Keresés

Részletes keresés

nemethbala Creative Commons License 2000.07.21 0 0 338
Kedves Szati!

Az utolsó írásodhoz csak gratulálni tudok tiszta szívemből. Kiváló!
Divád írta: “Nagyszerű dolog, hogy egy szakértő fordító és egy szakértő műelemző is van közöttünk.” Tényleg nagyon jó, ezért Őt (is) meg kell becsülnünk, na meg azért is, mivel, ha jól tudom, a fórumunk törzsvendégei közül egyedüli hölgyként teszi tiszteletét nálunk.

Tasunko!

Nekem közel sincs ilyen felszerelésem. Ráadásul Vangelis albumainak túlnyomó többsége kazettán van meg. Elmentem a helyi könyvtárba, és szerencsémre elég sok lemez található ott Vangelis – től. Ott másoltam át szinte a meglévő összes hanganyagot Vangelis – től kazettára. Percenként 3 Ft – ba került a másolás, idén emelték fel öt forintra, de még így is megéri. Tudom, hogy nem CD, de a piszkos anyagiak, sajnos, ennyit engednek meg. Azért, ha megjelenik a Mester új lemeze, az CD – n lesz meg, ha törik, ha szakad.
Budapesten is biztosan van olyan könyvtár, amelyben a hiányzó Vangelis lemezek többségét meg tudod hallgatni, és olcsón át is tudnád másolni. Az utóbbi mondat főleg iudex – nek szólt, mert Neki csak néhány album van meg Vangelis – től, és tudom, hogy szívesen hallgatna még több zenét a Mestertől.

Atyuska!

Valóban úgy volt, hogy szeptemberben lesz Vangelis – nek koncertje, de még sem lesz. Elmarad.

Pontositás

1997 – ben nem Európa legjobbjai voltak jelen az atlétikai versenyen, mely egyben Papathanassiou, ez ideig, utolsó koncertje volt, hanem a világ legjobbjai.

Filburt!
„Köszönöm, az a bizonyos >>szomorú hangulat<< itt kering már jóideje és sajnos zavart az El Greco. Főleg az operára emlékeztető rész. Eddig nem tűnt fel, de hirtelen belehasított a csendbe és nagyon rossz lett tőle... “ Talán azért viseltetsz így az El Greco iránt, mert egy szomorú esemény jut eszedbe róla, amelyet már legszívesebben elfelejtenél, és a negyedik tétel idézi fel benned leginkább azt a bizonyos fájdalmas eseményt.

Herb-Atea Creative Commons License 2000.07.20 0 0 337
Panasonic RX-CT820 Portable Stereo Component System, két kis hangszóróval, egy jó kis Philips fejhallgatóval.
Hifire nem futi. De nem is a hangminőség a lényeg.
Hifizzenek a whitefülűek meg a hülye sznobok.

/-/

Csík Dániel Creative Commons License 2000.07.20 0 0 336
Backspace!
Az Albedo 0.39-en lévő űrhajósbeszélgetés az Apolló -17( az utolsó Hódra szállás) visszaindulásakor készült, amikor dokkoltak a Főmodullal.
Tasunkó!
Az én HI-fi-m Philips, négy hangfallal. 3 különböző Basszúst tud csinálni
BEAT: lágy basszús
PUNCH: közép erős
BLAST: erős basszús
3 CD-t tud egyszerre tárolni,most mikor írom ezeket a következőek vannak benne:
Jean -Michel Jarre: Metamorphoses (ez tényleg egy jó albuma!)
Vangelis Papathanasiou: See You Later
Vangelis Papathanasiou: Direct
2 kazetta tárolókapacitású , és a 4 hangfal segítségével tudja az ún. Incredible Sorrund hanghatást, ami elég jó hanghatást tud eredményezni!
Az ára kb.119.000 ft. vót ,de szerintem nagyon megérte.
A többi műszaki adatot anyira nem ismerem,mert hát csak 15 évesvagyok.
Filburt Creative Commons License 2000.07.20 0 0 335
nemethbala

Köszönöm, az a bizonyos "szomorú hangulat" itt kering már jóideje és sajnos zavart az El Greco. Főleg az operára emlékeztető rész. Eddig nem tűnt fel, de hirtelen belehasított a csendbe és nagyon rossz lett tőle... Legalább van valaki, aki egy kicsit húzz a száját tőle, örüljetek neki, hogy nem egyhangú a topic. B-)

Tehát ha szomorúság, akkor Voices.

