KombináLt az a fogó, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy annak a keresztnek a pont annyi fokos dőlése mély szimbolikus jelentőséggel van telitömve, külön fejezet szól róla a szakirodalomban. Ha kiegyenesítenék, annyi lenne a magyarnak. Az embermilliók szemében gyászkönny ülne.
Sólyomnak fognia kellene egy gyöngyházberakásos arany kombinát fogót és a Szt István Bazilikában ünnepélyes keretek közt visszaegyenesíteni a korona keresztjét.
1440-ben elrabolják a Szent Koronát és 24 évig nincs tudomás róla. Ekkor először nincsen meg a nemzet lelkének lényege, ami meghasonlást okozott a magyar királyságban. Most viszont jelen van a Szent Korona de nem akarunk visszatérni hozzá, pedig a jelek nagyon hasonlatosak az említett időszakhoz. ErrőlThuróczy így ír: egyetlen egyházi vagy világi méltóság sem hagyta nyugodni a fegyvereket. Meg hasonlott ország nemesei valamennyien a viszálykodás szellemétől űzve harcra keltek, csupán azért, mert bizonytalan volt, kit illet a királyi cím
Révay Péter 1613-ban így ír erről a korszakról, amikor teljes meghasonlás volt jellemző az emberek gondolkodására: Elválván tőlük, a magyarok között meghonosodott új, természetellenes gyűlölség, meghasonlás. Innen ered a folytonos széthúzás, a szakadatlan, véres háborúság. Még egy részt érdemes idézni, ez pedig Vitéz János levele, amely mintha a mai korról szólna, noha 1445-ben írta: , Ráadásul e fölfordult világban még a szavak jelentését is kiforgatják, és eljön az idő, amikor a bűnt erénynek mondják, csak siker s szerencse kísérje. És ha azt akarod, hogy e panaszokat tovább folytassam, bizony pirulás nélkül, de annál nagyobb fájdalommal teszem hozzá: az erénnyel már alig élnek, annál inkább vissza élnek; már ritka az, ki parancsol ösztönének, és már hogy úgy mondjam a gazság gyümölcse az, hogy semmit nem tartunk gazságnak.
Pannónia nem veszítheti el angyal adta koronáját tartották a középkorban.
Hargi nagyon rendesen megoperálta a kutyámat, amikor lenyelt egy cumit, és bélelzáródást kapott. Korábban úszni is jól úszott. Hogy miért nem éri be ennyivel...? Megfoghatatlan. Büszkén döngetik a mellüket: "Nekem is elment az eszem! Már én se vagyok komplett!"
NEMZETMENTŐ TALÁLKOZÓ PÉCSETTAUGUSZTUS 4-én (szombaton), 16 órától a SZÉCHENYI TÉREN
A szervező Hunnia Baráti Kör kér mindenkit a különböző pártokhozkapcsolódó jelvények, zászlók és transzparensek mellőzésére!
Felszólalnak: * Dr. Hargitay András háromszoros világ- és európabajnok úszó * Riester Árpád tanár, történetkutató * Prof. Papp Lajos szívsebész professzor * Dr. Szöőr Anna jogász, pszichológus * Dr. Varga Tibor jogtörténész, Szent Korona kutató * Dr. Csath Magdolna közgazdász, Szent István egyetem professzor asszonya * Kiss Dénes író, költő, nyelvész, a Trianon társaság elnöke * M. Szabó Imre dokumentumfilm-rendező * Ferencz Éva énekművész * Balog Barna nemzeti újságíró * Wittner Maria 1956-os hős, akit 1957-ben halálra ítéltek * Dr. Bakos Batu Szent Korona lovagrend, nyug.polgármester, jogász * Jelenczki István filmrendező * Dr. Drábik János Szabad Europa Rádió nyug. vez. programszerkesztője * Waszlavik László zenész, előadóművész * Drótos Vince református lelkész * Dr. Simicskó István Nemzetbiztonsági bizottság elnöke * Beregszászi Olga színművésznő * L. Szabó a szocialista nagyváros öntudatos polgára
Mi van szari-mari, idegesítő, hogy már nem piszkíthatsz minden bokor alá. Direkt kihelyeztettünk a kedvedért toi-toi bódét, próbáld meg oda üríteni magad. :)))