Füred fölött volt nagyapám telke (közel a barlaghoz), egy jó pár nyarat ott töltöttem, az jó környék :) Bár most már szépen beépült arrafelé is minden.
Hát akkor a Balatonfüred-Balatonalmádi szakasszal kezd a Balaton Kört. A hét végén voltam és minden van benne. Szint bőven, erdő is bőven, kilátók tömkelege. Jó, van lakott terület is, de az érdekesebb fajták (Csopak, Lovas, Alsóőrs..). Van bőven látnivaló és a végére az erő is kezd elszállni.
Én azt szeretem a Balaton Körben, hogy nem igazán fix útvonal, hanem érintőpontos túra. Ki lehet térni, egyéb látnivalókhoz és plusznak ott a fényképezés, néha olyan extrém helyeken, hogy a "terepjárós turistáknak" is elmegy a kedvük. Bár szerintem legyenek boldogok a hülyeségükkel, az én kedvemet nem vehetik el, amit megélek, az az enyém marad örökre.
Apropó: Az etikus, hogy aki a Balaton Kört csinálja, az bélyegez a BFKT füzetbe is, hiszen rengeteg az átfedés, és kis tervezéssel együtt vihető a kettő (kicsit hosszabb a BFKT, de üsse kavics)?
Nem hittem volna, hogy Güsziológus teljesítésével kapcsolatos, kicsit viccesnek szánt hozzászólásom (ott volt a szmájli is!) ekkora viharokat kavar! Ebből is látszik, hogy ez a "csalás-nem csalás" probléma egy igazi darázsfészek!
Én sem vagyok a túlszabályzás híve, és azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a - véleményem szerint abszolút kisebbséget alkotó - csalókkal nem érdemes foglalkozni! Hiszen egyikünk sem elsősorban a jelvényért teljesít egyetlen túramozgalmat sem, hanem mindenfajta más okok miatt, mint például természetszeretet, szabadban végzett mozgás, hazánk jobb megismerése, stb., stb.
Jó beszámoló! Engem személy szerint még mindig riaszt az, amikor a lakott terület/erdő arány az előző javára borul, ráadásul sík a vidék, de ez egész érdekes túrának tűnik.
Szerintem is kár ennek nagy feneket keríteni! Mindenki a saját lelkiismeretével számol el. Egyébként nem tudom mi értelme lenne arra verni magam, hogy 6 vagy 16 Kéktúra teljesítésem van. Nagy élmény kéktúrázni, de az ismerősi körömben szerintem nem leszek nagyobb vagy kisebb a szemükben több vagy kevesebb teljesítéstől. Magam miatt vágtam bele és jó látni Édesapám mennyire büszke rám. Hétvégén mikor mutogattam neki a fotókat ő is nosztalgiázhatott egy sort.
Amúgy pont a hétvégén találkoztunk egy túrázóval aki egyes szakaszok között buszozott. Mondta, hogy nem bírja úgy a lába az aszfaltot és meg is várt a Tapolcára vezető buszt. Én nem vagyok nagy kéktúrázó, de nekem ez veri ki a biztosítékot. Oké örülök, hogy már van három vagy akárhány teljesítése, de milyen módon? Persze itt is magát csapja be az ember engem ez nem annyira hat meg, csak ilyenek után fenntartásokkal fogadom el a sokszoros teljesítéseket. Kicsit izzadságszagú egy idő után ez a teljesítménykényszer.
Pont téma volt a múlt héten az eset mikor túrázók találkoznak és elkezdődik a dicsekedés, hogy ki mit teljesített és hányszor. Nekem ilyen esetem nem volt eddig, de most részese lettem. Az úriember elmesélte hányszor teljesítette ezt meg azt a túrát és zarándok útvonalat. Felét sem ismertem vagy nem értettem, de láttam hogy ő nagyon büszke rá. Én alapvetően nem szeretem az ilyet, de udvariasan végighallgattam. :)
Ezeket amikről írtok én abszolút el tudom fogadni, sőt nem csak elfogadni tudom hanem egyet is értek vele, de talán nem is erről volt itt szó.
Maradjunk annyiban a témát lezárandó hogy például csg, aki ha jól tudom 8-szoros teljesítő, nos ő nagyjából 3 évente jár be egy kéktúrát és nem adja le egyszerre a füzeteit.
"Szerintem már a teszt híre elriasztaná a csalók jelentős részét."
Szerintem meg már a teszt híre elriasztaná a családok jelentős részét.
