Orszáczky Jackie, a legendás Syrius basszusgitáros-énekese 1975 óta Sydneyben él, így nem csoda, hogy ritkaságszámba mennek magyarországi fellépései. Valamikor a kilencvenes évek elején hozta magával először feleségét, Tina Harrod-ot. A hölgy egy csapásra rajongók ezreit hódította meg. Chaka Khan és Aretha Franklin legszerencsésebb kombinációja elevenedik meg a színapadon, nem véletlen, hogy ott lenn messze délen is nemzeti kincsként tartják számon őt is és Jackie-t is, aki a legmegbecsültebb muzsikusok egyike Ausztráliában. A soul és funk legnagyobbjaival egy kaliberű produkciót kapunk valahányszor ők együtt a színpadra lépnek. James Brown, a Meters, Ray Charles vagy a fent említett hölgyek egyenrangú partnereik Jackiéknek. Idén nyáron újra itt lesz a teljes csapat. Egy hibátlan, óramű pontosságú ritmusszekció, kiegészítve Jackie legendás piccolo basszus játékával, vastag Hammond orgona sounddal telítve és az egész tetején a két kiváló énekes, Tina Harrod és Orszáczky Jackie. Jackie a Syriusban lett ismert, ez volt az a csapat, amely messze korát megelőzve olyan zenét produkált itthon, ami a progresszív értelmiség meghatározó zenei identitását is képviselte egyben. A klisékkel szembeforduló, állandóan kíséletező attitűd megmaradt Ausztráliában is. Készített gospel és blues felvételeket vonósnégyessel, nagyzenekari rezesbandával New Orleans-i jazzt vegyített magyar folklórral, a soult rappel keverte olyan neveken, mint a Godmothers, Grandmaster, Hungarian Rapsadits, Jump Back Jack stb. Klubkoncertjeik legendás hírűek, nem véletlen, hogy sokak számára ő az ausztrál zenei élet középpontja. Zenészek nemzedékei nöttek fel a keze alatt és producerként is a legjobbak közt tartják számon.
A Börzsönyi Helikonban megjelent születésnapi cikkemmel szeretnék tisztelegni:
Egy szomorú születésnap okán… Eltévedt cikk? Műfajok keveredése? Vajon hogyan kerülhet egy irodalmi lapba egy zenei irányultságú anyag? Igazából csak azért, mert Jackie munkássága maga a költészet. Csapongó gondolataim füzérével szeretnék neki a mennyei zenészek birodalmába küldeni egy jókívánságot, miközben ő egy felhő szélén csücsül piccolo basszusgitárjával, és hamiskásan hunyorog le ránk, fentről figyeli, hogy mi is történik idelent, s kis szarkasztikus mosolyával lekacsintva gondolja magában: jól van ez így, gyerekek... Amikor a nyári koncertforgatagban megint itthon járt Orszáczky „Jackie” Miklós, még nem tudtuk, hogy a hatvanadik születésnapján, a Művészetek Palotájában nélküle fogjuk őt ünnepelni. Annyit tudtunk, hogy beteg, évek óta küszködik a kórral, de olyan kitartással, energiával dolgozott, hogy ebből szinte semmit sem lehetett észrevenni. Április negyedikén este zsúfolásig telt a MüPa nagy koncertterme, értetlen arcok, szomorú és kíváncsi szemek fürkészték a színpadot, vajon tényleg nem fog előlépni Jackie a színfalak mögül? A nagy orgonát, a színpad felett egy hatalmas, mozinyi vetítővászon takarta, s rajta kaján kis félmosollyal ott figyelt az arcképe, a jól ismert sztk-keretes szemüveggel, alatta a felirat: Orszáczky „Jackie” Miklós - 1948-2008 Nyíló szemű kölyökkorom óta ismerem őt, zenéjével fogott meg, mintegy tizenöt évesen. Leléptem otthonról egy este, hogy élőben is meghallgathassam őt, nem csak az osztálytársam papájának csirkebeles magnójáról. Syrius Hajó! Olyan misztikusan csengett, hogy szinte borzongva vártam a napot, hogy végre élőben is meghallhatom ezt a zenei csemegét, ezt a kis világcsodáját. Ott voltam, átéltem, majd nem is maradt el az atyai pofon, mikor késő, öreg este hazaóvakodtam. Aznap jegyeztem el magam örökre a progresszív zenével, a minőségi rockkal, a koncertek világával. Talán, hogy koncertfotós lett belőlem, áttételesen Jackie-nek köszönhetem. Aztán ő elment Ausztráliába. Zseniális zenészként hagyta el az országot, emelt fővel, és még zseniálisabb zenésszé vált a távoli világban. Mikor elkezdett újra hazajárogatni, újra koncertezni itthon, alig volt olyan alkalom, hogy ne lettem volna jelen, s igyekeztem is mindig fényképezni őt. Lassacskán egy cinkos haverság alakult ki közöttünk, régi emlékeket idézgettünk, rádióműsort készítettem vele, interjúkat, cikkeket írtam róla, melyekhez a képeimet is csatoltam. Az 1948. május 8-án született Jackie a Syrius együttes basszusgitáros-énekeseként vált a magyar rock történet kultikus-legendás hősévé, munkásságának azonban egy másik fő vonása is van: az a muzsikus volt, aki soha nem az emlékeiből élt. Kísérletező zenészként hihetetlen sokrétűvé vált zenei világa. A rock, a jazz, a fúziós zene, a soul, a funky és a rhythm & blues mind-mind megtalálhatók zenei repertoárjában. Az utóbbi időben