"Légyszi-légyszi hozz nekem egy kis hűvös itókát!"
vagy:
"Hű de megszomjaztam ebbe a kibaszott melegbe!"
Ha mindháromnak az lesz a következménye, hogy a feleséged eléd hoz egy üveg jégbehűtött sört, akkor a funkciójuk ugyanaz volt, noha a "jelentésük" nem... vagy igen... ezen már lehet rágódni, vitázni, civódni, hajba kapni, ölre menni, háborúzni...
„Általában azért nem (nagyon) értjük mi egymást, mert te a nyelvi formulák "jelentésén" rágódsz, én meg a funkciójukat nézem.”
A fenéket. Általában azért nem (nagyon) értjük mi egymást, mert te felteszed, hogy engem érdekel bármilyen nyelvi formula értelme. Pedig ezt elégszer hangoztattam, hogy nem.
Ha azt mondom, hogy nem értek valamit, akkor ezt eddig sem a jelentésére, hanem a funkciójára értettem. Tehát a cél, mint irány, számomra teljesen funkció nélküli. Kettőnk vonatkozásában meg csak egy értelmes hatását tapasztaltam: kiválóan alkalmas arra, hogy az értetlenkedésemet kiváltsad. De erre megteszi ez is: Mi a köles fut a fánk rá. Voltálé már locsóni? Nem?
Igazából talán olvastál véleményt egy másik nézőpontból is.:)
Most megint Ray Charles szól, mig irok...és miután láttam a filmet életének regényéből, igazán őt is egy csapodár, kábítószeres szoknyavadásznak is lehetne feltüntetni...ha nem tudnám meglátni benne az elhivatott művészt, aki sok keserven át , a közeptáján megjavulva, nem tette fel életét arra, hogy sok embernk örömet okozzon.
Szivesen olvastam a véleményedet és bármikor vendégem vagy egy teára, vagy hívd ide a barátaidat is. :)))
ui: kivánom neked, hogy mindig lásd meg az egészben a részletet is.Sok boldogságot tud hozni. :)
Remélem nem értettél félre: semmi gondom azzal, hogy bárki is nézi, ez nem olyan, mint a VV, vagy BB voltak... Megértem azt is, amit írtál, örülök, hogy kellemes műsorra leltél. Én, mint írtam volt, csak egyszer kényszerültem bele, s abban a műsor kellemes részét számomra összetörte a zenétől nagyobb idejű, szvsz merő üres okoskodás, amiből itt-ott hallattszott ki egy-két érdemi gondolat is. Sajnos én olyan vagyok, hogy az összeképet el tudja nálam rontani az ilyen rossz arány.
Tehetségek: nem tudom, nem követem olyan szinten őket, hogy érdemben bármit mondani tudnék. Voltak jó zenék, de volt olyan érzésem is, hogy erősen "hátszeles" "zenész" is lehet közöttük... de mondom: amit én ebből láttam, az nyilván nem mérvadó...
Tudod, elnyomott, én sem a zsüritagok miatt nézem a műsort, nem is Tilla miatt, és nem is azért, mert esetleg nem látnám át pénzhajhász voltát, hanem azért, mert nagyon szeretem a fiatalokat nézni és hallgatni és fenemód szurkolok, amúgy, szavazás nélkül, hogy sikerüljön nekik.
Csuda tehetségek vannak ám itt, és én borzasztóan örülök, hogy van lehetőségük a kiugrásra.
Amikor Caramel az első döntős számait énekelte bevallom, kijött a könny a szememből. Vajon miért ne nézhetném a továbbiakban is? Csak nem fogom hagyni, hogy az a körités, ami körülveszi őket és bizony bennem is visszás érzeteket kelt, elvegye a kedvem , hogy halljam?
A zsüri?
Két ember véleményére adok.Az egyik Pici, a másik Pierrot.És csak keveset zavar, hogy mások is belebeszélnek.
Azt szinte meg sem hallom. De a számomra értékes véleményekből szeretek tanulni.
Azt hiszem, az ilyesmit hivják úgy, hogy "akinek van szeme a látásra..."
Hogy lásd meg a szemétben a gyémántot...hogy ne azt nézd, hogy ki hogy viselkedik, hogy akar még több pénzhez jutni, hogy kiben mekkora szereplési vágyak vannak,(zsüri pl.) hanem lásd meg a szereplők lehetőségeit és tudjál örülni annak, hogy most életük nagy-nagy fordulójához érkeztek.Olyanhoz, ami keveseknek adatik meg.
Szóval, én ezért nézem a műsort és tiszta szivemből szurkolok mostmár az összes benntlévőnek, hogy másoknak, minnél több embernek tudjanak olyan örömet okozni, mint nekem.
Végig olvasgattam - folyamatában - amiket írtál. Nem tudom, honnan van Neked, hogy ezeket a dolgokat annyira természetesen értelmezed (mintha megélted volna) pedig muszály kételkednem, annyira tökéletesek az inherent paradoxal kapcsolatos meglátásaid. Ha nem túl kellemetlen, talán írhatnál valamit arról: ezek a gondolataid élményeidből fakadnak, vagy pusztán nagyon jól átlátod - mint kivülálló - a dolgot.
