szerintem könnyebb a dolog, ha annak fogjuk fel ezeket az embereket, amik: színészeknek, akiknek az a mesterségük, hogy néha önmaguktól teljesen eltérő jellemeket jelenítsenek meg. És bízzunk benne, hogy ez sikerül is nekik:-). Ami számomra bizalomgerjesztő, az az, hogy annak idején a Peter Jacksonnal készült kérdezz-felelek interjút olvasva számomra valódi, LotR-ot kitűnően ismerő, elkötelezett rajongónak tűnt, aki, remélem, a megfelelő instrukciókkal látja majd el a színészeit, és olyan keveset áldoz majd fel Hollywood oltárán az ÉRZÉSből, ammennyire keveset csak lehet.
Egyébként változott Aragorn személye, bizonyos Viggo Mortensen lett a befutó - őt sem ismerem. Mi lesz itt...:-)
Hat, a lelkem melyen en is ettol tartok. De csak ott. Mert nem tehetek rola, de ANNYIRA jo varni ra, hogy az elmondhatatlan. Biztos a kivancsisagom az oka. Az en lelkesedesem meg nem tortek le az eddigi infok, amik persze nem tul bovek, foleg a szereplokre gondoltam. Az o szemukre pedig legtobb esetben a kulsejuket vethetem, hiszen nem ismerem szineszi kepessegeiket. Itt van pl. ez az Orlando Bloom, aki Legolast fogja alakitani. En, mint erzo keblu leanyzo, egy olyan arcra szamitottam, amitol elall a lelegzetem, es....Na jo, ez eleg szubjektiv, de igencsak hummogtem.
Remelem, azert valami jo kerekedik ki ebbol a filmbol. De ha megsem, az sem fogja csokkenteni a Konyv iranti szeretetemet, sot.
Mas: (ajaj, dol belolem a kozleskenyszer) Becsulettel vegigolvastam minden egyes hozzaszolast, plusz az elhagy(at)ott topicon talalhatoakat is. EZ a topic nem fog elhagyatodni, ezt megigerem. Legfeljebb csak az en karattyolasom lesz rajta, de az bizosan.
Ime egy korkerdes: Nem volt nehez nektek a Konyv, mikor eloszor olvastatok? Mert nekem nagyon, foleg a terkepen keveredtem el.
Most nem irok tobbet, holnap is nap lesz, kulonben is, most ti jottok.
Tudom, hogy csak magamat ismetlem, de hat nekem nincsenek nagy varakozasaim a filmmel szemben...
sot, szerintem nem fog tetszeni, mert abszolut nem olyan lesz, amilyennek elkepzeltuk...
Orulok, hogy nem vagyok egyedul, es meghallotta valaki, hogy megerkeztem!
Cate Blanchettet en sem ismerem mint I. Erzsebet kiralynot, en csak azert orultem, mert o nem Uma. Egyaltalan nem igy kepzeltem el Galadriel kulsejet (nem Cate, Uma meg foleg nem), de valoszinuleg nem csak en vagyok igy ezzel. Egyebkent bocsanat, de nem lehet atvaltani Hu-billenyuzetre itten nalam, e-mail-be meg amugy se kell, ezert nem is eroltettem.
Hogy valami tartalmasat is kijelentsek: nekem is lesz BBC radiojatekom, karacsonyra kapom, meg valami Mind's Eye version-t is talan, nem tudja valaki, az micsoda? Esetleg felolvasas jellegu?
Legyetek jok, es persze olvassatok. Hajra!
kedves Alice, örömmel köszöntelek, a topik csak egy kicsit ult le szerintem, mert ez a Könyv örök, sosem lehet róla eleget beszélni. Az Imladris site-ot én is rendszeresen látogatom, Cate Blanchettet is regisztráltam, az igazság az, hogy nem láttam az Elisabethet, igy semmiféle véleményt nem tudok alkotni róla, ami nem is baj, legalább számomra új lesz az alakitása. Épp most tervezem ikszedszer elolvasni a LoTR-ot, csak előbb azt hiszenm, Donaldson Covenant krónikáit kéne újra elovasni (másik nagy kedvencem, mindenkinek ajánlom, aki hozzá tud férni és kedveli a kissé elvontabb fantasyt), valahogy a mostani hangulatom inkább ahhoz passzol.
