BELE fogalma, ez az általános alapjelentés, amelynek szintén megvannak a "cimborái" itt nekünk.
BILI, rendeltetésszerűen oda BELÉ/BELE kell végezni az ügyeket.))
BULLA: eredetileg kör alakú kis doboz, melynek alaplapja és fedőlapja az illesztés előtt egy-egy pecsétnyomóval megpréselt arany - ezüst--ólom vagy bronzlemez. Egyrészt elhelyezhetőek BELÉ számunkra lényeges dolgok. Másrészt BELE van préselve, harmadrészt meg még korrelál is ezzel a hangalak.
BULA : a szleng mai használat is arról szól hogy BELE. Viszont ez régi szavunk, BULÁL : lepellel betakar, borogat ----- Vagyis BELE kerül most is X az Y történetbe.
BÁLA : (1) nagy csomag, BELE pakolunk. Mértékegységként is erről szól, papírnál egy BÁLA 10 rizsma volt, mert ennyi fér BELE. BÁLA (3) mint nyomdatechnikai : nyomógépbe BELEtöltött papírtekercs, amelybe BELÉ kerül majd a festék, 2x is okunk van itt BELE gondolni hogy megint mennyire tudatosan alkottak szavakat a nyelvünkben. És nem németül, hanem magyar nyelven tud BELE/BELÉ menni ez a történet.))...
"Ezt a magyarázatot a Cz-Fo Tű és Tő címszava meg is erősíti."
Sajnos ők is beleestek abba a hibába, hogy a szavaknak csak a használati jelentését nézték, és nem vették figyelembe a hangok jelentését. Ők nem igazán törődtek azzal, miért van az egyik gyökben Ő, a másikban Ű hang...
A hangalakok különbsége más gondolkodó emberben is felveti a kérdést: Miért?
Azt viszont igen, hogy a nyelv gyökerei már az állatvilágban is fellelhetők.
A hangutánzás pedig közvetlen előzménye a két- háromhangú gyökök kialakulásának, mivel előtte a félig ember, félig majommal közös ős (nevezheted majomnak is, ha neked úgy tetszik) még csak érzelmeket, szándékot tudott a magánhangzók által kifejezni.
A mutogatás, testbeszéd kiegészítése hangutánzással hozta a nagy áttörést a gyökök, majd a szavak, végső soron a beszéd kialakulásában.
A természetes hangokat utánzó mássalhangzók által (és testbeszéddel) bizonyos dolgokat meg tudtunk különböztetni, meg tudtunk nevezni. Ez volt az alapja a későbbi gyökök, szavak kialakulásának.
"TŰ-gyök, amely egyszerre jelöl: · pontba összefutó, elTŰNŐ hegyet (→ tű, tüske, tövis),
· tűz égető, szúró fájdalmát (→ tűz, tűzni, tüzes),
· A napfény - hősugarainak, szúrását (→ tűző nap)"
Megint összevissza kutyulod a gyököket, toldalékolt szavakat és azok jelentését...
A TŰN(ik) gyök jelentése nagyjából megfelel a "látszik" szó jelentésének, pl. Úgy tűnik... úgy látszik.
Az elTŰNIk egy más jelentésű szó. Ezzel nem lehet semmit magyarázni.
Csak és kizárólag a TŰ gyökkel lehet operálni.
A TŰN(ik) ige létrejöttében a TŰ (mint eszköz) gyök jellemzően vékony tulajdonsága játszhatta a főszerepet, hiszen valóban alig látszik, jobban meg kell nézni, ha pontosabb képet akarunk róla alkotni. Ez egy N végződésű ige, amely egy folyamatra utal, mikor az alig látható dolog kibontakozik a szemlélő előtt.
A TÜSke is a TŰ szó származéka, annak toldalékolt alakja: TŰ-S, ahol az S névszóképző. Szó szerint "TŰvel rendelkező"-t jelent. A KE pedig kicsinyítő képző.
A tüske a növény bőrszövetének módosulata, viszonylag könnyen letörhető.
A TÖVIS nem tüske, és nem is a TŰ származéka, mivel ez a szár része, egy módosult, kemény, szúrós hegyben végződő ág. Tehát van TÖve.
"A TŰZŐ fájdalom nem csak a tűhöz kötődik, hanem mindenhez, ami tud tűzni. A tűz is tud tűzni,"
Én is ezt írtam a az égető tűzzel kapcsolatban... Egyet is értek vele
"Maga a TŰ mint főnév nagy valószínűséggel nem volt mindig azonos a varróeszközzel"
Ezt is leírtam... Ezzel is.
