Ide szeretnénk gyűjteni minden hasznos(nak látszó) információt, tapasztalatot, kérdést, ami szükséges lehet a görögországi 246 kilométeres ultrafutóverseny teljesítésében. http://hu.wikipedia.org/wiki/Spartathlon
Az igaz, hogy fiatal koromban sokat futóiskoláztam. Ez biztosan hozzájárult ahhoz, hogy viszonylag gyorsabb tempóban is tudok futni. Eddig azt gondoltam, hogy a hosszabb távokon ennek nincs különösebb jelentősége a lassú tempó miatt. Lehet, hogy tévedtem, Miki majd megmondja.
Az rendben van,h kialakul egy egyénre jellemző futóstílus. De azt karban kell tartani, folyamatosan javítgatni kell a legenergiatakarékosabb futás érdekében. Ami szintén az egyénre jellemző. Nem véletlenül kellene sokat futóiskolázni, nyújtani. Stílust is kell időnként váltani, sík, lejtő, emelkedő, lassabb, gyorsabb futás.
Nagyon tetszett Ispi elképzelése, hogy a sikeres teljesítést nem a heti, hanem az életünk során lefutott kilométerekhez kötötte. A 100000 km talán túlzás, lehet, hogy 10000-et akart írni? Bár a realitás talán valahol a kettő között lehet.
Én pl, miután jópár százast lefutottam, úgy érzem, egy ötvenes (saját tempóban) még akkor is megy, ha nem edzek és éppen álmomból felébresztenek. Lehet, hogy egy Spartathlonistának a Százasra sem kell edzeni, egy 6 napos futónak pedig a Spartahlon akkor is megy, ha fél évig csak a virágokat nézegeti és elmélkedik.
Talán ezért mondják, hogy a fej a legfontosabb. Ha elhiszed magadról, menni fog. De ahhoz hogy elhidd, sok kilométert meg kell tenni.
No, nem voltam itt egy hétig, kicsit regenerálódhattatok :-)
Én küzdök az ellen a felfogás ellen, hogy a futás arról szól, hogy izmaink, izületeink, akaraterőnk stb. végső megfeszítésével elviseljük az elviselhetetlent, aztán rövidesen kikészülünk és nyugdíjba vonulunk. Van, aki így fut, de én nem így szeretnék. Annyira akarom terhelni a szervezetemet, hogy attól ne lerobbanjon, hanem megerősödjön. Extrém terheléshez extrém pihenés jár. Egy futó sem rokkant még abba bele, hogy egészségesen, pihenten és felkészülten Spartathlont futott. Amibe belerokkannak, az az éveken keresztül fenntartott krónikus túledzés, vagyis több mennyiség x intenzitás x rendszertelenség, mint amit a szervezet kompenzálni tud.
Rossz példákat különben könnyebb találni az utcai futók és a maratonisták között, mint az ultrafutóknál, aminek szvsz egyik oka, hogy az ultrások kevésbé nyírják magukat anaerob edzésekkel.
"Az, hogy valakinek mennyire használódnak el az izületei, milyen jól regenerálódik mennyire gazdaságos a futóstilusa stb. stb. nem lehet egy genetikailag meghatározott szinten túl fejleszteni..."
Az ízületek felkészíthetők, a futóstílus néhány ezer km alatt magától kialakul, de erre Ari Mustala azt hiszem azt mondaná, hogy ne is foglalkozzunk vele.
Az izmok regenerálódó képessége - azt hiszem ez egy bizonyos mértékig meghatározott, de edzésekkel nagyon jól fejleszthető ez a tulajdonság is. Szerencsére ezen a versenyen ennek semmi jelentősége nincs. A jó regenerálódóképesség például a Bécs-Budapesten jöhet jól.
Elnézést, ha hosszú voltam. Talán most már mások is írhatnak.
"Azt a kilométerszámot amit ez a verseny igényel edzésben, nagyon kevesen tudják megcsinálni én már heti 90 környékén darabokra hullok."