Haho, udv mindenkinek. Ma jarok itt eloszor, remelem, visszatertek! Gyertek vissza! Hahooo!
Hosszu hetek ota az angol nyelvu honlapokat jarom a keszulo filmrol, es nem mondhatnam, hogy minden szavat ertem a hozzaszoloknak, ugyhogy igencsak orultem, mikor idetalaltam. Erre azt kell latnom, hogy mindenki eltunt...
A konyvet, bocs, a Konyvet en is nagyon szeretem, eloszor 17 evesen olvastam. Igy elsore nem akarok szoszatyar lenni, csak annyit, hogy a film (ha mar egyszer megalkotjak) legalabb jo kezekben van, higgyetek el. Legalabbis lehetne rosszabb kezekben is. Erdekelnek valakit a fejlemenyek? Galadriel Cate Blanchett lett, semmi Uma Thurman, hat nem nagyszeru? Most mar csak attol kell felni, nehogy o legyen Eowyn.
azert az tulzas, h kiveszoben vannak, de aht engem inkabb az erintett meg, h egy ugymond fantasy konyvben, vilagban ilyenekrol esik szo:
"emberi" erzesekrol, meg h ha hobbitok fejezik ki, akkor is..
:)))
azert neha kifejezetten uncsi, tokre ki lehet talalni, h mi fog kovetkezni
pl. amikor megjelenik Gandalf, v. amikor osszetalalkoznak a hobbitok, v. amikor a kiraly visszater
de a forditas fenomenalis, nem tudok betelni vele
azok a leirasok!
inkabb hat konyv, es egy fuggelek, nem?
plussz bevezeto (A pipafurol, stb)
de hat en ezt egy konyvnek tekintem, mert ez a hat "konyv" egy egesz, kerek tortenet
onmagaban, kulon-kulon nem mesz sokra veluk
Bizony, Galadriel nincs még, megy is a nagy találgatás az Imladris message-boardján... nekem igazán még ötletem sincs (jó, volt, az Ingrid Bergman - meghalt már szegény -)
teljesen egyetértek... olyan érzéseket közvetít a könyv, amik a jelen világunkból kiveszni látszanak, vayg nem merjük, tudjuk őket vállalni: a végsőkig való odaadás, a barátok iránt érzett egyszerű és mély szeretet, az önmagunk iránt érzett alázat, és még lehetne biztosan sorolni... ezért érint meg annyira mindig, akárhányszor újraolvasom.
eppen olvasom a konyvet, mar nagyon a vege fele tartok, de hat azert meg midnig vannak meglepetesek, tobbszor is volt olyan, h osszeszorult a szivem...
nektek nem?
ez a konyv nem csak azert zsenialis, mert egy teljesen kitalalt vilag minden reszlete hiheto, de olyan emberi erzesekrol is szo esik, amiket eddig nem vettem eszre (marmint amikor a konyvet olvastam)
aki nem jár arrafelé: az Imladrison hírül adják, hogy összeállt a Fellowship! Szerencsére egy csomó nevet nem ismerek közülük, és az ismertek sem a megahipersztárok közül valók. Íme:
Frodo - Elijah Wood
Sam -Sean Astin
Pippin - Billy Boyd
Merry - Dominic Monaghan
Gandalf - Ian McKellan
Aragorn - Stuart Townsend
Legolas - Orlando Bloom
Gimli - John Rhys-Davies
Boromir -Sean Bean
egyebek:
Bilbo - Ian Holm
Saruman - Christopher Lee
Arwen - Liv Tyler
Faramir - Ethan Hawke
Nem te vagy az egyetlen, aki eltéveszti Galadriel hajszínét. Odaát, a politikában (... egy gyűrű mind felett...) írtam egy hosszú ismertetőt a Középfölde gyűjtögetős kártyajátékról (MECCG). A szakirodalom szerint az effajta játékok közül ebben vannak tán a lexebb képek. Nos, van egy csomó olyan lap, amelyek különböző tevékenységeit ábrázolják (3 arany hajszál, G. tükre stb.) — ezek mindegyikén szőke. De a magát G.-t bemutató lapon fekete a haja! (Nem is adtam oda ezt a lapot G. úrnőnek: nem hiteles.) Olybá tűnik, eltévelyedésed legalábbis nem egyedi.