"- a TŐ fogalma már ismert volt, a vékony tövű növényi szárakat hívhatták tűnek a varrás feltalálása előtt,"
Ez hasraütésszerű megállapítás, amit sehogyan sem lehet igazolni. Sőt!
A tűző/szúró fájdalom nyilván jóval korábbi problémát jelentett az ember számára, mint az, hogy a növények föld alatti részét megnevezze, noha ennek datálása is meglehetősen korai időre tehető, mivel ehető gyökereket, gumókat is fogyaszthattunk.
Az viszont igaz, hogy az elszáradt vékony szárú növények is keltenek szúró fájdalmat, mint pl a tarló, de az már nem a növény töve, hiszen a TŐ a növény föld alatti része, ahonnan a gyökerek és a szára kinő.
A másik ellenérv, hogy a TŐ esetében is összetett szóról lehet beszélni, mivel két hangból áll, s mindkettőnek kell jelentést tulajdonítani ahhoz, hogy más legyen az értelmük.
Az Ő hang eredetileg személyre vonatkozhatott, amit később más élő, esetleg élettelen dolgokra is értelmeztek.
A T hang ugyan az, mint a TŰ esetében.
"mert olyan vékony a hegye ami szinte már el is TŰNIK - ezért tű a tű."
Miután sosem látszik, mert a föld alatt van...
Amúgy ebben az esetben a TŰNIK szó lenne az eredete a TŰ/TŐ szavaknak.
Ez meg azért sántít, mert hangokból lettek a gyökök összerakva, s nem egy kész szóból faragtunk rövidebb (kéthangú) gyököket, Ez ellent mond a szavak kialakulása logikájának.
"Tehát a TŰZ igen is TŰZŐ és SZÚRÓ fájdalmat okoz, mint a NAP is!"
Én is ezt mondtam, nem kell többször ismételned, mert ebben egyetértünk.
"Ugyan az a szó, nem másik!"
Az alakja ugyanaz, de a jelentéseik már mások, mivel más dolgokat neveztünk meg ugyanazzal a hangsorral átvitt értelemben. Persze, a gyök eredeti jelentése mindkét szóban ugyanaz maradt. Ellentétben a TŐ-vel, amely egy másik gyök, más hangokból, más jelentéssel.
SZINT kapcsolatúak továbbá a SZENT és a SZÁNT szavaink is.
SZENTSÉG: "Alapjelentése elkülönítettnek lenni. Szent az, amit kiemelnek a mindennapi, a világi használatból és szent célra rendelnek." ------ Ami SZENT, az egy emelt SZINT amit képvisel. Nem véletlen használjuk FEL igekötővel. FELSZENTELNI tudunk, ezt lefelé nem igazán tudjuk. Akit FELSZENTELNEK, elvégre FELSZINTELNEK, egy magasabb szintre helyeznek.
SZÁNTÁS : "mezőgazdasági talajművelés egyik alapvető művelete, melynek során a talaj felső rétegét megforgatják, fellazítják, hogy alkalmas legyen növénytermesztésre."
Vagyis a termőtalaj földjét SZINTEZŐ művelet ez ! Ez a SZÁNTÁS egy talaj SZINTES történet.))...
· tűz égető, szúró fájdalmát (→ tűz, tűzni, tüzes),
· A napfény - hősugarainak, szúrását (→ tűző nap) - (Gyerekek szép sugarakat tudnak rajzolni köré)
Ezért teljesen természetes, hogy a magyarban TŰZŐ fájdalom = „szúró, égető fájdalom”. Nem metafora, hanem belső, ősi jelentéskapcsolat.
A TŰZ ige és a TŰZ főnév nem külön eredetű szavak, hanem egymással ok-okozati viszonyban összeérő poliszémiák.
A tű szó eredetileg a „vékony, hegyben elTŰNŐ szár, szál, tő” jelentésből indul.
fenyő tűlevél,
és a varró tű, ami nem más, mint emberkéz által előállított „mesterséges tövis”.
Teljesen természetes az átvitel: a nap sugarai is „tűznek”, mert szúrnak és égetnek, ugyanazon érzeti mintázat alapján.
Ez egy szép példája annak, hogy a magyar gyökrendszer hogyan működik: egy alapszemantikai mag („egy elTŰnő, dolog ”) számos fogalmi területen újra és újra érvényesül.
