Kérem hogy a Modikon kívül ne olvassa tovább illetéktelen! Köszönöm!
------
Kollegák!
Kíváncsian, de sejtve, hogy nem lesz meglepetés, most olvastam el az elmúlt 30 óra itteni eseményeit. Nem történt meglepetés....
Továbbra sem olvassák el rendesen amiket írunk, vagy nem értik amiket írunk.
Pl. rendszeresen kértük, hogy a fórumot átformáló ötleteikkel keressék fel az Impressumban (a lapalján) található elérési lehetőségeket. Nem tették, sőt még azt is állították(nem sokkal lentebb), hogy erről nem is volt szó eddig.
Szerintem megtettünk minden tőlünk telhetőt, annak ellenére, hogy sejtettük - nem fogják, illetve nem akarják megérteni a türelmesen ismételt tényeket.
Egy másik fórumcsoportban kering egy mondás amit most leírok (természetesen nem célozva erre senkire, semmire).
Miért nem érdemes sakkozni egy galambbal?
- Mert mindig lesz@rja a tábát,
- Majd olyan peckesen járkál, mintha ő győzött volna......
Greg: ez egy anonim fórum, senkitől nem kérünk személyazonosságot.
Valóban, de egyetlen nick sem anonim abban a tekintetben hogy ír-e kertészeti témába, vagy sem. Könnyen ellenőrizhető. Úgy is 2 pólusra választható, támogató és nem támogató. Majd ők ellenőrzik az ellenszavazatokat.
Pont azért lett szétszedve a Növény és állat akkori csoport, mert már akkora katyvasz volt, hogy átláthatatlanná tette. Egyszerűen túl nőtt saját magán. Mint amikor szétülteted a töveket, hogy mindnek legyen helye növekedni.
Ki szerint volt átláthatatlan? Szerinted, vagy a felhasználók szerint? Adtak hangot a nemtetszésüknek? Akár egy valaki is? Mert most igen, és ha csak egy valaki is, az akkor is eggyel pont több.
bevallom őszintén, ha ennyire sok időd van, hogy itt lobbizol mióta, hogy kedvedre alakítsák a fórumszerkezetet a modik, nem értem meg arra miért nincs időd, hogy kattints párat és témánként nézd meg a téged érdeklő topikokat, illetve használd a fórum, szűrési, kedvencelési lehetőségeit.
Ez nem egyénekről szól, hanem közösségről. Egyébként pont a szűrési lehetőséggel lehetne megoldani felhasználói szinten, de nem lehet, mert az is szar. Amit én felhasználóként megpróbáltam az az volt hogy rákerestem a hogy szóra a kertészeten belül. (az elég gyakori) Szépen ki is listázta az összes topikot, de ha megpróbálom átállítani hogy a rendezés elve ne a talált hozzászólások száma legyen hanem azuz utolsó hozzászólás ideje, akkor elfelejti hogy csak a kertészetben keresek.
Igen ! Kb két éve jöttek ezek az újítások. Azóta ha helyismeret nélkül beütöm a gugliba hogy : index kertészet , akkor nem is találok oda , ahová kell, mert a régi kertészeti gyűjtő jön be hiányosan. Tudjátok ez ni:
és az illetékes ismerős már nem is talál oda ahová indult, keresheti nyugodtan az általam emlegetett topicokat és fényképeket. Garantált hogy megfelelő rutin nélkül nem fogja megtalálni. Az eredeti fotók kinagyításához meg külön firnyákos huncutság kell azóta szintén.
Te csak a fórum pici szegletét nézed és látod, kizárólag a te szemszögedből. Én a teljes egységet. A +/- sokkal nagyobb és tömegesebb probléma. neked nem, értem, neked nem.
Igen, azért van tapasztalatom a nickcsordákban.
Greg: ez egy anonim fórum, senkitől nem kérünk személyazonosságot.
Pont azért lett szétszedve a Növény és állat akkori csoport, mert már akkora katyvasz volt, hogy átláthatatlanná tette. Egyszerűen túl nőtt saját magán. Mint amikor szétülteted a töveket, hogy mindnek legyen helye növekedni.
