Keresés

Nem, nem viccelek. Nyolc meccsen tíz pont koránt sem világraszóló esemény.

A hollandokat meg sem tudták szorítani.

Izlanddal oda-vissza ikszeltek.

A skótokat csak odahaza tudták verni.

Macedóniában szintén két pontot hagytak

Idegenben egyetlen gólt szereztek!-Izlandon.

Már megbocsáss, ha ettől nem esek hasra.

Megbocsáss, de ennek semmi értelme nincs.

Az idegenlégiósaik termelik a gólokat+Iversen, aki szintén megjárta a Premier Leaguet.

Cirka két játékossal állnak előttünk, pont ezzel a két idegenlégióssal.

A jelenlegi csoportmásodik helyük enyhén szólva sem világraszóló esemény.

NEM rendszeres VB-EB szereplők, hiszen a legutóbbi EB-ről is lemaradtak, valószínűleg erről a VB-ről is le fognak, mint legrosszabb csoportmásodik. Apropó, ők pl mennyire tudták megszorongatni a hollandokat?Mert otthon ikszelni Izlanddal éppen mi is tudunk, mint ahogy oda-vissza égni az Oranjétól is.

Mármint Carew természetesen ellenünk talált be kétszer.

Jé, akkor lássuk, kik NEM a norvég bajnokságból kerültek be.

Elfelejted, hogy a gólokat pl Carew szerezte, vagy harcolta ki (két gól, egy gólpassz, illetve az első gól előtti szögletet is ő küzdötte ki).

Ráadásul nekik van egy Riiséjük (sőt, kettő is a pályán volt). Pedersen -akiről most olvastam, hogy lapp - a Blackburn játékosa.

Szóval Pedersen a skótoknak kétszer köszönt be, míg Riise egyszer.

summa-summárum: azért az idegenlégiósaik nélkül kevésbé lenne hatékony  anorvég válogatott.

Ez most egy tok komoly kerdes lesz.Jon valaki Portugaliaba??

Lacoste

Ez valóban így van. Jelenleg úgy néz ki a válogatott keret, hogy a legtöbb használható játékos a középpályán van. Elsősorban tehát rájuk kellene épülnie a csapatnak. Csakhát itt a baj, mert szerintem a selejtezősorozatban éppen ők okozták a legnagyobb csalódást.

A kapusainkkal és a hátvédekkel - amennyiben a legerősebb összetételben állhattunk ki - nem voltak problémák. Nyolc meccsen öt gólt kaptunk, ami akkor se rossz arány, ha Tímár éppen a legfontosabb pillanatban bénázott egy nagyot.

Furamód a csatárok se okoztak akkora csalódást. Torghelle húzóember volt, létfontosságú gólokat szerzett, és amikor a pályán volt, akkor Rudolfra se lehetett panasz.

Ezzel szemben adódik a kérdés, hogy Gera, Dárdai, Hajnal, Huszti vagy Dzsudzsák vajon tényleg mindent kiadott magából? Mert ha az embernek hiányérzete van, akkor az elsősorban hozzájuk kötődik.

A portugál meccsel kapcsolatos megállapításod sajnos cáfolhatatlan tény.

Ehhez annyit lehet még hozzáfűzni, hogy több támadót akkor érdemes a csapatba rakni, ha vannak minőségi játékosok erre a feladatra. Attól nem lesz hatékonyan támadó egy csapat, ha darabszámra több csatár játszik benne.

Az embernek egyébként az a kényelmetlen érzése volt a portugálok elleni meccsen, hogy ha a magyar csapat több támadóval játszott volna és támadóbb szellemben, akkor az ellenfél olyan gyorsan átment volna a középpályánkon és a védelmünkön, mint fos a libán.

Még egy megjegyzés:

Amikor június óta azt hajtogattam, hogy fontos lenne minél több felkészülési mérkőzést játszani és kísérletezni a csapattal, akkor sokan azzal torkolltak le, hogy az uli-buli barátságos meccseknek semmi értelme. Vajon tényleg így van ez? Mert szerintem nem. Az Izrael és Románia ellen érzékelt problémák például egy az egyben visszaköszöntek a két őszi selejtezőnkön. Az eredmények és a játék is tökéletesen rímelt egymással.

Az elmúlt napokban boldog-boldogtalan arról beszélt, hogy hány támadójátékossal kellett volna kiállnunk a svédek és a portugálok ellen.

Érdemes felidézni, hogy 1995-ben milyen összeállítású csapat verte meg itthon a svédeket:

Végh - Mészöly, Csábi, Lipcsei - Mracskó, Halmai, Illés, Sallói, Kozma - Csertői (Szlezák), Vincze (Urbán)

A kezdőcsapatban volt három hátvéd, három szűrő középpályás, két támadó középpályás és két szélső támadó. Vérbeli center vagy ék nem volt a pályán. A meccs végén a csatárok helyére beállt két védő. A győztes gólt a labdaszerző szerepkörű Halmai lőtte. Mellesleg Kozma kb. annyira volt otthonos a baloldali középpályás posztján, mint Huszti elől.

1999-ben az alábbi együttes bőgött le Liechtenstein ellen (idegenben 0-0):

Király - Korsós Gy., Sebők, Mátyus - Dárdai, Halmai, Illés - Dombi (Sowunmi), Fehér M. (Lendvai), Horváth F. (Herczegh), Egressy

Csatár csatár hátán, aztán gólt mégse sikerült lőni.

Következtetés: nagyon fontos dolog a jól összerakott kezdőcsapat, de messze nem ezen múlik az eredményesség. Teljesen fölöslegesen lovalljuk magunkat csatárkérdésben, mert nem ezen (pontosabban: nemcsak ezen) múlik az eredményesség javulása.

Emlékezetem szerint kisteleki azzal az ígérettel szerezte meg az MLSZ-elnöki széket, hogy véget kell vetni a tisztázatlan pénzmozgásoknak. Ennek jegyében hozták nyilvánosságra azt, hogy Matthäus mennyi pénzébe került az MLSZ-nek. Ezek után kérdem én, miért van itt kettős mérce?

Igen, valóban más volt, hiszen akkor a BEK-ben még "csak" a bajnokcsapatok indulhattak, a KEK-ben a kupagyőztesek, az UEFA-kupában meg az érmesek...Nem volt Bosman-szabály, a csapatok többségénél hazai játékosokat foglalkoztattak, az afrikai és ázsiai játékosok ennek megfelelően ismeretlenek voltak Európában. Igen, akkor még egységében létezett a Szovjetunió vagy Jugoszlávia. Nem volt ennyi európai tagállama a FIFA-nak. A mai vagy az akkori focivilág volt-e a jobb, ezt mindenki döntse el magában.

Amiben viszont egészen biztosan tévedsz, az az hogy akkor sem tartoztunk Európa élvonalához. Nemcsak az eredmények számítanak, mert akkor igenis elismeréssel beszéltek a magyar válogatottról, míg manapság külföldön a magyar foci kifejezést csak kedvesen mosolyog, és a szép múltról meg az esetlegesen szebb jövőről beszél... Nem is hasonlítható az akkori és a mai magyar foci megítélése egymáshoz...