Tudod mikor kezdtem volna bele a kislányaimmal, akiknek pl. a pecsételés extra élményt ad...
Emeltessétek 18 évre az indulási korhatárt és legyen orvosi viszgálat is előtte kötelezően. Nehogy valami memóriazavaros végigjárja feleslegesen.
Ugyanaz lenne egy keménykedős Kéktúrával, mint most a keménykedős Kinizsi100-zal. Egyre többen döntenének úgy, hogy nem vacakolnak a szervezők hülyeségeivel és pecsételés nélkül teljesítik. Természetesen nevezés díj fizetése nélkül.
Egyáltalán em értem ezt a csaló-parát. Mennyien trükközhetnek? Kinek jut ez eszébe szándékosan?
Pénzt nem kap érte, versenylistán senkit nem tol hátrébb, társadalmi elismertsége a teljesítésnek...hát gyakorlatilag a nullával egyenlő szerintem.
Ne haragudjatok, de tényleg nem értem miért kell ezen itt rágódni 2 hetente...
Gondolom ritka, hogy egy ember két egymást követő hétvégén ugyanazt a távot járja le, de lehetetlen? Nem. Akkor ártatlanság vélelme, stb
Pl nagyon megtetszett neki, és második alkalomal elvitte az aszonyt. Vagy a szomszédot. Vagy a kutyát :-)
Talán öregszem és azért, de írtózom a túlszabályozástól
Néhány éve X kitalálta a geocaching oldalon a GC kupát. Ládázás közben kellett gyűjteni a trackeket, kmeket, találatokat és volt mindeféle táblázat. Ki hányadik, lehetett nézegetni. Játék. Semmi több, semmi komoly.
Volt gyalogos meg kerékpáros "osztály"
Na aztán jött Y, aki nekiállt megreformálni az egészet, hogy ám a kerékpárost nem fogadjuk el, ha az össztáv 75%-án kevesebb volt az átlagsebesség mint 12 (most csak mondtam két számot hasraütésre)
Attól is kb itt ment el a kedvem. Nem azért mert addig csaltam volna (10+ helyezett voltam kb), de viszketést kaptam attól a sok hülye szabálytól. Majd biztos nekiállok átlagot számolni, meg nem ihatok egy sört mert akkor leesik az átlag, persze
Nem tudom érthetően adtam-e elő..
Szóval remélem az OKT sosem lesz túlszabályozva, megmarad benne némi "játék" Nem kell semmin stresszelni
"Fotózzuk végig a helyszíneket." Ez is tök jó ötlet, de legutóbb úgy jártam, hogy túra előtti este asszony nézegette a fotógépen a kölköcske képeit és persze elfelejtette kikapcsolni, és ha hiszed ha nem, a lassan 10 éves masinán nincs olyan hogy úgyfelejtés esetén kikapcsolja magát. Végigcipeltem az egész túrán a jó nehéz dögöt, és amikor fényképezni szerettem volna, akkor estem pofára
És tudom hogy az is hihetetlen hogy a telefonomban nincs fényképező mikor mindenkinek okostelefonja van, de nekem nincs.
Így is bosszankodtam hogy nehogy tönkremenjen a fényképező hullára merített akksija, nameg hogy potyára cipeltem, de ha oktztam volna ezzel a feltételezett szabállyal, és az MTSZ-ben előadom hogy tetsziktudni az asszony lemerítette előző este a fotóapparátot a telefonomon meg istókzicsi nincs kamera, na az már akkor egyből gyanús (=nem életszerű, tehát CSALÓ)
Viszont GPS tracket 100-ból 99 esetben tudok adni, tekintetes bíróság :-)
Ez teljesen más, ezzel szerintem semmi gond nincsen, nem is lesz.
Nekem a második füzetem volt cifra, egy 1982-es évjáratú füzet volt, több helyen teljesen más útvonallal, 5-6 helyen még a bélyegzőhely sem egyezett (Dergecspuszta, Borha-forrás stb). Isztiméren is beütöttem az ősrégi, még meglévő bélyegzőt vagy 3x a füzetbe amellett Bakonykutit és a kisgyónit is amelyeknek helye sem volt, úgy nézett ki egy-két oldal mintha egy óvodás-csoport játéknyomdázott volna rajta, mégis ugyanúgy elfogadták.
Ez az eset és a tied is egyértelmű, látszik hogy mi miért történt, hogy úgy mondjam a lelkesedés látszik, meg az igyekezet.