No, ez engem is érdekelne. Valójában mekkora kilométerszámot igényel ez a verseny edzésenként? Az idei teljesítőkről véletlenül tudom, hogy a heti átlaguk 90 km alatt van. Az enyém is jócskán alatta van, bár én nem teljesítettem. Szerintem alapvetően egy jó maratoni edzéstervet kell követni, néha kicsit megspékelve egy kis túrafutással, ultrafutással. A felkészülésnek nem a szervezet lerombolása a célja. Ezt sokan elfelejtik például a maratonfutók közül is. Ezenkívül egy-egy ultraversenynek sokszor nem kifejezetten a jó időeredmény elérése a célja mint a maratonistáknál, hanem gyakran tapasztalatokat gyűjtünk egy-egy későbbi versenyre.
Ha darabokra hullassz a saját edzésterved teljesítése közben, akkor lehet, hogy változtatni kell a módszereken, a terhelés és a pihenés arányán, vagy másvalamin. Célszerű egy évben egyszer, a fő verseny céljában darabokra hullani. Ezt megelőzően meg ezt kell megalapozni.
"Szerintem igenis van olyan, hogy valaki fizikailag nem alkalmas egy ilyen táv lefutására (pl. én) más izmokkal, izületekkel születtünk van akinek ez súlyos egészségkárosodást okozhat."
Ezzel az állítással vitatkozni szeretnék. Bár nem ismerlek közelebbről, de majdnem biztos vagyok abban, hogy pusztán fizikai értelemben alkalmas vagy ilyen táv lefutására, ha itt arra gondolunk, hogy megfelelő izmokkal, izületekkel születtél-e. Az izmok megerősítésére elegendő egy normális maratoni felkészülés. Az ízületek felkészítése hosszabb távú folyamat, de néhány év hosszútávfutás után szerintem készen vannak az ízületek. A folyamatot ott lehet elrontani, ha valaki nagyon korán kezd ultrát futni. Én korán kezdtem, de hozzáteszem, hogy eddig semmilyen maradandó károsodást nem szenvedtem az ultrafutásból adódóan.
Amire viszont jobban oda kell figyelni, mert sérülést rejthet magában, azok a porckorongok környéki kopások. Sajnos sok futó és közöttük sok ultra- és nem ultrafutó is emiatt hagyta abba a futást. A sérülés, illetve annak súlyosbodása elkerülhető a hátizmok erősítésével.
Remélem nem voltam félreérthető: nem azt mondtam, hogy bárki képes lefutni ezt a távot, hanem azt, hogy bárki a saját izmait és ízületeit karbantarthatja és fejlesztheti úgy, hogy azokkal teljesíthesse a versenyt.
Balczó András erre azt mondaná, hogy a sportban nincsenek "ha"-val kezdődő mondatok. A Spartathlon nem 600 km, de nem is csak 100, hanem éppen 245,3 km. Hogy miért ennyi, azt tudjuk: Pheidippidesz annak idején ugyanezen az útvonalon futott segítséget hívni Leonídász királyhoz. Mellesleg Peidippidész visszafelé sem busszal ment, hanem futva. Ez összesen közel 500 km.
Vannak egyébként 600 km-nél hosszabb ultrafutóversenyek is, aki ez iránt érdeklődik, talál magának alkalmas rendezvényt. Sokakat vonzanak az ilyen hosszú távú ultraversenyek is, például a német Erkrath városában idén először rendeztek 6 napos futóversenyt és olyan sikerrel, hogy a jövő augusztusi második versenyre már most is csak korlátozott számban lehet nevezni. Az ilyen hosszú távokon is elkülönül a non-stop és a szakaszos versenyforma. Mindkettőben voltak már nagyon sikeres magyar résztvevők: például 3100 mérföldön /és 5000 km-en/ Sípos István világrekorder volt, a Trans Americát Sípos megnyerte, a Trans Australián Molnár Misi negyedik volt.