a Sydney Operaház zenészeivel készült egy nagyszabású koncertre. Zeneszerzőként, hangszerelőként, zenekarvezetőként dolgozott, számos fiatal tehetséget nevelt ki zenekarában. Ausztráliában is komoly rangra emelkedett zenei tudása, emberiessége, zenész egyénisége. Amikor nyáron, a Szigeten, a születésnapomon játszott, a koncertet két nőnek ajánlotta; feleségének, énekesnőjének, munkatársának, a briliáns tehetségű Tina Harrodnak (ő is aznap született) és nekem, a régi ismerősnek. Megható volt. Torkomban a gombóccal fotóztam végig – egyedüliként – a koncertet. Ajándékoztam utána neki egy CD-t, melyen sok-sok képe volt, és egy levélke neki, összefoglalva az elmúlt évek néhány emlékének felidézését. Megveregettem a vállát, és kérdeztem, hogy mikor látunk megint? Ő szerényen – kis huncut mosollyal a szája szegletében – csak annyit mondott: „Áprilisban eljövök és megnézem, hogy nyílnak-e már a virágok, és nőnek-e még a fák.” Megöleltük egymást, és ki-ki ment a dolga után. Másnap tudtam meg, hogy mennyire beteg. Akkor láttam utoljára. Tavalyi koncertturnéján készített képeimből válogattam ide egy kis csokorra valót, nézegessétek, és emlékezzetek erre a nagyszerű muzsikusra, a szerény és bölcs emberre. Ezeket a képeket (ezzel tudtam már csak hozzájárulni a koncerthez) vetítették a „búcsúkoncert” alatt a kivetítőn, álljanak most itt emlékére. Béke Veled drága barátom!
Jackie Orszáczky, a Syrius egykori basszusgitárosa élete utolsó koncertjeinek egyikét az A38 Hajón adta. E koncert felvételeiből állította össze e DVD-t az A38 Hajó stábja, a több mint kétórás koncertet interjúrészletekkel, fotókkal és részletes életrajzzal téve teljessé. A DVD a napokban jelent meg, s az A38-on már kapható.
A tribute to Jackie Orszaczky - Grandmaster of Soul - will be held on December 6 and 7, 2008, from 8pm, at The Studio, Sydney Opera House.
Renowned bass guitarist Jackie Orszaczky was one of the Australia's most influential band leaders and a regular fixture on Sydney's live music scene for 30 years until his death in February 2008.
"Orszaczky was the hub around which the many-spoked wheel of the Sydney music scene revolved…I can't think of anyone in the entire country who touched so many different musicians in so many different ways." John Shand, Sydney Morning Herald The concert starts with a traditional 9-piece band featuring Clayton Doley, organ, James Greening and Anthony Kable, trombone, Arnie Hanna and Scott Lieshman, guitar, Matt McMahon, piano, Mathew Ottignon, tenor sax, Hamish Stuart, drums, and Dave Symes, bass. Hungarian flautist Mishi Radhuly will also make a special guest appearance. Tina Harrod will then sing accompanied by a string quartet and backup vocals by Lilly Dior, Rebekah Jensen and Monique Morrell. The second half of the concert begins with all 17 performers onstage to celebrate Jackie's 40-year career. On this journey through his musical life, Grandmaster of Soul visits a number of different recordings and projects throughout his career. Music from Jackie's first solo album "Beramiada", songs from the highly acclaimed album "Family Lore", the double album "Deep Down & Out", as well as tracks from "Deserted Downtown" and unreleased material he was working on before he died, will be performed in front of a large screen showing photos and video footage of Jackie in Hungary. Forrás: www.orszaczky.com (kiemelések tőlem...)
Bár már több hónapja volt, de azért még egyszer, pontosítva, a rend kedvéért...
In Memoriam Jackie Orszáczky 2008.04.04. MÜPA ------------------------------ Set 1: Blueberry Hill Love And Glory Ask For Trouble Loaded Gun Sweet Soul Song Coffee Coloured Rose Stew Crunchin' Through The Big Face In The Dark The Other Woman ------------------------------ Set 2: Omega Cutting Room Floor Piece Of My Heart Old Man Jones Shacked Up In Paradise Superman Treatin' You Paper Cup Bethlehem ------------------------------ Ráduly - Szakcsi Duó I've Been This Down Before ------------------------------ Strawberry Fields Forever Devil's Masquerade
Vaterázz: A legendás Syrius basszusgitárosaának egy kevéssé ismert, Ausztráliában a 70-es években felvett és kiadott lemeze. Bob Wolfgramm gitárossal ... http://lowelltarling.com.au/music/bob.html
Az idén februárban elhunyt Jackie Orszáczky az A38 Hajón tartotta utolsó magyarországi koncertjeinek egyikét. A koncertről annak idején tévéfelvétel készült, amiből az A38 Hajó DVD-t készít. E DVD anyagához keresünk egykori relikviákat, fotókat, hanganyagokat, archív mozgóképeket, koncertplakátokat, egyszóval emlékeket, amik dokumentálják a nagyszerű zenész hazai és ausztráliai pályafutását.
