nekem három macskám van. egy anyától származnak, de az egyik idősebb egy évvel, és lány, a másik kettő fiú. a lányt már megoperáltattuk, a fiúkat még nem.
érzelmi intelligencia, kommunikáció?
amikor megjelentünk a két, éppen hogy elválasztott kismacskával, a nagyobb cica végtelenül féltékeny volt. fújt rájuk, továbbá minket is kerülni kezdett (hogy tehettettétek ezt velem!)
amikor fújt rájuk, vagy odacsapott, általában rászóltam (nem verem a macskákat).
két héten belül "örökbe fogadta" a két kiscicát, ami a következőben nyilvánult meg:
1. többé nem fújt rájuk, és egyre kevésbé kerülte a fizikai kontaktust
2. előre engedte őket az etetőtálakhoz (!), és megvárta, míg befejezik az evést, csak akkor látott ő is nekik
3. ő jelezte nekünk, ha a kicsikkel valami baj volt (pl. beszorultak valahová, véletlenül kizártuk őket az erkélyre, vagy egyszerűen éhesek voltak) -- ez annyira bevált, hogy a két kisebb azóta is ráhagyja a nagyobbra (persze már egyforma méretűek) a kívánságok kommunikálását (ez válogatott nyávogásfajtákkal, dörgölőzéssel, mancskínálgatással, orrodadugással, és szélsőséges esetben fetrengéssel történik)
4. játszani kezdett velük, és mindig nagyon vigyázott rá, hogy ne éljen vissza a testi fölényével.
ugyanez a macska játszik velünk "hozd vissza" játékot (az eldobott gumilabdát visszahozza), sőt ő kezdeményezi (mostanában ritkábban már, mert nagylánynak tekinti magát), úgy, hogy odahozza a megfelelő labdát.
a nevére hallgat (bár csak egy bizonyos hangsúllyal mondva)
a mutatóujjat követi a szemével, megért bizonyos parancsokat.
amikor egy adott nap reggelén, illetve délutánján először találkozik valamelyik családtaggal, "köszön" (speciális nyávogás)
ha valaki beteg, rosszkedvű, vagy sír (pl. a fiam), odatelepedik mellé, egy mancsát a mellkasára vagy a kezére teszi, és vigasztalóan dorombol (ezt egyébként a két férfiú is csinálja, de ők azért nem ilyen emberbarátok).
a családtagok lépéseit és hangját messziről, már az utcáról megismerik, és odagyűlnek "köszönni" az ajtóba.
na, elégséges bizonyíték egy macska-ember barátságra?
Csak egy kis könyvajánló:
Konrad Lorentz: Agresszió
Ha érdekel benneteket, hogy alakul ki a szeretet (állatoknál és embereknél is teljesen ösztönösen), érdemes elolvasnotok.
A "szeretet képességét" én másképp fogalmaznám, de ez egyenlőre lényegtelen.
Ellenben attől tartok, hogy a meggyőződésed nem áll éppen a legbiztosabb alapokon!
Szerinted az emberi érzelmek tudatos cselekvések???
(Szerintem a tudatos cselekvések tudatos cselekvések, az érzelmek pedig érzelmek... Ezek talán épp itt különböznek...)
Szerintem minden élőlény tud gondolkodni. Az egyik többé, a másik kevésbé. Én például kevésbé, mint a matektanárom, de jobban, mint a macskám. A macskámnak meg több esze van, mint a szomszéd tyúkjának.
Jó kiindulási pontnak tartanék egy olyan alapállást, hogy az állat alacsonyabb szintü gondolkodási képességgel rendelkezik az emberhez képest.
Annyira jónak, hogy többet nem is igen szándékozom elérni. :-)
"Az állatok tudatosságáról csak annyit, hogy szerinted az a macska tudatában volt annak, hogy miért akarja megtalálni kicsinyét???"
Meggyőződésem.
