Keresés

Részletes keresés

Siemens113 Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5512
Egy kérésem lenn hozzás majd elbírálod a lehetőségét illetve kíváncsi vagyok találkoztál-e már a jelenséggel: (Igazából a másik topicba akartam írni de ide jobban kapcsolódik)

Szóval én elég gyakran járok arra és rendszeresen látom, hogy tizenéves "bandák" használják játszótárnek Maglódnál a "nagyhíd"-on a nyílt pályát. Itt van egyébként a toltésoldalban lépcső is a két kitérőnél van ez egyébként nem sokkal a végpoint után. (Biztos tudod melyik hely ez) Szóval sajnos rendszresen látom mostmár, hogy kölykök azzal töltik az idejüket, hogy itt a sínek között szaladgálnak néha félreállnak pakolásznak ezt azt a sínekre ami szerintem finoman szólva is balesetveszélyes. (arról nem beszélve hogy talán nem ott kéne "játszani" mert életveszélyes) Ma viszont tapasztaltam, hogy a kürtöt nem szeretik. Épp csak rájuk pöttyintett valaki de ez nagy felzúdulást váltott ki. A kérésem tehát az lenne - és majd eldöntöd hogy szabad e vagy sem - hogyha ott az említett részen kölyköt látsz már az ívből kijövet messziről kezdj el kürtölni és nyomd mellettük is közbetlenül végig ha lehet. Mondom ez nem valami bosszúvágy a részemről de tényleg gyakran járok arra és egyszer az egyik tuti be fog esni a vonat elé illetve talán nem kéne kárt tennijük semmiben. Nem nézem ezt túl jó szemmel. Ezzel meg hátha leszoknának róla. Egyébként természetesen leginkább délután vannak kint.

Várom véleményedet
Előzmény: Törölt nick (5507)
1047 005-2 Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5511
"A másik kedvencem: a gépek döntő többségén a totális közöny kategóriába tartoznak az ablaktörlők. Egy picit hosszabb lapáttal simán orvosolni lehetne a problémát, de valamiért ez már meghaladja a fenntartás képességeit."

Az E.1.-ből kapásból idézik a mv tisztítási kötelezettségét,de a vonatba sorozott (tűzveszélyes) gép kisérési kötelezettségét már nem olvasták.
Előzmény: Törölt nick (5507)
Siemens113 Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5510
Röviden: Hanyagság és ilyen esemény bármikor bekövetkezhet. (persze nem akarok belemagyarázni semmit de én nem szoktam külüönösebben biztonságban érezni magamat ezen váltókon való áthaladáskor)
Előzmény: dulla (5508)
Vendégsín Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5509
a totális közöny kategóriába tartoznak az ablaktörlők.

Régi vasúti irányelv: "Aminek a működőképessége nem kell az elinduláshoz, azzal nem kell foglalkozni."
Előzmény: Törölt nick (5507)
dulla Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5508
A Budapest -Keleti siklásos balesetről előadási anyag.
http://www.kbsz.hu/vasuti_kozlekedes/rendezvenyek_20071025.htm
Törölt nick Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5507
Noha nem balesetről van szó, de egy balesetnél akár közvetett okozó is lehetne:

Bdt-413 bal oldali homlokablaka:













Ugyanez nappal szemben:













(A jobb oldali egy picit jobb állapotban volt, azon még ki lehetett látni valamennyire).

Kérdés: ilyenkor nem gond, hogy alig lehet kilátni az ablakon, csak mert az illetékeseknél az ablakmosótartály feltöltése már nem tartozik bele a közlekedtetés feltétele-körbe?
(Jelzem, hogy a vezérlőkocsik homlokablakinak és VP tükreinek tisztítására én még egyetlen ilyen szerkezeten sem találkoztam tisztítóeszközökkel, azaz a takarítását nem tudnánk elvégezni, főleg amikor 11 perc fordulóidőnk van menetrend szerint).

