Egyszerűen nem értem. Kb. 1-2 perccel azután értem ide, hogy betetted a linket, és erről írtam is egy mosolygós hsz-t, amit szerintem el is küldtem. Erre nincsen sehol... :-ooo
Annyi volt, hogy nahát, megelőztél a hírrel, és sajnáltam a szerencsétlent... Valamint hívatkoztam a régi kabaréban szereplő Húgyos Józsira.
Nem semmi! Bár más ruháját engedély nélkül elvinni nem szép dolog, de gondolom erre a drogkereskedekem mellett nem volt ideje megtanítani a gyereket. Így megérdemelete, amit kapott...
Ideiglenes lábbal él, nincs pénze a milliós protézisre a harcművésznek, aki lótuszülésben aludt el a karácsony másnapján Villányról Pécsre tartó vonaton, majd nem tudott talpra állni, így bal lábát a térdizület felett amputálni kellett.
„Jobban vagyok, de a lábam még mindig fáj, sebek is vannak rajta, és bedagad. Kontrollra járok. Újabb műtét már nem lesz, de nagyon sok kezelés van még hátra" - mondja Asztalos János, akinek szerencséje volt, hogy a jobb lábát meg tudták menteni, „az most már egészen biztosan megmarad."
Mindkét lábát többször műtötték, de a balban teljesen leállt a vérkeringés, mivel álmában kicsit megbillent, 80 kilójával arra nehezedett, így a szövetek többsége elhalt. „Sokszor utaztam már lótuszülésben vonaton, autóban, de így természetesen még sosem jártam. Most ideiglenes lábam van, a protézis miliiós nagyságrendű összegbe kerülne, meg kell tervezni és egyénileg legyártatni."
A műtét más komoly változásokat is hozott az életében: „Sokáig nem tudtam bejárni, ezért a munkámat elveszítettem, talán most adódik egy internetes pénzkereseti lehetőség." A kórházban viszont szerelmes lett egyik ápolójába: „Tényleg beleszerettem, remélem, komolyra fordul, úgy néz ki, hogy ő a nagy ő."
Pénzt gyűjtenek, gálát szerveznek neki
Asztalost február elején engedték haza, teljes életre készül, de a ringbe már nem térhet vissza. Sportolni csak hobbiszinten fog, ha megfelelő protézise lesz, de a milliós értékű, könnyűfémszerkezetű művégtagot, amely ízületeknél hajlik, az OEP alig támogatja. [Még szép, hogy nem!] Ennek érdekében id. Perutek János, a küzdősportok közismert hazai arca jótékonysági gálát szervez neki Szigetváron, a kórházi személyzet kezdeményezésére pedig pénzadományt kezdtek gyűjteni neki. Asztalos bankszámlaszáma: [Na, ezt azért már nem!]
A környezete számára talán elgondozkoztató, hogy a fiú, aki egy ilyen észlény apának a génjeit hordozza, katona, és ennyire szabadon hozzáfér mindenféle veszélyes cucchoz.
Ebből is látható, hogy a vakond mennyire veszélyes állat, abzug, kis vakond!!!
Visszatérve a díjhoz: igaz, hogy a gént továbbadta, viszont a fia is eléggé veszélyes "ürge" lehet, ha képes volt az apjának ilyet adni... Végkövetkeztetést nem vonok le, mert természetesen nem jó dolog más esetleges korai halálára utalgatni.
volt egy pár (de lehet csak urban legend) aki át szöfözött szaud-arábiába és (állítólag) a szaudiak nem sokat szaroznak az ilyennel úgy ahogy van fördőruha neoprém tök mindegy felteszik az első repülőre
Esetleg a Vörös-tengeren akkora a cápasűrűség, hogy egymás seggébe érnek, és ez három volt. Vagy egy család, két felnőttel, meg egy gyerekkel. Vagy egy 6 méteres kacsa vot, csak a sötétben cápának hitte.