága, az attól függ, hogy mennyit tud költeni fogszabályozásra.
Nem lehet konkrét választ adni arra, hogy egy beavatkozás, drága vagy sem, relatíve, minden fogszabályozás szerintem a mai magyarországi pénztárcákhoz viszonyítva nem tekinthető olcsónak. Na már most, minden eset egyedi, vannak hasonlóságok, de mivel egyedi kezelési terv alapján történik a kezelés, így vannak extra költségek. Nagyon sok függ attól, hogy milyen anyagból készítik a fogszabályozót. És nem utolsó szempont, hogy a kezelések annak rendje és módja szerint tötrénnek, nem "állami szinten", ami azt jelent az én olvasatomban, hogy a kezelések között több idő telik el, mint kellene............(-->állami)
Nagyon fontos szerintem az is, hogy menjünk el TÖBB fogszabályozó szakorvoshoz, és kérjünk "árajánlatot"! Ehhez jogunk van!