Keresés

Részletes keresés

Perdikkas 2 Creative Commons License 2005.07.19 0 0 303
Fura lenne, ha a fogait higannyal kezelték volna, de lehet, hogy így volt. Az biztos, hogy a kora újkorban a szifiliszt kezelték higannyal, de ettől akár a haj is kihullhatott, ez pedig Sissinél nem állt fenn. Nem tudom, hogy a 19. században használták-e még a vérbaj "gyógyítására" a higanyt, azt hiszem akkor még nem volt antibiotikum, úgyhogy lehet hogy még ezzel az 'őskori' módszerrel kezelgették, akkor viszont szerencséje volt Sisinek, hogy nem vesztett a hajából a higyany miatt.
A genetikai kódolásra visszatérve, ha Ferenc Jóska valóban Solferinoból , tehát 1859-ben hozta magával a szifiliszt, akkor Gizella lányuk biztos nem volt vérbajos, mert 1856-ban született, így nemcsak Gizella nem örökölhette, hanem Gizella gyerekei sem. Mária Valéria elvileg örökölhette volna Sisitől a vérbajt, mert 1868-ban született. Azt tudom, hogy ez a betegség az első kettő stádiumban fertőz, aztán van egy akár évekig, sőt akár évtizedekig tartó lappangó tünetmentes stádium, amikor nem tudom, hogy fertőz-e. Ha ebben a stádiumban nem fertőz, és Mária Valéria ilyenkor született, akkor valszeg nem örökölte, de én erről nem tudok többet, hogy ő megkapta-e vagy sem. Nem magamtól vagyok ilyen okos, csak most után anéztem egy kicsit a google-ban :-)
Ferenc Jóskának és Sisinek pedig szerencséje volt, hogy nem haltak bele ebbe, mert bár az első két stádium és a lappangó szakasz nem halálos, de a harmadik szakasz komoly szív-és agyi károsodást okozhat, és persze így halált is. A 19. század 70-es,80-as éveiben pedig tudtommal nem volt még penicillin, és más antibiotikum, és hiába voltak uralkodói fenségek, ha egyszer még nem tudták olyan hatékonyan gyógyítani, mint ma.
szmel Creative Commons License 2005.07.19 0 0 302
Abban a könyvben, amit most olvasok írnak arról, hogy tényleg higannyal kezelték a fogait, és Ferenc József a solferinoi ütközet után "hozta haza " a nemi betegséget...
Kódolva azért lehet bennük, mert belterjesség áldozatai voltak, vagyis elsőfokó unokatestvérek (Sissi és F.J ) is kötöttek házasságot, mivel rangon alul házasodni nem lehetett.Így csak a rokonok jöhettek számításba...Rudolf is ebben a kórban szenvedett, mert mint az apjának milló szeretője volt, hiszen egy trtónörökös mindent megkaphat...nyilván mire elvette Stefániát teljesen kiégett, és kábítószerekkel javította amúgy már megromlott világképét.
Erről a témáról olvashatsz a Habsburg ház betegei c. munkában, amely érdekesen leírja a család rokoni szálait.


Más:
A talin felmerült, hogyan írta a Sissi a nevét.H Szabó Lajos erről így írt:
" A Sisi becenév már gyerekkorától ismert volt, később a bájos arcú leányt "szép Sisi"-nek hívták.
A Sissi változat akkor terjedt el, amikor az osztrákok az ötvenes években Romy Schneiderrel forgatták a Sissi trilógiát.Mivel a Habsburgok jogászai levédték a Sisi nevet, ezért használták a Sissi változatot.Mi magyarok csak Erzsébetnek hívtuk magyarosan."

