gma> Minden terméken egy rész árrés van csak, nincs piramis teteje/talpa.
Teteje biztosan van. Aki elindította, vagy akik elindították és sikerült nagy piramist maguk alá szervezniük ("gyémántok"). A talpa az valóban érdekes formájú, és nem is túl stabil, de azért van, hiszen valahol valódi értékesítésnek és persze komoly saját fogyasztásnak is lennie kell, hogy a följebb lévő kevesek számára meglegyen a bevétel.
A közbenső szinteken elegendő jutaléknak kell lennie, különben összecsuklik a piramis, illetve átalakul egy elfajult szervezetté, ami már nem piramis. A MLM nevében a multilevel szól a lényegről. Ha nem multilevel, akkor nyilván nem MLM az amit csináltok.
Az pdig már csupán részletkérdés, hogyan alakítjátok ki a jutalékstruktúrát, és minek nevezitek a jutalékot. Ha árrésnek nevezitek, az sem baj. Attól még a természete ugyanaz marad. Jutalék, ami a forgalom után jár. Be kell épülnie a végfelhasználói árba. Ha sok szint van, akkor pedig sok rész árrésnek kell lennie, mert különben mi a fenéből élnének meg a közbenső szintek?
Ez bizonyos rendszerekben igaz. De a miénkben pl. korlátlan vonalat építhetsz oldalra, kül és belföldön. Tehát aki 3-4-5 év múlva kezdi, annak is óriási lehetőségei vannak (mivel nemzetközi a cég). Nyilván annak nem, aki csak a saját 4km-es környezetében gondolkodik. "Előzni" meg van lehetőség, ha egy emberem jobban dolgozik, mint én, akkor többet fog keresni.
"Neked kell elkezdened fölsorolni az MLM pozitív tulajdonságait." Tévedsz. Nekem nem célom itt reklámozni. Enélkül is elég jól megy az üzlet, nem vagyok rád szorulva :)
"De akár azt is megteheted, hogy te kezdesz a mi állításainkkal vitatkozni." Milyen álításokkal, hogy sz@r az MLM? Ezzel már bocs, de nem fogok. Nem az én szintem. A gyerekem ovijában látni ilyet: De nem! De igen! stb...
Amit osbourne leírt, abban van egy nagyon lényeges momentum, amit én speciel az MLM egyik legrondább tulajdonságának tartok: a hierarchiában nem tudsz fölfelé mozogni, mert a piramis konzekvensen fölülről lefelé épül. Ha kimerítette a piramis azt az értékesítési potenciált, amire az adott termékkel az adott kapcsolati körben képes, akkor az alul lévőknek valóban új buli után kell nézniük. Aki fölül van, az viszont be van betonozva.
"hanem éppen fordítva eleve magas végfelhasználói árat írnak elő egy-egy termékre, hogy minél nagyobb lehessen a távolság a piramis csúcsa és talpa között és eközben azért elég legyen a közbenső szinteknek a rájuk jutó árrés*forgalom." Na ugye hoyg nem vagy tisztában a dolgokkal. Tessék a tények: Minden terméken egy rész árrés van csak, nincs piramis teteje/talpa. Tehát aki nagy hálózatot épít magának(!), úgy értem széleset, ott automatikusan nála futnak össze a pontok, a nagy jutalék.
"Nem kritizálnám viszont azt, hogy az MLM nem költ sokat valódi marketingre. Ha egy marketing módszer olcsó, és önmagában képes kiváltani a klasszikus értékesítési marketinget (ami költségben általában elég húzós tud lenni), akkor az éppenséggel egy kedvező tulajdonság, nem? Miért lenne baj az, ha egy értékesítési módszerben sikerül kiiktatni egy jelentős költségelemet? Befektetői szemmel nézve ez éppenséggel előny." És már el is értünk a félreértések alapjához. Pont ez a lényeg, sajnos nagyon kevés, magát képezni hajlandó, a munkatársaknak oktatást szervező hálózatépítő van ma Magyarországon. A belépettek több, mint 96%-a csak forgalmaz, vagy 1-2 embere van. (saját statisztika) És ha ez így másolódik, akkor lesz az, ami van. Félreinformáltság. Viszont az is tény, hogy én nem tudok az összes emberemmel foglalkozni az összes mélységben. Ezért keresek vezetőket, akikkel tartom a kapcsolatot és ők a tudásuk legjavát továbbadva csinálják, félrevezetés nélkül.
"és nulla back office támogatás" Azért ez nem teljesen így van, ezt gondold végig mégegyszer. Egy nagy nemzetközi cég hogy számolja el a disztribútorok pénzét, amikor bárki bármely országban forgalmazhat?