A másik kedvencem: a gépek döntő többségén a totális közöny kategóriába tartoznak az ablaktörlők. Egy picit hosszabb lapáttal simán orvosolni lehetne a problémát, de valamiért ez már meghaladja a fenntartás képességeit. De hogy V6*-ról is így adjonak ki gépet, ezt már nem tudom elfogadni. A képen látszik, hogy az ablakon pont fejmagasságban nem lehet kilátni, felette pedig homályos az üveg, hiába rohangál rajta az ablaktörlő lapátja:


hoparu Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5506
Gondolom a tartály átfejtésére várnak és utána lesznek sinre emelve.
Képeket akarok! Képeket akarok! :)
Előzmény: Cheew (5505)
Cheew Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5505

 

Sziasztok!

 

Almásfüzítőn a V46-031-es+ a tartálykocsi oldalról igen szépen összesímultak, ha jól láttam ma hajnalban, el is volt szalaggal kerítve az helyszín. Erről tud valaki valamit?

 

Üdv.

V43,1078 Creative Commons License 2007.10.28 0 0 5504

Sziasztok!

 

Tegnap, illetve ma éjjel a 2468-as számu vonat Csomádon egy 21 év körüli srácot gázolt. Ő leszállt a vonatról s a barátainak akart még integetni. Futott a vonat mellett majd szegény elesett s az utolsó előtti forgóváz vágta el.

 

BDV-008

Helyszinelés:130 perc

Frankyeinstein Creative Commons License 2007.10.19 0 0 5503
Csak annyit pontosítanék, hogy nem pályamunkás volt, hanem START-os (személyszállítási) kocsivizsgáló.
Reméljük, hogy a vizsgálat majd kideríti, mi volt az oka a balesetnek. Nyugodjék békében! :-(((
Előzmény: Törölt nick (5502)
Törölt nick Creative Commons License 2007.10.19 0 0 5502
Ja, bocs, most látom. RIP. :(( Ez azért messze nem olyan, mint amikor valaki bambaság miatt "elnéz" egy vörösen villogó fénysorompót. Vagy "azt hiszi", nem jön több vonat. Szegény pályamunkás, nem figyelt eléggé, de ő volt ott előbb, neki az a munkaterülete. :-/ Természetesen ő a hibás, de nem úgy, mint egy gyalogkakukk.
Előzmény: Törölt nick (5501)
Törölt nick Creative Commons License 2007.10.19 0 0 5501
És életét vesztette / megsérült / lett egyáltalán valami baja?! Ebből a "tudósításból" nem derül ki semmi!!
Előzmény: f.antal77 (5499)
f.antal77 Creative Commons License 2007.10.19 0 0 5500
Ez nem cáfolat, mert itt nem az egyértelmű tilos jelzés ellenére ment be a sinek közé, mint tette azt a kerékpáros, hanem a munkáját végezte a szolgálati helyén.

A vasút veszélyes üzem volt, és még sokáig az is lesz.
Előzmény: Perillustris (5498)
f.antal77 Creative Commons License 2007.10.19 0 0 5499
Vasutast gázolt a vonat
Független Hírügynökség
| 2007. október 18., csütörtök 21:52

Egy vasutason robogott keresztül egy tehervonat a Bács-Kiskun megyei Kelebiánál. A 46 éves férfi a sínek mellett dolgozott, épp egy álló szerelvény fékrendszerét ellenőrizte, amikor - feltehetően figyelmetlenségből - a határ felől érkező vonat elé esett. A rendőrség vizsgálja az esetet - közölte Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Perillustris Creative Commons License 2007.10.19 0 0 5498
"Az egyik az, hogy számunkra, azaz a vasút bűvkörében élő, dolgozó, dolgozni vágyó emberek számára érthetően nehezebb megérteni azt, hogy egy "civil" miért tesz meg olyan dolgokat (nevezetesen bekerekezik egy vonat elé), amik egyértelmű veszélyt hordoznak magukban. Számunkra természetes, hogy egy pirosan villogó fénysorompón nem kelek át..."