Hiszen pl. a szeretet képessége bizonyított a macskáknál (is!) többek között ezért is tartja őket az ember szivesen a társaságában. Most leszámítva azokat, akik kényszer-pótcselekvésként gondoskodnak állatról, figyelmen kívül hagyva annak tényleges igényeit, nagyonis számítunk viszontszeretetükre és nem is ok nélkül.
Márpedig ha egy állat szereti a gazdáját (legtöbbször akkor is, ha nem a legmegfelelőbben látják el, tehát nem pusztán a létbiztonság miatt) miért látunk csakis fajfenntartási ösztönt kölykei viselkedésével szemben?
Akkor az ebből adódó önfeláldozás (kutyák közé is bemenni a kölyökért) miért ne fakadhatna ugyanebből az érzésből és akkor máris adva van a tudatos keresése a kicsinyének.
Tovább menve, ha az érzelemvilág hasonlóan adott az emberéhez, akkor a cselekvéssorozat is hasonlóan tudatos kellene hogy legyen (ha nem is hasonló szinvonalon, mint az ember), hiszen elsősorban ezek a mozgatórugók.
Ha az embernél a tudatos cselekvést érzelem, tervezés előzi meg, nem ugyanez lehet az állatoknál?
A viszonyítási alappal ne legyenek gondjaid, mert jelen esetben az a feltevés, hogy az ember okosab mint az állat (leegyszerűsítve). Ettől kezdve meg van adva minden ahhoz, hogy olyan vitát folytathassunk mint amilyet folytatunk.
Nem tudom miből következtetted ki, de egy szóval nem mondtam, hogy az állatok taníthatatlanok.
Épp ellenkezőleg! Azt mondtam, hogy vannak genetiai tulajdonságaik, többek között az, hogy megtanulnak egy csomó mindent!
A macskás eset egy kitűnő példája, miképpen tanul meg valamit önkéntelenül is egy macska! Tényleg nem az Ő hibája volt, hogy nem tudta nem hozzátok tűntek a kis dögök.
Érdekes, hogy egyből reagált, mert a tanulás általában összetettebb, többször is ismétlődine kell a megtanulandónak, de végülis a legerőssebb genetikai programja egy élőlénynek, hogy fentartsa faját, így érthető, hogy megjegyzi, ha egyszer ez majdnem meghijusul.
Érdekes az elgondolásod az információfelvétel és az ösztönökről.
Több volt ez valóban mint egy ösztön, mert a macska DNS-e nem tudhatott arról, hogy egyszer a szomszédban kell keresni az utánpótlást, viszont az benne volt a DNS-ében, hogy agya olyan felépítésű legyen, hogy ezt cselekvéssort véghezvigye!
Az állatok tudatosságáról csak annyit, hogy szerinted az a macska tudatában volt annak, hogy miért akarja megtalálni kicsinyét???
(Szerintem még egy ember sem minden esetben tudná ezt megkérdőjelezhetetlenül megindokolni...)
A viszonyítási alappal van állandóan gondom.
Mert mit is jelent az, hogy taníthatatlan? Minden bizonnyal az ember általi fogalmakra és viselkedési formákra gondolunk ilyenkor.
Na és? Az ember talán nem ugyanilyen taníthatatlan pl. egy cápa számára? Most akkor mi alsóbbrendűek lennénk, mint egy cápa? Ugye, hogy nem !
Nem győzöm eléggé ismételni, hogy nem az emberi gondolkodás "felsőbbrendüségét" vitatom az állatéval szemben.
Csupán azt próbálom érzékeltetni, hogy szerintem a gondolkodásnak sok megnyilvánulási formája létezik. És ez alatt tudatos gondolkodást értek, nem ösztönök megnyilvánulásait.
Tehát ilyen alapon az állatok viselkedését én nagyonis tudatosnak vélem. A "hasonló" fogalom szerintem kevés.
Nem tudom, ismered-e azt a mondást: "... aki úgy beszél, mint egy iditóta, aki úgy eszik, mint egy idióta, aki úgy iszik, mint egy idióta, aki úgy viselkedik, mint egy idióta - az idióta !
