Igazából csak Gabby piros lapja a dühítő, de ennyi úgy látszik továbbra is jár a Unitednek, ahelyett, hogy Young kapott volna legalább sárgát teljesen megérdemelten. De ez van, ehhez már hozzászokott az egész liga.
Lealáztuk a Leicestert. A PL színvonalromlását mutatja, hogy ezzel a teljesítménnyel is 11. a csapat. Na mindegy, 2 győzelem zsinórban, és 5 meccse nem kaptunk ki.
Ezzel a meccsel is vallatni lehetett volna. Támadásépítésünk nulla, a játékunk annyi, hogy hősiesen védekezünk, ezen kívül, ha hagyják, akkor hátul passzolgatunk, ha nem, akkor előrebaszkodjuk a labdát. A gólunk is annyi volt, hogy Benteke unatkozott elől, elvett egy labdát az ellenféltől, elszaladt a kapuig, és belőtte. Több veszélyt nem is jelentettünk a Palace kapujára egész meccsen. Szerencsére ők meg valami elképesztően szánalmas támadó szekcióval rendelkeznek, ezért lett meg a három pont. Mindent összevetve döbbenet, hogy ezzel a játékkal nem állunk simán kiesésre. A mai napig tartó nyeretlenségi sorozatunk teljesen reális volt.
essünk ki a gecibe, ennél már nincs lejjebb. gyalázatos brigád, fostalicska menedzserrel, félkegyelmű tulajdonossal. semmi értelme itt vesződni, szégyen minden egyes meccsnap.
Vlaar állítólag megállapodott a Uniteddel, ha minden igaz 12 milláért távozik januárban. A nagyobbik baj, hogy Delph kidőlt hónapokra, legközelebb kb. februárban játszhat. Fasza.
Lambertnek mindig is ment Rodgers ellen, 9 egymás elleni meccsükből 5-öt a skót nyert,de még Aston Villa Liverpool viszonylatban is csak döntetlenre áll az északír
Ja, meglepően stabil volt ez a Baker, Senderos kettős hátul, és ez a Cleverley, Delph, Westwood trió is eléggé egyben volt középen. Ha meggyógyul Benteke, idén simán meglehet a középmezőny.
Plusz Baker ihletett formája. A védelem nagyot küzdött, a szerencsénk leginkább a Pool nem túl potens támadó fantáziájában nyilvánult meg. Vagy Lambert nagyon összerakta a védekezést, ez hamarosan kiderül.