Sziasztok,
Komancs, figyelmetlen voltam, mert nem írtam le az allegória címét, arról szól, milyen az, ha fogyatékos gyermeked születik. És így már nem nehéz megfejteni, hogy Olaszország, amiről mindenki mesél és te is olvasol róla és vágyol rá több hónapon át, az egy egészséges, csodás kis baba,.az utazás végén pedig nem Olaszországba érkezel, hiába reklamálsz, hanem Hollandiába. Ez jelenti a sérült gyereket és hát vannak ott tulipánok, meg Rembrant, meg miegymás--örülsz te a fogyatékos gyerekednek is, sőt nyújt olyat is, amit nem kapsz meg az egészségestől, de azért a hatalmas nagy fájdalom és csalódás nem múlik el soha.
Sajnos.
Igabiga, utólagos engedelmeddel rátok találtam a másik topicban és találtam ott képeket is . NAGYON helyesek a gyerekek és Petra is. Nem látom őt másnak, egyáltalán :-)))
Én is olvastam egy Dowwn-kóros.....de nem is az volt, hanem egy autista kisfiú édesanyjának a könyvét, elég nehéz sors jutott ki neki, ha jól emlékszem ez még akkoriban volt, amikor nem sütötték még rá automatikusan minden kóros viselkedésre az autisztikus jegyek című bélyeget, tehát még nem is nagyon tudták diagnosztizálni.
Az mi sorsunk az övéhez képest valóságos üdülés.
Dani profin tudja csinálni a pótlást matekból eszköz segítségével. Az idomítás csodája, mert még nem egészen érti, hogy mit is csinál, de begyakoroltuk és teszi a dolgát.
Kis siker is siker.
Azt hiszem Panka naplója a címe egy könyvnek, ami egy down szindrómás kislányról szól, nekem nagyon tanulságos volt (elsősorban a külföldi pozitív tapasztalatok tetszetttek)Ismeritek?
Nálunk is a tesók segítenek lenni, de másképp, lévén Petra 2. a 4-ből.
Bocs, hogy csak most válaszolok a múltkorira (is), de itten mindég fennforgás van. Most is Petra babát ébreszt. Szerencsére az megszokta ezt és alapzajként leírja.
No, de Ti is és mi is vagyunk mindkét országban egyszerre...Jó ha van tesó, az az igazság.
Persze, hogy le szoktam törni mint a bili füle, és szidom magamat, az orvosokat, stb. A napi dolgokat teszem, így ritkán van erre alkalmam. Csak éjjel.Megvigasztalom magunkat (apjukat is kell), hogy ő így boldog és elégedett emberke.Kész, pasz, pusz. Ha autóbaleset érte volna, akkor is ilyen lehetne. Mivel csak 32-37 az IQ-ja, nem érdekli a testi fogyatékossága, nem szégyelli, büszke az ortopéd cipőre és a háromkerekű kempingre, 14 évesen is bátran karúszóba bújik... vannak itt pozitívumok kérem:-)))) Csak keresni kell.
Nincs semmi más sulilehetőségetek, csak amit írtál? Vagy legalább ne csak Te tanulj Vele (mindig), ha meg lehetne oldani valami kijáró gyógypedagóg jelölttel akár, sokat segítene mindannyiótoknak.Látod milyen okos vagyok?:-)))))
A szívbetegen született a gyermekem c. topicból /merthogy itt is érinrve vagyunk/ VIDRY egyik hozzászólását másolom ide, igaz az engedélye nélkül. Olvassátok el. Ezek az én érzéseim is.
Ha várandós vagy, az olyan, mintha egy gyönyörü utazást terveznél Olaszországba. Veszel sok útikönyvet és tervezel. A Kolosszeum, Michelangelo Dávidja, velencei gondolák. Talán még meg is tanulsz néhány szót olaszul. Nagyon érdekes!
Néhány hónap után őrült várakozás után, a nagy nap elérkezik. Becsomagolsz és indulsz. Néhány órával később, megérkezel a repülővel. A stewardess bejön és mondja:
- Üdvözlünk Hollandiában!
- Hollandia? mondod te.- Mit értesz azon, hogy Hollandia? Én Olaszországba akartam menni! Olaszországban kell hogy legyek! Egész életemben Olaszországról álmodoztam!
De volt egy kis változás a repülési útvonalban. Hollandiában kellett landolni és ott kell maradnod.