Nagyon rossz megközelítés ez a "kérdezz és én felelek" stílus. Ez itt nem az a hely, ahol az "MLM GyIK" készül. Neked kell elkezdened fölsorolni az MLM pozitív tulajdonságait. Ezekről lehet vitatkozni. De akár azt is megteheted, hogy te kezdesz a mi állításainkkal vitatkozni.
gma> a "kedves" fórumtársak kimoderáltatnak, mert reklámozom magam. Na most mi legyen szerinted?
Ha érvelsz, attól még nem reklámozod magad. Arra nyilván vigyáznod kell, hogy ne a saját hálózatodat fényezd, hanem az MLM szisztéma mellett érvelj. Ha ezt teszed, aligha fognak kimoderáltatni. Hozhatsz akár még konkrét példákat is a saját hálózatodból. Ennyi szerintem belefér. Ha mégsem, akkor tévedtem. Majd kiderül.
Én teljesen ugyérzem hogy ismerem ezt a rendszert. Ha nem nagyképűség kijelenteni de sokkal bonyolultadd dolgokkal is megküzdöttem mar.
Miből gondolod hogy nem ertjük ?
Joskapista kitalalja hogy indit egy MLM vonalat.
Kitalalnak egy terméket ill egy markát. (Ki se kell találni ellopjak masok illatait.)
Kreálnak hozza valamiféle ideologiát.
Ez a faszi lesz a csucson majd szervez maga alá embereket majd azok is valakiket.
Elkezdik forgalmazni a terméket es nő a piramis folyamatosan.
Ugye csak a vegtelenben metszik egymast a parhuzamosok egy idő után megáll a dolog vagy csak lassabban nő.
A piramis fogyaszt jovedelem keletkezik felül a legtöbb es lefelé egyre kevesebb pedig ők fogyasztják a legtöbbet.
Ha kezd kifulladni a dolog akkor egyszerüen az első 5-10 szint atlép személyes ismeretség miatt egy masik jovedelmező uzletbe es kezdik előről a dolgot.
Jó kérdések! Az MLM hierarchia elég jól hasonlítható egy árfelverő értékesítési lánchoz, ahol a láncon végigmenve azt látod, hogy fölöslegesen sok szereplő teszi rá a maga hasznát az árura. Valakitől fölvásárolnak valamilyen terméket "n" forintért, ami a végén az összes közvetítő kereskedőn átmenve mondjuk 5*n forintért kerül az üzlet polcaira. Az MLM-ben nem alulról fölfelé működik az árfelverő mechanizmus, hanem éppen fordítva eleve magas végfelhasználói árat írnak elő egy-egy termékre, hogy minél nagyobb lehessen a távolság a piramis csúcsa és talpa között és eközben azért elég legyen a közbenső szinteknek a rájuk jutó árrés*forgalom.
Az árfelverő hatás ugyanaz a végeredmény tekintetében, a módszer teljesen más. Az MLM kénytelen egy fix nagyker árra ráépíteni annyi árrést, amennyi a piramis fenntartásához szükséges. Az árfelverő értékesítési láncoknál viszont a lánc elején elég nagy az alku terepe, ezért megy az, hogy nyomott áron veszek valamit, aztán x kézen megy keresztül és mire a boltba kerül ugyan ötszörösébe fog kerülni, de még mindig versenyképes lesz az ára.
Nem kritizálnám viszont azt, hogy az MLM nem költ sokat valódi marketingre. Ha egy marketing módszer olcsó, és önmagában képes kiváltani a klasszikus értékesítési marketinget (ami költségben általában elég húzós tud lenni), akkor az éppenséggel egy kedvező tulajdonság, nem? Miért lenne baj az, ha egy értékesítési módszerben sikerül kiiktatni egy jelentős költségelemet? Befektetői szemmel nézve ez éppenséggel előny.
Persze az MLM-nek az a része, amiről vitatkozunk nem szól befektetésről. Ami a háttérben van, az MLM motyókat gyártó cég viszont igen. Onnan nézve kifejezetten előnyös lehet egy MLM típusú értékesítő "front office", amihez nulla marketing költség és nulla back office támogatás tartozik.
Nem kell pozitívan hozzáállni. Kérdezni kell, hogy a másik fél szemszögéből is megismerd a rendszert. Én maximálisan segítőkész vagyok nem provokatív, normális kérdésekben. Mert ha te kérdezel és én válaszolok, az nem reklám, igaz?
Már csak két dolgot kellene tisztába tenni. 1. Az, hoyg nem a te elvárásaid szerinti vitapartner vagyok vagy nem vagyok, az nem az én hibám. Én a beszélgetésekből élek. Ha nem tudnék normálisan társalogni, akkor kb éhenhalnék. De aki "kicsit erősebb" stílusban fogalmaz, annak a saját szintjén kell válaszolnom. Sokan vannak itt a fórumon, akikkel rendesen is tudunk beszélgetni. 2. Ha én elkezdek tényekkel alátámasztva érvelni, akkor a "kedves" fórumtársak kimoderáltatnak, mert reklámozom magam. Na most mi legyen szerinted?