Tehát a gyakran és konkrétan megnyilvánuló tudatosnak látszó cselekedt mögött akkor miért nem feltételezünk tudatosságot? Mégha nem is olyan több dimenziójut, mint az embernél?
Hiszen ezek az állati cselekedetek nagyonis nyilvánvalóak, feltéve, ha van rá nyitott szemü megfigyelő !
Hadd mondjak el most kárpótlásul egy macsek élményt is.
A szomszédunkban kiscicák születtek. A nyáron, a rekkenő hőségben, amikor a bejárati ajtónk résnyire nyitva volt, az egyik besétált (Isteni szerencse, hogy az ebkém a fürdőszobában aludt-hűsölt félájultan.)
Nem akartam kivinni, mert nem voltak otthon a szomszédban, biztonságosabbnak éreztem, ha nálunk marad, míg hazajönnek.
Namármost az anya elkezdte keresni. Ismert minket (mint esküdt kutyás ellenség - bár ennek is története van!) minden szőrszála 90 fokos szögben állt a testéhez, de bejött! Megmutattam neki a kölyköt, majd szerencsére nemsokára hazajött a gazdijuk és baj nélkül visszamehettek.
Mikor azonban minden kölykét sikerült elajándékozni, komoly drámai fordulat állt be. Jó pár napig minden reggel, amikor munkába indultam (bár ma sem értem a választott időpontot) ott ült az ajtóban és keservesen nyávogott - biztos a kölykeit kérte rajtam számon.
Hiába szabadkoztam, a mai napig nem bocsátott meg nekem. :-(
Mondhatnánk azt, hogy rosszul levont konzekvencia, tehát az állat oktalan.
Viszont az ismerethiány ebben az esetben nem az ő hibája. Kölykének első esetben elvesztett élményét reprodukálta újra.
Viszont kiolvashatunk belőle családi érzést, emlékezet- képességet, értékítéletet.
Nem több mindez, mint pusztán ösztön?
Thoughts!
Miért van az az érzésem, hogy itt egyáltalán nem a macskákról és bármiféle állatról, valamint intelligenciájukról, hanem Rólad, ill. az ember felsőbbrendűségéről van szó.
Ezzel a címmel kellett volna ezt a topicot nyitni!
Üdv, Bözsike
Példálódz bátran a kutyákkal, én is azt tettem, és már mondtam is, hogy bármelyik állatot kidumálhatnánk itt...
Kutyád nem egy hülye kutya.
Viszont ne felejtsük el, hogy még ezek a képességek, is alulmaradnak egy emberéhez képest.
Nem az ismeretszerzéssel van a gond, vagy annak fejlettségével!!!
(Nem értem. Ha neked ez a kijelentés nem tetszik, mondj rá valamilyen érvet, miért is nem jó.)
A cápáknak rettentő összetett ismeretszerző berendezésük van, mégis taníthatatlanabbak a kutyáknál.
A taníthatatlanság pedig nem az egyéniség jelen, hanem a hülyeségé!
Amelyik állat tanítható, az hamar megtanulja, hogy érdemes tanulni, mert akkor jobban jár.
Elnézést, hogy macska témában kutyával példálódzok, (igérem, utoljára) de állat az is. :-)
Elmondanék egy esetet az elvontabb gondolkozás feltételezésének érzékeltetésére.
Előfordult, hogy poenból az egyik kutyámat megkérdeztem, hogy hol a fiam, nem találom. Addig kereste (nem nagy a lakásunk) amig fellelte valahol, aztán boldog farkcsóválás következett.
Most jön a poen. Amikor a másikat kérdeztem, kiment az előszobába, megszagolta a fogason a dzsekijét, aztán nyugodtan visszament a helyére.
Az ismeretszerzés képessége sokkal többrétü lehet, amint amikkel az ember rendelkezik. Az élet végtelenül sokszinü, ami magában hordja a végtelenül sokszínü érzékelését is.