Közvetett cáfolat: http://www.mno.hu/portal/523495
Előzmény: L06 (5418)
V43 2293 Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5497
Elkérhetném az istvántelki gárolásról készült képet eredeti méretben?
Előre is köszi!
E-mail címem: ptomika@citromail.hu
Előzmény: Vendégsín (5422)
r1232 Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5496
Fordítsd is le :-)
Előzmény: Infós (5495)
Infós Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5495

"Sperrung nach erstem Unfall im Lötschberg-Basistunnel

 

Frutigen. AP/baz. Nach dem ersten Unfall auf der Lötschberg-Basisstrecke am Dienstagmorgen ist der Tunnel stundenlang gesperrt geblieben. Die Entgleisung einer Lokomotive bei der Tunneleinfahrt in Frutigen im Kandertal verlief aber relativ glimpflich. Verletzt wurde niemand, wie die BLS AG mitteilte.

Zur Entgleisung kam es um 3.40 Uhr in der Früh: Ein Zug der «Rollenden Autobahn» war von Freiburg im Breisgau nach Novara in Italien unterwegs. Auf einer Weiche bei der Tunneleinfahrt entgleisten die beiden Vorderachsen der ersten Lok. Dadurch wurde der Zug abrupt gebremst, verletzt wurde jedoch niemand. Zur Abklärung der Unfallursache wurde auch die Unfalluntersuchungsstelle Bahnen des Eidgenössischen Departements für Umwelt, Verkehr, Energie und Kommunikation (UVEK) eingeschaltet. Vorerst liesse sich der entstandene Sachschaden nicht beziffern, sagte BSL-Sprecher Hans Martin Schaer auf Anfrage.

Als Folge blieb die Strecke, die sich seit vergangenem Juni in der so genannten Ertüchtigungsphase befindet, während Stunden unterbrochen. Die BLS hoffte, den Betrieb gegen Abend wieder aufnehmen zu können. In der Zwischenzeit wurden die Güterzüge über Kandersteg - Goppenstein umgeleitet.

Als problematisch deklarierte Güter geladen

Der NEAT-Express aus Brig und Visp wurde am Dienstagmorgen ebenfalls umgeleitet und ausnahmsweise über Bern geführt, wo die Reisenden mit einer Verspätung von gut einer halben Stunde eintrafen. In der Gegenrichtung fiel der NEAT-Express aus. Der restliche Reiseverkehr wurde gemäss BLS planmässig über Kandersteg geführt und war durch die Entgleisung nicht beeinträchtigt.

Wie Schaer weiter sagte, befanden sich etwa 17 Lastwagen auf dem Güterzug. Zwei der Fahrzeuge hätten als problematisch deklarierte Güter geladen. Es habe sich aber weder um entflammbare noch um explosive Stoffe gehandelt. Anzeichen für ein grundsätzliches Sicherheitsproblem gab es laut Schaer bisher nicht.
Seit Juni wurden über 7000 Güterzüge durch den fast 35 Kilometer langen Lötschberg-Basistunnel geführt. Am heutigen Dienstag hätten es rund 40 sein sollen. Auf den Fahrplanwechsel 2007 im Dezember soll der Basistunnel für den gesamten Personenverkehr geöffnet werden."

 

Megtörtént az első baleset a svájci Lötschberg-bázisalagútban (BLS). Ma reggelre virradóan 3.40-kor egy Freiburg (D) - Novara (It) viszonylatú, ún. "Rollenden Autobahn" tehervonat mozdonya siklott, helytelen váltóállás miatt(?).

A többit majd később, vagy ha valaki nagyon ráér.... :)

 

Forrás: http://www.baz.ch/news/index.cfm?keyID=6BF9B4A6-7C45-4B8B-AAC0F6F27F40F7A6&startpage=3&ObjectID=A8247743-1422-0CEF-701E5ED695281DF3

m61019andras Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5494

Szia.

