Újra megpróbálom, hátha most több szerencsém lesz, és kapok egy-két választ! Az előző hozzászólásomban a pillangópintyekről kérdeztem, nagyjából összefoglalva a következőket:
1. mennyire agresszív fajta (más pintyekkel, kanárikkal szemben)?
2. könnyen szaporodik?
3. milyen árban van egy pár kb-ra és Budapesten kereskedések, ahol kapható?
Előre is összedobtam ey ilyen röpde tervet. Néha úgy érzem semi gond nem elsz az összerakással, és simán meglesz pár óra alatt, máskor meg úgy, hogy nem kéne egyedül belekezdenem.
A rizspinty eledele Európában valóban az általad leírt magok keveréke, de ez csak "pótcselekmény" a tenyésztők részéről. A vadon élő Rizspinty a nevét (Padda oryzivora) is arról kapta, hogy az előfordulási helyén ( Jáva és Bali szigete, majd Kelet Ázsia) a rizsfőldeket lepi el táplálkozás céljából. A rizs aratása után egyéb fűfélék magvait eszegetik. Ezért aztán a tartásuk során tenyésztők is kihasználják e lehetőséget ( főleg gazdaságossági célból), mivel a keverék mag jóval olcsobb, mint a hántolatlan rizs, melyet a drágasága ellenére is tesznek a magkeverékbe. A külföldön kapható "Paddyreis" ára 1,5 Euró/kgr. Csak ennek az etetése nagyon megdrágítanáa faj tartását.
Nem tudtok konkrét oldalt mondani, ahol áttekinthetően és full amatőröknek való módon van elmagyarázva egy egyszerű faláda (ez lesz a röpdém) normális összerakásának a módja?
MErt röpde.lap.hu vezet mindenfelé, de nem nagyon találtam normális, nekem való oldalakat.
Ez komoly? Soha nem hallottam még róla,hoy a rizspinty rizst fogyasztana.
A rizspinty alaptakarmánya a köles, fénymag, muharmag, de szívesen megeszi a kendermagot, lenmagot, hántolt zabot, repcemagot, fürtöskölest, sőt a bugás cirokmagot is. Feltétlenül adjunk számára zöldeleségeket (salátalevelet, tyúkhúrt, sárgarépa zöldjét, almát stb.) Kínáljuk meg hetente egy-két alkalommal keményre főtt, reszelt tojással vagy reszelt sajttal is.
Táplálásukkal minden rendben? Ilyenkor a szokásosnél több vitaminban gazdag, mindenfléle jóval kevert lágyeleséget is kell a madaraknak adni ahhoz,hogy egészséges tojásokat rakjanak és meg is üljék azokat.
Másolgatni nem akarok, itt egy hasznos link, itt midnen megtalálható a madarak táplálásáról, tartásáról, ajnlom, ha még nem ismernéd:http://zebrapinty.freeblog.hu/
Sziasztok! Én még új vagyok a témában, van egy zebra párom, kb. fél évesek, akik most raknak másodszor tojást. Az elsőt teljesen elhanyagolták, most meg a 3-ból 1-et szerintem megettek, és a többivel sem nagyon akaródzik megint foglalkozni. Ez náluk valami faji jellegzetesség, genetikai dolog, vagy mi a csuda? Aki tud, segítsen nekem! Köszi!
Azt én is gonodltam, hogy a fressben minden nagyon drága lesz, de abban bíztam, legalább lesz nagy választék. NÉha azt hiszem, még tesco-cora félékben is vannak igényes, fonott odók pl. lehet,hogy még olcsóbbak is.
De végülis hiába szépek a fonott odúk, inkább egy fa, nyitható tetejű, kívülről feslszerelt lenne a praktikus aszt hiszem, ha leskelődni is akarok néha.
Ja, az előbb lemaradt, hogy szerintem a fressnapfot hanyagold, én is ott vettem meg az etetőt-itatót, majd egy sima kutyaeledeles és egy másik kisállatos boltban láttam ugyanazt féláron! A guta ütögetett... :-)
Úgy láttam, magad akarsz röpdét építeni, ami azért jó, mert olyanra csinálhatod, hogy a madárkák a lehető legjobban érezzék magukat, és neked is kényelmes legyen a takarítás, etetés. Mindenképpen tolóajtót javaslok, sokkal biztonságosabb, mert csak annyira tolod el, amennyire épp szükséges, és a kezed mellett nem marad nagy hely. Nekem a kisebbik kalitkám rendesen nyíló ajtós, és nem szeretem nyitogatni, mert félek a szökéstől. :-(
Én a dobozkalitomra egy magas, de keskeny, függőlegesen eltolható ajtót terveztem, a másik oldalra pedig egy inkább lapos, de széles, oldalra eltolható ajtó kerül. Így (legalábbis remélem), minden be fog férni, és biztonságos is lesz.
