A következő oltási mailben már nem csak az lesz benne, hogy Európában mi állunk a legjobban az oltással, hanem az is, hogy mi állunk a legjobban a focieebére beengedni kívánt nézők számát tekintve is.:)
Anyukám egyszer elbeszélgetett vele, azóta pár dolgot megcsinál magától, ami nagy dolog, mármint nem kell rá kérni. De vannak dolgok, amihez már hosszas, több hetes könyörgés kell. :))
De a tesók körüli segítés az oké, és a nagyfiúk is mindig segítenek ebben, eleve ők hozták-vitték a kicsit suliba szinte mindig. És olyankor gondoskodtak róla, hogy ne hagyjon el semmit a buszon, felakassza a cuccát az iskolában, felvegye a váltocipőt, kerestek meg eltűnt tolltartót, szóval nagyon ügyesek voltak ebben.
Csak jeleztem, val.szeg ebben sincsen egységes protokoll, ahogy bármi másban sem. A fiammal is több kórházat megjártunk anno, mindben más volt a módi. Én meg próbáltam alkalmazkodni, meg elviselni, amikor az egyik csapat szidja a másikat.
Nem volt túl kiterjedt; öt napig. Igazából különösebben betegnek sem éreztem magam, otthon simán levittem a lázat, csak az állandó köhögéstől nem tudtam aludni.
Meg szoktam kérdezni, hogy segít-e, és persze nem minden este, csak ha nem sikerül összehozni, hogy végezzek időben, meg amúgy is max. négyszer futok egy héten.
Nem sok házimunkát csinál amúgy meg, a tesóknak való segítés kb az, amit a legszívesebben vállal.
A szomszédunkban van egy lány, most 14 éves, de mikor barátkoztak vele a gyerekeim, még csak 12 volt, nem volt 13. Néha megengedték neki, hogy nálunk aludjon, de olyankor is haza kellett mennie este, megfürdetni a féléves kisöccsét, utána jöhetett ittaludni. Az ötéves húgával meg folyamatosan együtt kell lennie, ő vigyázott rá délutánonként. Közben meg az anyja panaszkodott rá, hogy nem tanul jól.
Ha kint kéne futni tuti nem futnék. Mondom, így is a lányom segít be, hogy elindítja a kicsi fürdését.
Ma voltam kint kb 5 percet, annyi elég is volt. :))
Hétvégére tervezgettem egy túrát, először kicsit megszaladt a kezem, és 30.4 km lett. :)) Asszem kicsit rövidíteni kell rajta. :)) Bár még nem néztem hétvégére milyen időt mond.
Az angoloknál sokkal szogirúbb lezárások voltak, otthonról alig mehettek el. Ez abból a szempontból jó hogy hatásos, de abból szempontból zavaró lehet hogy ez a szint vakcina nélkül is kilapítja a járványgörbét, így nehéz tudni most mi hat.
Ma megint pikk-pakk lefutottam az 5,2 km-emet, gyorsan is. :)
Ja és a szemész megnézte a kicsit, írt fel újabb kenőcsöt (ezt csak szemész írahtja fel), és kb. pont ugyan azt mondta, mint apukám, de így van papírom a dologról, amin nem családtag az orvos. Persze apukámnak nem esik jól, de megérti. De azóta semmi pampogás nincsen ex részéről. Nyilván én apukámban bízom a legjobban, de nem tudtam feloldani másképpen ezt a problémakört.
Ha kétoldali tüdőgyulladással bemész, még nem 20 %-on működik a tüdőd és nem vagy elhízott cukorbeteg, akkor megkapod az inf-ós kezeléseket a protokoll szerint a kiegészítő tabl-kal, nem kerülsz lélegeztető gépre és 10 nap múlva hazamehetsz, otthon folytatva a gyógyulást.
Akkor újrafogalmazom: amennyiben 20%-on működik már a tüdőd és elhízott cukorbeteg vagy, akkor nagy esélyed van léllegeztető gépre kerülni, de ha időben kórházba kerülsz, akkor jó esetben megúszhatod.
Egyébként pedig NEM Téged akarlak meggyőzni, hogy menj kóházba, ha ezek a tünetek megjelennek nálad, felnőtt ember vagy, dönthetsz magadról, hanem azokat szerettem volna felvilágosítani, akiknek fogalmuk sincs, hogy mit csináljanak, információ hiányában.
Pontosan arról írok, hogy optimális esetben, ha mindenki tudna ezekről a dolgokról, amikről írtam, akkor nagymértékben csökkenteni lehetne a lélegeztetőgépes halálozást.
És, ha az embereket nem tartanák állandó rettegésben a kórházi kezeléstől, akkor időben részesülnének kezelésben!
Te egy okos nő vagy és még sem érted meg, akkor mit lehet várni azoktól, akik csak a tv-t nézik?