Filburt

Előzmény: nemethbala (321)
Atyuska Creative Commons License 2000.07.20 0 0 334
Divád !
A riport, amire én gondolok, még az idén készült vele...

Tasunko !
Igazad van abban, hogy tűlábú álványon tényleg teljesen másképp hangzik a zene, főleg, ha fémből van, s ha a cső, ami tartja a hangfal alapzatot, homokkal van megtöltve.
Mellesleg gratulálok a berendezéseidhez. Sajnos harminc éves koromra még nem jutottam el odáig, hogy ennyire Hi-End(ecske) cuccot össze tudjak állítani. (Jó van kb. 100 CD-m, meg egy számomra elfogadható tornyom,..). Majd leírom a konfigomat is..

Lehet, hogy célszerübb volna nem egy, hanem több osztályzatot adni a lemezekre különböző tényezők(zenei hangulat, hangminőség,egymáshoz viszonyított sorrend,..) alapján ?

Tasunko Creative Commons License 2000.07.20 0 0 333
Ja, még néhány szó a századpontosságú osztályzatokhoz. Szóval ha valamelyik album abszolút ötös pl. Voices, hozzá viszonyítva a másik csak pici tüskét hagy bennem valami miatt; szívem szerint arra is 5-öst adnék, de valahogy mégis szerettem volna érzékeltetni a különbséget. Tehát az illető album annyira nem "rossz", hogy 4-est kapjon vagy 4,5-öt, hát ezért születtek a 4,85-ök. :-)) Tudom egy kicsit zavaros ez az értékelés. Remélem nem zavartalak túlzottan össze benneteket, ha kritikátok van ezzel kapcsolatban, írjátok meg nyugodtan.
Tasunko Creative Commons License 2000.07.20 0 0 332
Nemethbala!

"Ahogy a listádat elnézem, még az Ignacio – t sem hallottad, vagy véletlenül lemaradt a listádról. "

Valóban lemaradt, mégpedig a nem hallott lemezek felsorolásából. Épp ideje kölcsönkérni valakitől.

Divád!

" Irigyellek a század pontosságú különbségtétel képessége miatt. :-) "

Köszi. Azért magyarázattal tartozom Nektek, hogyan jöttek ki ezek a tizedes osztályzatok. Szóval a fő szempont a CD-n található tételek száma/a kevésbé vagy éppenséggel egyáltalán nem tetsző tételek száma + az albumot nem csak önmagában nézem, hanem egy kicsit viszonyitom többi összeshez is , bár ez igen szubjektiv, hisz minden album más érzést, gondolatot fejez ki. Harmadrészt a hangminőséget is figyelembe vettem. De mint írtam ezek az osztályzatok változhatnak a pillanatnyi hangulattól függően is.