A fontos dolog, hogy nem egy szörnyű, félelmetes, piszkos helyre kerültél, csak más helyre.
Tehát mész, veszel új könyveket és meg kell tanulnod egy teljesen új nyelvet. És sok új emberrel fogsz találkozni, akivel nem biztos, hogy találkoztál volna.
Ez egy más hely. Lassabb, mint Olaszország, nem olyan fényes. De miután ott voltál egy darabig ás fellélegzel, körülnézel...és észreveszed, hogy Hollandiának vannak malamai, tulipánjai. Hollandiának még Rembrandtja is van.
De mindenki, akit ismersz, megy és jön Olaszországból, mind mesél róla, hogy csodálatos. És egész életedben azt mondod: - Igen, nekem oda kellett volna mennem. Ez az, amit terveztem.
És a fájdalom, soha, soha nem múlik el...mert az álom elvesztése nagy hatalmas fájdalommal jár!
De, ha azzal töltöd az életed, hogy búslakodsz, hogy nem jutottál el olaszországba, soha nem élvezheted Hollandia gyönyörü, csodálatos dolgait!
Csilona, nekünk talán szerencsénk volt, van még a fiamon kívül három nagy gyermekünk 19,16,11 évesek, sokat segített rajtunk az ő létük.
Az első hónapk, talán fél év volt nagyon nehéz, ekkor még nem láttunk semmi kiutat, csak reménykedtünk. Már elmúltak a miért pont mi?? érzéseink, inkább a jövő aggaszt bennünket, s a bizonytalanság. Jó amit és ahogyan teszünk, időben a gyerekért??? De a legfontosabb volt számunkra azt megérteni megváltoztatni a tényeket nem tudjuk, javítani a helyzeten lehet, sőt KELL, szinte minden áron is. Olvastunk nagyon sokat a Down s-ról, a fogyatékkal élő emberekről, helyzetükről, rájöttünk az élet szép!!!!, hú de nagy szavak bocs de ez bentről jön. Elfogadni igen, de beletörödni soha.
A külvilág érdekes lehet nekünk is majd, most egyenlőre a legközelebbiek ismerik helyzetünket, de a mindennapok úgy is láthatóvá teszik mások előtt is, hogy a fiam nem HÉTKÖZNAPI gyermek. Volt már rá példa, elmondtuk, megértették, szeretnek bennünket :))
Egy azonban biztos, sem a hivatalok, orvosok, egyéb velünk foglalkozók részéről nem fogom eltűrni a packázást, direkt háttérbeszorítását a fiamnak. A szándékos megalázást pedig mindenképpen, bárhogy-bármivel de kegyetlenül megtoroljuk én és a szeretteim.
Szia Csilona!
Megláttam itt a neved, és beleolvastam, mi újság veletek, hogy vagy, mert a mi topicunkban rég nem jártál.
Ahogy olvasom eléggé el vagy kenődve.
Szívesen vigasztalnálak, mert gyakran magam is így vagyok, de kicsi hozzá a tudományom.
Szerintem sokat vagy egyedül, a két gyerekkel, ezért rágódsz folyton.Biztos nehéz a Danival, mert más eset, és nehéz az ikrekkel is, és neked ez a két gond összejött, és erősíti egymást.
Most költöznek a szüleim , és eléggé elfoglal a dolog, de később esetleg találkozhatunk egy játszótéren.
Sziasztok,
én azt szeretném megtudni tőletek, hogy, amikor a gyerek másságából adódó problémák, konfliktusok miatt kiakadtok és úgy nagyon nekikeseredtek, hogy miért pont énvelem? meg mivel érdemeltem én ezt ki? meg mennyire más lenne az életem, ha... szóval, amikor úgy kiborul a bili és hőbörög az ember az égiekkel és felteszi ezeket az ostoba hiábavaló kérdéseket, akkor mivel csillapítjátok magatokban ezeket az érzéseket? Vagy esetleg bennetek nincs ilyen?
Hogyan, milyen folyamaton keresztül történt az, hogy elfogadtátok és beletörődtetek abba, ami a gyereketekkel és a családdal történt?.
