Mint közismert, a nagytömegű csillagászati objektumokban elképesztő fizikai körülmények uralkodnak.
A neutroncsillagokban a gravitáció összezúzta a közönséges anyagot. Nemcsak hogy az elektronhéjak szakadnak be, de különleges magfizikai folyamatok során az atommagok is felmorzsolódnak, és rettenetes energiájú, hőmérsékletű, gravitációba zárt neutronlevessé válik. Ez az anyag, ahol még a neutronok is szinte egymáshoz préselődnek, iszonyú sűrűségű: egy kockacukor méretű mintája is sok tonnát nyomna.
Még ennél is elképesztőbbek a körülmények a fekete lyukak mélyén.
A fekete lyukakban minden ismert részecske felbomlik és tiszta energiává válik.
Feltehetően erre a sorsra jutnak a tömegért, gravitációért felelős, ma még csak feltételezett
részecskék is.
Higgs részecske, gravitron, és úgy tudom, más, rokontulajdonságú részecskéket is feltételeznek más elméletek.
De nyilván ezek is.
Ekkor viszont a fekete lyukak tömegének utánpótlás hiányában folyamatosan csökkennie kellene, ahogy megemészti, tiszta energiává alakítja a tömegért, gravitációért felelős részecskéket.
Vagy ez is történik, csak az a néhány miliszekundum, ami alatt ez bekövetkezik, innen, kívülről nézve
akár sok száz milliárd évig tart?
És ha igen, ilyesmi indította be az ősrobbanást is?
A mozgatott mágnesek, változó terében megjelenő fotonok egy része eltávozik a térben, egy kis része pedig az örvényáramok Joul-hőjét táplálja. Mert a Joule-hő energiája a külső térből származik. :P
Elektromágneses indukció lép fel, és az ezzel előálló időben változó elektromágneses hullámok jelennek meg. Ez már a QED szerint fotonokból áll. Szóval igen.
A sztatikus térben nem terjed semmiféle jel vagy hatás. Ha valami terjed, akkor az már időfüggő elektromágneses tér által történhet. Ahogy ez a klasszikus elektrodinamikában is volt. A QED nem cáfolja a klasszikus elektrodinamikát, csak pontosítja.
Sajnos a népszerűsítő irodalmak azt a képet adják az érdeklődöknek, hogy a részecskék mindig fotonokkal dobálóznak, cserélnek, ez felel meg a kölcsönhatásnak. Pedig vissza kellene térni Faraday által bevezetett mezőhőz, vagy erőtérhez. Mert ez az objektív igazság, a Feynman-gráfos, részecskecserés kép csak egy számolásegyszerűsítő interpretáció.
Az a baj, hogy az ismeretterjesztő cikkek az 1910-es évek kváziklasszikus szemléletéből építkeznek. Klasszikus elektrodinamikától sokkal kevésbé tér el, mint ahogy az ismeretterjesztő cikkekben felvázolják.
Régen én is ezeket olvastam. De ez nem igaz. A virtuális részecske részecskék ütközési folyamatainál cserélt részecske, vagyis ennek a részecskének a kicserélődése a tulajdonképpeni kölcsönhatás. Ez tulajdonképpen egy bomló, vagyis időfüggő állapot.
De a sztatikus teret egy olyan négyesvektorpotenciál-láb,
amihez nem tartozik kvantum(foton),
tényleg klasszikus mezőt jellemző négyes vektorpotenciál. Ezzel lehet magyarázni például az elektron szórását az atommag terében, vagyis a Rutherford szórást. Az ennek megfelelő gráfban az elektron nem fotonnak hat kölcsön, hanem a sztatikus mezővel (ami klasszikus). Ez nem virtuális foton, mert a virtuális foton az, ami például két elektron között kicserélt fotont jelenti, vagyis egy propagátort.
Kvantumelektrodinamika. Ez kerül a klasszikus elektrodinamika helyére, amivel már figyelembe lehet venni a mező kvantáltságát. Mert a klasszikus elektrodinamika a fotonnal magyarázható jelenségekről nem tudott, meg sem jelenik benne a foton. A QED viszont olyan általánosítása az elektrodinamikának, hogy az elektromágneses hullámok fotonok összességének tekinthető. De a sztatikus tér a klasszikus verziótól nem tér el.
Nincsen. Az elektromos és a mágneses mezőnek van objektív szerepe, és a patkómágnes erejét úgy kell értelmezni, hogy a mágneses mezeje hat a vasdarabokra. De a sztatikus mágneses mezőben egy darab foton sincs. A fotonok az időben változó elektromágneses mező jellemezhető.
