Egy napig fogadkoztam, hogy nem keveredem ebben az ügyben vitába- az ismerőseim vagy tán sosem hallottak Tilost, vagy elvakult hívei. Én csak próbáltam - éveken át, kíváncsiságból, szeretni. Aranyos amatőrök. Legyen ilyen is, virágozzék száz virág, néha-néha érdekesek és hasznosak voltak. De arra törni, hogy 24 órában... és jelezni, hogy kurvára megsértődünk, ha helyettünk egy olyan rádió lesz, akik tényleg görcsölnek (OK), hogy Adjanak valamit, valamivel többet annál, mintha a haverommal beszélnék telefonon... Ez orcátlanság.
De mondd, Yuppy2000 és a többiek, akik ezzel "érveltek" a nagyon "okos" kommunistázás mellett neked mi volt ebben a PROFI? Hogy 2-3-4 ember - tök készületlenül beül egy stúdióba egymással beszélget több száz másik füle hallatára a SEMMIRŐL?? "Mi aztán nem görcsölünk, mint pl. holmi Civil Rádió, mi minden alkalommal bemondjuk, hogy úgy ájultunk be a stúdióba, fogalmunk sincs, hogy kéne-e itt egyáltalán beszélni valalmiről, csak úgy adjuk magunkat, nektek, tessék, ráadásul ingyér, mer' hősök vagyunk. Mert ez olyan kurva cool,ilyen laza gyerekek vagyunk,görcsösen lazák, itten dumálunk frankón csak úgy a levegőbe bele, jé már eltelt 30 mp és még mindig nem mondtam semmit..."Az idő nagy részében. Nagy részében, állítom! Már amikor egyáltalán eljutottak a beszélgetésig, tehát arra reagáltak, amit a másik mondott, kérdeztek-válaszoltak, volt valami összefüggő téma, ilyesmi. De ez is nagyon ritka volt az utóbbi egy-két évben.
Arról nem beszélve, hogy RITKA volt az olyan MONDAT, aminek volt eleje-vége.
Nem szemétkedek, tényleg! Szoktam figyelni! Azaz próbáltam figyelni, de nem lehetett, mert ha írásban rögzítették volna a dumát, maguk is látták volna, hogy forgácsként hullanak alá a nyelv apró elemei, minden összefüggés nélkül... sokszor PERCEKEN ÁT!
EZZEL EGYÜTT én is érdekes színfoltnak tartottam a Tilost, és azt kívánnám, bár ne tűnne el, maradhatna meg - napi egy órában. Vagy heti két napban. Mittomén.
De 24 /7 ?! Legyetek már tárgyilagosak!
Szerintem ez volt a durva hiba, hogy nem ismerték fel a korlátaikat. Túl nagy volt az arcuk. Ők nem közösködnek, ők 24 órán át szórakoztatnák azt a néhány száz? jó esetben 1-2 ezer embert ébredéseik történetével és az aktuális betelefonáló cikizésével (mert pl. az is érdekes statisztika lenne, hogy vajon 10-ből hány esetben (szerény megfigyelésem egyszer egy egész hét reggelein: durván 2) hagyta ez a marha hallgatóbarát rádió, hogya betelefonáló csak úgy, egyből, cikizés nélkül végigmondhassa a maga első egy-két mondatát egybefüggően?? Mert közbevágni és rögtön cikizni meg kötekedni, mikor még nem is tudom mit akar mondani, az is olyan kurva cool!
HOLOTT MÁR RÉG NEM VOLT MÁS, CSAK UNALMASSÁ VÁLT MODOROSSÁGOK HALMAZA.
(Mielőtt a sok kultúrlény nekem támadna: nem, nem csak a keményített inget és a merev udvariasságot lehet modorosságnak nevezni MAGYARUL, hanem minden erőltett, pózzá rögzült gesztust is. És szerintem ez a görcsös lazázás pont az volt.)
Hát, fiúk, újítnai kellett volna.
P.S. Más kérdés, hogy az ORTT nyilván nem ennek alapján ítélt. Aki a fentiekből azt a következtetést vonja le, hogy én azt akartam, hogy a Pataki Attila vagy ki csinálhasson rádiót, illetve kommunista vagyok, vagy kínai, az hüje. Úgyhogy ezzel ne próbálkozzatok.

Abszurdum, pláne azzal a dumával, hogy ők itt a közösségnek vmi hasznot hajtanak. Nem - ez az ő ( de kik is ők? Hisz nem győzték egymást ezek az ismeretlen hangok keresztnéven szólítgatni, de még az is alig derült ki egy műsoron belül is, hogy melyik melyik. Ez szerintem nem cool, hanem bunkóság; szándékos gerjesztése ennek az insider-feelingnek, hogy úgyis csak az ért minket, aki személyesen ismer. Hát akkor nyissatok magatoknak, személyesen, egy kocsmát! Meg is tették, OK.belső, kamasz-szintű poénkodásuk volt saját maguknak, meg a hasonló
Az EBU nevű nemzetközi rádiós szervezet a közelmúltban kérdőívet juttatott el az európai közszolgálati rádiókhoz, hogy mikor akarják végleg megszüntetni a hagyományos adást. Az eredeti dátum ui. 2010 volt. Valószínű, hogy nem fog sokkal kitolódni, s ahogy a CD kiütötte az LP-t, úgy a DAB is ki fogja az FM-et. Ha lesz vevőkészülék.
