Köszi! Akkor jó vagyok, 96 végi a gép. A számot mentettem, majd felhívom, ha aktuális lesz a dolog. Egyelőre odáig jussak el, hogy ne folyjon végre a vizem. :) Imádom a BMW hűtőrendszerét. A második hűtőcserém után végre nem folyik belőle a víz. Mármint a hűtőből, mert azóta a blokk hátuljáról folyik valahonnan. Holnap viszem megnézetni. Remélem, hogy csak egy fűtéscső.
Jah 95 második fele utáni vezérlőt tud írni csak, az elejéről valóban csak chip csere játszik. De olyan chip nem nagyon kapható. (asszem ezres tételben vhonnan azért lehet rendelni)
Akkor beszéltetek;) Vezrlőtől függ egyébként, az övén nem kell, de asszem megcsinálta, mert könnyebb chipet csereberélni. Károsodás nélkül megoldja.
Egyébként nem kell tőle félni, nagyon nagy tudású, és nagyon fanatikus ember. Egyik leg-elvakultabb hondás, e46 m3 alázó crx-et épített pl, 2,3 -as motorral.
De kinőtte a hondát, és ráállt a bmw-re.
Az én tudásom már semmi az övéhez képest, kb egy hónap alatt többet tudott, mint én pár év alatt szeretem meg.
Ki kell próbálni a 28-asát, és lehet véleményt mondani. Még (épp) nem tengelyezte meg a motort, de rövidesen hozzákezd. Crx verő 28i-t akar csinálni és meg is fogja :))))
Géza, ez az ember ki tud csalni pár extra lovat gyári 28i-ből is, vagy ahhoz nincs értelme hozzányúlni? Nem szívesen veszítenék a nyomatékból lent, ezért szívósorcserén nem gondolkodok.
Kétféle olvasója van. Minden ilyesmit lát. Ha látja az Ms 41.0-át, simán látja a .1-est is. Be is tudja állítani, amihez hagyja a program. Ha Ms 41.0-án tud vanost, gyújtást, egy vagon szi-szart állítani, sztem nemigen van akadálya a 41.1-nél sem, hogy azt az ominózus paraméter kiiktassa, azaz ne vegye figyelembe vezérlő.
Kérded meg, keresd meg.
Közben valaki levette, vagy vetette a telszámot. Ha kell, akkor emil.:))))
Á, köszi az enyémen van gyári idom, és 265 a gyári gumiméret is. Esőben-sárban ahhoz képest alig veri össze a kasztnit...
Holnap jön haza a klímásításból, friss műszakival, Laguna szerdán költözik az udvarból. Remélem mostantól a BMW is többet fog futni, nehogy elromoljon az állásban :)
Miért ne lenne praktikus autópályázni? A sor6 simán tartja a 130-at, teljesen mindegy, hogy milyen idő van. Persze nem fog úgy menni, mint egy X5 vagy egy 530d, de ez nem mindenkinek szempont:) Amúgy meg a hajóhúzgálás, illetve idősebb korában a trélerezés is valószínű, 3.5 tonnát húzhat... És tud is :)
A hahu-t nem nézem , ott sok érdekesség van ilyen téren . Nekem nem kell bemutatni a toyotát :) .Ha esetleg szélesítést tervezel rá tudok segíteni :) .A teljes mol dakar csapatnak ő készíti a kasznit.
Hilux-hoz nem hivalkodó szélesítés 265-ös kerekek . . stb.
Az enyém még CR előtti dízel, 3000cc, 125le, 308.000 km után elég egészséges hangja van, LC specialista szerelő sem talált olyan hibát, amivel foglalkozni kéne, a kirohadt hátsó lámpakereten kívül (5000Ft, az alátét meg csvar rohadt el). Mondjuk nem állítom, hogy mind ilyen, ennek gondos gazdája volt, Zsolty is átnézte már kétszer, összes olaj, vezérlés, zsírzás az elmúlt 20.000 km-ben megtörtént.
Az újabb, felejtős négyhengeresek is csak 163-170 le-sek, én is hallottam, h több velük a gond, de azért elég sokat árulnak 300e km felett, és szép kerek áron. 2005-07 közötti 530d-k újonnan drágábbak voltak, most a felét érik. Nem kirívó a 2007-es 450.000 km-es LC 4 millió Ft-ért... Pont ugyanilyen adatokkal nem sok BMW-t mernék megvenni ;)
Az más kérdés, hogy a 4.2 sorhat lenne az igazi, szívem szerint én is ezt vennék, de azok még mindig eszméletlen drágák.