Ezt a kurva inherent paradoxot eddig csak - így gondoltam - olyanok látják így át, akik megéltek ilyen élményeket. Azok pedig nagyon "szaros" történetek.
Namármostan. Hogyan is vagyol Te ezzel?
Én kurva kiváncsi vagyok!
Amida
mostan - kivételesen nincs mit vitáznom az írásaidon, csak kiváncsi lettem.:) - ennyi.
Most, hogy igy irod, kicsit tépelődtem ( javitottam egyet, mert a hezitálni-t szerettem volna irni, de ha már állandóan "kötözködöm ";) veled, legalább figyeljek már erre oda...) rajta, de valóban, neked van igazad. :)
Ezek olyan szabályok, amelyek olyan viselkedést idéznek elő, amely pont ellentétes a szabály szó szerinti "jelentésével" (nem mintha olyan volna :o)).
Az inherent paradoxonok sokkal érdekesebbek, mint a logikai paradoxonok, amelyek merő szarrrágások csupán... Ezek az emberi viselkedésről szólnak ugyanis.
Remélem érdekes vót ez itten, és nem hiába írtam, vazz.
„Sajnos (vagy nem), az ilyen kérdésekre is vannak válaszaik, mint hogy mit kezdjek magammal?, miről szóljon az életem?”
Nekem nincs.
Ez épp olyan válasz, mint bármi más. A "nincs válasz" irányban fogsz tovább menni. De valamerre menni fogsz, hacsak meg nem halsz most azonnal.
Funkcionális értelemben a "nem tudom" vagy a "nincs válasz" is teljes értékű válasz.
Általában azért nem (nagyon) értjük mi egymást, mert te a nyelvi formulák "jelentésén" rágódsz, én meg a funkciójukat nézem. Funkciója minden nyelvi formulának van, még a "nem tudom"-nak is, sőt, nyelvi formulák hiányának ("nincs válasz") is. Az élet megy tovább, akár volt bármilyen válasz, akár nem volt.
Érdekes ez a jelentés--funkció kettősség... Pl. aszondom: "Aludjál már el!" E nyelvi formulának a jelentése pont az ellentéte a funkciójának ui. pont ettől nem tudsz elaludni, hogy erre "buzdítanak"... Vagy ennek is: "Igyekezz természetesen viselkedni!", vagy: "Szedd már össze magad!"... stb.
"Célom, hogy ne legyen célom!" -- cél ez vagy nem? Ha célként funkcionál X személy számára (azaz elméletileg el lehet érni, és akkor már nincs mit tenni az érdekében), akkor X személy számára cél. Ha nem így funkcionál, akkor nem cél. Ennyi vazze.
Istenem, mennyit lehet problémázni szavak "jelentésén", ha eccer fennakadunk rajtuk...
„Szinte mindenki sírva fakad, amikor rájuk talál. Hagyd a francba a „jó apaságot”, úgy tűnik, nem ez a te értéked!”
A fiam vagy a feleségem értékesek a számomra. Szavakkal nem tudom elmondani, hogy ez mit jelent. Azt mégsem tudom, hogy mit jelent a „jó apaság”, hogyan változtatna ez az irányultság az életemen. Képes volnék mindkettőjükért meghalni is. Úgy érzem, mintha egyek lennénk, így a jó apaságon való morfondírozás egyszerűen tudathasadásos állapot lenne. Olyan természetes a velük a viselkedésem, mint pl. az evés. Érték nekem az, hogy táplálkozzak? Nem fura ez így? (egyáltalán nem tudom, hogy mit jelent, hogy valaki jó apa)
„Sajnos (vagy nem), az ilyen kérdésekre is vannak válaszaik, mint hogy mit kezdjek magammal?, miről szóljon az életem?”
Nekem nincs. Ez baj? :) Persze válaszolhatnék valamit egy ilyen kérdésre, de azt merő szócséplésnek tartanám. Olyannak, mintha megkérdeznék, hogy mi tetszik egy fúgában. Tetszik és kész. A magyarázattól nem fog másnak is jobban tetszeni, nem fogja megérteni, hogy mire gondolok. Maximum kedvet csinálok hozzá, hogy meghallgassa. (de ehhez meg nem kell a zenéről beszélni, hanem a hatásairól, pl. hogy tetszik)
„Nekem ne higgy. A tapasztalatodnak higgy.”
Amit mondasz, nem tanácsként kezelem, hanem egyszerűen érdekel a véleményed. Nyilván mások véleménye befolyásolja a viselkedésemet, de azzal nem igazán foglakozok, hogy ezek mennyiben hatnak rám.
Sőt! Úgy érzem, hogy ez a mondat csak terhes a számomra: a gyermekemmel szembeni viselkedésemet nem befolyásolja, csak az utólagos! elemezgetést váltja ki. (ti. megfeleltem-e az adott iránynak vagy nem)
Most mondhatnám, hogy ez pontosan azt jelenti, hogy nem tökmindegy neked, miről szól, merre megy az életed. Ha mindegy lenne, akkor nem lenne elemezgetés, nem lenne teher. De nem mondom, mert látom, „elhiszed”, amit mondok. Ne tedd.