A DVD magját a kitűnő basszusgitáros-zeneszerző tavaly júliusi A38-as koncertje adja. Azt szeretnénk, ha a kiadvány méltó emléket állítana a Syrius egykori tagjának, akinek páratlanul gazdag pályafutását nem könnyű bemutatni. Ezért kérjük azok segítségét, akiknek birtokában vannak Orszáczky életével, zenéjével kapcsolatos relikviák és dokumetumok. Ha Ön rendelkezik ilyenekkel, kérjük, keresse Nováczki Évát a novaczki.eva@a38.hu email-címen vagy a 464 39 40-es telefonszámon.
A Quarton sajna nem találtam meg ezt az előzetest. :-( A műsort még Jackie rakta össze és csak Szakcsi meg nem jelenése változtatta ott a 3. szám környékén. De az csupán egy csere lehetett.
93. hsz-ra: a Pychomania csupán mint zenei téma jelent meg a két számot összekötő részben, az nem volt énekelve.
hogy´ é van az, hogy a két lista még köszönő viszonyban sincs?
Egy biztos: a Syrius rész az I´ve Been This Down Before-ral kezdődött, utána jött a Strawberry Fields Forever/Psychomania/Devil´s Masquerade egyvelege...
Tina Harrod: ének David Symes: basszusgitár Hamish Stewart: dob Matthew McMahon: billentyűs hangszerek James Greening: harsona Anthony Kable: harsona Juanita Tippens, Kristen Cornwell, Mahalia Barnes: vokál
Közreműködik:
Tátrai Tibor: gitár Szakcsi Lakatos Béla: zongora Ráduly Mihály: fuvola Borbély Mihály: tenorszaxofon Valamint a Sturcz Vonósnégyes
1. rész: 1. Blueberry Hill 2. Love and Glory 3. Loaded Gun 4. Sweet Soul Song 5. Coffee Coloured Rose 6. Stew 7. The Big Face 8. In The Dark 9. The Other Woman
2. rész: 1. Omega 2. Cutting Room Floor 3. Piece Of My Heart 4. Old Man Jones 5. Shacked Up In Paradise 6. Superman 7. Paper Cup 8. Bethlehem 9. Treatin' You 10. Devil's Masquerade 11. I've Been This Down Before
Set 1: 01 Waltz Of The Flowers (GTK 1971 Archiv) 02 ? 03 ? 04 Ask For Trouble 05 Loaded Gun 06 One Step Forth... 07 (Who were you...) 08 Stew 09 Crunchin' Through 10 In The Dark 11 The Other Woman
Set 2: 01 Are You Sleeping (A38 2007 Archiv) .... .... ....
Ráadás: 01 Szakcsi - Ráduly Duó 02 I've Been This Down Before ------- 03 Strawberry Fields 04 Devil's Masquerade
A hiányzó részek/hiányosságok még kinyomozásra javításra várnak...
Virág helyett hangszerükkel és mindenen átsugárzó muzsikájukkal búcsúztatják Orszáczky Jackiet a magyar rockzene kiválóságai.
A legendás Syrius egykori csapattársai – Tátrai Tibor és Ráduly Mihály –, a Rákfogó ma már Kossuth-díjas billentyűse, Szakcsi Lakatos Béla, az eMeRTON-díjas szaxofonos fenomén Borbély Mihály, a magának már sok műfajban elismerést szerzett SturczKvartett is fellép az április 4-i emlékkoncerten. Az este éppoly átütő erejűnek ígérkezik, mint amilyen – egy 1970-es újságcikk tanúsága szerint – a sok emlékezetes ausztráliai fellépések egyike lehetett: „Kiütés magyar módra! A Syrius együttes megölte az Odyssey Fesztivál közönségét! Ez a zenekar úgy játszik, mint amikor egy robogó expressz hajszálpontosan megáll egy hatpennysen."
ma 18 órától beharangozó az Orszáczky emlékkoncerthez, valamint a hétvégi Budapest Blues Fesztiválhoz... Tervezett telefon interjú a szervezővel, sok Orszáczky Jackie zenével: www.fikszradio.hu
Ma tévedtem először erre az oldalra, egy másik in memoriam Jackie oldalon jártam csak. Itt is szeretnék tisztelegni öreg barátom előtt: Ide kattints! a bélyegképekre klikkelve nagyobban kis kijönnek a képek. Drága Jackie! Ég veled!