Igen, behatárolható. Már kb. öt éve lehetséges, de a készülékgyártók nem látnak benne üzletet. Az üzlet a tévé és az Internet. Magyarországon 1995 óta van digitális adás. Budapesten sugároz az adó. Ennek a technikának az a lényege, hogy egy frekvencián 16 országos rádió működhet. És persze nemcsak egy frekvencia van. Hazánkban a Magyar Rádió megy DAB-on, angliában a BBC (ott kiosztottak 5000 vevőkészüléket), Németországban az ARD és több kereskedelmi rádió.
Igazad van!!! Az elmúlt 15 évben ezért tevékenykedtem. Ha majd lesz digitális rádiózás (DAB), ahol majdnem tetszőleges számú rádió működhet, eléggé fognak röhögni az utódaink, hogy mit izmoztunk annyit!
Szerintem ne csináljuk a fesztivált azzal, hogy ki jobb, ki nem.
Ez a dolog úgy működne normálisan, hogy mindenki csináljon olyan rádiót, amilyet akar, ha megvan rá a lóvéja (persze olyan rádiót, ami mondanivalóját illetően illeszkedik a fennálló jogrendbe).
Na kérem, ez itt nem így megy.
Nem, nincs ennyire kevés. A hülyeségből, a rossz taktikázásból sok van. Amúgy, jegyzem meg, a Pesti Est pölö kapott frekit, a Tilosos műsorkészítők és a Pesti Est között finom szálak fedezhetők föl. Úgyhogy nyugi!
Hát, érdekes dolgokat tudok meg a FIKSZ-ről. például, hogy egyik volt műsorkészítőnk (vajon, ki ő) bevallja, hogy gyengítette a mi kis rádiónkat. meg, hogy nálunk nem volt szó politikáról. hogy én akkor mi a francot csináltam ... majd kinyomozom. egyébként - ha jól olvastam a Tilos pályázatát - ők is lényegében politikamentes rádiót ígértek az ORTT-nek. A Tilos jogásza amúgy az ország egyik legjobb médiajogásza (a másik a miénk) volt. MINDKETTEN a megegyezést javasolták még úgy másfél héttel ezelőtt is. Ha hiszitek, ha nem, a Civil és a FIKSZ elég sokat tett a Tilos Rádióért (is).
yuppi2000: Mi nem akartuk legyőzni a Tilost. NEM akartunk minden fél számára méltatlan, ostoba, felesleges versenyt. Ha ma este láttad a TV2-ben a Civil Rádióból Ádámot, ő is azt mondja, amit én: a Tilos önmagát buktatta meg 98 MHz-en. És továbra is állítjuk: mindenki, aki rádiózni akar, kaphasson frekit.
De hát mit?
Én most kivárok holnap reggelig. Kíváncsi vagyok, mit mondanak majd a rádióban. Aztán kivárok az ORTT bejelentéséig, hogy egy hírműsorban halljam, tényleg és valóban nem lesz Tilos. Ha ez is meglesz, akkor kivárok, hogy meddig megy még az adás. Aztán pedig arra várok majd, hogyan folytatódik.
Azért érdekes lenne megtudni a pontozást, mondjuk ha olyan nagy arcuk van, akkor névvel címmel, felvett fizetéssel stb. mert ha a mária rádió legyőzte a Tilost akkor nem kapott pontot az eddigi teljesítményre ? (ugye megtudtuk, hogy 100-ból 20-at lehetett erre kapni).
Szeretnén, ha nem az lenne a sorsa, hogy max 1-2 hétig beszélünk róla azután meg lesz egy emlékünk, mert ez már úgy érzem hogy a szabad véleménynyilvánítás korlátozása. Túl sok a modvacsinált véletlen : gidó stb rádió, mária rádió nyer, melnyikov feljelent szorgalmasan aztán kap jutalomba egy frekit (botos róka (C) Superman), ennyire buta a hatalom ? Vagy ennyire fél ?
Hallatom azt a biz. reggeli műsort mikor a pénzek elosztásáról volt szó...
Nem baj ha vki kinövi magát nem sértés akart lenni csak azt gondoltam, hogy tényleg vmi hibás szerződés, banális elírás a szerződében pl. dátum stb a hiba mert ez eddig nem derült ki.
De ha télleg politika akkor ölég durva:((...
Viszont az ellen lehet tenni: tüntetés ujra tilosból nyomni stb.
Ha tudni akarsz valamit kerdezz ra!