Esetleg elkérhetném azt a címlapfotót eredetiben a mail címemre? :-)

 

Előre is köszönöm szépen. :-)

 

Előzmény: f.antal77 (5469)
V43 2293 Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5493
Köszi szépen az információt!
Előzmény: Siemens113 (5492)
Siemens113 Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5492
Ennyit hallottam róla/láttam belőle:


Siemens113 válasz | megnéz | könyvjelző 2007.10.18 16:45:49 © (22770)
Csúnya meszelés maradt utána nem tudom láttad-e már azóta. Ecser megállóhely végénél a gyalogosátjáróban történt az eset. (ott ahol a váróterem és a jegykiadó hely van) Egy idős nő volt az áldozat. (egyes állítások szerint gyenge látási és hallási képességgel). Azt nem tudtam a fejemben rekonstruálni (és nem akarok morbid sem lenni) hogy pontosan mi hogy történt. Ha jól láttam azonban meszelés jutott a peronra is (és ezt nem tudtam ott eldönteni csak pár mp-ig voltam ott szerencsére) még a váróterem oldalára is. :(

A járat reggeli páratlan Kőrös IC volt ha minden igaz.
Előzmény: V43 2293 (5491)
V43 2293 Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5491
Sziasztok!
Tud valaki valamit az ecseri balesetről?
von Papa Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5490

Sziasztok!

 

"221. A fűtőházak területén lévő váltók számozása 201-es, a műhelyek területén levőké 301-es, a rendezőpályaudvarok területén levőké pedig 401-es számmal kezdődik és folytatólagosan halad az utolsó váltóig"

 

F2-es utasítás, 1967.

Előzmény: GyöBzs (5483)
Siemens113 Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5489
Gondoltam még ide befér:

Ahogy mentünk befelé Rákoshegy felől Rákos irányába a Rákosnál llévő sorompónál volt egy bicskanyitogató eset. Sajnos nem tudtam lefényképezni. Egy fehér kisbusszal a májer csávó úgy állt meg, hogy pont a kocsi tetejére csukódott a félsorompó... Gratulálok sajnálom, hogy nem tudtam megörökíteni....
exmv Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5488
A 400-as váltók több állomáson a gurítóhoz tartoznak.
Előzmény: GyöBzs (5483)
7578 Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5487

Egy újabb feladvány... vagy ezt már ismeritek?

 

Zolcsi67 Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5486

OFF

Köszi, meglesem, talán még 1-2 volt katonatársammal is összefuthatok ott? :-)))

ON

Előzmény: manhattani (5473)
Infós Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5485

"(...), addig azt sem tudtam, hogy létezik Istvántelek nevű állomás, (...)"

Megállóhely lesz az (gy.k.: a nyílt pálya vágányán kívül más vágány nincs). Rákosrendező és Rákospalota-Újpest állomások között helyezkedik el, középperonos. Az ominózus útátjáró pedig az AS64, ha már hivatkozni is akarunk rá. Vonat által vezérelt a bal és a jobb vágányon, és jelzővel fedezett a körvasúti vágányon.

(asszem)

Előzmény: Perillustris (5484)
Perillustris Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5484
Bár a helyszínt - rövid gondolkodás után - beazonosítottam az első hírek alapján, addig azt sem tudtam, hogy létezik Istvántelek nevű állomás, szóval ez annyira nem lep meg.

Ennyire sietős, sajnos: http://index.hu/politika/bulvar/bulvarhirek/330790/
Előzmény: f.antal77 (5479)
GyöBzs Creative Commons License 2007.10.18 0 0 5483
Hagyományosan ott kezdődik; a 300-as és a 400-as tartomány is kijelölt elvben, csak már nem emlékszem pontosan mire is.
Előzmény: cs1014 (5482)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!