Kistesóm (nemsokára 24 éves) örökké hálás Tolkien bácsinak - és mint nemrégiben kiderült (és ettől rettentően meghatódtam), kicsit nekem is...
Annak idején, mikor a testvérkém általános iskolás volt, nem szótagolva tanultak olvasni, mint én, hanem a borzalmas képolvasási rendszerrel - ennek következtében Öcsikém megutálta az olvasást, és nem volt hajlandó se olvasni, se írni...
Egy téli szünetben elkezdtem neki felolvasni a Gyűrűk Urát. (Addigra én már vagy hatszor olvastam, és nem bírtam ráunni.) Annyira tetszett neki, hogy néha éjszakába nyúltak ezek a felolvasások. A második könyv felénél leálltam a hangos olvasással, és közöltem a Tesóval, hogy ha tudni akarja, mi lesz a könyv vége, lásson neki ő az olvasásnak. Képes volt kilopni a könyvet a szobámból, holott soha nem tett addig (és azóta se) ilyet, bevonult a saját kuckójába, másfél napig a színét se láttam, majd megjelent boldogan, büszkén vigyorogva, enyhén kialvatlan fejjel, és közölte, hogy kiolvasta a könyv hátralévő részét. Azóta falja a könyveket, szinte mindent elolvas, ami a keze ügyébe kerül. Az örök kedvenc azonban Tolkien marad.
Húha!
Érdemes volt átnézni a készülő film honlapjára! Újabb színésznevek a listán:
Nem Timothy Spall lesz Gimli, hanem John Rhys-Davies - nekem azért Spall kicsit jobban tetszene..., bár R-D. jó színész.
Boromir - Sean Bean - róla nem tudok túl sokat, a fotóját nézve nem látszik rossz választásnak. A filmográfia szerint játszott pl.a Patriot Games-ban, a Roninban és a Golden Eye-ban - egyiket sem láttam... :-(
Egy teljesen ismeretlen színész, Orlando Bloom lesz Legolas - jó arca van, hogy milyen színész, majd kiderül.
De ez a Lív Tyler, ez nekem akkor sem tetszik.
Üdv
Ghanima
Kedves dr_strange,
Köszi a hírt, majd mindjárt rákukkantok a filmhonlapjára is.
Szerintem Liv Tyler még Uma Thurmannál is rosszabb!! Ez a női hölgy igazából még csak nem is színész a szó igazi értelmében, legalább is szerintem.
Christopher Lee mint Szarumán? No, oda kell néznem a filmográfiájára, mert nem jut eszembe róla semmi, ami persze nem baj, mert talán nem "elcsépelt" arc :-))
Nem volt ő Drakula a 60-as években, vagy összekeverem valakivel?
No, megyek a honapra!
Üdv,
Ghanima
Eltaláltad! A Sötét Kristályra gondoltam. No persze pár dolgot jobbra meg kellene csinálni (pl. arcmimika).
Szerintem totális mellétrafálás lesz ha filmet csinálnak ebből a szuper könyvből. Gondolkozzatok egy kicsit! Milyen pénz jönne be egy könyvhű alkotásból? Pl. az első órának a hobbitok falujában kell történnie. Ez nem izgalmas a "tömeg" számára. Meg ilyesmik.