Ha számodra a „jó apa akarok lenni” csak teher, akkor nyilván nem ez az értéked. Biztosan úgy fogalmaztam valahol, hogy azt te úgy értetted, hogy „kötelező” pontosan ezt az értéket magadénak vallani. Akkor most deklarálom: nem kötelező! Azt, hogy számodra mi érték, nem én mondom meg, nem is a szüleid, nem az ismerőseid, a tanáraid, nem is az Atyaúristen, hanem csakis te magad. Az érték „benned van”, ebben a pillanatban is (= megfelelő körülmények között megnevezed). Az igazi érték lehet olykor teher, de azonkívül hihetetlen felszabadulás és megkönnyebbülés, kiapadhatatlan hajtóerő is egyben. Szinte mindenki sírva fakad, amikor rájuk talál. Hagyd a francba a „jó apaságot”, úgy tűnik, nem ez a te értéked!
Egyébként pusztán annyiról van itten szó, hogy a beszélni tudó embereknek vannak válaszaik a kérdésekre, akár akarják ezt, akár nem akarják. Sajnos (vagy nem), az ilyen kérdésekre is vannak válaszaik, mint hogy „mit kezdjek magammal?”, „miről szóljon az életem?” stb. A válaszok között választanak, akár akarják, akár nem. Ez van. Ha nem mondod ki, akkor is választasz / választottál irányt. Most, ebben a pillanatban is valamilyen irányban mész, csak éppen nem tudsz róla. Már választottál, csak nem vetted észre. Ha már úgyis választunk, miért ne azt válasszuk, amire most is és később is azt mondhatjuk: megérte, így (volt) jó, így (volt) teljes, így (volt) értelmes az életem? Miért ne választanád az értékeidet, amelyek – a célokkal ellentétben – nem távoli objektumok, hanem már ott vannak benned? Amelyekről nagyon mélyen, belül tudod – már ha megleled őket --, hogy ez a te irányod? Ennyiről van itt szó, nem többről.
Lehet, hogy kurvára vastag az a ruha, amelyet a „társadalom” húzott rád évtizedek alatt; lehet, hogy torz testtartásba kényszerültél benne, csak már megszoktad, és nem is igazán tudod, mi van alatta. De még ha nem is érzékeled, akkor is ott vagy te, és ott vannak az értékeid is… Lehet, hogy a ruhához nagyon nem passzolnak, de hozzád igen, per definitionem… Választhatod őket a ruha helyett, bár kétségtelen, hogy ez némi kényelmetlenséggel is járhat.
Ja, a „külső” és „belső”, meg a változtatás. Ne a privát viselkedésedet (érzések, gondolatok, mindenféle „belső” izék) próbáld szabályozni, hanem a publikust (mit mondasz, csinálsz, hová mész, mozogsz stb.) Előbbi kontrollálásának kísérlete biztosan nem a kívánt eredményt hozza; utóbbié jó eséllyel azt. Ennyi.
Persze, persze. Csak nem értelek teljesen. Mondok inkább egy példát. Másik topikban (is) írtad, hogy a kézzelfogható célok helyett értékeket érdemes követni. Ilyen értére írtad példának a „jó apa akarok lenni”, ami egy irányt jelent, és nem egy elérhető pontot. (állapotot) Nem értem, hogy ha ez a mondat megfordul a fejembe, hogyan változtathatnám meg a cselekedeteimet. Mit jelent az, hogy egy adott irányt követek? Sőt! Úgy érzem, hogy ez a mondat csak terhes a számomra: a gyermekemmel szembeni viselkedésemet nem befolyásolja, csak az utólagos! elemezgetést váltja ki. (ti. megfeleltem-e az adott iránynak vagy nem) Ezért érdemes ettől rövid úton megszabadulni (csak szavak…). Egyáltalán nem látom, hogy mi értelme lehet a célok keresésének, követésének.
Nem "kell" semmit. Miért "kellene" bármit is? Ki kényszerítene? Egyébként vedd észre, hogy amit nézel, az csak pár krikszkraksz a képernyőn... Beindul tőlük az "elméd", na és, akkor mi van? A "valóság" nem (csak) a képernyőn van, hanem mellette / alatta / fölötte / mögötte... Benned... Mindenütt.
Tedd rá a tenyered a képernyőre. Érezd a hűvös, kemény, sima tapintását... Zárd össze az ujjaidat, hogy ne lásd a krikszkrakszokat... Aztán nyisd szét őket, figyeld, hogyan tűnnek elő az ujjaid mögül a kis vonalkák... aztán ismét zárd össze. Figyeld meg, hogyan lélegzel közben... mit számítanak, mit "jelentenek" ezek a kis izék? Semmit.
Vedd el a tenyered a képernyőről, és keresd meg a foltot, amit rajta hagyott... Aztán nézz körül, figyeld az alakokat, színeket, hangokat, illatokat... Ezek a fontos dolgok.
