Utólag már én is rájöttem, hogy pl La Gomerával jobb lett volna párosítani, késő bánat :) Csak külön El Hierrot viszont nem szeretném, illetve ha már ott vagy La Palmán, akkor egyszerűbb, minthogy pár hónap / fél év múlva újra repüljél Közép-Európából, szerintem :)
Hehhe, én is. Ezért nem is szeretek másokkal társulni, mert én nem vagyok hajlandó alkalmazkodni, főleg nem egy utazás során, mert az nekem úgy legyen tökéletes, ahogyan én elképzelem.
Szlovénia nem volt drága 4 éve mikor mi ott voltunk.
Bocs, sorrendben olvastam visszafelőől, így ezt csak ez előbbi válaszom után olvastam.
Szerintem La Palma és El Hierro utazásszervezésileg nem éppen kedvező párosítás. Mindeképpen úgy éri meg jobban időben, ha La Palmáról egyik nagyobb szigetre repülnél és onnan El Hierrora és ugyanígy vissza. Én El Hierrot inkább egy másik alkalommal Tenerifével vagy Gran Canariával kötném össze.
A német charterek csak egyszer mennek egy héten La Palmára, ebből az első és utolsó nap tulajdonképpen odavész, így csak öt nap marad és ebből még El Hierrora is akarsz menni? Jól értem? Mi ezért megyünk végül Iberiával, mert más megoldást nem találtunk hasonló árban, ami minden nap megy. Így kedvünkre tudtuk 10 napra nyújtani az utazást.
igen, visszafelé is Binter (repülés) lenne. A repülőút 1:50 és kb 3,5 óra közt mozog per út, függően attól, hogy TFN-en mennyit kell várni, a retúr repjegy ára nagypoggyásszal 100-130 eur közt mozog.
Eközben La Palma-Tenerife komppal 4 óra és közel 94 eur a retúr jegy. S akkor még Teneriféről el kell jutni El Hierrora , plusz 2,5 fél óra és közel 100 euró.
A komp akkor lett volna érdekes, ha van közvetlen La Palma-El Hierro közt, de nincs, így egyszerűbb, gyorsabb, kényelmesebb és nem utolsósorban árban jóval kedvezőbb Binterrel repülni.
A La Gomera-El Hierro párosítás, ahogy írod absz jónak tűnik, nálunk most La Gomera külön lesz 12 napra.
A "bonyolítás" abból adódik, hogy vissza kell jutnod La Palma-ra, máskülönben oneway jegyekkel egyszerűbb/olcsóbb lenne a dolog.
Én a komp végett egy BUD-TFS-La Gomera-El Hierro-TFN-BUD körön töröm a fejem, de lehet egyszerűsítem csak egy szigetre, egy TFN-VDE-TFN-el, bár GC-ről sem sokkal drágább a repjegy.
értem, vagyis igazándiból nem, hogy kompokkal minek kellene megbonyolítani (hosszabb, időigényesebb s még drágább is ahogy számolom). Németországból közvetlenül La Palmára, ott 8-9 nap, utána Binterrel La Palmáról El Hierrora, El Hierron 4-5 (6 nap) és vissza a retúrral La Palmára, ahonnan még aznap indulna a gép vissza Németországba.
Nem, hanem így értettem: Tenerife - La Palma = Binter
La Palma - La Gomera =Armas
La Gomera - El Hierro = Armas
Vagyis TFN-ről átrepülni La Palmara, majd onnan komp La Gomera, és onnan egy másik komp El Hierro. Ezzel csak az a gond, hogy La Gomera és El HIerro között heti 1 járatpár van komppal, ahhoz kell minden mást igazítani. Ha La Palma-ról visszarepülsz TFN-re, akkor még kell egy fuvar Los Cristianosba, onnan megy a komp La Gomera-ra.
Azonban esetedben La Palma - La Gomera = Armas, La Gomera - El HIerro = Armas, és El- Hierro - La Palma = Binter jöhet csak szóba.
Ha csak El HIerro-t meg akarod nézni, akkor oda-vissza meg kell járni Tenerife-t Binterrel, gyorsabban nem lehet.
Mármint, hogy La Palmáról átrepülni Tenerifére, majd Teneriféről kompolni La Gomera érintésével El Hierrora?