Hallivudosra fogják megcsinálni... abban van a pénz.
Biztos sikeres is lesz. Sokaknak meg fájni fog a szíve (pl. nekem).
Én azt mondom, hogy hála Istennek, hogy VANNAK DOLGOK, AMIT NEM FOG MEGENNI A KOMMERSZ KULTÚRA ZABÁLÓS SZÖRNYETEGE. EGYSZERŰEN NEM TUDJA MEGENNI.
3 reszesre, a 3 konyvet kulon kivanjak megfilmesiteni, a masodik ketto 2001 husvetjan ill. szinten Karacsonykor kerulne vaszonra (ize az amerikai datumokat irtak meg - helyileg a forgalmazotol fugg:)
Szerintem jo hir, hogy ugyan amerikai penzbol de nem amerikai fogja csinalni a filmet. Az uj Empire magazinban van nehany nagyon is hangulatos szamitogeppel keszitett kep diszletekrol, jelenetekrol.. Es meg igazan nagy sztart nem soroltak fel mint foszereplot (Sir Ian McKellen-t, Elijah Wood -ot es Christoper Lee-t nem sorolnam ide)... igaz Liv Tyler... (vajon szokke lesz? mert hogy hogy maskent lehetne azt a szerepet eljatszani?).
Nagy nevekrol csak mint cameok beszelnek...
Allitolag 2000 Karacsonyan mar az amcsi mozikban lesz a film.
Vajon akkor is orulet lesz a penztaraknal?:)
Engem elkeserített, hogy ebből a könyvből filmet akarnak csinálni, különösen, hogy amerikai „sikerprodukciót”. Nem valami jó ötlet sztárparádét rendezni, különösen olyan fejekkel, akik tönkrevágják a mű hangulatát. (Uma Thurman és Liv Tyler ostoba arca – rossz belegondolni; Sean Connery meg a maga bájgúnár módján..., Ewan McGregor meg gondolom olcsóbb volt, mint más sztárok...)
Ezen információk után nehezen hiszem el, hogy értékes alkotást készítenek. Talán a zenéje még jó lehetne, de akkor meg azt sajnálnám, hogy miért nem társították odaillő környezethez.
Amúgy jobb lenne ismeretlen, de megjegyezhető karakterekkel benépesíteni a filmet, olyanokkal akikről elhihető, hogy rege-alakok.
A zenéről annyit, hogy én legszívesebben mindig a megfelelőt válogatnám ki: alapvetően kelta, régi angol motívumokkal telített zenéket, vagy olyanokat, amelyeknek „súlya” van. Sok Jethro Tull (Crossfire, Broadsword, Songs from the Wood album stb.), The Chieftains (Dunmore Lasses stb.), Led Zeppelin (Battle of Evermore, Achilles Last Stand), a magyar Bran (ennek persze kicsi az esélye), további ír és angol népzenék, valamint klasszikus zene.
Belefér továbbá Peter Gabriel, Kate Bush, Enya, Mike Oldfield módjával (– inkább hagyományos, autentikus hangszerek lennének alkalmasak), Lorena McKennit...
A Jethro Tull szerintem olyannyira illik a kötethez, hogy én együtt kedveltem meg őket. Sokszor megtörtént, hogy miközben olvastam, nem csak a zene, hanem a szöveg is hasonló síkon mozgott, mint a történet...
endi: részemről ??? Valami halványan rémlik, látni vélek egy filmplakáton egy fiú meg egy lány "bábfigurát", de semmi több.
Szabad a gazda és kíváncsi is vagyok, de szerintem én nem láttam, nem szeretem igazán a bábokat.
Üdv,
Ghanima
Na most titokzatoskodom egy kicsit. Volt régen egy fantasy film (nem igazi film, hanem talán bábfilmnek lehetne nevezni), nna, ha azzal a módszerrel és minőségben megcsinálnák A Gyűrűk Urát, mint azt t filmet, akkor az telitaláltal lenne.
Na, melyik filmre gondolok?