Probaljunk meg pozitívan hozzáálni par percig az MLM rendszerhez.
Nézzük meg a termékek árszínvonalát. Magasabb vagy alacsonyabb a hagyományos kereskedelmi láncokban forgalmazott arakhoz képest. Szerintem magasabb. Ök indokolják hogy jobb is meg akar ezt is elhiszem de az előállítási költsége nem hiszem hogy magasabb. Akkor hova kerül ez az arrés akkor amikor semmiféle valós koltségesíthető DM tartalma nincs a terméknek ? Nem kell aruházat építeni fenntartani reklámozni igazabol a szajtépésen kivul semmiféle plusz koltség nem rakódik a termékre.
gma> Nemrég írtad, hogy elmenekülök a témák elől. Nem igaz. Csak én nem akarom mások agyát kimosni.
Ugyan már. Ha elkezded sorolni az MLM azon tulajdonságait, amik miatt szerinted az MLM egy jó és versenyképes kereskedelmi értékesítési módszer, ami ezzel meg azzal meg amazzal a pozitív tulajdonsággal jellemezhető, akkor aki akar, majd reagál az állításaidra. Te pedig érvelve védheted az állításaidat. Szó nincs tehát agymosásról itt a topikban. Agymosás az MLM rendezvényeken van. Itt pedig vita van, ha vannak hozzá vitapartnerek.
Eccerű?
Fogalmazz meg állításokat (ahogy azt mi is tettük itt néhányan), és az állításaidat vitató hozzászólásokra válaszolj érvelve. Ahogy azt vitákban szokták. Lehet, hogy előjön a vita közben egy sor olyan szempont, amire én pl. a klasszikus MLM időkből származó ismereteimmel még nem gondoltam. Ez másokat is érdekelhet.
Nem olyan nehéz érdemben vitatkozni. Próbáld ki. Neked is menni fog. Olyan borzasztóan szörnyű és igaztalan dolgokat azért nem írtunk itt. Tán a vigyorgó az picit erős volt, de még az is bőven elmegy, hiszen a nagy multiknál is sokszor úgy érzi egyes munkakkörökben az ember, hogy kényszerzubbonyban dolgozik.
Én pl. nem zsigerből állok hozzá az MLM-hez. Egy-két kedvező tulajdonságát is képes voltam megfogalmazni.
Amiket én eddig írtam, azok a dolgok a piramis szerveződésekről általában elmondhatók. A piramisnak ugyanis vannak eredendő sajátosságai, amelyek egyszerűen a formájából és a piramison belüli működési mechanizmusokból következnek. Az MLM termékstratégiai dolgok is eléggé tipikusak. Az is megállja a helyét, ahogy mások kvázi az ügyfél (termékfogyasztó) szempontjából nézve mondják el azt, hogy miért nem tartják igazán jó (hatékony, versenyképes, ügyfélcsalogató) értékesítési módszernek az "ügynök kínálja a motyóit" stílust.
Természetesen mesélek, ha így, normális hangon kér rá valaki. Csak egy kis szünetet kérek, átviszem a gyereket oviba. Nyolc után nem sokkal itt vagyok. Reggel nyolc :D
gma> Of course teljesen máshogy, mint ami a te elképzelésed.
Én mindig a klasszikus MLM-ről beszélek. Ezt már tisztáztuk. Amit arról írok, az aligha lehet butaság, mert elég jól ismerem. A klasszikus MLM konkrét tulajdonságait ragoztuk itt többen is, te viszont eddig nem mondtál egyszer sem konkrétumokat a saját MLM dolgaidról, csak szimplán tagadtad és minősítgetted, amit írtunk, főképp amit fokozottan kellemetlennek érzel, pl. mert beéget a hálózatod tagjai előtt.
Most itt az alkalom, hogy konkrétumokkal gyere elő. Mesélj, hogy hiteles lehess. A dolognak ugyanis ez a tétje, a hitelesség. A szimpla visszautasítgatásokkal és sommás minősítgetésekkel egyre rosszabb képet alakítasz ki magadról.
Nem is rólad és rólam van szó, hanem azokról, akik read only üzemmódban vannak itt és láthatatlanok. Amit te csinálsz, az egy félrevezetés velük szemben és mivel ők nincsenek tisztában a dolgokkal (nyilván azért olvasnak utána) egy olyan embertől veszik az információkat, akinek köze nincs az egészhez, csak azt hiszi magáról. És hogy miért feltételezem, hogy pont téged olvasnak? Mert te írsz ide a legtöbbet. Na ez már tényleg információ fogyasztás. Már csak a reklámspotok hiányoznak és tiszta TV agymosás lesz belőle. Nemrég írtad, hogy elmenekülök a témák elől. Nem igaz. Csak én nem akarom mások agyát kimosni. De érdekes, pont én nem. Hogy mik vannak....