A leveleskönyvben pedig én magam is láttam, hogy Sisi többféleképpen használta a nevét, tehát:Sisi, Sissy, Sissi...
Előzmény: Illéske (301)
Illéske Creative Commons License 2005.07.18 0 0 301
Ez a betegség tehát, ha jól értem, generációkon át súlytja őket, genetikailag kódolva van bennük, megváltoztathatatlanul?
Előzmény: szmel (296)
szmel Creative Commons License 2005.07.18 0 0 300
Nem engedjük, mert értékes tagja vagy kis társaságuknak:-)
Perdikkas 2 Creative Commons License 2005.07.18 0 0 299
Sziasztok! Kevesen voltunk, de szerintem is azért jól sikerült a tali, én jól éreztem magam. Az kellemetlen meglepetés volt, hogy a barokk színházat nem tudtuk megnézni, az viszont kellemes meglepetés volt, hogy kiderült, szombatonként a diákoknak a kastély megtekintése ingyenes (a paviloné és a fürdőé nem, de így is olcsó) bár ezt a kastély honlapján nem nagyon reklámozzák. Szép versek voltak ezek is, szmel. Én nem vagyok egy nagy versimádó, de mivel Sissi-rajongó vagyok, ezért nagyon szívesen olvasom a verseit, és biztosan a többiek is. Szerintem bármely nagy költővel felveszik a versenyt az Ő művei is. Más: Szmelnek és dudlinskinak említettem a talin, de a többiek még nem tudják, hogy kb. 2 hete töröltek az indexen, méghozzá totálisan, és a nickemmel együtt az összes hozzászólásomat is. Most újra regisztráltam magam ugyanazon a nicken, csak Nr.2-ként. Remélem ezért nem fogják törölni.
szmel Creative Commons License 2005.07.18 0 0 298
Akkor teszek fel verseket, ahogy a talin megígértem:-)Első asszonykori verseit a feszes udvari környezetben ébredő honvágy diktálja:

"A tavasz új erőre támad,
Zölddel borítja már a fát,
Új dalt tanít minden madárnak,
Szavára nyílik száz virág...
De mit nekem most ébredése,
Hogy messze innen otthonom?
Hol vagy hazámnak napsütése?
Isar völgyéről álmodom,
Hol int a zöld folyó a parkban
Sötétlő sátras fákon át,
S elalváskor fülembe halkan
Susogja, hogy:jó éjszakát!"

Mint mestere, Heine: a romantika kelléktárát frivol-ironikus modorban is használta Erzsébet.Egy előadás alkalmával látták Shakespeare:Szentivánéji álomját, így Sissi fantáziája beindult, férjét Oberonnak, magát Titániának nevezte.

"Könyörgök kedves Oberon,
Ne hányj szememre mindent!
Mit ér cívódás, fájdalom?
Kár zsörtölődni újfent!

Szabadság többet ér nekem,
Mint bármiféle presztizy.
Holdfényben táncot lejtenem-
Csak nem tiltod meg ezt is?"

szmel Creative Commons License 2005.07.17 0 0 297
Dudlinski, elfelejtettem megkérdezni, hogy miért ez lett a nickneved?:-)
szmel Creative Commons License 2005.07.17 0 0 296
Szia Illéske:-)
Igaz, hogy Sissi nem mosolygott, mert már egészen lánykorától rosszak voltak a fogai, és sárgák...zárt szájjal, és halkan beszélt, ezért beszélgatőpartnarainak nagyon oda kellett figyelni, hogy mit akar mondani a császárné, ugyanis akkor válaszolhatott, ha arra Sissi engedélyt adott...Ezt a szokást gyülölte Erzsébet, mert a társalgás sokszor fulladt kudarcba, ha neki nem volt mondanivalója az illetőhöz, ugye az meg nem szólíthatta meg...
Sok mindennel próbálkoztak a fogaival kapcsolatosan, de mivel eredendően rosszak voltak, így semmi sem vezetett eredményre, majd később el is vesztette a fogait.
Arról nem olvastam, hogy higannyal kezelték-e a fogait, azonban részleges protézist, majd koronákat viselt...
Viszont Ferenc József számtalan szeretőji miatt szifiliszben szenvedett, és ezt örökítette Erzsébetre is, aki sok-sok fürdőkúrán gyógyítatta magát...és ezért is "zárkózott el" a házasélet elől, hiszen nagy fájdalmai lehettek:-(
Rudolf is szenvedett szifiliszben, ő pedig feleségét, Stefániát fertőzte meg..

