Ha tudnád, mennyire hiányzol mennyire vágyom finom érintésed ha nem vagy velem, könny nélkül zokogok és addig, míg meg nem érkezel, csak várlak és egyre hagyom, hogy komor csendjével átfonjon bánatom s ha megjössz, felélednek a vadvirágos vágyak leperegnek szívemről a sötét színű árnyak. Melegíts fel csókjaiddal, mikor dermedt lelkem sóvárog utánad, s madárszárnyként rebben, fogd meg kezedben reszkető tenyerem hadd simuljak hozzád, egyetlen szerelmem.
Téli Nap bont szirmot, fagyos szél söpör lelkem hófödte, csendes tájain Ajkaddal mámort csókoltál ajkamra, s én szemeidbe veszve keresem vágyaim...
Úgy lépek, mint aki szívet lopni készül, Te úgy nézel rám, mint riadt kölyökállat Ha Magadhoz engednél, karomba vennélek, s a csúf világ elől ott védve tartanálak...
Nem szólnék, csak néha, becézve Te is hallgatnál - szeretem, ahogy hallgatsz, de ugyanúgy tudok örülni minden szavadnak... Tudom, hogy ábrándos bolondnak tartasz!
Ha aludni készülsz, ölembe fektetlek, csillagport szórok Rád, köddel takarlak be Az ég aljára akasztom a Holdat, s álmokat suttogok majd a füledbe...
Fönt az Égben Lent a földön Bent a szívben Erős hitben Fönt a széllel Lent a fényben Kéz a kézben Csillagfényben Észrevétlen Lebegésben Együtt szállunk Fönt az Égben Bent a szívben Szerelemben elmerülten !
Széles az égbolt Ott , ahol kel a nap . Végtelen a nappal Mikor velem vagy . Álmokban bolyong , mint szikra Egy napsugár A mindenem : ami vagy , S tág a láthatár .
"A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk."
/Francoise Sagan/
"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá."
/Paul Gerardy/
"A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján."
/Erskine/
"A szeretet hiányát az ember soha nem pótolhatja; ám a szeretet minden mást pótol."
/P. Matteo/
"A szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya."
/Jókai Mór/
"Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével."
/Gabriel Garcia Márquez/
"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét."
/Alexandra Penney/
"Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret."
"A szerelem megélése nagy ajándék, éld át testeddel-lelkeddel. Szép lesz a világ, az emberek is kedvesek, és mi magunk is elkezdünk ragyogni." / Harmonet /
Már eltűnt régen a hajó Veled és én még mindég kendőt lengetek. s amíg távolba réved a szemem: arcod vonásait idézgetem. tengerverés csapdos a partokon: benne hangod zenéjét hallgatom. S a szélben, mely hajamba beletép, ott érzem még a kezed kezed melegét. De mindez búcsú már, tudom nagyon. Elnyel a távol, mint egy ősvadon. Pókok szövik be lépteid nyomát, holnapra új lakót kap a szobád, s elönt a hétköznapok bús sora, mintha nem is lettél volna soha... Csak én állok még itt. De már ködöt lehel a tenger árnyékod mögött, s míg lengetem a kendőm, lengetem: emléked lassan eltemetgetem.
Ha ezt megérted, szebb lesz a világ, és gazdagabb lesz számodra az élet: titok se fáraszt, és kétség se bánt, mindent megértesz, hogyha ezt megérted. Akkor leroskad benned a miért, elcsöndesülnek lázas keresések: amennyit hiszel, annyi a tiéd! Mindent megértesz, hogyha ezt megérted.
Látom szemed: a hűt, a jót, a tisztát, Mintha a menny kapuját reám nyitnád. A hangod lágy, mint selyem, úgy cirógat, Tudom: enyém vagy, s egyedül való vagy, Ki lelkembe sugarat, rózsát szórhat, És üdvösségem forrása a lelked. Tudom: a nevem imádságnak ejted. Tudom: több vagyok néked minden szentnél, - Ó, meg is halnék, ha nem így szeretnél - De néha sírok. Akkor ne kérdezz. Meghalnál értem, de meg nem értesz.
Mert lásd: a lelkem oly országból hoztam, Melynek szellője se érte a lelked. Lásd, sose voltam hívő, balga gyermek, Nekem nem kellett játszópajtás, játék. Hívott a csend, és csábított az árnyék; Még dajkamesék álmait aludtad, Mikor lelkem már vágyva vágott utat Szomorúságok rengetegjén által, Beszélgettem bánatos árnyú fákkal, S mélyére láttam egy nagy óceánnak, Mit úgy hívnak, hogy: bánat.
És hogyha néha álomtalan esten Lelkem kibomlott, s elhagyá a testem, Megostromoltam más világok nyitját, Fellegnek álmát, csillagoknak titkát. A föld eltűnt, megnyílt a végtelenség, Ó, álmodásos, álomtalan esték! Utak, amiknek ölét sose jártad: Nincs, nincs az álmaimhoz szárnyad. És néha sírok. Akkor ne kérdezz. Szeress, szeress nagyon, de meg nem érthetsz.
Észrevétlenül, mint az esti árnyak Észrevétlenül, mint a lepkeszárnyak Észrevétlenül, mint a hó a hegyeken Észrevétlenül, mint a fű a réten Észrevétlenül, mint a csend az éjben Észrevétlenül eljött a szerelem.
Van úgy, hogy pár ellopott perccel Azt hisszük, hogy boldogok vagyunk Van úgy, hogy felébredünk reggel És rögtön tovább álmodunk.
Észrevétlenül jött felém az arcod Észrevétlenül ér így hullám partot Észrevétlenül így találtam rád Észrevétlenül, ahogy hozzám értél Észrevétlenül életembe léptél Észrevétlenül rögtön más lett a világ.
Esztendőkön át elhitettem magammal, hogy nekem nincs szükségem ama zűrzavaros, viharos, elmeölő hadijátékra, amit férfi és nő folytat egymással, szerelem címen. De van-e más, ami egyszerre képes felkavarni érzékeket, érzelmeket, van-e más, kedvesebb szörnyeteg, mint a gyönyörűség vágya, melynek fojtogató ölelésében ritka csoda ér: érezzük, hogy élünk?! Nem mást, nem kevesebbet akarunk, csupán mindent: élve megelevenedni.
Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit.