LIBERTY Hajót építek - de szépet! Szebbet nem láttok, míg éltek, Sehol a nagy tengeren;
"Szabadság" leng árbocáról, S ily szót hord az orr, a bátor; Szabadság száguld velem.
Aranybetus szó : "Szabadság"! Büszkén verdes, vad vihart áld, Száll a karcsú árbocon;
Orrcimpáim megremegnek, Hullámok ily szót, rebegnek: Szabadság! Nem álmodom.
Gond leszek sok távírásznak : Ünnepre hiába várhat Az udvar-börtön, az unt!
Tiszta vízben, zavarosban, Sirály jó zsákmányra bukkan; Hurrá! Szívből vágtatunk !
S csak úgy az ujjam hegyéről Küldök néktek, kedvtelésből, Drágák, kik gyötörtetek,
Könnyű csókot-áldva lengjen, S legjobb, ha feledtek engem; Várnak szabad tengerek!
FÉRJEMHEZ
Valld már be, tisztelt férjuram, Min nyüglődsz oly bolondul, Hisz fogatod csak bajra van, Kereke meg se mozdul!
A befogott hitvány csacsit Biztathatod hiába: Ganéba süpped el kocsid Kerékagyig! De hátha
A puszta vad, nemes lovát fognád be, hogy segéljen S rándítsa fogatod tovább? Nem holnap: még ma férjem!
Mikor kocsink sárban ragadt, Ez vált be gyorssegélynek; Hát verd püffedt szamarad, Míg nem néznek hülyének!
Ó, döfd szivembe fegyvered, Hadd érjen itt a vég! Én völgybe többé nem megyek: Tiéd legyek, tiéd!
Ó BÁR KIRÁLYT ADHATNÉK NÉKTEK...
Ó, Magyarország, szép világ! Tudom én, élsz gyötro láncon. Úgy levenném én rabigád, Kezem, lásd, nyújtani vágyom. Haza, s szabadság: sok dalia Ezekért ért oly bús véget. Kötelékünk bár fonódna ma, Királyt adhatnék néktek! Magyar hadd lenne, hadd e-honbeli hős Vas a karja, tiszta a híre, Derék értelmu férfi, erős, S csak a földért verne a szíve. Alkotna szabad magyar hazát, Örökre - legyőzve az átkot! Itt osztaná örömét-bánatát, Így lenne hű királytok!
UJJONGVA. LETÖRVE.
Ujjongva lelkem nagy magasra hág, Hogy zengve Urát dicsőítse ott, Ki fönn vezérli s szent parancsot ád, Követnie a Hajnalcsillagot. S letörve lelkem gyakran porba hull: Jehova műve oly nagy, szörnyű-szép! Megsemmisülve, gyámoltalanul Ugyan ki merné vetni rá szemét? Vad tengertáncban térdre kényszerül S imádkozik az embernek fia: Ha tajték csapkod, zúg körös-körül, Az Istent sejti karnyújtásnyira. De bent, a templom fülledt, szűk zugán, Mint fecske, hogyha falba ütközött, Lehull a lélek, bódultan, bután: Csak ott kinn szárnyal ég és föld között!
KÍSÉRTÉS
Ne feddjetek meg érte, emberek: Kétségek közt megtorpanok, letörve, Hős tófenékre bízom testemet, S lelkem jövőnknek titkán csüng örökre.
Ha meg-megálltok majd a tó felett, Nem lent a mélyben lelhettek meg engem; A mennyel nézzetek farkasszemet S füleljetek: nem onnan szól-e lelkem?
Sokáig néztem, hogy hab habra hull A zöld vizen, mormolva és igézve, S kisértett ellenállhatatlanul Tündérleányok bűvölő zenéje.
A tó susogta halkan, a habok Szavával: "Jöjj, pihenj meg zöld ölemben! A megfáradt test jó ágyat kap ott, S lelked csapong majd féktelen, kötetlen!"
Úgy tetszett, még a nap is hízeleg: "Ha mélybe szállsz félelmek súlya nélkül, Zöld habsírodra arany fényt vetek, S lelked vakító lángom kapja ékül!"
De a kisértő perc elszállt felettem, S mint gyáva eb, megint vackomra mentem.