Sejtettem hoyg fogalmad sincs. Tehát teljesen megalapozatlan következtetéseket terjesztesz itt a "felső vonaladdal" együtt. Én persze hogy tudom, hogy megy ez (az én hálózatomban). Of course teljesen máshogy, mint ami a te elképzelésed.
A fórumozás interakció, nem pedig fogyasztás. Makó és Jeruzsálem. Itt nem a te termékedet vagy más termékét fogyasztjuk, hanem egymással társalgunk. Veled is.
Ezt neked kell tudnod. Te benne vagy egy működő MLM-ben. Ne tőlem kérdezd, hogy momentán mennyit keresnek mondjuk nálad a piramis alsó felében lévő balekok. Eleve arufajtától függ a dolog és szervezettől.
Rosszul tetted föl a kérdést.
Általában azt lehet nyugodtan kimondani, hogy aki legalul van (ők vannak többségben, hiszen a piramis az ilyen), az tipikusan nagyjából annyit "forgalmaz", amennyit ő maga fogyaszt, miközben élteti a remény, hogy majd lesz ő alatta is egy csinos kis piramiska. Éjjel nappal ezen dolgozik (nagyon helyesen, ha már egyszer bedőlt a sikersztoriknak, akkor hinnie kell magában), miközben a fölül lévőknek termeli a hasznot a fogyasztásával. Néha egy-egy alkalmi balekot sikerül behülyítenie, aztán megint a nagy semmi, csak a saját fogyasztás.
A klasszikus MLM így működik.
Illatszerből, mosóporból és hasonló nagyon halovány dolgokból egyébként még a piramis közepén lévőknek is aligha lehet normálisan megélniük.
Az MLM piramis alsó felében található ügynökök halmaza azonosan egyenlő azzal, amit ügyfélbázisnak szokás a normális kereskedelemben hívni. Nagyon stabil ez az MLM ügyfélbázis, ahhot képes, amilyet egy normál kereskedőnek ápolnia és óvnia kell. Az MLM ügynök hisz a termékben és abban, hogy ő bizony termékforgalmazó, miközben valójában haláli ügyesen léprecsalt és röghözkötött fogyasztó.
Nem fantázia! A klasszikus MLM-ben a piramis alsó fele alapvetően fogyasztó. Ez a klasszikus MLM lényege. Ezért egy MLM típusú értékesítő szervezetben akkor sincs bukta, ha a rendszerben nincs valós ügynök>>>ügyfél (eladó>>>vevő) tranzakció, csak az ügynökök üzletelnek egymással. Közben ugyanis fogyasztanak.
"Én havonta rekesek rajta passziv jövedelemként 300K forintot a többiek gürcölnek nekem es én meg élem világomat. Na ezzel nem lenne mit kezdenünk mivel véget vetett a vitának. " Azért nem írok le ilyeneket, mert ez nem igaz. Ez a te fantáziád. Ezért írod le te.
"Hölgyeim és uraim! Kollegák és kolleginák! Lovagok és lovaginák!
MLM poharam mindannyiunk egészségére. Azért jöttünk össze, hogy beszélgessünk. Engedjék meg, hogy bevezetésképpen a szónoki emelvény nyújtotta lehetőséggel élve a legmélyebb tisztelet hangján szóljak magamról, önökhöz!"
Ismerős?
:)
Politikusi szövegpanelt is fölhasználtam benne meg egy ősrégi viccet.
Kozelebbi baratainkkal most pénteken megyunk valahova vacsorázni ugy 10 en mert mar majdnem nyar ota nem lattunk egymast. Na most ilyen fizikai kapcslattartasi rendszerrel hogy a fenébe kezdjek el MLM-el foglalkozni ? Sehogy. Nem is erdekel mert igy is ejfelkor fekszem meg 6kor kelek minden nap. Olyan embert meg nem kivánok a portára akivel csak üzleti a kapcsolatom minthogy hoz 5 Kg mosóport egy öblitőt 1 tusfürdőt meg három kölnit. Egyszer kérdeztem hogy Ennikék kajajegyet vagy vegyi utalványt elfogadnak-e mert most mar magára valamit is adó kereskedelmi lánc ezeket elfogadja. Példul bankkártyával lehet-e fizetni mert ahol lehet ott azzal fizetek.
Most is van kozel 30K kajajegyem de mit kezdjek vele ebben a nagyrabecsült MLM rendszerben ... ;-))