Más kérdés, hogy összeségében szűk az utastér, hangos, lassú kényelmetlen és 10 liter alá csak tötymörögve megy az enyém is :) És összeségében ennyit elmegy egy harmadennyibe kerülő, fele ennyit fogyasztó, hasonlóan kíméletesen vezetett bármilyen egyszerű autó, akár egy Laguna is :))) Sok érdekes szám lenne a hahu-n, ha egytündér minden autónál kiírná a valódi futásteljesítményt.
m44b19 ~5400-5500-nál dadogni kezd,onnan csak lassan megy fel a fordulat. Addig semmi baj, jól pörög fel, alapjárat sem ingadozik. Merre érdemes elindulni ? mi okozhatja ezt ? találkozott már valaki ezzel a problémával ?
Hát azért Afrika legmélyebb bugyraiban még vidáman elfutkorásznak a Land Rover Series II és III modellek több millió kilométeres futásteljesítménnyel... Azoknál megbízhatóbb terepjáró nem igen van, mind a mai napig. A Land Cruiser is az, nem vitatom.
A 159-el és a GT-vel már nem volt annyi gond, mint a 156-al és az azt megelőző modellekkel (kivéve a V6-os benzintemetőket). Mondjuk az elektronikai fayságok még jelen voltak (pl. az ablakot nem mindig lehet felhúzni és mindig ki van égve valamelyik izzó). Tudomásom szerint BMW mérnököket csábítottak el a 2000-es évek közepén a minőség javításának céljából. A megpiszkált dízel motorok (JTDM) sok más európai modellbe is szerelve voltak akkoriban, nem véletlenül. A benzines turbós modelleket nem próbáltam. Árban is akkor szállt el az Alfa, de a régi modellek rossz híre miatt nem jött be a "hirtelen presztizs autó legyen az Alfa" taktika. Emiatt (is) anyagilag mattot kaptak. A hírek szerint a Giulia az utolsó esélyük, all in-t mondtak, 3 évet csúszott a bemutatása az autónak, de állítólag beleadtak apait-anyait. Szerintem az esztétikai megjelenéssel a Giuliettánál és a Mitonál melléfogtak, nekem a karakteres 159/Brera vonal tetszett.
Nekem speciel inkább Alfa, mint Audi. Vezetési élményben közelebb van a BMW-hez meglátásom szerint (GT, GTV, 159 vezetése után mondom ezt). Az Alfa egy szerelem autó. A nagy szerelmeknek meg köztudott, hogy mindig sírás a vége. :)) Egyébként kíváncsi leszek az új, hátsókerekes Giuliára.
Nekem még old school motoros van, az elvileg még bírja. Meg hát gyakorlatban is, szeretném, ha annyi baja lett volna bármelyik BMW-mnek, mint ennek (vagyis kb annyi, h zörögnek a műanyagok néha. Minden funkció működik amúgy). Most is szervízben van..- Kap klímát :)
Az viszont igaz, hogy az újabbaknak kicsit rosszabb a híre (csak hátul van merevhíd már az enyémben is), de azért nem csak az ár az egyetlen ok, amiért mostohább éghajlatokon annyi Land Cruiser van és nem Jeep, Land Rover vagy X5 - és borzasztó kilométereket futnak erős igénybevétel mellett. Egyiptomban a sivatagi túrás LC-kben mindbe több százezer kilométer, és nem hiszem, hogy a többi úton kevesebbet kapnak, mint amin mi voltunk, 4 éves autóban több km volt, mint az enyémben...
Más kérdés, hogy sportcélra jobb lehet egy egyszerűbb vagy kisebb autó, de közúton ezeket elég nehéz szétcsapni :) A sorhatosra panaszkodott a szerelőm is, hogy több százezer ft volt a haverjának felújítani az adagolókat, és csak gyári alkatrész van. Igaz, min fél millió kilométernél egy kimondottan vontatásra használt tizenéves autónál ez talán belefér :)
A land cruiserrel nem a minőség a fő probléma, hanem a kényelem :)