Az azóta nyitott topikokról tettem be statisztikát, de mivel ezeket manuálisan kell legyártani, így további statisztikagyáártásra nem vállalkozom.
bevallom őszintén, ha ennyire sok időd van, hogy itt lobbizol mióta, hogy kedvedre alakítsák a fórumszerkezetet a modik, nem értem meg arra miért nincs időd, hogy kattints párat és témánként nézd meg a téged érdeklő topikokat, illetve használd a fórum, szűrési, kedvencelési lehetőségeit.
Ki mondta hogy legyen anonim? Szépen a nevével együtt leírja mindenki hogy nemki hogy jobb. Ha csak páran szavaznak a régi módszerre, akkor ennyi volt. Ha meg sokan, akor ki is fogjuk tudni fizetni a kockákat hogy megcsinálják.
Nagy különbség, hogy a + - -t egyszerüen ignorálni lehet, ezt a fontos szerkezeti erozió viszont megkerülhetetlen.
Szerinted nagy probléma lenne, ha néhány ember 2 vagy akár három nicken is szavazna? Véleményed szerint ez mekkora torzulást okozna?
De ha már az objektív érvelésnél tartunk: nem hallottam még amellett szóló érvet, hogy milyen okból lett épp a kertészet ilymódon megkülönböztetve a többi forum, -na jó - 99%-ától.
Az elégedettségröl:
- Van arra vonatkozó pontos statisztikai adat, hogy a változás elött és után
Én azt látom, hogy 2 évvel a változtatás után kitalálta pár user, hogy neki kellemesebb volna ömlesztve, és most ragaszkodna hozzá, hozzá, hogy neki tetsző módon legyen átalakítva a fórum egy része, ami pedig 2 éve tök jól működik. A szavazás két alapproblémája: Anonim fórumon szűrni, hogy valóban egy user=1 nick szavazzon, és az adott nick illetékes is legyen, pl ne jöjjenek át tömegesen a polról troll szavazók. Itt bukott a dolog.
Ha valóban akkora tömeges probléma lett volna az átalakítás, akkor ez megjelent volna abban az időszakban, itt vagy a moditopikban. Utánanéztem, az adott időszakban 2 nick érdeklődött a folyamatról és egy nick nehezményezte, nagyjából ugyanazon érv mentén, mint ti ( nekem úgy jobb volt).
Megjegyzem a +/- bevezetése is nagyjából arra az időszakra tehető, sokkal többen jelezték azzal kapcsolatban a nemtetszésüket, amit továbbítottunk is, azóta sincs változás.
Rendben. Nyitunk egy topikot, ahol (vállalom hogy teljesen egyértelműen leírom a modosítási javaslatot) igennel és nemmel lehet válaszolni hogy a felhasználók szeretnék-e az adott módosítást?
Kiemeljük ezt a hozzászólást a kertészeti fórumcsoportban hogy minél több emberhez eljusson?
Ha kellő számú szavazat összejön, megkeresem az indexet és megtudakolom mennyibe kerül a fejlesztés. (tudod nem szeretnék olyanért fizetni amire (szerintetek) nincs is igény.
Nos? Nálatok a labda. Segítetek, vagy nem? Erre megvan a lehetőségetek.
Valahogy összevissza zavarod az érveket amellett, hogy nem tudod, vagy nem akarod megcsinálni a változtatást.
Akkor most tudod, vagy nem?
A változás csak a kertészetet érinti, tehát nem fejlesztés.
A változás semmiféle technikai újítást nem igenyel, hiszen az összes többi forum is ilyen módon üzemel, tehát nem fejlesztés.
A kertészet usereit csak ti tudjátok megkérdezni, mert ha én nyitnék az összes alfejezetben témát ugyanolyan címmel, azt floadolásnak minösítenétek és kitörölnétek. ha csak egy véletlenszerü helyen nyitnék, akkor meg senki se szerezne róla tudomást.
De mégha nem is törölnétek ki, a különféle alfejezetekben ezesetben szanaszét ágazó, teljesen különbözö eszmecsere alakulna ki, aminek a végén senki se tudná megmondani, hogy akkor tulajdonképpen mi is az eredmény. Tehát adequat közvéleménykutatást is csak ti tudtok kezdeményezni.
Analitikusan gondolkodó személyként én is nagyon szeretem a rendet.
De ezekkel az alrendszerekkel, vagy mikkel sose lesz rend, mindig maradnak majd höbörgök, hogy valami ide vagy oda tartozik-e. Egyik szempont szerint ide, a másik szerint oda, a harmadik szerint se ide se oda. Ez sose fog véget érni. És ha végre megalkottad is a tökéletes rendet, jön az egyszeri user és pillanatok alatt összesz...ja újra, aztán mehet a vita elölröl, hogy most akkor hogy tehetnénk megint rendet.