A TŰ gyök pedig a TŰNÉS, TÜNTETÉS, KITÜNTETÉS (azt is feltűzzük), TÜNDÉR, TÜNDÖKÖL (mint felcsillan) TÜKÖR stb. szavak alapgyöke is. A szóképzés által kerül egyre-egyre messzebbre az újabb szó alapjelentéstől.
__
A magyar szóalkotás ősidők óta más modellben működik, mint amit az uráli „rokonság” alapján várnánk.
A „tűz” mint főnév és ige már őskori szinten poliszémiás volt:
tű (hegy, szúró vég, vékony szál),
tűz (szúr, éget, fénylik).
Ez azt mutatja, hogy a magyarban a -z már ősidőkben is produktív képző volt.
A „rokon” nyelvekben nincs ilyen finom különbségtétel:
vogul/osztják: täwət, töγət – egyetlen torz hangalakkal próbálnak lefedni mindent.
magyar: tű – tűz – tüzes – tüzel – tüzér → egy egész szóképzési hálózat!
A magyar tehát nem egyszerűsítette le, hanem megtartotta és továbbfejlesztette a gyökre épülő képzőrendszert. Ezért fordul elő, hogy nálunk a tűz már a legősibb rétegben -z képzővel van meg, míg a nyelvrokonoknál ilyen különbség nincs → ott a w/v hang elmosódott kötőhangként szerepel.
Ez azt jelenti:
A magyar már az őskorban is másképp mondta – másképp szervezte a szavait, mint a vogul, osztják, finn.
Ez a „másképp” a magyar derivatív képzőrendszer erősségéből fakad.
A tűz szó puszta létezése bizonyíték rá, hogy a magyarban a képzők, ragok szimbolikus értéket hordoztak már több ezer évvel ezelőtt.
A magyarban a -z képzés ősi szavaknál (pl. tűz, íz, víz, méz, sóz stb.), és ezek hiányoznak a „rokon” nyelvekből... Önmagában céfolja mindez az uráli eredetet.
TŰZ - vogul täwət – nincs -z VÍZ - osztják wit, vogul ā̄t – nincs -z ÍZ - cser. jǝ̑žǝ̑η ’ízület’ – de nem term. képzés MÉZ vogul/osztják: maŋt – nincs -z SÓZ - finn suola – nincs képzett pár
"Továbbá az is, hogy a TŰZ1 és TŰZ2 szavak alakja teljesen azonos, ugyanakkor semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy az utóbbinak semmi köze nem lehet a TŰ-höz, mint szerszámhoz.
De akkor mégis miképpen lehetséges, hogy a két szó azonos, a jelentéseik pedig különbözőek?
Az őseink nem voltak annyira hülyék, hogy csak úgy random rakosgassanak össze hangokat egy-egy dolog megnevezésére minden logika nélkül... Nem is tették.
TŰ szó jelentése valójában nem a varró szerszámot jelenti, hanem két hang összetétele (ez is már egy összetett "szó")."
Ennyi sületlenséget!
A TŰZŐ fájdalom nem csak a tűhöz kötődik, hanem mindenhez, ami tud tűzni. A tűz is tud tűzni, a tövis is, a tüske is. A fenyőnek pl. TŰ-levele van. Ez sem varrótű. Maga a TŰ mint főnév nagy valószínűséggel nem volt mindig azonos a varróeszközzel - a TŐ fogalma már ismert volt, a vékony tövű növényi szárakat hívhatták tűnek a varrás feltalálása előtt, mert olyan vékony a hegye ami szinte már el is TŰNIK - ezért tű a tű. Később ezeket a vékony természetes TŰVEKET - kezdék el használni TŰ ként. Tehát a TŰZ igen is TŰZŐ és SZÚRÓ fájdalmat okoz, mint a NAP is!
Ugyan az a szó, nem másik! POLISZÉM főnévi jelentésel.
"A "TŰ" kérlek szépen egy főnév, mely főnévből képződött többek között a tűz ige. Ilyenformán -korábbi vélekedéseddel ellentétben- az említett igének az azonos alakon kívül nincs köze a tűz főnévhez."
Amennyiben a két szó (TŰ és TŰZ) jelentését nézzük, valóban nincs közök egymáshoz, mivel a
TŰ: egy hegyes, varrásra használt eszköz, a
TŰZ1: az előbb nevezett szerszámmal, a tűvel végzett tevékenység, illetve;
TŰZ2: egy fénnyel, hővel járó gyors, oxidációs folyamat.