.
Előzmény: Illéske (295)
Illéske Creative Commons License 2005.07.17 0 0 295
Sziasztok! Örülök, hogy vagytok, sok érdekességet tudtam meg Sissiről, akinek én is rajongója vagyok. Két hónapja voltam a Shönbrunni kastélyban, csodálatos volt! Viszont valamit hallottam, ami megdöbbentett és azóta sem tudom, hogy igaz-e: Sissi egy fényképen sem mosolygott, úgy, hogy a foga kivillant volna. Éspedig azért, mert a   nem  voltak   fogai.  Ugyanis attól a fráter Ferenc Jóskától kapott egy olyan nemibetegséget, amit higannyal kezeltek nála, és ettől kihullottak a fogai.                           Szerintetek ez igaz?
szmel Creative Commons License 2005.07.16 0 0 294
Jó volt a tali, bár sajnos kevesen voltunk (öten)...
Dudlinski, és perdikkas jött el, angaracska nem.Megnéztük a kastélyt, majd vezetéssel a fürdőt és a királydombi pavilont.Sajnos a barokk színházat nem nézhettük meg, mert a hét eleji esőzések miatt elárasztotta azt az árvíz:-((((
Volt Sissi totó, és 12 kérdés Erzsébetről és a magyarokról...
Beszélgettünk, kicseréltük tapasztalatainkat az olvasott könyvekről:-)
Remélem a következő talira már többen eljöttök:-)

Íme egy kép kedvcsinálónak:-)

szmel Creative Commons License 2005.07.15 0 0 293
Akkor holnap 12 30-kor találkozunk a kastély bejáratánál:-)
szmel Creative Commons License 2005.07.15 0 0 292
Persze, gyertek minél többen:-)lehet ott is jegyet venni, csak a hölgy tájékoztatásul kért létszámot
Hogy hívják a lányokat, akiket magaddal hozol?:-)
Előzmény: dudlinski (291)
dudlinski Creative Commons License 2005.07.14 0 0 291

szmel: lehetséges hogy nem ketten hanem hárman jövünk. ott  is lehet jegyet váltani, nem? mert sajnos nemtudok erröl biztosat mondani...

olyan kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz a tali:)

szmel Creative Commons License 2005.07.13 0 0 290
Erzsébet pecsétgyűrűje:-)

Ferenc József egyik kedvelt képe, amely dolgozószobája falát díszítette...:-)


... és ahová szombaton megyünk:-)
szmel Creative Commons License 2005.07.12 0 0 289
Akkor a létszám leapadt:-(
dudlinski ketten
perdikkas egyedül
angaracska ketten
szmel ketten:-)
Eddig heten vagyunk, akkor, remélem, már ez a létszám meg is marad szombatig:-)
szmel Creative Commons License 2005.07.11 0 0 288
Nagyon sajnálom, remélem a többiek mind tudnak jönni, mert már lefoglaltam a jegyeket!:-)
érezd jól magadat, mindenről beszámolunk majd:-)
Előzmény: zitu (287)
zitu Creative Commons License 2005.07.11 0 0 287

Szia!

 

Sajnos eddig úgy tűnik, hogy nem tudok menni, mert ez a családi program tényleg kötelező és nem mondhatom le.  Remélem majd beszámoltok arról, hogy milyen volt a talákozó. Kellemes időtöltést kívánok!

Előzmény: szmel (285)
szmel Creative Commons License 2005.07.11 0 0 286


Ez a kép van a Krúdy könyv borítóján:-)
szmel Creative Commons License 2005.07.11 0 0 285
Semmiképp nem tudsz jönni? mert már 8 jegyet rendeltem meg, és készültem meglepikkel is, délután 13-től megyünk, késöbb is csatlakozhatnál hozzánk:-)
Előzmény: zitu (284)
zitu Creative Commons License 2005.07.10 0 0 284

Sziasztok!