A kék ellenőrzéséhez manapság már lehetne használni az okt kvízt. Ha valaki legalább egyszer gyalog lejárta a távot az a jellemző képek nagy részét be tudja azonosítani. Erre a játékra egy fél óra elég volna a füzet leadásakor. Szerintem már a teszt híre elriasztaná a csalók jelentős részét.
Magam is érdekes füzetet fogok leadni. Amikor kedvesemmel együtt is elkezdtük a kéket, akkor neki csak egy tájegység volt meg, nekem pedig kb a háromnegyede. Nem kezdtem új füzetet, de lejártuk a kéket az ő füzete szerint és én is rengeteg helyre pecsételtem az újra lejárt szakaszokon ha más, szebb, újabb bélyegző került ki az én lejárásom óta. Ilyenkor beírom az aktuális dátumot, és amikor együtt leadjuk a füzetet akkor írok majd egy két mondatos magyarázatot a sok pecséthez.
Szerinted reális és hihető dolog két füzetet leadni egyszerre?
Még egy: Lesétálom a Kékes-Sirokot egyik hétvégén, az egyik, másik hétvégén a másik kéktúrám kedvéért (bármely szakasz behelyettesíthető) ez mennyire hihető és életszerű?
Ugyan már...
Szerintem Hörpölin is erre célzott, csak nagyon diplomatikusan.
Bélyegzés:
Tele van a füzetem vasúti körbélyegzőkkel, legalább 15 van benne. Volt ahol elutasították a kérést, de legtöbb helyen nem. Csak akarni kell. 1128km-en hidd el párszor azért sikerülni fog.
De egyébként csak egy ötlet volt, nem kulcskérdés, mert valóban mindent ki lehet kerülni ha valakinek ez a célja.
Három éve jártam ezen a szakaszon. Jó olvasgatni a beszámolódat erről a mozgalomról. Először amolyan hiánypótló mozgalomnak szántam, mivel az OKT-ból távoli részek voltak vissza, és azokat több napos túrával ritkábban jártam. Aztán kezdtem felfedezni Somogyot, mivel sok helyen megyénkben is jelzetlen utakon megy jó volt ez a mozgalom a megismerésre és felfedezésre is. Örülök, hogy megcsináltam és tetszett.
A kiíró, szervező egyesületnél személyi változások voltak, talán lesz energiájuk egy kicsit aktualizálni a mozgalmat. Jót tenne neki!
Bágyogszovát és Kóny között van / volt némi kavarodás, azt hamarosan kitisztázzuk, de a túra megér egy hozzászólást.
Részben a Nemzeti Park területén halad a S-, ha jól látom itt kéne lenni a P - nek is, de én nem láttam P- jeleket.
Az első 1-2 kilométer után, leginkább attól kezdve, hogy a csatorna partján elérjük az NP táblát, megelevenedik a táj.
Jobbra csodás őserdő, balra láperő, majd jobbra hatalmas nádas, végül a tó, a nyílt vízzel, az emberekkel.
Hangulat, fel-felröppenő vadkacsák, na és a láperdő.
A hatalmas fák "tocsognak" a vízben, a békák zenélnek, már-már idill.
A tóhoz földnyelv vezet, autóval is járható, padok, asztalok, halsütők, és türelmes pecások.
A földnyelvtől már murvás az út, de nem is baj, mert eléggé ki volt számítva az időm, nyomni kellett.
Szerencsére elértem a vonatot:-)
Volt egy szakasz, amikor a vízen járás tudományának nagy használt vettem volna, ez húzós volt.
Kár, hogy a vízen járás kevesek privilégiuma:-)
A fasorba kapaszkodva (szerencsére szabályos távolságban voltak a nyárfák) és a zsombékokon ugrálva haladtam, néha egy-egy levágott csonkon lehetett egyensúlyozni. Ezt leszámítva nincs gond, a táj mesébe illő.
Lehet körtúrát is tervezni, ha majd fenn lesz a térképen az útvonal látszanak majd a lehetőségek.
Lehet, persze hogy lehet, lehet szeretőd is a feleséged mellett, csak ne tudja meg senki...
A kéktúrás füzeteket mindenki úgy dátumozgatja ahogyan akarja, kvázi azt ír bele amit akar.
Ilyen szempontból kizárólag a dátumos vasúti körbélyegzők adnak korrekt igazolást, helyet és időpontot illetőleg.
Ha van (volna) rá mód én egy füzetben pár ilyet kötelezővé tennék. Mondjuk minden füzetbe legalább 5-öt. Bárhol, bármikor, ha útba esik egy vasúti megálló a kéken opció lehetne.