Ott a kutyám...
Ha el akarom érni, hogy valahova mennyen (persze csak ilyen kis távolságokon belül) odamutatok neki!
Ehhez neki fel kell tudnia mérni azt, hogy hova mutat a kezem! (Meg fel is kell akarnia mérni...)
Egyszersem láttam hogy egy macska a mutatóujj irányába mozdult volna!!!
Arra gondoltam, hogy az almát a körtével nem szerencsés összehasonítani.
Hogy minden élőlény rendelkezik azokkal a képességekkel, amikkel életben maradhat, ez azt hiszem nem is vitatéma.
Én viszont egy kicsit tovább is mennék azzal, hogy fel is fogja az őt közvetlenül érintő világot. Hogy ez mekkora távlatot jelent, ez már más kérdés, de szerintem korántsem minőségbeli különbséget jelent.
Hiszen egy közvetelnül kis környezet mélyebb felfogása jelenthet annyit, mint pl, a kozmoszra homályosan következtetni.
Cseppben a tenger. Dehát ez sokkal messzebre vezet, mint egy macsek.
Viszont fenntartom, hogy az egyéniség nagyonis alapja az állatok intelligenciájának.
Nekem két kutyám volt, tehát kimondhatjuk, hogy hasonló életkörülményekkel rendelkeztek.Azonban a kettő ég és föld volt viselkedésben és ki merem mondani intelligencia megnyilvánulásában is.
Itt épp arról szól a vita, hogy a sértődött macska valójában max fél, vagy csak "tudja", hogy nem jó...
Ebből "gondolatából" fakadnak azok a viselkedésformái, amelyek alapján egyesek úgy vélik, az állat meg van sértődve!
Az inteligencia megítélésének is megvannak a megfelelő eszközei állatoknál, és embereknél egyaránt! (Az emberi inteligencia meghatározása sokkal kevésbé egyértelmű mint az állati.)
A megnyilvánulási forma lehet hasonló, de nem vallana alapos gondolkodásra abból, annak megfelelő érzésekre következtetni! (Lásd. a sértődés.)
Hogy egy másik példával éljek:
Többen mondták, hogy a macskák felsőbbrendűen lenézik az embert/kutyát/akármit!
Megnézegettem az én macskámat, és szerintem szó sincs lenézésről! Sokkal inkább állítanám, hogy a macskák "arc"-formája olyan, MINTHA lenéznék amit néznek, de az, hogy az emberi mimikában mi a lenézés, semmi esetre sem engedhet minket következtetések levonására a macskákkal kapcsolatban!!!
Természetesen az állatok között is vannak életrevalóbbak, és kevésbé! Ennek több oka lehet, de valószínűleg az ingerdús környezet, rengeteget vet a latba! Ha egy macskát dobozban nevelnek, lehet azonnal kimúl amint futnia kéne, merthát nem futott még soha, de ez nem az inteligenciáján múlik! (Főleg ha arra gondolunk, hogy az a problémamegoldás nem is nevezhető inteligenciának amire egy állat képes!)
Az utolsó két mondatodat nem igazán értem! (Azaz nem vagyok biztos, hogy értem.)
Kifejtenéd?
"Az állatokról (és generálisan mindenről) rengeteget tudunk!"
De nem érzelmileg és főként nem intelligencia megítélésében.
Ha a megnyilvánulási forma érzelmek terén hasonló, akkor alapvető különbséget hiba lenne feltételezni.
Ugyanazokkal a természetadta képességekkel az egyik állat hosszu életet megél, sok utóddal, a másik hamar elpuszul. Ezeket a képességgeket összehangolni kell tudni, ez pedig nem más, mint problémamegoldó képesség.
Éppolyan csapda az emberhez viszonyítani az állatot, mint az állatokat egymáshoz.
Azért is szóltam közbe, mert a "csak állat" kimeríti az ebbe a csapdába való beleesés veszélyét.