Remélem rosszul értem, mert ezt így nagyon bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnik :)
La Palmára Németországból most júniusra júliusra találtam közvetlent 129 euróért (nagypoggyász is benne van). Az a gondom, hogy La Palma-Elhierro retúr a Binterrel (20kg-os nagypoggyásszal) ugyanennyi, kevesebbet reméltem :)
Az egész még csak terv fázisban, szeretnék tisztában lenni a kb-i költségekkel, arra még nem jöttem rá, mikor érdemes a repjegyeket foglalni Közép-Európából, jó korán vagy last minute :)
La Gomera az most novemberben lesz, külön, bár utólag lehet azt kellett volna El Hierroval kombinálni és nem La Palmát :)
:D Egyszer talán csak összefutunk valahol. És mivel eddig mindig csak a nyomotokban kullogtam (épp a Szlovénia beszámolódat olvasgatom, szeptemberre Bled a kiválasztott uticél), kell egy olyan hely, ahol én fordulok meg előttetek :) Amúgy én is nehéz eset vagyok az elképzeléseimmel, terveimmel :)
Hogy mi miért nem beszéltünk össze, hogy egyszerre menjünk???
Alvóhelyünk is lenne még, meg autóba is hely...Csak hát akárhogy is, első ismeretségre nem vállalnék be semmilyen utazást senki idegennel, mert a nyaralásom során abszolút nulla szinten vagyok hajlandó alkalmazkodni bárkihez is, így ezen okból nem jött volna össze, de azért pár programot csinálhattunk volna együtt. ;-)
Köszönjük az összefoglalót, bár nem az volt a kérdés, hogy az olvtárs hogyan juthat el La Palma-ra, hanem hogyan tudja ezzel a szigettel összekapcsolni El Hierro felfedezését is.
Korábbi utazáskor terveztem La Palma - La Gomera párosítást, és pont a rossz menetrend miatt maradt csak az első sziget. El Hierro és La Gomera összekapcsolása sem tűnik túl jó mókának, hetente 1 járat van a szigetek között, az is hajnalban indul, és 5 órás úttal kell számolni. Ára 50€/fő.
Madrid - La Palma_ IB 3842 Iberia - Madrid 12.25 La Palma 14.30 minden nap
Amsterdam - La Palma HV 5641 Transavia - Amsterdam - hétfő16.05 La Palma 19.50 - péntek14.20 La Palma 18.05
Barcelona VY3248 Vueling – Barcelona: szerda9.50 La Palma 12.30- szombati napon: 13.00 érk. 15.40
Stuttgart- La Palma - De 1422 Condor - Stuttgart 12.00 La Palma 15.40 keddenként
Frankfurt- La Palma - DE 1406 Condor - Frankfurt 12.10 La Palma 15.55 keddenként
München - La Palma – DE 1416 Condor - München 12.55 La Palma 16.45 keddenként
Brüsszel – La Palma - TB 2113 Jetairfly - Brüsszel 13.20- La Palma 16.45 keddenként.
Bilbao – La Palma - VY 3268 Vueling - Bilbao 16-05 La Palma 18.20 keddenként
Hannover- La Palma De1494 Condor – Hannover 12.50 – La Palma 16.55 szerdánként
London Gatwick - La Palma – D8 9488 Thomson Airways - London Gatwick 15.40 La Palma 20.00 csütörtökönként (októbertől márciusig heti két járat, csütörtök reggel és vasárnap délután.)
Manchester – La Palma Tom2424 Thomson Airways – Manchester 15.15 – La Palma 19.45 - csütörtökönként
Berlin – La Palma: AB3644 Air Berlin . – Berlin 11.35 La Palma 15.55 - péntekenként
Düsseldorf - La Palma: AB3672 Air Berlin - Düsseldorf 12.55 – La Palma 16.40, péntekenként
Szerintem: TFN-SPC = Binter, La Palma- La Gomera =komp, La Gomera- El HIerro =komp, VDE-TFN =Binter...vagy fordított sorrendben, de a menetrendekkel lehet, meggyűlik a bajod.
Szia, az a tényállás sajnos, hogy az El Pilarra nem megy tömegközlekedés keretében busz, de találtam egy irodát, akik saját buszukkal felvisznek oda, a szolgáltatás ennyiből áll, a továbbiak rád vannak bízva. Ha letúrázol Fuencaliente-ig, ott keresel megadnak tömegközlekedési eszközt, amivel hazajutsz. Ez a megoldás jobban is tetszik, mint a sokfős túrák, mert a saját tempómban haladhatok, és ha gyors vagyok, még a sólepárlókig is lestoppolhatok a túra végén :) A szintkülönbség miatt nem merek lentről nekiesni a kihívásnak, inkább lefele haladnék :)
Nem igazán dobta ki ezeket a helyeket, még nem tudok tájékozódni, de lehet, hogy megveszem a Rother Wanderführert, (egy német túrakönyv), nagyon jó, ezzel mentünk más szigeteken is túrákra, eddig mindig bevált. Akkor átlátom az egész szigetet. De most még tanulmányozom az égból nézve. :-)
Köszi, rettentően idegenek ezeke nevek, most meg kell néznek egyesével mindet a google maps-ben vagy earthben.