Én nem gondolom, hogy miniszteri különengedély, vagy Nobel díjas fejlesztés volna szükséges ahhoz, hogy egyszerüen a Kertészet is ugyanolyan legyen, mint a többi forum.
Szól emellett a diszkrimináció mellett valami komoly érv?
Jó, kifizetem. Mondjátok meg mennyi. összedobjuk rá.
Mellesleg egy topic forráskódja (jó tudom, ez csak a html) 2555 sor. Nálunk 2425 sor. Igazad volt, az index bonyolultabb.
Te tudod hogy mit kellene módosítani? Én tudom. De tovább megyek ezen is, mert mint azt már sokszor mondtam, nem az a baj hogy ti nem csináljátok meg, vagy hogy egy programozó nem csinálja meg, hanem hogy még a párbeszédre sem vagytok hajlandók, képtelenek vagytok elfogadni hogy ez valós igény.
Fogd már fel végre, hogy nem egy csettintés a fejlesztés, hiába állítod.
TFH csinálunk egy ilyet, akkor odajön 100 nick, ami 10 féle képpen képzeli el, -mind a nagytöbbség nevében természetesen- hogy is kéne lennie.
Elhiszem a te szuper, sosereklámozott családias kis minifórumodon ez könnyen megy. Ez meg egy kurvanagy fórum többezer topikkal, százezres aktív felhasználói réteggel, nem lehet mindenkinek a kedvére tenni.
Azért úgy látom, te is tudod használni, jujj kattintani kell hármat.. hát kell. Majd ha fizetsz a fejlesztésért, megcsinálják neked személyre szabva.
Mi köze van ennek az történethez? Az hogy hány sor van az adatbázisban, az teljesen mindegy, magához a szoftverhez semmi köze nincs. Mint ahogy annak sem hogy azt a 3 fejlesztést amit itt 10 évente bevezettek, azt legalább publikálnátok, vagy esetleg megbeszélnétek a felhasználókkal. (erre azért lenne lehetőségetek), mint ahogy arra is hogy egy ötletelő topikot is normálisan kezeljetek. Ezek a dolgok nem felhasználók vagy hozzászólók számától függ.
A szoftver sem összetettebb semmivel, csak az adatbázis mérete a két vas között a különbség. Egyetlen plusz lekérdezés beiktatásával meg lehetne oldani az egészet.
Nem, ott is kategorizálva vannak. Meg van aktív témák, ahol nem. Meg a keresővel bármikor kreálok egy linket, amivel azokat a topikokat tudom listázni, azokból a fórumokból amelyikekbő akarom.
Ha visszaolvasol az itteni első hozzászólásomig, rájössz, hogy mért nem civilként írok.
Ad1 mert egy teljesen másik területen használt nikknév itt semmit sem mondana, másrészt -és ez a lényeges- modiként botlottam a témába a modsegben, és modiként van (kényszerűen) rálátásom a többi terület tagoltságára, így a "kizárólag csak a kertészekkel van kicseszve" típusú hamis állítások cáfolatára is.
Hány felhasználó van az általadsosemreklámozott fórumon? Hány topik van összesen az általadsosemreklámozottfórumon? Hány felhasználó van az általadsosemreklámozott fórumon? Vesd össze az Index Fórummal, kérek egy %-ot. Köszönöm.
Légyszi idézd azokat az érveket, és én mindet megválaszolom.
Ha civilként vagy itt, miért nem civil néven?
Tudom mik a lehetőségeitek, és nem is kérek számon többet, csak annyit hogy segítsétek az adott kérdésben a felhasználókat, és ne akadályozzátok, mert jelenleg ez van.
Mivel nem az én területem, az egész megbeszélésetekbe kvázi civilként kapcsolódtam be, és nem erőből, hanem észérvekkel próbáltam hozzászólni a témához.
Na, azokra nem kaptam választ egyikőtöktől sem.
(egyébként meg ha kolléga voltál, tudod, hogy a moderátoroknak nincs közvetlen kapcsolatuk az üzemeltetőkhöz, mi ugyanolyan fórumozók vagyunk mint bárki más, csak segítünk rendet tartani)