OKs, arra nem gondoltam. De akkor meg rizikós lesz a kaja beadása. PErsze mindegyhogy rizikós. Mert csak belső tálkákat akartam alkalmazni, esetleg kajának kis vájút. de úgy lehet, hog yjó lesz, mehet eg ynagy önitató (700ért láttam fressnapfban, az volt vagy 2dl-es), meg kajának csinálok magam vájút fából.
Ha csak mag van rajta, akkor semmi gond, ha kiürül az etető, összeszedegetik a földről is. Szerintem a homokot elég hetente egyszer cserélni, esetleg gyakrabban kiszedni onnan, ahová sokat piszkítanak.
A röpde alját próbáld úgy csinálni, hogy a kihúzható tálca felett végig rács legyen, így az ürülék és a maghéj lehullik a lyukakon, és attól sem kell félned, hogy a takarításkor kirepülnek a pintyőkék.
És végül, bele kell törődnünk, hogy a madarak nem túl pedáns állatok, patyolat rend sosem lesz körülöttük! De azt hiszem, kedvességük, szépségük, játékosságuk kárpótol minket ezért! :-)
Köszi a tanácsot. Kiborítással nincs baj, simán ráülhetnek a víztartó oldalára és a kajára is, inkább azzal van baj, hogy szétverik. Egy másik probléma: Tegnap tettem nekik friss homokot, ma délelőttre már egy egész szép réteg mag volt rajta. TI hogy oldjátok meg, hogy ne kelljen havonta egy zsák homok, ha mndig tiszta aljzatot akar az ember? (vagy ebbe bele kell törődni, hogy így lesz-legfeljebb a nagyobb területő röpde gonodlom nem fog így koszolódni)
Cseréld ki az etetőt-itatót valami nehezebbre: kisebb üveg vagy kerámia hamutartó, cserép virágalátét megfelel. Akkor nem tudják felborítani. Esetleg ebbe a meglévőbe tegyél egy nagyobb követ nehezéknek! Nekem az etetőm egy régi, üvegből készült, dupla sótartó.
Nekem is készül a dobozkalitom egy régi konyhaszekrényből, már alig várom, hogy a család férfitagjainak legyen rá egy kis ideje!! :-)
Megvolt az első takarítás is. Már kezdenek felsejleni a régi emlékek, bizony nem könnyű tisztán tartani a madarakat, emlékszem, régen a lakásban mennyi por, meg piha repült a nimfa területe körül.
Igazából most még a kis kalitka miatt meg vagyok lőve, külső-öninatóm sincs, csak szétvágott pohárban van az eleség meg a víz nekik.
Egyébként még igazából most kezd rajtuk látszani, hogy jól vannak és megvannak. Az előbb tettem alájuk kvarchomokot (legalább kicsit természetesebb így a kalitka is, mint szegények a sárga műanyagon ugráljanak) friss magot, vizet és azonnal rárobbantak. Tegnap, meg még ma reggel is csak gubbasztotak a rúdon-igazából sok programjuk nem is lehet szegényeknek egy 20x30-as kalitban. De legalább eszegetnek, sőt már a homokból is csipegetnek. Igazából közeledni sem merek hozzájuk,mert szegények a kis helyen,ha megijednek, egyből falnak ütköznek repdesés közben és akkor repül mag, dől víz, szóval probléma.
Remélem jól fog haladni minden és hamarosan jöhet a röpde nekik, odúkkal, mindennel. Ti hogy oldjátok meg a röpdék talajának tisztántartását? (kihúzható fiókos kéne nekem is gonodlom) Csak akkor még egy leppentőt kell majd rá csinálni,hogy a kihúzott fiók helyén nehogy kislisszanjanak a madarak.
Köszi. Csak félek, hogy még nem ivarérettek és várnom kell a tojásokkal. Persze boltból sem valószinűbb, hogy öregebbet adnak. Ezek a gazda szerint januárban keltek.
Amúgy már nézegettem a felszerelést is, Fressnapfban, van mindenféle keltető, odú, kókuszból, fonottan, jó drágán. De régen volt egy olyan kis masszív, fonott, gusztusos fészkem nekik, egy sem ér ezek nyomába. De legjobb lesz szerintem, ha magamnak építek egy nyitható tetejűt fából.
Tényleg ugyanezek az enyémek is. Itt is van pár kép, mi a véleményetek? (attól féltem, nehogy a fehérről is kiderüljön, hogy valami albinó hím,de azok abszolút fehérek, más mutáció meg remélem nincs)