Azonnal szembe tűnik, hogy a TŰZ1 egy ige, amit a TŰ szóból a Z igeképzővel alkottunk. Lásd: űz, húz, néz, ráz, fáz(ik), falaz, élez, fékez...
Továbbá az is, hogy a TŰZ1 és TŰZ2 szavak alakja teljesen azonos, ugyanakkor semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy az utóbbinak semmi köze nem lehet a TŰ-höz, mint szerszámhoz.
De akkor mégis miképpen lehetséges, hogy a két szó azonos, a jelentéseik pedig különbözőek?
Az őseink nem voltak annyira hülyék, hogy csak úgy random rakosgassanak össze hangokat egy-egy dolog megnevezésére minden logika nélkül... Nem is tették.
A TŰ szó jelentése valójában nem a varró szerszámot jelenti, hanem két hang összetétele (ez is már egy összetett "szó").
A T hang, - mint már említettem - a földet jelentő hang, az Ű pedig ebben a kontextusban a fájdalom kifejezője.
Az őseink - cipő nem lévén - mezítláb jártak, s amikor valami megszúrta a lábukat (ez elég sűrűn előfordulhatott ahhoz, hogy megnevezzék) ezzel a két hanggal azonosíthatták.
(mivel a földön volt a hegyes, szúrós tárgy ezért került a "képbe" a T hang, s ehhez ragasztották az Ű hangot.)
Tehát a TŰ eredeti jelentése: valamilyen szúró, fájdalmat okozó tárgy a földön.
Közbevetőleg: A szóalkotás magyarázatát a 7889-ben írtam le ezzel a megjegyzéssel indítva: "A gyökök/szavak jelentése attól függ, mire használjuk őket."
Nos, miután a varrásra használt eszköz is egy hegyes, olykor szúrós szerszám, képzettársítással ezt a megnevezést kapta.
A TŰZ2 hasonló szúró érzetet kelt, (ha égeti a bőrünket) s ennek a tulajdonságának köszönhetően szintén társítással kapta ugyan azt a megnevezést szintén Z igeképzővel a végén, hiszen ez is egy "cselekvés", miután a TŰZ2 is szúrja a bőrünket. Később magát a fizikai eseményt értettük alatta.
Sok hasonló igéből lett névszóval találkozhatunk nyelvünkben: csavar, adó, csap, eső, sült, fog, fogó, járás...
szín / szint / szinte / szintén / szintég → „egyenlő szinten, egyforma, hasonló, látszat, felület”
szintezni → kiegyenlít, szintre hoz
szintézis (átvett szó, de szervesen beilleszkedik!)
Ez tökéletesen fedi az ógörög jelentést: „azonos szintre tenni” → összegezni.
3. Őszinte (UEsz szerint)
ön + szín + -t/-e = „a maga színében, valódi arcában” Itt látjuk, hogy az „össze” és az „ön színe” közös fogalmi rétegben vannak: a valódiban, a fedetlenben, az egyesítésben.
4. SZÍN = össze / egylényegű / látszat / felület
A „szün” (ógörög) és a „szín/szint” (magyar) funkcionálisan megfelelnek egymásnak.
A „thesis” pedig teljesen egybevág a magyar tesz / tét / tan gyökökkel.
5. Következtetés
Nem csupán egy „véletlen hangalaki hasonlóság” ez:
a magyar gyökrendszer ugyanazokat a fogalmi műveleteket végzi ugyanolyan gyökökből, mint a görög összetétel.
emiatt a „szintézis” szó úgy épül be magyarul, mintha ősi belső alkotás volna, nem kölcsönzés.
a CzF-féle gyökfelfogás szerint: a „szín–szint” és a „tesz–tan” szóbokrok már készen voltak, és a görög csak párhuzamosan hozta létre ugyanezt a műveletet.
Alapnyelvi örökség, finnugor kori tővel és magyar képzéssel. | ≡ A tőhöz vö. ? vog. (T.) täj- ’sző’; ? osztj. (V.), (Vj.), (Trj.) tĕj- ’‹hálót› köt’; md. (E.) ťeje-, (M.) ťije- ’tesz, csinál, cselekszik’; finn teke- ’ua.’; lp. (norv.) dâkkâ- ’ua.’ [fgr. *teke- ’tesz, csinál, cselekszik’]. ≋ Megfelelői: mong. tege- ’ua.’; óind dadhāti ’tesz, helyet, fektet, lerak’; lat. facere ’tesz, csinál, cselekszik’; stb. ⌂ A szóvég -sz gyakorító képző; vö. →eszik, →lesz stb. A magyarban az ë-s tőváltozat az é-t tartalmazóval összevetve korábbinak tűnik, és ezzel a feltevéssel kapcsolatban a megfelelés is szokatlan; de vö. →visz. A szóhoz viszonylag korán számos igekötő kapcsolódott, amely által a jelentések tovább árnyalódtak. – A (R.) tith haʒ(↑) szóban a tit a →titok egy adata lehet.