Teljesen odáig vagyok hogy ilyen sokan ilyen részletességgel válaszoltatok. KÖSZÖNÖM. Mindegyikből sokat tanultam!
tapirka1014 (193) - relitásodat megerősítette alow (195) és ispi70 (196) is (!!!), de kicsit megnyugtatott ultrafutó (198) abban, hogy valamelyest kevesebbel is be lehet érni, nem beszélve BTimea csodás élménybeszámolójáról.
alow és ispi70 eredményeitől el vagyok szédülve - szégyenlem, hogy korábban nem érdekelt a sport, de későn érő lévén mostanában kezdem pótolni. Talán az OldBone helyett "GreenEar" nevet kellett volna választanom.
Nem akarok illetlen lenni, de a nappali és az éjszakai hőmérsékletekről - és annak érzetéről is kérdezhetnék (?), amire alow hívta fel a figyelmet (199), hogy még az egyes évek között is nagy különbségek lehetnek. Esőre pedig sosem volt példa?
alow (195) - nagyon köszönöm az invitálásodat, örömmel és nagy tisztelettel elfogadom, az időpontról, majd beszélünk.
Több érdekes témát is felvetettél, ezek közül az elsőre tudok most reagálni, esetleg később a többire is.
"Sportmúlttól függetlenül mindenki le akarja futni" Ez egy kis túlzás. Például Te magad sem akarod lefutni, legalábbis most még ezt gondolod. Az ember gondolatai persze változhatnak és ez nem baj. Nagyon sokaknak eszük ágában nincs ultrát futni, közülük többeknek azért, mert azt gondolják, hogy a maratoni táv fölött már nincs emberi lét. Ez alapvetően hibás szemlélet és Magyarországon kívül nem is nagyon találkoztam vele. Talán az a dolog háttere, hogy itthon egy bizonyos maratont úgy állítanak be, mint a még éppen teljesíthető leghosszabb létező távot. Ezt idehaza mindenki fenntartás nélkül elhiszi, ugyanezen egy egészséges lelkű német, osztrák, francia, holland, belga, svájci, olasz, vagy éppen skandináv amatőr futó röhögőgörcsöt kap. Mert ezekben az országokban tömegek indulnak ultratávú versenyeken. Vajon arrafelé minden második ember Supermennek születik? Nem mondhatnám. Ezeknek az amatőr sportembereknek semmi olyan nincs a génjeikben, ami a magyarokéban ne lenne benne.
De nézzük meg, hogy miért érdeklődnek viszonylag sokan a Spartathlon iránt! Például azért, mert ezen a versenyen a legjobb futók is mind amatőrök. Nyelvtudástól függően, de esetleg annak hiányában is mindenki szóba áll a másikkal. Általában mindenki segíti sporttársait, amiben csak tudja. Mindenki tud örülni a másik futó sikerének is. Olyan nagy dolgok ezek? A mai világban szerintem igen. Abszolút érvényesül Coubertin báró összes gondolata, amihez például az olimpiai játékoknak már az égvilágon semmi közük. Ha valaki úgy gondolja, hogy érdemes megnézni egy olimpiát személyesen, akkor azt mondom igen, de sokkal érdemesebb végignézni egy Spartathlont, akár csak Spártában a célbaérkezőket. Nekem felejthetetlen élmény. Nemcsak Tímea beérkezése, hanem az előtte jövő 70, többnyire ismeretlen futó boldogsága, a Hősök mennybemenetele. Ők a legnagyobb sportemberek a szememben, akik munka mellett, doppingszerek nélkül, nem a másik ellen, hanem sajátmagukért teljesítik a kitűzött célt. Ha ez másokat is vonz, azon nem csodálkozom.
Ritkán adok fel versenyt. Eddig mindig depressziós voltam utána. Spártában egyáltalán nem. Talán most először pontosan azt éreztem, ami a lényeg lenne: "Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel." Már csak ezért is sokan beneveznek. És aki benevez, az persze le is akarja futni.