Már lassan 10 éves Dani és azt kell mondanom, hogy talán még a mi bajunk a legkisebb, bár én is ismerek egy tündéri 8 éves Down-kóros kisfiút, akivel kapcsolatban magam is éreztem olyat, amit Igabiga írt, hogy szívesen elcserélném a bajunkat, de mégis, nálunk egy enyhe fokú elmaradás tapasztalható csak, igaz, az szinte minden területen és a viselkedészavara nagyon keservessé teszi néha a hétköznapokat... szóval, lett volna már időm feldolgozni, hogy ez van és én mégis néha olyan dühöt érzek, hogy törni-zúzni tudnék. Miért van ez? miért nem békélek meg az egyébként nem is elviselhetetlen, csak nehezebb sorsunkkal? Miért süllyedek bele néha az önsajnálat mély bugyraiba? Miért rágódok feleslegesen a jövőn?
Miért nem tudom őt 100%-ig elfogadni és megérteni és nem rázúdítani az őt nem megillető dühömet, hiszen semmiről nem tehet.
Ezekről az érzésekről írnátok nekem? Meg arról, hogy hogyan éreztek a külvilág reakcióival kapcsolatban, hogy nem tud megfelelni az ember a szokványos elvárásoknak ,mivel hogy nem "szabványos" a gyereke.
Sziasztok
igabiga éppen arra gondoltam, hogy kicsit elfáradtatok ti mindannyian akik olyan sok dolgon átmentetek már, nekünk még van a kezdeti lendület. Meg a fiú is kicsi még igy kis gyermek kis gond alapon több idő jut nekem ilyesmire.
Mi korai fejlesztést és a testi erősítéseket gyűrjük, de már is elképedtem azon, hogy a megyeszékhely egyetlen vizitornáját nyáriszünetre bezárják, majd ősszel kezdhetünk. Gondolom nem jelentős de azért kiesés az a három hónap is.
Igen talán kisebb korban a Down szindrómás kicsik jobban kezelhetőek, de nem tudom pontosan mit hoz a jövő. Nehéz ez minden fogyatékos szülőnek, gyermeknek.
Igazán az lenne a jó ha nem csak egy egy topikban találkozhatnánk bármely érintett területről, hanem összefogva lehetne a tapasztalatokat, élethelyzeteket átadni egymásnak, s minnél többen leszünk annál könnyebb lehet. Vagyis arra gondoltam ezzel, hogy ha valaki keres valamit akkor a többiek is nyitott szemmel járnak és ugye több szem többet lát, bocs ha ezt már irtam.
Sziasztok!
Látom elfoglaltak vagytok. Nálunk is zajlik az élet. Sajnos csak a láccat, hogy minden gyerkőcre jut elég figyelem, a nagyok mostanság úgymond egészséges nemtörődömséggel parlagon vagynak. Minden a baba körül forog. Erről jut eszembe, láttátok az állatterápiával foglalkozó filmet (aktív) vagy cikkeket? No nálunk a tesók a terápiás "dolgok". Petra az öccsétől tanult négykézláb mászni, és őt utánozta, addig fenéken közleledett. Most pedig a bunyó.
Bbendi, persze, köszönünk minden segítséget. Én már asszem belefáradtam ezekbe a dolgokba, nem látok sok reményt már semmire, hiszen 14 éves lesz Petra. De új és régi bevállt módszereket és ilyen dolgokat biztosan jól tudnánk itt valamennyien használni. És talán vannak, akik még csak olvasnak minket, nekik is jó lehet.Nálatok hogy mennek a dolgok, mit tud a pici, hova jártok vele? (Petrus sulijában és az ottani oviban is vannak down szindrómás kicsik és nagyok, nagyon aranyosak, kedvesek.)Nekem a legszebb élményem egy kislány, kb 3 éves lehetett amikor egyszer gyógyúszáson láttam, vörös haja volt, beszélt, bölcsibe járt. Szinte irigyeltem a Petrához képest.
Szia,
tegnap délután visszahoztam Mónit a nagymamától. Ma reggel pedig visszatért minden a "rendes" kerékvágásba, indulás az otthonba, péntek délutánig ott is marad.
E hét a gyógyszer átállás hete lesz, nagyon kíváncsi vagyok, milyen eredménnyel járunk majd.
Csilona, azért gondoltam a lehetőségek, információk átadására, mert korábban meglepődve olvastam a topik elejét, milyen nehézségekkel küzdöttetek. És ez a közel két év is olyan sok változást hozott minden területen. Biztosan vannak olyan témakörök amik ha nem is egészen de részben meguljúltak, ott változások történtek.