A fotonokkal az elektromágneses mező időfüggő részét lehet jellemezni. A sztatikus térben nem áll foton, az tisztán klasszikus mező. (Landau IV. kötet)
És a részecsketermészetének nincsen szerepe? Olyan szemléleti bukfencekre gondolok, hogy hová lesznek a patkómágnesből kirepülő fotonok, csökken-e a mágnes tömege, meg hogyan adja át a foton a vonzást, taszíatást.
Azt tudom elmondani, hogy én hogyan képzeltem el magamnak a fotonos szemlélet és a klasszikus maxwell féle elektromágneses elmélet kapcsolatát. (ez nem valami közmegegyezéses álláspont hanem csak a saját szubjektív elképzelésem)
A foton egy valószínűség, amit hullámszerű függvény ír le. Azt adja meg, adott helyen milyen valószínűséggel nyelődik el a frekvenciájának megfelelő mennyiségű elektromágneses energia. Vagyis ahol nagy a valószínűsége sok foton elnyelődésének, ott lesz klasszikusan mondjuk nagy amplitudójú jel egy antennán, vagy feketedő sáv egy fotolemezen.
Nincs külön elektromos vagy mágneses tér, rendszerfüggő a dolog. Speciális esetben az elektromágneses térnek lehet olyan nézete, amelyben valami tisztán elektromos vagy tisztán mágneses. De egy ehhez képest mozgó rendszerben már nem ilyen lesz, megjelenik a másik komponens is.
Ha nem tudod két különböző időpontban egymás mellé tenni ugyanazt a két órát, akkor nem lesz ilyen objektív információd, hogy melyik járt lassabban. Két inerciális óra útja pedig csak egyszer keresztezheti egymást.
Összeigazítás nélkül pedig eleve nem tudod vizsgálni, hogy valamelyik késik-e. Ha nem tudod kétszer egymás mellé tenni az órákat, akkor sejtésem szerint soha nem látsz olyant, hogy valaki másnak az órája gyorsabb, mindenkiét csak lassabbnak látod ilyen fényimpulzusos trükkökkel.
A mai tudományos elméletek szerint minden inerciarendszerben azonosan viselkednek a dolgok, és nem tudsz köztük különbséget tenni. Tehát az a fogalom, hogy "álló" nem szerepel a tudományban. Filozófiai kérdés. Ma még mindenképpen.
A végtelen sebességgel való óraegyeztetés is egy filozófiai felvetés. Annyiból távolabb áll a valóságtól, hogy az előzőnek legalább sejthetjük valamiféle értelmét és lehetőségét.
A tükördobozban pattogó egyetlen foton sok szempontból úgy viselkedik mint az előbb leírt két foton. Azt azonban nem látom át hogy minden szempontból olyan-e. Ha elszabadul, akkor biztosan nem olyan, hiszen az egyetlen foton energiája már rendszerfüggően nullához tarthat.
Nagyon nagy. Egy szabad foton energiája rendszerfüggő, és tetszőlegesen kicsi lehet ha a foton haladási irányában gyorsabb inerciarendszerben írjuk le.
A csapdázott dolog mint írtam két fotonnal működik. A két foton (ha nem pont egy irányba mennek) energiája együtt egész másképp viselkedik mint egy fotoné.A kettőnek bármely inerciarendszerben nagyobb lesz az össz energiája egy adott nem nulla minimumnál. Ez a minimum abban a rendszerben jelentkezik, amelyben a két foton sebességvektora egy egyenesbe esik és a sebességek abszolut értéke egyenlő, csak ellentétes irányú. (Két nem párhuzamos sebességvektorú foton esetén ez mindig létezik).
Ez már nagyon hasonlít a részecskék nyugalmi tömegére, és sebesség esetén jelentkező relativisztikus tömegére. Kiszámolva nem csak hasonlít, ugyanúgy viselkedik.
Én úgy képzelem, relatívisztikus körülmények között semmi értelme az órák összeigazításának.
Ugyanis egy pontban (pl. itt a Földön) Jancsi és Juliska összeeigazította az óráit:
*pálcika - kis szék - karika - hóember
Aztán mindenki megy a maga útjára feltehetően különböző sebesség-idő függvény produkálva, és mikor újra összejönnek, örömmel látják, hogy az órák között eltérés van.
Ha végtelen sebességgel tudnának tetszőleges távolságról órát egyeztetni, akkor azt látnák, hogy az órák közül hol az egyik mutat kevesebbet, hol a másik, és néha meg egy ideig azonosat mutatnak.