A TR. uzleti vallalkozasai kizarolag a Radio fentartasat szolgaljak.
Mert ez is penzbe kerul.Bar a musorkeszitesert senki semminemu fizetest nem kap
(120 koruli a musorkeszitok letszama), azert a technika,a foallasu alkalmazottak
(ugyvivo,technikus,titkar)berkoltsege stb...
Jogasz + van.A palyazat+jo volt.
politika semmimas...
Szerintem kár volt és elhamarkodott volt, hogy hozzászóltál a topichoz. Most már mind1.
Én inkább valamelyik tilosost olvasnám (Csejdy, Rozi). Most már reagált a Tilos oldala is.
A Fiksz és Civil rádiót csak azért ismerem, mert a rádióm keresője mindig a Tiloson állt :)
az hogy melyik rádió mit ad és aszerint eldönteni az engedélyeket, az nem mondható éppen demokratikusnak. ( bocs de nem szoktam csúnyán beszélni )
( egyébbként a fiksz és a civil, ahol jómagam is dolgoztam,-ezt egyre többen állítják magukról- valóban nagyon "gyenge" / most is úriember voltam /. de a lényeg az, hogy nem sok vizet zavar!
nincs kritika, alternatíva, politika és egyebek...........pofa befogva,stb....
ez egyébbként nem csak itt szempont mostanában...
de mit vagytok úgy oda? hallgasson mindenki MIÉP rádiót!!!!! elvégre magyarok vagyunk! NEM?
szeretem a focit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az nem kérdés, hogy a Tilos az jobb, amolyan nonprofit profik, sokat hallgattam igaz mostanában kissé elhanygoltam.
Miért? Kezd úgy kinézni, hogy üzlet. Ezzel igazán nincs is bajom nem ezért nem hallgatom, mivel mást sem hallgatok.
De a dolognak érdekelne 1 másik oldala
Üzlet a többezres tilosbuli, üzlet népszerűsíteni (értsd reklámozni) dj-ket. Mer nemongyamár senki, hogy egy falusi parasztbakelites több ezres közönség előtt tudné nyomni...
Ezt is jól csinálták nincs is vele baj. Nadekéremakkor nem lehet összehozni akkor egy normális pályázati anyagot, hát nincs a tilosnak egy jogászismerőse vagy iesmi. Szerintem most ők hibáztak azér nehogymán szókimondásért betiltsanak ma (2000.-ben 1 rádiót) ezt azér gondolom ti sem hiszitek el. Egyszereűen rossz anyagot nyújtottak be ha hihetünk cs.kádárnak. Bár ez a fűnépszerűsítőtechnofuturekulture azér nagyon durva volt cs.kádár helyébe erősen meakulpáznék...
Most megy itt ez a Tilos kontra Civil-Fiksz purparlé. Engem ez igazából hidegen hagy.
Ami viszont nem, az az, hogy van/volt egy rádió, amihez 1000 szállal kötődöm. Hozzátartozott a reggeli rituálémhoz. Úgy szerveztem a napi életem, hogy pl. 10 előtt nem volt megbeszélésem, találkozóm, hogy végighallgathassam az adást.
Ha valami miatt mégis lemaradtam róla, akkor az első alkalommal irány a Tilos oldal, ahol bepótoltam. Egy szó mint száz: függő lettem.
És most az van, hogy nem lesz. Mit tehetek?
Nem sokat.
El vagyok keskenyedve, hogy miért? Politikai akarat? Vagy mégis micsoda? És milyen szempontok alapján? Ez vajon kiderül kedden? Kétlem.
Sz@r a kedvem, no.
Tudod nem az a baj, hogy Ti kaptatok frekvenciát, a Tilos meg nem, hanem az, hogy a Tilost Ti tudtátok legyőzni. A Civilen és Fixen a legjobb műsor is sokkal rosszabb, mint a Tiloson a legrosszabb. Pedig a Tiloson is volt szar adás.
Látszik, hogy lelkesek vagytok csak sajnos a Tilososok sokkal profibbak voltak!!!!!!
Az a baj, hogy ebben az országban megint nem a teljesítmény alapján döntöttek.
Szia, kolléga!
Készséggel elismerem, hogy a drogműsorodban nem népszerűsítetted a drogokat. A lágy drogok népszerűsítése - hogy kellően árnyaltan fogalmazzak - nem állt távol a Tilos néhány munkatársától időnként. Az pedig egy másik topicba való vitatéma volna, hogy a techno nem ugyanúgy a drog marketingje-e, mint a pornó a prostitúciónak. De én itten lassan már kérdezni sem merek.
A DROGNEPSZERUSITES-t kikerem magamnak!
Jomagam csinaltam a TR. drogmusorat, amit kifejezetten NEM tettunk,az a nepszerusites.
Ellenben volt felvilagositas es artalomcsokkentes valamint direkt/indirekt segitsegnyujtas.
Azemar ha nem tucc arabusul,nebeszejje arabusul.