Pl. éppen tegnap kerestem a Gyógyped Szemle lapjait és találtam olyan tanulmánypkat amit ugyan mi nem hasznosíthatunk, de szerintem vannak sorstársaink akinek érdemes elolvasgatni.
Erre gondoltam.
A negyedik gyermekem,egyben a második fiam Down szindómával született egy éve.
Az az én nagy bajom a sokegyéb között, hogy miután de.8-11.30-ig tanulunk, közben a szünetekben összeütöm az ebédet, majd Dani alszik egy órácskát, délután még csináljuk egy kicsit a fejlesztő tan.néni által adott kézügyesítő feladatokat, vagy ismételjük a délelőtt vett tananyagot, hogy ezek után nekem már semmiféle egyéb terápiára, de még játékra sincs erőm, kedvem, ingerem, hanem csak egy kis Dani-mentes időre vágyom. Meg aztán jön haza az ikertesó is és vele is kell törődni, mert így is mindig elhanyagolva érzi magát.
Minden elismerésem és csodálatom Igabigá-é, hogy van elég energiája mind a négy csemetéjére.
Szívesen és köszönettel veszünk mindenféle információt és segítséget, bár néha azt gondolom magamról, hogy nekem már senki nem tud újat mondani ebben a témában. De ez, tudom, nem így van.
Te, Zoli, hogyan vagy érintve?
Sziasztok
Off
Mivel meglehetősen sokat "bolyongok" a világban, igy gyakran akadok olyan használhatónak tűnő anyagra amit más fogyatékos gyermeket nevelő szülök felhasználhatnak a mindennapokban, vagy egy-egy spec ok miatt. Szívesen letöltöm elküldöm, illetve megjegyzem a lapokat, a az elérhetőséget ahol találtam a kérdéses témában bármit ha megirjátok vagy itt, vagy a címemre mire volna szükség, miről szeretétek többet megtudni. Szerencsés és boldog vagyok, hogy több szülőnek, de főleg a gyerekeknek tudtam egy kicsit segíteni korábban így.
Csilona, terápia alatt csak az intézetekben, rendelőkben folytatott, vagy az otthon végzendő munkát is érted?
Igabiga,
Varga Intézetben mi is jártunk, 10 kezelésért meg a Szeged-Bp. utazási költségért nem két fillért hagytunk ott. Varga tuti javulást ígért a mozgáskoordinációs és egyensúlyzavarára. Sőt a mentális képességei is javulnak majd, ezt ígérte, de látványos eredményt nem hozott a 10 kezelés, én meg csodára számítottam. így hát abbahagytuk, igaz , kezdődött a tanév is. Tény, hogy azon a nyáron megtanulta a labdapattogtatást. Sőt pattogtatás közben szaladni is tud ma már a labdával, de ez lehet ,hogy pont akkorra volt benne egyébként is kódolva, hiszen mindent jóval később tanul meg.
Homeopátiás kezelésre is jártunk. Lehet, hogy az is csak hókuszpókusz? Nem láttunk javulást.
Bioenergiás manusnál is voltunk, de ott csak egyszer, az tuti, hogy csalás.
Sajnos nem sikerült nekünk megtalálni a tökéletes mozgásfejlesztő terápiát, mert ez az, amiben hinni tudok.
Ez a nő, akihez most hordjuk, a Delcató terápiát alkalmazza, már azoknál, akik hajlandóak rá . Dani nem mindig. Mindenesetre látványosan javult az egy évvel korrábbihoz képest az írása.
Én most nagyon nem tudom mitévő legyek, az eszemmel azon vagyok, hogy a 2. osztályt végezze a foglalkoztatós csoportban, nem vergődök vele tovább. De sajnos a szívemmel még mindig abban reménykedem, hogy így magántanulóként valahogy csak a fejébe verem a tanaanyagot.
nagyon szórt képességű gyerek egyébként, többször mértek neki IQ-t, volt már 45, de volt 70 is.
Ha a viselkedészavara nem lenne, akkor talán most is ott ücsöröghetne az osztályban.
