A szegedi ládagyáriak között azért van komoly darab, főleg az F-lyukasok között, abból is a szecessziós típus (1963 körül) jól sikerült. Egy barátom megcsináltatta a sajátját nagyon (új nyakat is kapott a hangszer), na, az most jóval többet ér, mint 100. Nekem is van egy, ha lenne pénzem, megcsináltatnám rendesen (sajnos ráköltöttem egy csomót, de sz@rul csinálták meg, pedig elvben profihoz vittem). De azért nem adtam föl, még lehet, hogy lesz abból jó hangszer, mert az anyaga rendben van, faragott fedlap, dió nyak stb., meg most már van hozzá új húrláébam és ében fogólapom is, tehát nem esélytelen. Viszont az kétségtelen, hogy kb. 25-ért vettem, amikor még eredeti állapotban volt. Viszont gypsy húrral úgy szól kb., mint egy F-lyukas DiMauro.
Így szól egy ép, későbbi model.- A hirdetett nem valószínű. Amúgy az "elektronika és a test rendben van" elég beszédes leírás. Mert számomra ez azt jelent, hogy a nyak nincs rendben.
A fedlapnak van egy enyhe íve, amitől a nyak is kicsit dőlt (vagy jobban, az említett Aylwardnak pl. egészen láthatóan dőlt volt). Amelyiknek lapos, az nem az eredeti építési módon készült. A laposat könnyebb megcsinálni, ilyenek az olcsó kínai hangszerek.
Általában ezt valahogy befeszítik, de pl. Jean Barrault (aki manapság nagyon népszerű készítő), hajlítja, egészen jól látható törés van a fedlapon a húrlábnál. http://www.barault.com/barault/PETITE_BOUCHE.html
Az egyből telitalálatra azért elég kicsi az esély, legalábbis az én tapasztalataim szerint. Mivel használat közben jössz rá, mi az amit szeretnél, mi az, ami esetleg hiányzik, szinte biztos, hogy az első nem az utolsó lesz. Nekem pl. a Saga gitáromnak tökéletes hangja volt, de a nyakával sehogy nem tudtam megbarátkozni. A mostani Hemü féle majdnem minden szempontból tökéletes - kíséretre. A doboz benne jópofa dolog, de a mai mikrofonos- pickupos világban nincs jelentősége, úgyhogy többet nem kellene, viszont jó dolog, hogy van egy rezós gitárom is, úgysem nyugodtam volna, amíg nincs egy. :) Úgyhogy ez mindenképpen keresgélés. A barátom, akié az Aylward volt, vett egy Favinot, és végül az utóbbit tartotta meg. Mert tényleg jobb volt, de az Aylward is tökéletes volt, csak neki a másik jött be.
Úgyhogy ez az "egyet veszek, és az lesz örökké" elég necces, kétféleképpen tudom elképzelni, hogy mondjuk embertelen pénzt rászánok, kitalálom a paramétereket, és kimegyek valamelyik híres mesterhez, és addig nyektetem, amíg olyan tökéletes nem lesz a hangszer, amilyet szeretnék. Ezzel megkockáztatom, hogy kidobok egy csomó pénzt, mert mondjuk, ha nem jön be, átalakíttatom, de végül lesz egy tuti hangszerem. Kb. kétmillióért. Vagy a nyakamba veszem a világot, végigjárom az összes létező, számomra szimpatikus mestert, és mindenhol lefoglalózom a számomra legjobb gitárt, aztán a végén döntök. Ez is egy halom pénz.
Vagy a harmadik megoldás, hogy megtanul az ember gitározni, és szinte tök mindegy, hogy a szóba jöhető normálisak közül milyen hangszere van. :)
Nahát, ez is új, szóval a fedlap nem is lapos... Na ezt sem tudtam, így képekről laposnak tűntek, hát igen köszi tényleg a sok segítséget, amit lejjebb írtam, igyekszem minden esetre elpasszolni a régi cuccaim, aztán ha ez megtörtént lehetőségekhez mérten majd a legjobb hangszert megvenni!:)
Így van, teljesen igazad van! Viszont nem akarok semmit megvenni amíg Gs-en el nem mennek a kihasználatlan hangszereim, ha eladtam őket azért egy komolyabb összeget rá tudok majd fordítani a dologra, szóval addig csak méregetem a lehetőségeket meg tájékozódom!:)
Ha majd lesz egy ilyen gitárom remélem sikerül egy olyat kifognom ami lehetőleg az életben sokáig elkísér, amilyen árakban mennek ezek a jószágok, nem hiszem, hogy lesz a későbbiekben lehetőségem lecserélgetni őket meg kipróbálni 20 fajtát, szóval egyből telitalálat kell:D
Lényegében az van, hogy ha rendes fából van, a hivatalos tervek alapján készült, és rendesen van összerakva (tehát pl. nem lapos a fedlap, ahogy sok olcsó kínainál), meg kényelmes, jól játszható a nyak, akkor nagy baj nem lehet vele hangilag alap szinten. Aztán persze vannak fokozatok, mind árban, mind minőségben lehetnek nagy különbségek, de kezdő szinten bármelyik jó lehet.
Aha, értem köszi szépen az infókat!:) Csak gondoltam megkérdezlek titeket, mert nagyon szemrevaló, jó minőségűnek tűnik, és nem találkoztam még ezzel a névvel, djangobookson meg valami hasonló 2-3szor ennyibe kerül, jó persze nem mintha ez olyan olcsó lenne...:D
A hangminták alapján jó hangszereknek tűnnek, csak mondjuk közel egymilláért már csúnya is lenne, ha nem lennének jók. (Az Ebay-es csak a felére esett árban, elnéztem, mert az font.)
Lehet, hogy nem igaz, de valamikor, valakitől azt hallottam, hogy ezeket nem az ember készíti, hanem Kínából rendeli, és csak befejezi, vagy ilyesmi. Persze lehet, hogy baromság. Mindenesetre jó nagyot esett az ára, az eredetihez képest, egy Aylaward, Park vagy Eimers ára nem esik harmadára használtan.
apropo, azt szeretném kérdezni, mond valakinek valamit a Moustache név? Van fönt egy (szerintem) busato fazonú-anyagú gityó, ránézésre elég igényesnek látszik. Esetleg tud valaki valamit róluk?:)
Angelo Debarre jobban szereti a rózsafát. Biztos, hogy nem ében, nem szokott az lenni, az enyémen wenge. (Vittem egy ébent, jó drágán behúztak vele, meg volt csavarodva, nem tettük föl, mert hiába alakította volna vissza, az az évek során elcsavarodik megint, és akkor húzza a nyakat, meg a fedlapot).
Szerintem wenge, vagy valami hasonló kemény fa van rajta. De az is lehet, hogy rózsa. De majd a tulaj esetleg beírja.
:) Hidd el rárepülnék, de nincs pont pénzem, 400-500e huf értékben állnak a cuccaim gs-en. Mindenki csak cserélne. Engem meg már csak gypsy gitárok érdekelnek... A fogólap rózsa vajon vagy ében, azért az számít, másképp szól a kettő, bár ha jó gitárról van szó 130ért akármelyik legyen, megéri szerintem is.:)
És ha ez a 11-es, akkor rossz helyen van a honlapon, mert akkor vagy 2013 késői,vagy 2014 év eleji hangszer. Mivel az enyém 2013 márciusi, és ez tudom, hogy utána készült.