Ide szeretnénk gyűjteni minden hasznos(nak látszó) információt, tapasztalatot, kérdést, ami szükséges lehet a görögországi 246 kilométeres ultrafutóverseny teljesítésében. http://hu.wikipedia.org/wiki/Spartathlon
A jövőre szeretnék 4-5 maratont, lehet, hogy jól hangzik, de baromi sok ám!
Javaslom, hogy olvasd el amat hozzászólásait. Tavaly ilyenkor még ő is sok-sok maratonban gondolkodott, mostanra megjött a józan esze:-)))
Fokozatosság. Teszteld magad, maratonon, teljesítménytúrákon, de az évi 4-5 maraton baromi sok. Főleg, ha mindegyiket max-ra futod. Nem tudsz annyit pihenni kettő között, hogy elegendő legyen a regenerálódásra.
Nem kell egész évre előre betervezni minden versenyt, mert ahhoz az ember akkor görcsösen ragaszkodik, és előbb-utóbb sérülés a vége. Jobb, ha csak 2-3 sarokpontot jelölsz ki az évre és közé pedig majd állapottól függően bármit betehetsz.
igen tudom hogy innen még nagyon messze van jövőre szeretnék legalább 4-5 maratont lefutni. lehet egy annál hosszabb is ezt még nem nagyon tudom. szerintem jövőre kinizsit belefutással megpróbálom hisz egybe az még nagyon sok lenne. év végén szeretném teljesíteni a bbp-t váltóban és ha bírnám a 3. vagy a 4. szakaszt végigfutva. tehát én spártába nem készülök 5 éven belül.
Ja, azt elfelejtettem, de remélem tudod, hogy ez a maraton-hosszabbak-100km... sor hosszú években mérhető edzést/akaraterőt/motiváltságot/lemondást kíván
Remélem nem fox megsértődni, de innen azért még van hova fejlődni :-)
Először egy maraton. Aztán lehet kóstolgatni a maratonnál hosszabb távokat. Ha már biztosan futsz 100 km-t, nem csak fizikálisan, hanem fejben is, akkor lehet elkezdeni gondolkozni a továbbiakon.
(Biztos 100 km alatt a 10:30 alatt lefutott százast értem, az ugyanis a nevezési szint a Spartathlonra).
Akik 100 km-t gond nélkül lefutnak, azok fizikálisan képesek a 246-ra is. Fejben már nem biztos. Arra sokkal többet kell készülni.
Nagyon jó edzés a hosszú futásokra a teljesítménytúra. Szinte minden hétvégén van valahol, a túrák távja 10-től 130 km-ig terjed, néha van még hosszabb is. A Kinizsi Százas ezen topic nagy részének kötelező házifeladat, most hétvégére tudom ajánlani a Piros85-öt :-)
Adj magadnak időt, még nagyon fiatal vagy, a Spartathlon megvár!
általános hatediktól minden évben indultam a 7km-es kaiseren 7 éven keresztül tavalyig. idén először készültem félmaratonra amit gond nélkül teljesítettem, holtpont nélkül. 2-3 naponta edzettem rá 5-15 km-es edzésekkel. 8.-ig minden nap suli után 2-3 óra mozgás foci,kosár,tengó. 9.-től csak nyáron mozogtam rendszeresen, 3-4 órás mozgás. idén a futás mellett napi 4-5 óra egyéb mozgás. az iramom min 5 perc/km ez alá nem bírok menni. ezt az iramot ezeken a távokon végigbírom. amikor a verseny után még marad erőm akkor max. 5.30-6-os km-ben megyek. ilyenkor még 5-10 km-ert le bírnék futni.
Háromszoros Bébu teljesítő vagyok, ami az egyénit illeti.
A Bébu alapvetően egy regenerálódási verseny. Ebben egyedi szinte a világon.
Nekem valamiért ez a műfaj elég jól megy /magamhoz képest/.
A Spartathlon különlegessége az, hogy mindent önállóan kell megoldani és 36 /vagy kevesebb/ órán át észnél kell lenni max fél óra alvással. Ezenkívül borzasztóan jól kell tudni az energia és ásványianyag visszapótlást. A BéBun lehet hibázni, a Spartathlonon nem.
Jójó, hogy tőlem kapta, de nem mondtam, hogy 2005:-)
Most, hogy már 4x-es Bébu teljesítő vagy és a Spartathlonon is eléggé sokat jutottál előre, össze lehet hasonlítani a kettőt? Mi az amiben egészen más képességeket kívánnak?
Ahhoz, hogy valaki világklasszis legyen egy sportágban, arra születni kell. Például egy Spartathlon győzelemre valószínűleg nem képes bárki.
Más a helyzet, ha valaki egy sportágat szabadidősportként, kedvtelésből űz. Például egy 100 km-es verseny teljesítéséhez nem kellenek különleges képességek. Azt nem írhatom, hogy bárki képes rá, mert például rollerozni sem lehet fél lábbal, de azért mégiscsak elég sokan képesek rollerozni, ha egyáltalán kedvük van hozzá. Inkább itt van a kutya elásva, sokan nem éreznek késztetést 100 km futáshoz, talán éppen a mesterségesen emelt maratoni fal hatására. Más országokban egyébként tömegesen indulnak teljesen hétköznapi amatőr emberek ultratávú futó, sífutó, korcsolyázó, gyalogló, túrázó versenyeken. Ezekben az országokban csupa klasszis ember születik? Egy frászt, csak más szemlélettel állnak a sporthoz.