Csak kiváncsiságból kérdezem, mit gondoltok ha az Athén Spárta távolság 600 km lenne, azt is sportmúlttól függetlenül mindenki le akarná futni? :-) Szerintem igenis van olyan, hogy valaki fizikailag nem alkalmas egy ilyen táv lefutására (pl. én) más izmokkal, izületekkel születtünk van akinek ez súlyos egészségkárosodást okozhat. Azt a kilométerszámot amit ez a verseny igényel edzésben, nagyon kevesen tudják megcsinálni én már heti 90 környékén darabokra hullok, persze nincsenek is ilyen terveim. Az, hogy valakinek mennyire használódnak el az izületei, milyen jól regenerálódik mennyire gazdaságos a futóstilusa stb. stb. nem lehet egy genetikailag meghatározott szinten túl fejleszteni... Persze itt nagyon sok embernek van komoly futómúltja és tehetsége, nekik tényleg reális esélyük van egy ilyen verseny teljesitésére.
1992-ben a 32:46:17-tel 21. lettem 107 induló és 50 célbaérő között. Kedves, de erős túlzás ezt élmezőnynek hívni. Inkább valahol közép tájon. (A következő évben a 35:40:00-val a 44-45. helyet csíptem meg Németh Zolival. Akkor 125-en vágtak neki a távnak, és 49-en értek célba. Végkép nem az "élmezőny".)
Az eredeti kérdésre válaszolva ["hazai körülmények között mit kell milyen idővel teljesíteni véleményetek szerint, ami már megüti a léc alját?"] nem az aktuális egyéni csúcsaimat soroltam föl, hanem leírtam miket futottam 1992. tavaszán-nyarán, az első spartatlonos próbálkozásom előtt. Mik voltak azok az eredmények, amiktől vérszemet kaptam és beneveztem.
Azt is írtam, hogy nagy-nagy szerencsém is volt azzal az évvel, az enyhe időjárás miatt.
Egy korábbi hozzászólásomból [112] kiderül, hogy vakmerőségem másik forrása a tudatlanságom volt. Ez a jótékony tudatlanság mindenkit segít az első alkalommal, de csak az első alkalommal.
Én is hallottam néhány futóról. Az egyiknek például nem volt semmilyen értékelhető eredménye, de kegyelemből megengedték neki, hogy rajthoz álljon. Ez még a legelső évben (1983-ban) történt. A jóember megnyerte azt az évet olyan idővel, amelynél csak két jobb született a verseny 22 éves történelme során. Mindekettőt ő futotta (1984-ben és 1990-ben).
Még egy szolíd túlzásra bukkantam. A "mostanában" már több, mint 10 (TÍZ) éve tart. Tekintve, hogy ultrát még csak 18 éve futok ideje megbarátkoznom a gondolattal, hogy az 1992–94. közötti évek – amikor többé-kevésbé ment a körözés – voltak a kivételek és az az alapértelmezett, hogy nem megy nekem a körözés.
Nagyon nehéz megmondani, hogy ki mikor állhat rajthoz.
Azt azért talán hangsúlyozni kell, hogy alow és ispi70 a verseny élmezőnyéhez tartoznak. Ne ijesszen el senkit az ő eredménylistájuk. Ennél gyengébb egyéni csúcsokkal is le lehet futni a versenyt. Valószínűleg azért írták ezeket az eredményeket, mert ezek pontosan mérhető, objektív értékek. Nagyon nehéz mértékegységet találni arra, hogy valaki mennyire jó fejben, nehéz mérni az akaraterőt, a monotóniatűrést, a fájdalomtűrést. Azt, hogy ki mennyire bír ébren maradni másfél napon keresztül. Nehéz megmondani, hogy váratlan helyzetekre kinek vannak vészforgatókönyvei és ki az, aki nem talál megoldást. Én például azt hittem, hogy a 200 km-es 24 óra az minimumfeltétel, de azóta olvastam 160 km-es rekorddal rendelkező célbaérkezőről meg hallottam olyasvalakiről is, aki egyáltalán nem futott 24 órát előtte. Mert nem szereti a körözést. Alownak sincs mostanában jó körözős eredménye /régebbről van azért/, de ez mégsem hátráltatja a Spartathlonon.