Képzeljétek, most rendeltem meg a net-ről a Corti-féle könyvet! ( 800 Ft volt:-D)
Ismeritek? Én kb 10 éve olvastam, és nagyon tetszett, úgyhogy most nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtam szerezni! Igaz, nem az 1935-ös kiadás, de nem is ez a lényeg! Már alig várom, hogy a kezemben legyen:-)))
Ez egy nagyon érdekes könyv. (Igaz, Sissiről nincs benne több szó..) Ezt már Amerikában írta Molnár Ferenc, mint említettem a titkárnője halála okán. Az a címe, hogy "Útitárs a számüzetésben". A Pallas kiadónál jelent meg, én a Mvzvm-körúti Könyvkuckóban(asszem ez a neve) leltem rá.
Külön érdekesség, hogy az eredeti magyar kézirat elveszett és angolból kellett visszafordítani. Aki kiváncsi a XX. századi magyar irodalom egyik legjelesebb alakjának egészen privát gondolataira, annak csak ajánlani tudom ezt a könyvet. A többieknek még inkább!!! :-))
Persze, persze, van még itten valami, de egyelőre nem mondhatok többet...
Ti tudtátok hogy Sissi-nek volt tetoválása a vállán? Mégpedig egy vasmacska!
(nem véletlenül) Úgy emlékszem, hogy ezt már idősebb korában csináltatta, amikor már nem mutogatta annyira a vállát. Képzeljétek, mit szólt volna az anyósa, ha látta volna:))
Szia damm:-)) De jó, hol lehet megvenni ezt a könyvet, mikor jelent meg, köszönjük szépen az idézetet, és remélem, hogy tényleg jelentkezel még, több érdekesség is van a tarsolyodban?Mi a pontos címe ennek a könyvnek?:-))
Egyenlőre nagy titokzatosan csak annyit, hogy nem is akármilyen kincs van a tarsolyomban. Remélem nagyon hamar többet is elárulhatok a Benneteket és a Címben szereplő császárnét érintő dologról.
És hogy valami mást is meséljek: Nemrégen jelent meg Molnár Ferenc érdekes könyve. A titkárnője, Vanda halála után írta visszaemlékezéseit és abban egy számunkra is érdekes bekezdést találtam:
"1898 szeptemberében egy Luccheni nevű olasz anarchista Genfben a parti sétányon meggyilkolta Erzsébet osztrák császárnét és magyar királynét, egy ráspollyal mellbe szúrva. A magyarok imádták a királynét, a magyarellenes Habsburg-politika ellenségének tekintették - nem is minden ok nélkül -, és azt tartották róla, hogy a magyar nép hűséges barátja. Fiatal újságíró voltam, és a Budapesti Napló engem küldött Genfbe, hogy tudósításokat írjak a gyilkossági per főtárgyalásáról. Vandának meg kellett mutatnom a helyet, ahol a merénylő agyonszúrta a királynét. Jól elrejtett kereszt jelzi most ezt a helyet, csak az találja meg, aki nagyon keresi. Megmutattam neki a Désarnod-cukrászdát is, ahol a királyné félórával a merénylet előtt teázott és a törvényszéket, ahol az ügyet tárgyalták és ahol ifjúságom legizgalmasabb perceit töltöttem. Mint a meggyilkolt királyné alattvalója, a világ minden részéből ide özönlött újságírók számára fenntartott padok első sorában kaptam helyet.
Az anarchisták napokkal a tárgyalás előtt megkezdték Genf megfélemlítését. A lapok szerint a főtárgyalás napjára kilátásba helyezték a bírósági terem felrobbantását. Nem minden remegés nélkül foglaltuk el helyünket a sajtó részére fenntartott padokban. A fegyőrök behozták Lucchenit. A gyilkos, akit közvetlenül mellettünk helyeztek el, gúnyos nevetéssel üdvözölt bennünket. (A halálbüntetést ekkor már régen eltörölték Genfben.) Amint elhaladt előttünk, megállt egy pillanatra, és hevesen rácsapott az asztalunkra, pontosan egyik szomszédomnak, Jean Grand-Carteret-nek, a Figaro munkatársának a jegyzeteire. Rámutatott Grand-Carteret hosszú szakállára, és durván felnevetett. Mindenki felugrott a teremben: bírák, hallgatóság, tanúk, törvényszéki tisztviselők. Velem együtt mindenki azt hitte, bomba robbant a teremben."
Ennyi az idézet. Úgy gondoltam hozzátartozik a nem mindennapi császárné emlékéhez.