Néztem ma délután is az egész vulkán utata, déltől egészen a nagy kráterig (bocs, neveket még egyet sem tudok, még van fél évünk az utazásig, csak kicsivel előtte szoktam mélyebben ásni a dolgok után, mert különben addig mindent elfelejtek, főleg, hogy közben még másik utazások is vannak).
Szóval ahogy néztem fentrőm a google earthön, a déli rész tűnik érdekesnek, ahol az a rengeteg lapos kis vulkán van, majd utána jön az hosszú gerinc rész, ahol végig zöld erdő látszik, majd eléred a nagy vulkán kráter peremét és ott tovább. Mivel ez összességében iszonyatos hosszú táv, így vagy ez a déli rész jön szóba, vagy az északi, vagy mindkettő két külön napon. Most megnézem az összes nevet, amiket írtál, hogy összeálljon a képő a fejemben. Buszozás nem annyira opció, de Tenerifén már túráztunk úgy, hogy elmentünk több órára az autóhoz és nem volt már erőnk a visszaúthoz és egyszerűen stoppoltunk, kétszer is már és mindig felvettek és visszavittek az autóig. :-)
Szia ! Köszi szépen :) Igen sajnos ez a szituáció azt hiszem... Legalábbis Los Llanosból úgy tűnt nem megy busz El Pilarhoz, de alább írta rezeda, hogy Santa Cruzból talán lehet. KÉrdés, hogy a Roque-hoz fel akartok-e menni feltétlenül. Egyfelől adja magát, hogy onnan vissza (El PIlar felé) irányban menni pl. 8 km-t majd vissza. A másik szerintem valóban a Vulkánok útja; e téren jó ha kocsival mentek, mert kora reggelre (pl. 7 - fél 8) oda tudtok menni: talán jobb El Pilarhoz és onnan D felé menni mondjuk Las Desedasig és vissza. El Pilartól taln 2 km ami unalmas, zárt erdő, de utána már szép... Fuencalientétől is lehetne persze, csak onnan kb. 1400m-ig kevés a kilátás, így ott tempótól függően elmehet elég idő. Ha meg nem mennétek a Roque-ig, akkor pár km-rel onnan santa Cruz felé van egy kis parkoló, a Puerto de la Cruz környékén, onnan is lehet D felé kirándulni ameddig az idő engedi. Ja és legalul Puerto de tazacorténál a szerpentinösvény a sziklaoldalban az kötelező ! :)
Indirekten írva: ami kihagyandó: - El TIme és a Roque közti rész - El Pilartól Észak felé 6-10 km-es szakasz, - illetve : a rajttól, legalultól Los canariosig: nem rossz, totál vulkáni és kopár, de ha választani kell, akkor a fenti, felhők feletti, ill. vad sziklás részek szebbek.
Most néztem meg a két ójabb videót, csodálatos a táj.