Azaz átgondoltam , régebben kapott egy homeopatiás bogyót, bovista, de nem igazán történt semmi. A nyálzásra coordinaxot kapott, de attól bepisilt. Legjobban az akupunktúra (Eőry Ajándok féle)és a gyógytorna(gézengúz) vált be. Ja, és voltunk a Varga intézetben is, de ők nem voltak meggyőzőek, beszedték a vizsgálati 10000-t,... no ezt hagyjuk.Anyuék elvitték energiaadóhoz is, az azt mondta, hogy taszítja az energiát.(mondok hogy boszi).
Sziasztok,
mi elég sok gyógyszert kipróbáltunk Dani figyelemzavarára és túl mozgásosságára, de egyik kevesebbet ért, mint a másik. Most két éve szed már Ataraxot, ez egy enyhe szorongásoldó.
Kiváltottuk egyszer a Ritalint, nem tudom ismeritek -e a körülötte hullámzó hercehurcát, de aztán csak nem adtuk neki.
Még nem találták fel a gyógyszert, ami segítene megváltoztatni a megváltoztathatatlant, bár az is segítség lenne, ha bizonyos tünetek enyhülnének.
Nekünk azért nagyjából elviselhető Dani működése.:-))
Bocsbocs, én voltam a lüki, aztat akartam kérdezni, hogy a rátámadás milyen jelleggel történt, de már értem. Azért, mert pl. a Petra sulijában van a Misi, aki túlmozgásos, és ha simogatni akar, akkor üt. Szóval szegény jót akar, de félreértik (mondjuk Petra visszaüt, aztán egy perc múlva egymás nyakába borulva bőgnek)Itthon viszont Petrus időnként "csak úgy" minden látható ok nélkül (tiszta testvéri szeretetből)rácsap az öccsére (aki 2 kilóval több nála). oszt bunyó.
Gyógyszert "erre" nem kapunk.
Kössz...
Bisztoss félreérthetően fogalmaztam, azért sírt, mert Móni rárontott és ütötte/karmolta/rúgta. :((
Gyógyszerek: Ti használtok valamit rendszeresen? Ha kellemetlen, ne válaszoljatok, csak jelezzétek, hogy nem válaszoltok. Köszi.
MoniVati:most jutott eszembe, hogy ősszel sokat néztem a reality tv szüléses műsorait, és abban volt egy tietekéhez, azaz amit írtál hasonló helyzet, mégpedig a nagyobbik ikerbabával lettek gondok, mert addig a méhen belül túl sok vért kapott.Szóval nem csak nektek találták ki a dolgot, asszem, de ez biztosan nem vigasztal.
Az unokatesó miért sírt, mekkora?
És minden sorstársnak: Nálunk minden gyerek máshogyan viszonyul Petrához. Bátyja türelmes vele, öccse viszont szekálja, ebből általában bunyó van. A baba imádja, mosolyog rá sokat, kivéve, amikor ijesztgeti,gyömöszkéli, neadjisten ütögeti:-((( Eddig csak egy barát félt tőle, mert a nálunk levő 4 db fiút (nagyobbakat és picit kisebbeket) az autóversenypálya darabjait kardként használva kergette körbe-körbe.De már ő se, megszokták. Szerintem a fél kerület ismeri, mi visszük mindenhova mint a győzelmi zászlót, pedig nagyon kiakasztó tud lenni a viselkedése...
Sajnos sokan azt hiszik, hogy a fogyatékosok csak ülnek szépen mosolyogva, meghúzzák magukat, aztán amikor rádöbbennek, hogy nyálzik, visít stb, akkor kiakadnak.Még gyerekvigyázó is volt ilyen a suliban. Szerintem igenis el kell fogadni őket olyannak amilyenek, persze amennyire lehet meg kell tanítani "viselkedni nyilvános helyen".De persze én sem tudom mindig kibírni a dolgait, hányszor rákiabálok: "Nem vagy normális, mit csinálsz.vagy Hülye vagy?"
No kérem, Petra jelenleg egy barbie programmal nyomul.A tesókat persze ő is szereti nézni, de nálunk általában nagy csapat van, min 2 barát pluszban a sajátok mellé, mindig van kit nézni.Bejön még a fajdvadászat, mario, raptor, forma1. Lövöldözős és autós programok jöhetnek és a memória (abban speciel jó).Pár éve doomoztak az öccsével, de az már nem érdekli.
Most persze a legjobb játék a kisbaba. Reméljük, hogy megtanul valamennyire beszélni tőle, vagy legalább a baba Petrául és majd fordít.