TAN
A szócsalád alapjai, az igék örökségek, uráli kori tővel, magyar képzéssel. | ≡ A tőhöz vö. cser. (KH.) tǝ̑menä- ’tanul, gyakorol’, (B.) tunema- ’ua.’; md. (E.), (M.) tonado- ’tanul; vmire rászokik’; – jur. tanarā- ’büntetéssel betanít, kioktat’; szelk. tanuti̮ ’tanul, elsajátít’; stb. [uráli *tuna- ’hozzászokik, tanul’]. ≋ Megfelelői: török tanu-, tanı̈-; mong. tani-: ’elismer, elfogad, tud’. ⌂ A szóvég -ít műveltető igeképző, ill. -ul gyakorító képző.
szün = *összén (ön) szín = valaminek az ön színe jelenti az össze szó fogalmát.
"thesis" = tétel, tevés, tan
Tökéletesen megfelel az ógörög szóösszetétel az ismeretlen eredetűnek címkézett magyar szavakkal, produktívan beéülve a gyökhálóba:
* UESz maga hoz erre analógiás szóalakulást:
Őszinte:
Összetétellel keletkezett megszilárdult ragos alakulat. | ⌂ Egy szószerkezetből keletkezett, amely az →ön² (→önnön) szó -t módhatározóragos alakjából és az -e latívuszraggal ellátott →szín² ’arc’ szóból áll. Eredeti határozószói jelentése az ’ő saját színében, képében’ lehetett. A melléknévi jelentés jelzői használatban alakult ki; vö. →közel, →messze.
SZÍN:
Ismeretlen eredetű. | ⌂ A szó belseji í valószínűleg hangsúlyos helyzetbeli hangzónyúlás következménye. Feltehetőleg a 4. jelentés az eredeti, a további jelentések ebből fejlődtek ki.
A "szintézis" szó etimológiája a görög "synthesis" szóból ered, ami a "szün-" (össze) és a "thesis" (elhelyezés, tétel) szavak összetétele.
(ö)sszén+teszős (csúnya magyarral)
Ám a magyarban annyira él a gyökháló, hogy így is kijön: szintezős /// SZINT és TAN
...mert ha valami másképp van kifejezve, de SZINTÉN azt jelenti mint a másik, akkor SZINTÉN szavunk gyakorlatilag megfelel a SZINTÉZISNEK!!!! EGYENLŐ SZINTRE VANNAK HOZVA!!! sőt ŐSZINTÉN :)))
Szinén UESZ:
Megszilárdult ragos alakulatok. | ≡ A →szín² ’felület, felszín; külső, külalak; látszat’ szóból különféle toldalékokkal. Az alapszó a szinte lehetett. A szó belseji t mindegyik szóban helyrag; az e elem latívuszrag vagy E/3. személyű birokos személyjel lehet. A szintén és a szintég a szinte szóból jött létre -n módhatározó raggal, ill. -g nyomatékosító elemmel; vö. ittég (→itt), osztég (→azután) stb. A szó eredeti jelentése ’látszatára, hasonlóságára’ lehetett. ∼ Idetartozik: szint ’szinte, kis híján’ (1751: NSz.), amely a szinte szóból keletkezett a szóvégi e kiesésével; vö. →össze.
Őszinte:
Összetétellel keletkezett megszilárdult ragos alakulat. | ⌂ Egy szószerkezetből keletkezett, amely az →ön² (→önnön) szó -t módhatározóragos alakjából és az -e latívuszraggal ellátott →szín² ’arc’ szóból áll. Eredeti határozószói jelentése az ’ő saját színében, képében’ lehetett. A melléknévi jelentés jelzői használatban alakult ki; vö. →közel, →messze.
Az ön1 és szín2(‘felület, külső, arc’) szavak összetétele -t locativusi raggal, az önszint alapforma tehát azt jelentette: ‘a maga képében, a valódi arcát mutatva’. Ez utóbb még -e birtokos személyjelet kapott, a szó elején pedig hasonulásos nyúlás következett be. Az ~ mai melléknévi értelme csak később alakult ki.
