Csak az a kérdés, hogy ha a Befektető-védelmi Alap senkinek nem fizet, akkor kié a pénz? Ez is olyan biztosítás, mint a túrizmusban, ha a társaság becsődöl, az utasokat hazahozzák.
Javaslom megtekintésre a Big short (talán Nagy dobás) című filmet, egyszerűen és érthetően mutatja be a történteket.
Igen, az egy rohadtul jó film volt a témáról - amit a legnagyobb pénzügyi fejek konzultáltak, méghozzá utólag, miután teljesen letisztultak az események.
Ami történt annak a mechanizmusa még a shortolásnál is egyszerűbb és alpáribb volt - pusztán csak a felelőtlen és eszement kapzsiság hajtotta az egészet (no meg az ellenőrzés faszsága valamint az értékbecslők és a hitelminősítők korrumpálhatósága).
Ezek miatt mindössze kevesebb mint 200 ember buta, prosztó pénzügy bűncselekmény-sorozata döntötte be a teljes világgazdaságot. Állítólag (és elvileg) ma már ez technikailag nem fordulhatna elő még egyszer. Én elhiszem, mert ráérek :-))))
Azért, mert nem volt fogyasztóvédelem. A kamatok nem voltak se fixek, se kötöttek, és ezzel a bank vissza is élt. Nem minden ügyfelére terítette szét a bajokat, hanem a devizahitelesre, aki a markában volt. Aki nem csak a lakásával, de minden jövedelmével is felelt bármekkora kamat visszafizetéséért.
A 2008-as piaci összeomlást nem a gonosz shortosok idézték elő. Az idézte elő, hogy az emberek ész nélkül hittek a végtelen növekedésben (akkor éppen az ingatlanárakében) és minden szart megvettek, aranyáron. Ráadásul hitelből, mert majd a további értéknövedés magától visszafizeti a hitelt. Ez durrant ki, ami együtt járt az ingatlanárak zuhanásával és a teljes pénzpiac befagyásával, mert rengeteg lett a nem törlesztett hitel.
Az nem úgy volt, hogy minden szép és jó volt, és a shortosok elrontották.
Javaslom megtekintésre a Big short (talán Nagy dobás) című filmet, egyszerűen és érthetően mutatja be a történteket.
Amúgy sem értem ezt a shortos, mint gonosz megközelítést. Ahhoz, hogy egy részvény gazdát cseréljen, kell egy vevő, meg egy eladó. Nyilván a vevő a növekedésben hisz, az eladó meg a csökkenésben. Ha nem lenne, aki a csökkenésben hisz/érdekelt, nem működne a piac.
Nagyon nem mélyedtem bele ebbe a mostani botrányba, de ha jól gondolom, nem az a problémájuk a nagyoknak, hogy buktak, hanem, hogy most sem egyértelmű, hogy nem valami szabálytalan piacbefolyásolás történt és nagy a veszélye, hogy ha ez a módszer elterjed, ellehetetlenül a tőkepiac.
Elitellenesként az aktivisták pozicionálják magukat, ami nem azonos az alt right trumpistákkal...
Szerintem sokan nem a spekuláció miatt veszik a részvényeket, inkább egyfajta közösségi finanszírozású akció, a Wall Street szivatására. Vannak fórumok, ahol a lájkot az jelenti, ha részvényt veszel.
Mivel nem voltam érintett, erre nem emlékszem csak a panaszra. Egy valami azonban megmaradt:
"Ha a bank ehhez tette hozzá a saját 3%-os marzsát (hasznát), akkor jóval 10% felett volt a hitel kamata, amit senki nem akart kifizetni." 17% volt a legkedvezőbb amit kínáltak. Emellett valóban nagy különbség volt a 4-5% körüli CHF-es.
És azt se felejtsük el, hogy a válságot nem háború, vagy katasztrófa okozta, hanem a bankok mérhetetlen kapzsisága. Csak öket ugye "to big to fail" alapon megmentették. Ez olyan, mintha a mostani válság miatt a Covid 19 vírusnak dobnánk mentöövet, és támogatnánk a hüvös párás környezetet.
Igazad van, de azért árnyalja a képet, hogy ök csak árfolyamkockázatot vállaltak be. Egy példa: Adtam el lakást 2007-ben. Akkor 160-as Frank árfolyam mellett a vevö 50 000Ft-ot vállalt havonta. 2009-ben már 130 000Ft-ot kellett volna fizetnie/hó, pedig a Frank árfolyama egy pillanatra sem közelítette meg a 400Ft-ot. Azóta sem hallottam még egy épkézláb magyarázatot arra vonatkozólag, hogy miért lett sokkal több a törlesztö, mint amit az árfolyam indokolt volna.
Amúgy nem elsösorban a hitelekröl beszéltem, hanem azokról akiknek pl. nem volt hitele, csak egyszerüen kirúgták öket.
akkor is ez volt a véleményem, amikor a devizahiteleseket kellett menteni, mert amikor a 7-10% forintkamat helyett évekig fizette a 3%ot, addig valahogy nem volt probléma
És akkor mit szólsz a Questorosokhoz, a BudaCashesekhez, vagy azokhoz, akik Bróker Marcsikához hordták a pénzüket - a mesés kamatok reményében (és akik most meg az államtól (az adófizetőktől) várják vissza a pénzüket).
A gond az, hogy ebben a törvény sem konzekvens. Emlékszem a Zalatnay ügyre, amikor a vénasszony havi !!! 10% kamatra adott x milliót Sacinak TV-csatorna alapításra - erre a bíró nem a vénasszonnyt vette elő tiltott uzsoráskodásért - hanem Zalatnayt ítélte el úgymond csalásért - holott csak csődbe ment és fizetésképtelen lett (sima polgári ügy).
Én akkor már azt se értettem, hogy az uzsorás öreglány egyáltalán hogy mert elmenni a bíróságra - holott amit művelt, az durva bűncselekmény volt... de neki lett igaza, a bírót / ügyészt ez nem érdekelte.
Az emberek a pénzügyi kockázatot úgy értelmezik, hogy kockázatos, hogy sokat, vagy nagyon sokat fognak-e nyerni. A vesztesség az nincs benne a képletben - de ha előfordul, akkor fizessen az állam.
A devizásokkal meg egy véleményen vagyok veled: nyerni akartak - nem jött be. Van ilyen.
Mondjuk nekem akkor is ez volt a véleményem, amikor a devizahiteleseket kellett menteni, mert amikor a 7-10% forintkamat helyett évekig fizette a 3%ot, addig valahogy nem volt probléma, sőt az volt az élhetetlen hülye aki nem így tett.
Ja, csak a shortosok most lázadnak és új szabályokat akarnak, mert nem tetszik nekik, hogy a fagyi visszanyal. Bezzeg akkor nem lázadtak amikor családok mentek tönkre miattuk 12 éve. Akkor elégeddetten vették fel a bónuszukat. A magyam részéröl szivesen látnám öket egy bevásárlókocsival az utcán, ahová a sok szerencsétlen került miattuk.
Persze csak az sem mindegy, hogy azért veszteséges, mert nyereség nélkül termel, vagy azért, mert visszaforgatja a nyereségét beruházások, gyárak építésébe, ami majd hosszabb távon térül meg.