Ha a tulaj komolyan gondolja a futball üzemeltetését,és lesz egy saját akadémiánk,akkor a mötöká elmehet majd a picsába a saját akadémiájával.Csak ameddig káosz és pénztelenség van/volt nálunk,addig menekült ki merre látott.
Gondolom, akkoriban a mai szabályokat nehéz lett volna kitalálni.
De nem csak kicsi volt, hanem lejtős is, ráadásul az Iskola, a bérház a töltés illetve a HÉV vonala teljesen behatárolta, nem lehetett vele mit kezdeni.
Várszegi évekkel beelőzte a többi csapatot, valóban remek ötlet a futball-akadémia. Bár ahogy igyekszik a többi csapat fiatal tehetségeit elszipkázni, az gyomorforgató, de végül is a célt értek. És röhej, hogy mára az Mtk a legmagyarabb csapat.
Az FTC PE (tudod, a gyurcsánybérenc-faszszopók) többek között azért kapar, hogy a Dalnoki Akadémiát, és a jelenlegi utánpótlásunkat összevonva csináljunk mi is hasonlót.
Domonyai: Minden écsapat bajnok akar lenni. Mi talán abban különbözünk riválisainktól, hogy hozzátesszük: magyar gyerekekkl, a saját utánpótlásunból merítva akarunk az élen lenni.
Néhány éve azt mondtam, mondjuk Pintér Ádám édesanyjának: mi futballistát nevelünk a fiából, higgyen bennünk, ha valóban sokra hivatott a fiú, tizennyolc évesen stabil élvonalbeli játékos lehet, ha tehetsége erre predesztinálja, külföldön futhat be karriert. Ha légiósokkal rövíd távú eredményekre törekednénk, Pintér anyuka joggal kérdezné tőlem: Domonyai úr, miért a légiós játszik? Amikor ősszel a Zalaegerszeggel csatáztunk, ellenfelünk kilenc légióssal állt fel, mi pedig rendszerese kilenc olyan játékossal, aki a Sándor Akadémiáról érkezett.