Ultrafutásban az átlagos halandó számára nagyobb fejlődési lehetőség van, mint rövidebb távokon. A sebességre születni kell, a táv szorgalmas edzéssel viszont nagyon megnövelhető.
Szerintem az erre irányuló edzés egészségesebb is, mint a gyorsítás.
Petami egy átlagos ember nagyon sok mindenre képes és nagyon sok mindenre nem. Ez a verseny már olyan szinten veszi igénybe a szervezeted amire születni kell. Az ultrafutás is tehetség, felépités, sziv, tüdő kérdése, én teljesen meg vagyok döbbenve amikor olyan emberekkel beszélgetek akiknek nem sok fogalmuk van az egész futásról (nem rólad van szó). Azt hiszik az nyeri a versenyt aki többet edz, és akár ők is képesek lennének eljutni egy ilyen szintre, az erős szellem csak a lehetséges legjobbat tudja kihozni a fizikumodból. Persze elképzelhető, hogy te is nagyon tehetséges vagy ebben a műfajban lehet, hogy nem.
azt tudom de mégis 5-10-15-20 ilyen mértékbe érdekel. de ahogy olvasom ez a verseny inkább fejben dől el. aki végigcsinálta hány év alatt jutott el ide, és hány év az átlag?
Ha nagyon vágysz rá, szerintem mutasd meg az Altónak a képet, talán rá lehet venni őket egy utánzásra. A kulacs közönséges, a pánt meg talán nem jogvédett...
Szólj, ha mész, nem venném a szívemre, ha elenyésznél egyedül a Hegyen :-). Úgy tűnik, énrám jutott a vészmadár szerepe a topikokban. Ha nem lennék egyedül, nem erőltetném ennyire, de, mivel erre a hangra is szükség van, inkább csinálom. Talán így kevesebb tolószékre lesz szükség a jövőben.
Hu, azert meg nem ennyire akut a helyzet. Meg vagyok fertozve, ezt beismerem. De meg nem vagyok kesz postazni a nevezesi lapot. Azt gondolom, hogy a Spartathlon egy tavlati cel ami fele folyamatosan haladok. Amikor eljon az ideje, nekivagok. Nem valoszinu, hogy ez jovore lesz, bar hajlamos vagyok hallgatni a megfelelo agitatorra.
De...
Csak ugy fogok odaallni, hogy magamban erzem, hogy kepes vagyok vegigmenni. Nem cel elmenni 100-ig vagy mondjuk 200-ig. Az egyetlen cel az lehet, hogy Spartaig elfutni. Tudom, hogy ez a tobbseg nem tud vegigfutni, de ha mar eleve nem hiszem el magamrol, akkor folosleges az egesz. Most meg ott tartok, hogy nem latok el 246 kilometerig. 150-ig okes, azon tul nagy a homaly. A Spartathlon rajtig van nagyon sok allomas ami ezt a homalyt eloszlatja es ha mar tisztan latok, neki fogok menni.
Viszont nem feltetlenul ertek egyet azzal, hogy hosszu hosszu evekre el kell napolni a projectet. Miki, Te higgadt, jol megfontolt futo. En hubelebalazs modra csinalom. (Elvegre a nev kotelez. :) Az ido majd eldonti, hogy melyik a helyes es melyik a helytelen irany. De en nem tartom kizartnak, hogy mindketto jarhato ut. Mas tipusu futok vagyunk. Maskepp gondolkodunk de ennek a versenynek boven tobb mint a fele fejben dol el.
Amikor azt erzem, hogy kesz vagyok, el fogok menni. Ez lehet 2005 vagy 2006 vagy 2010. De azt erzem, hogy minden lepessel kozelebb kerulok.
Kipróbáltam, nagyon kényelmes, hogy nem kell a markomban tartani a kulacsot. Viszont sok hosszú futás kell, mire megszokja az ember. Ezért jó lenne minél hamarabb beszerezni egyet...
én szívesen segítek, ha gondolod. Csak mondd meg melyik lábát és mikor, én már töröm is :-)))
Viszont ez a szándék előrevetít egy sárvári 12 (24?) órás indulást is, hiszen valahol/valamikor teljesíteni kell az indulási szintet.
Van azért egy előnye, ha el akar indulni jövőre: Én mindenképpen tervezem a bicklis bejárást a nekiveselkedés előtt. Így aztán lehet, hogy kinéznék én is Görögországba.
Egy ideje a fejemben motoszkál, de nem találtam megfelelő topikot, ahova leírhattam volna:
Kedden egy nagyon hosszú (22 éves) szakasz zárult le az életemben, amit folyamatosan kitöltöttek az iskolák egymás után.
Előtte szombaton azonban megérett a következő projekt, ez ugyan sokkal rövidebb, max. 8 évesre tervezem, lehet sokkal rövidebb is, sokkal hosszabb remélem nem lesz.