Ma kinyomtam az orrán a miteszereit, volt nagy ordítás és röhögés egyszerre.
Azért ez már egy fokozat, hogy leköti a játék.
Az én Mónim a TV előtt szokott megállni gyakran, de olyan érzésem van, hogy nem érti, mi történik "odabenn". Gyakran próbálja megérinteni a képernyőn látható mozgó valamiket, de egy idő után rájön, hogy itt nincs harmadik dimenzió. Azért legközelebb megint megpróbálja...
Viszont fényképeken felismeri az ismerős arcokat, mondja olyankor mama, papa, és még pár, csak általunk érthető, zárt szókezdemény.
Igabiga,
írnál arról, hogy milyen játékokat tud kezelni a lányod? Mert az én csimotám rettentő ügyetlen, de élvezi, ha a tesója játszik: Herkules, Tarzan, Teletranszporttörp, de ő ezeket nem tudja kezelni.
Letöltöttem múltkor neki a Mackó kalandjai c. demó játékot, azon egész jól elboldogul, de nem ismerek viszonylag egyszerű és lehetőleg mókás játékokat.
Bizony, ki szoktam akadni, erősen.
Móni nem beszél, az alapvető fontos dolgokat megérti. És szeretném, szeretnénk, ha ez alapja lehetne az együttműködésnek. Sokszor viszont azzal tüntet, hogy nem vesz tudomást arról, hogy akarunk tőle valamit. Ott ül a fürdőkádban, fel kellene állni, hogy megmoshassam a lábát, és nem. Ilyenkor nincs hallókészüléke, rendszerint szólok neki, de a kezét fogva jelzem a szándékomat. Sokszor egyszerűen ellazítja a karját, nem néz rám, csak ül és bámul.
Ez az ellenállás annyira kihoz a sodromból, pedig alapvetően nyugodt természet vagyok...
No, kiosztottam a maradék ebédet, pici a járókában, mindenki néz valaami focit, gyorsan még valamit. Szóval azért nem akarok panaszdélutánt rendezni.Vannak édes dolgai. Például a kedvenc száma a 3, ezért a 3bit csoki reklámja és ez a csoki is nagyon bejön neki.Most kapott egy klassz együttest, 39 van rajta, büszkén mutatta hogy " Nézd,háom!!"
Épp most ébredtem egy hatalmas veszekedésre...hmm.Kiderült, hogy öccse nem engedte a számítógépéhez. (Teljes joggal, a múltkor örültünk ugyanis, hogy nyugton van a gépnél, de aztán már nem csatázott, hanem valamit bütykölt valamiben, újra kellett telepíteni)Szerencsére edzettek vagyunk, apja és pici fel se ébredt a rikácsra.
Mondjuk a két "okos" tesó is veszekszik egymással időnként.
Szia,
emlékszel Csilona, mit írtam korábban? Lám, máris nem vagyunk egyedül...
Szia igabiga!
Most csak beköszöntem, nem írok sokat. Mónink nagymamánál vidéken. Jól van, élvezi a friss levegőt, a szabadságot, nem bánt senkit.
...mondja Anyám a telefonbeszélgetés első percében...
Tovább beszélünk, az 5. percben kiderül, hogy a húgom kislányára többször is rátámadt...
A 10. percben megtudom, hogy csak egyszer sírt a húgom kislánya...
Ajajaj, de még mennyire!!És sajnos a kiabálást is tőlem tanulta és a csípőre tett kézzel való veszekedést is. És van, hogy a fenekére csapok. (Ő is nekem:)))) Jelenleg a babát oktatja, hogy "Nem szabad!!!" Ez van. Nem vagyunk szentek.
Petra is ügyetlen, ráadásul csak bal kézzel tud rendesen dógozni, a jobb keze (nem a karja) - minden tornáztatás ellenére - részlegesen bénult. A reggelizésnél stb, asztalterítőt szokunk a nyakába kötni, a suliban pedig rendszeresítve van jó nagy előke (mindenkinek, akinek kell, nem csak neki). Persze ő is mindent akar, amit a tesók.És fagyit csak a csokisat szereti, ilyenkor úgy néz ki, hogy namég. Uccán. Ilyenkor röhögünk, hogy jéé, kié ez a gyerek, inkább letagadjuk:)))) Sokkal jobb lenne, ha hajlandó lenne a ruhájával harmonizáló szinű fagyit enni!!!