Akárki akármit mond lehet szerezni, nekem sok ilyenem van. Pl Encsen mindjárt kettő.
Jelenleg a kéktúra teljesítés nem ellenőrizhető pontosan, becsületbeli ügy. Úgy ahogyan korábban mások leírták, mindenki magának csinálja.
De ha akar valaki akkor simán beszerezhet rövid idő alatt akár 3-4 "igazolt" teljesítést.
És az hogy valakinek egyszerre két füzete van és egyszerre csinál két kéktúrát az minimum érdekes, nem véletlenül szaladt fel Vencel bácsi szemöldöke. Senki nem szereti ha hülyének nézik, öreg motoros ő már ehhez.
Pláne ha egyszerre adja le az illető a két füzetet, vagy pár nap eltéréssel.
"mindenki belepisil a medencébe, de nem mindenki a trambulinról..."
Mi simán átléptük a láncot. Ráadásul a tanyán ,amerre most vezet a kék,több kutya is acsargott ránk. Egy puli forma mellén szegődött és a Mária-szakadékig el is kisért,ott egy ponton megállt és illedelmesen vissza kullogott a tanyára.
Hétvégén,időszűke hiányában belevágtunk a Balaton Körtúra teljesítésébe. Ez a túramozgalom hordoz magán egy-két jellegzetes vonást. Egyrészt nagyon sok területen jelzetlen útvonalon halad. Bár az igazoló füzet korrekt leírásokat tartalmaz,sok helyen nem lehet hozzá igazodni. Pl.magánterület lett stb,így mindenképp igényel némi segédeszközt és nem árt ha a tájékozódóképességünk is fejlett.mert sokszor olyan helyre tévedhetsz,ahol még ember nem járt...(pl. a Nagyberekben)
A túra teljesítéskor nagy segítség lehet HEV sporttársunk remek leírása az útvonalról,mely sokszor hasznos tanácsokkal lát el és túráink tervezésekor mindig igénybe fogom venni.
Másik nagyon fontos sajátossága,hogy a sikeres teljesítéshez nem elegendő megszerezni az igazoló pecséteket,hanem minden szakasz adott pontjain a túrázót is ábrázoló fotót kell készíteni. Ezek a fotók jellemzően nem lakott helyeken kell készüljenek,hanem azoktól távol vagy hegycsúcson.
Az OKT -t érintő szakaszokon pl. a Gulácsi hegytetőn,a Tóti hegy csúcson,a Kő orránál ,a Festetich kilátónál stb. kell fényképet készíteni.
Visszautalva a szóban forgó témára ezt megfontolandó lenne az OKT-n is bevezetni,így ki lehetne szűrni bizonyos visszaéléseket(pl. Nagy-Gete stb.),mert aki ilyen képpel rendelkezik,biztos,hogy járt az adott helyen.
Lentebb szó volt az igazoló füzetről is,nos ennek a mozgalomnak minden igényt kielégítő színes,fényes magasnyomású 1:60 000-hez léptékű itínerje van. Egyszóval korrekt,csak sajnos néhány adat nem helyt álló.
Mi a Putnok- Szarvaskő távot csináltuk tavaly áprilisban a barátommal 2 nap alatt. Első nap ahogy elindultunk Putnokról..kb. fél óra után leszakadt az ég..az elszórt záporokat sajnos pont egy helyre szórat le a mindenható így folyt rólunk a víz rendesen :) Uppony előtt elállt és kezdtünk megörülni a szép időnek, de a Lázbérci tároló mellett újra csöpögött..aztán Dédestapolcsánynál újra monszun..amikor már csak "nagyon esett" elindultunk és egy autós megállt, hogy elvisz minket Mályinkára, épp oda megy. A barátom nem volt hajlandó beszállni, bevallom én már elgyengültem volna - nem nagy távról beszélünk -, de így végigjártuk ha nem is száraz lábbal és így lett igazi kaland értéke a dolognak... na meg a Dédes várhoz felvezető, akadályokkal és keresztbe dőlt fákkal tűzdelt, azóta már már meg is szüntetett kék L jelzés miatt :)
Ráadásul olyan társaságban, ahol a jelvénynek "értéke" van, 2 perc alatt kiderül ha valaki csalt...Máshol pedig még hencegésre sem jó :-)
Mégis kényelmetlenül éreztem magam, mikor Bodajkon kipattantam az autóból és bementem a kocsmába bélyegezni, hiába tettem meg már a szakaszt mindkét irányból, csak futottunk a buszra...