 

Már elég régen voltam a fórumon, ezért csak most láttam a felhívást, hogy megrendeled a jegyeket. Az a problémám, hogy egy családi program miatt - amiről a napokban értesültem - nem tudunk menni 16-án. Pedig nagyon szerettem volna, remélem nem lesz baj belőle...

Remélem, hogy a következő talin már én is ott lehetek.

Előzmény: szmel (283)
szmel Creative Commons License 2005.07.10 0 0 283
Fontos!
Most beszéltem a kastéllyal 13-kor tudnak bennünket fogadni, a jegy 1000 ft. lesz, a kastélyhoz akkor nem lesz idegenvezetö, de a fürdőhöz, a színházhoz ás a királydombi pavilonhoz lesz,ahogy ezt beszéltük.
Fél 13-kor a kastély parkjában találkozunk.
szmel Creative Commons License 2005.07.08 0 0 282
Köszönjük szépen a tájékoztatót, szívesen üdvözölnék Téged a Sissi barátok között:-)
A honlap szép, részt vettél a szerkesztésében?:-)
Előzmény: Jakab Judit (281)
Jakab Judit Creative Commons License 2005.07.07 0 0 281
Sziasztok Kedves Janza Kata rajongók!

Ezúton tájékoztatlak Titeket, hogy hamarosan elkészül Janza Kata Hivatalos Honlapja :-) http://janzakata.uw.hu



A fórumba akár már most is írhattok, sőt, szeretném, ha írnátok minél többen, minél többször.

Kb két hét és a képanyagok is felkerülnek a honlapra, rengeteg kép, lesznek rajta dalok, illetve sok-sok érdekesség. Ezen kívül lesz saját naplója is a Művésznőnek, az ő külön kérésére, hogy olykor, ha ideje engedi, tudjon kommonikálni a rajongóival.

Szóval hajrá! http://janzakata.uw.hu

Puszi mindenkinek: Judit

szmel Creative Commons License 2005.07.04 0 0 280
Na, a harmadik képet nem tette fel:-(majd most..

.
szmel Creative Commons License 2005.07.04 0 0 279
Képek:-)

[

image3]

szmel Creative Commons License 2005.07.04 0 0 278
Írtam e-mailt a királyi kastélynak a jegyekről (9 fő), de még nem reagáltak, megpróbálom majd fel is hívni őket:-)
Ulix Creative Commons License 2005.07.03 0 0 277

Az eredeti CD sztem nem olyan jó, Mester Tamás nem jó Halál. ( vagy csak nekem nem tetszik ebben a szerepben)

Szomor György, Földes Tamás, és Janza Kata jó benne.

Ha hallottad volna a másik szereposztást, tudnál véleményt írni róla. De élőben persze nagyopn más..

Jaj, annyira irigyellek titeket a tali miatt...

szmel Creative Commons License 2005.07.02 0 0 276

Én ezeket a jegyeket rendelem meg...
F.) Kastélymúzeum, királydombi pavilon, fürdő, barokk színház vezetéssel
Diák nyugdíjas magyar vez.:
1000,-Ft
szmel Creative Commons License 2005.07.02 0 0 275
Július 16-án 9 45-kor találkozunk a kastély parkjában, ha rossz idő lesz, egy hét múlva ugyanígy szombaton talizunk:-)
Előzmény: dudlinski (274)
dudlinski Creative Commons License 2005.06.30 0 0 274

Karády Kata nem az Erzsébet királyné c. filmben játszotta Sissyt? Az nagyon aranyos kis film volt, habár már régen láttam.

olvasta valaki a ,,Sissy, álom a szerelemröl,, cimü könyvet? annaka könyvnek a végén is benne van ez az idézet amit lejjebb írtál szmeal:)

szmeal: bocs, hogy eddig nem válaszoltam. 2-en jövünk.

és akkor juni 16-án lesz?

az egy szombati nap?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!