Egy biztos, ha valakinek gyengébbek az egyéni csúcsai, akkor a felsorolt más területeken kiemelkedőnek kell lennie, mert gyakorlatilag nem szabad hibáznia a szintidők miatt. Ha viszont jobb eredményekkel rendelkezik, akkor nagyobb a mozgástere, könnyebben kezelheti esetleg a kritikus helyzeteket.
Amat!
A 100000 km nem előfeltétel, hanem azzal már ha nem is biztosra, de majdnem biztosra lehet menni. Mi, földi halandók ezek szerint nem mehetünk biztosra. No de ez benne az érdekes.
Kicsit elkeserít, hogy 100 000 km - re saccolod az előtte teljesítendő lefutott távot. Az havi 400 km-vel is több, mint 20 év. Gyakorlatilag ezzel az mondod, hogy aki 25-30 évesen kezd neki a futásnak annak nem nagyon van esélye lefutni.
Szerencsére ott van az is, hogy az egész fejben dől el, persze tudom, nem árt egy "kis" rutin futásból sem.
Remélem én is azok közé fogok tartozni akik megcáfolják ez a dolgot ! :-))
Az, hogy mi elégséges ahhoz, hogy nagy valószínűséggel teljesíteni tudd a távot, teljesen egyénfüggő. Van, aki zsigerből lefutja, mások komoly erdmények birtokában is betlizhetnek.
A legfontosabb szerintem, hogy a "némileg" edzett testhez párosuljon egy kifejezetten pozitívan gondolkodó, céltudatos és szupererős agy, ami végigveri a küzdelem során a testet.
Az egész fejben dől el- ez az eléggé közhelyszámba menő állítás 100%-ig igaz a hosszú ultratávokra. Nekem 2001-ig (az első teljesítésig) a következő erdményeim voltak:
24 h-198,5 km,
12 h-144 km,
100 km- 8 ó 06 p,
Kinizsi 100-9 ó 35 p,
50 km-3 ó 41 p,
Maraton-2:38:30
+ 20 év futómúlt, 3 év öttusával fűszerezve...
Nekem az az elképzelésem, hogy 100 000 futott km után nagy a valószínűsége, hogy megfelelően érett gondolkodással célba lehet érni. Persze, ettől óriási eltérések vannak, ez csak az én külön bejáratú irodista hozzáállásom (az elméletem számos alkalommal megdőlt már...)
Ja, és a 100 00 km-t NEM egy év alatt kell teljesíteni!!!
OldBone,
Érdemes végigböngészni a hazai futó múltat, hogy ki mit futott az első sikeres Spartathlonja előtt.
Én 1992 tavaszán 33:03-at mentem az első Nyíregyháza-Budapesten, nyáron pedig 214 km-t a szegedi 24 órán. Ősszel nagy szerencsém volt az enyhe idővel. (Az indulók fele célba is ért.)
Most, innen nem tudom kikeresni a többiek dolgait. Ha összegyűjtöttem, megírom.
Máskor is szívesen elmesélem, amit tudok a versenyről. Akár szólóban is. Úgy talán lemaradsz a jó keresztkérdésekről, de talán a semminél a monológom is több.
András
én csak akkor fogok elkezdeni komolyan gondolkozni a teljesítés gondolatával, ha egy 50-essel többet futottam, mint Te az idén Sárváron 24 óra alatt.
Vigyázz ultrafutó tanácsaival, mert ő hajlamos lényegesen kevesebb felkészülést is elegendőnek tartani, én pedig szeretek nagyon biztosra menni. Időd van, a verseny megvár.