Mi is szeretnénk egy-egy szakaszon túrázni, de fogalmam sincs, mi alapjén válasszam ki, melyik szakasz lehet a legszebb. És az is probléma, hogy az útvonal során nehéz odajutni egy adott szakaszhoz autóval és mivel ez azz ösvény a sziget hosszában megy, nincs körútszerű túrára sem lehetőség, tehát ha menetelünk x km-et, akkor a végén vissza kell fordulni és megtenni ugyanazt a távot a kocsihoz vissza. Esetleg van valami javaslatod, hogy hova menjünk fel kocsival, melyik szakaszon a legszebb a látnivaló? Egy olyan 10-15 km-re gonodltam maximum, azaz fele odafelé, fele vissza. A vulkános, salakos tájat előnyben részesítem a zölddel szemben, mert a fák gátolnak a kilátásban. Napfelkeltétől 10-ig lenne főleg értelme? Tapasztalatom eddig csal teneriféről van a paszát felhőkkel kapcsolatban, de ott is 10-11 körül már bent lógnak a hegyekben. Csodálatos ez a vulkanikus táj, megőrülök az ilyenektől. :-)
(egyúttal bocsánat, hogy ily későn reagáltam csak alább... )
Viszont végre meg tudom mutatni a Transvulcnaia teljes távjának best of videóját is, íme :) Útvonala: AZ elején még sötétben a világítótoronytól (Faro de Fuencaliente) fel Los Canariosig, majd a Vulkánok útján (Ruta de los Volcanes ) El Pilarig, onnan picit sík, majd fel Pico de la Nieve és Pico de la Cruz, végül a 2426 m magas Roque de los Muchachos, ahonnan nagyon technikás ösvénnyel indul lefelé..., a leérés viszont varázslatos a Puerto de Tazacorte meleltti vad sziklafalon szerpentinezve. Onnan már csak 5 km a cél, ahol tapsoló szurkolósereg várja az embert. Az egész pedig egy életre szóló élmény :) A Transvulcania tipikusan egy bakancslistára való terepfutóverseny a La isla bonita-n, azaz a gyönyörű szigeten, La Palma-n:
Örülök, ha segít a felvétel + az ott szerzett tapasztalatok :)
Hát... sajnos így előfordulhat. Miért El Pilartól akarsz indulni ? Mi Los Llanosból az erkélyről kinézve azt tapasztaltuk, hogy kb 9-10 órára felhősödött be a hegy és többnyire / mindig estére, kb 1 órával naplemente előttre (??) tisztult ki, vagy fogyatkozott meg a felhő. Néha lehetnek napok, amikor tisztább, ill. lentebb van a felhő. Láttam én is olyan fotókat, hogy felső sincs azon a környéken. Mikor mi arra futottunk, kb. 1700-1800 m-ig volt a felhő, azaz a legtetején felhők fölött jár az ember, de pár km míg átjutsz a felhőn, ott nincs kilátás, csak hideg :(
Aszerint nem tudod szervezni, hogy a felhőtlenség miatt inkább egy korai busszal és Fuencalientébe mennél ? Persze nem tudom, h El Pilarból hogy jön el busz este ...
Szia, külön hatalmas köszönet ezért a csodálatos felvételért :) Ez az egyik betervezett túraútvonalam a szigeten, nagyon hálás vagyok amiért láthattam. Lélegzetelállítóan gyönyörű. Amikor azt írtad, hogy a hegynek ez a része szinte mindig felhőben van, az az El Pilar menedékház környékére vonatkozik? A túrát ugyanis én onnan kezdeném és lefele haladnék, Fuencaliente felé, de a Pilarra 9:30-kor indul csak busz Cancajosról, és attól tartok, hogy így viszont csak felhőbe burkolózva látom majd a hegyet :(
Köszi Nektek is geodo1, Léna007 és rezeda :) A Transvulcaniáról minden évben készült 1-2 professzionális videó, akad köztük pár elképesztően varázslatos is, ahol csodás kora reggeli, hajnali felhők feletti, meg napkeltés képet is mutatnak.... totál profik csinálják.
Mikor rátaláltam erre a fórumra, megörültem, mert az itteni hozzászólók gondolom jó résez éppúgy szívébe zárta La Palmát mint én. Továbbra is a kedvenc helyem, pedig 7 éve jobb időnk volt, mint most. Majd megosztok élménybeszámolót is, mert írok.... :)
Viszont a héten újabb részt mutatok a Transvulcaniából, ez a szakasz a Los Canarios / Fuencaliente és El Pilar közti Ruta de los Volcanes, azaz Vulkánok útja. Kb 720 méter magasról indul, felvisz 1900 m fölé, El Pilar pedig 1440 méteren van; a videó elején egy térkép is látható :)
A faluban már kora reggel szurkolók tömege várja a futókat hihetetlen élmény... persze aztán jön az ámulatba ejtő természet..: fenyők közt, majd felhők fölött, vulkáni homokban időnként.... átlátni Tenerifére is..... varázslatos... de láthatjátok is :) A GR131-es út halad erre, az egyik fő túristaútvanal. Egyes cégek, vállalkozók túrákat is szerveznek ide. Ez a része a hegyeknek majd mindig felhőben van délelőtt 10 és este 7-8 óra közt. Reggel pár óráig tiszta csak.... mikor pár nappal korábban kora du jártam ott, a felhőbe futva bizony durva hideg volt, ám reméltem, hogy a korai rajt miatt ezúttal tiszta időben futunk-gyaloglunk majd végig... Úgy is lett :)
Örülök ha tetszik a videó :) és örülök, hogy La Palma rajongókra találtam :)