Az élménybeszámolóról sajnos lemaradtál, volt egy nagy Futóbolond összejövetel nemrégiben, ahol Tímea, Andris, valamint Ispánki Zoli is részt vett, a kiváncsiaknak nagyon érdekes és hangulatos, a versennyel kacérkodóknak nagyon tanulságos és motiváló volt az este. A legsültbolondabbat annyira motiválta a dolog, hogy már jövőre neki akar vágni a távnak. Én is, de én egyelőre csak biciklivel járnám be :-)
Ultrafutó - köszönöm az üdvözleted és a kérdésed (152). Sajnos én sem tudom és ami nehezebb véleményem szerint: annak eldöntése hogy mikor alkalmas vki erre. Körülbelül ez lett volna a következő kérdésem is, amit így most fel is tennék Neked és minden hozzáértőnek:
hazai körülmények között mit kell milyen idővel teljesíteni véleményetek szerint, ami már megüti a léc alját?
Az első maratonra való jelentkezésem előtt könnyű dolgom volt, mert "fogtam magam" és lefutottam egyedül a maratoni távot - így el tudtam dönteni, hogy odatolhatom-e magam a jelentkezők közé. Itt most más a helyzet.
Nem elfelejtve köszönöm tapirka1014, Sánta Kutya (SK) a válaszotokat a listával kapcsolatban.
Én néha 1-1,5 hét elteltével tudok hálóra kapcsolódni (válaszkésés), de ide mindig elnézek és örülök ennek a fórumnak.
Élménybeszámolót - élőben - fog-e tartani vki "A nagy küzdelemről", vagy volt és lekéstem róla?
Persze, és előző nap egyszerre tartják a Comrades Marathont és a Two Ocean Run-t, másnap pedig a Winschoteni 100 km-t, valamint a Night of Flanderst is (hogy csak a legismertebbeket említsem). Miért kell fölöslegesen borzolni a kedélyeket?
nagyon meglepődnék ám ha változna az időpont. mondjuk a klíma jobb lenne de az időpont része a hagyományak és elvégre ezt a versenyt a hagyományai teszik azzá ami. a karácsonyi rajt az jó de akkor már 24.-én kéne rajtolni, hogy tényleg karácsonyi meglepi lehessen a befutó. :)
Írtam egy emilt a szervezőknek, hogy merre a meddig, mert akkor úgy kell szervezni az őszt meg a karácsonyt, ha -balazs- és miki tényleg indulni akarnak. És ha én be akarom járni a pályát.
A munkahelyedtől az én munkahelyem kb 150 méter, légvonalban. Egyszer még akár napközben is összefuthatunk, vagy ilyesmi. Mert tényleg jó lenne folytatni. :-)
Tudom, hogy fájdalmas kimondani de elképzelhető, hogy nem Larzen és Ákibácsi volt a mára elhiresült módszer első alkalmazója. Mindaz amit leirtál abba az irányba mutat, hogy ezt jogosan Pheidippidesz módszernek kellene hivni :-).
A tréfát félretéve, nem elképzelhetetnen, hogy voltak az ókorban fogadók vagy frissitőállomások az út mentén a vándorok számára hasonlóan a középkorhoz amikoris a lovakat váltották ezeken a helyeken.
Pheidippides napkeltekor indult gondolom és másnap napnyugtakor érkezhetett meg Spártába. Egyébként Spártában már délután 6-kor lebukik a nap a Taigetosz mögött, de még utána is világos van kb. fél nyolcig. A szintidőt megfuthatta Pheidippidesz, ha tényleg gyakorlott futó volt. Azt is el tudom képzelni, hogy szuper cipő meg pulzusmérős óra nélkül is elboldogult. De könyörgöm, mit evett-ivott két napon keresztül? Korintosz felé menet a pokoli hőségben két kilométert sem lehet kibírni víz nélkül. Megitta a tengervizet? Ezzel mondjuk a sópótlást is kipipálhatnánk. De Korintosz után? Például a végefelé, Tégea és Spárta között aztán tényleg semmi nincsen, se növény, se állat, se patak, se forrás. A napfényből merítette az energiát?
Balázs
Jól elbeszélgettünk vasárnap, de azért majd még folytathatnánk. :-)