Még egy dolog, ami miatt a jövőben változhat a lista. Az sem mindegy milyen berendezésen hallgatja az ember a zenét. Én egy TESLA orsós magnóval indultam anno, utána Technics cuccok jöttek; mára pedig egy komolyabb - ha nem is High End - de jó kis audiofil láncot sikerült fokozatosan összehoznom. Minden új jobb cucc, kábel vásárlása után, az újrahallgatott lemezek egyre jobban szóltak, olyan részletek jöttek elő, amiket azelött nem hallott az ember. És ez nagyon fontos.Az apró kis hangok, zörejek, finomságok alapvetően meghatározhatják egy album tetszésindexét. Általában pozitív irányban.
Most épp az a helyzet áll fenn, hogy több évi szenvedés után végre normális körülmények között hallgathatok zenét. Ugyanis az eddigi lakásomban a szoba, ahol zenéltem igen kicsi volt. Nem tudtam normálisan elhelyezni a hangfalakat, a készülékeimet nem tudtam rendes állványra tenni (egyszerűen nem volt hely hi-fi állványnak), igy egy elemes bútor polcaira voltak betéve egymás hegyén-hátán. Tehát új lakásba költöztem, a hi-fi cucc végre egy normális szobába került és beruháztam egy jó kis állványra is. Tüskelábakkal, MDF lap polcokkal. Nem hiszitek mennyit javított a hangminőségen. Egyszerűen újra kell hallgatnom a lemezgyűjteményemet, mert sok új dolgot fedez fel az ember.

FELHÍVÁS!
Ha megengeditek én is inditanék egy körkérdéses akciót. Szóval jó lenne, ha mindenki leírná milyen cuccoson hallgatózik. Nem kell szégyelni az Unitra magnót, hisz ez a lista a zene szeretetéről szól elsősorban. Ha valakinek " milliós hájendje" van, az is irja meg. Szerintem senki nem fog kicikizni senkit, hisz ez a topic nagyon jó hangulatú, barátságos hangnemű, ami mellesleg ritkaság. És különben is ha vannak olyanok akik százezreket képesek kiadni egy darab ritka bélyegért, mi hifisták miért lennék rosszabbak, ha mondjuk 20ezret adunk egy jó átjátszó kábelért, vagy 200ezret egy frankó erőlködőért? És ha valakinek engedi a pénztárcája, akkor miért ne vegyen egy 3 milliós csöves erősítőt? Ez a dolog csak akkor bántja a csőrömet, ha az illető sznobságból, felvágásból "nem tudom, mit kezdjek a pénzemmel" cimszó allat teszi ezt; és nem azért, mert szereti a zenét. Halkan megjegyzem, hogy ismerek olyan illetőt, akinek több százezres cucca van és Lagzi Lajcsit hallgat rajta. Brrrr....!

Ime az én HIFI láncom:

MUSICAL FIDELITY Elekta 60 CD játszó, mint futómű + MUSICAL FIDELITY X-ACT külső D/A konverter. A konverter és a CD egy Siltech HS8i koax kábellel van összekötve

AUDIOLAB 8000LX erősitö, a D/A koverterhez Siltech 4-24s interconecttel csatlakozik

TDL RTL3 allódoboz, szintén Siltech márkájú hangszóró kábellel kötve az erősítőhöz.

Söund Arts készülékállvány.

Technics RS-765 3 fejes deck.

backspace Creative Commons License 2000.07.20 0 0 331
Szati: ezt szepen megfogalmaztad, annyira eltalalt elemzes volt, hogy olvasasa kozben hallottam Vangelis zenejet.

Divad: Soil Festivities, hmmm, milyen szep is az, ma este azt is meghallgatom.

Ja es nagyon gondolkodom egy hordozhato CD/MP3 discman-en, es egy lemezre mindent ami rafer, vagy vegre kijohetnenek vegre olcso zenei DVD lejatszon, 2 oldalas 2 retegu, milyen jo lenne: egy lemezen a teljes eletmu.

Ja azt hallottam, hogy az Albedo 0.39-en az astronautak beszelgetese illetve fektelen orome egy ideig betiltott felvetel volt az USAban (a kepi anyag is, illetve csak kozmetikazott verzioja volt vetitve), mondtak mindent, katonai meg mindefele okokat, de a vegen kiderult, hogy csak annyi volt a gaz, hogy az astronautak a holdat eres utan egybol nem az elnoknek es az amerikai nepnek szolo elore megirt szoveget mondtak el, hanem elkezdtek vadulni, es ugrabugralni mint a gyerekek, ami ertheto is, es ezzel lejarattak hon szeretett elnokuket stb. stb.

bs

Előzmény: szati (329)
Divád Creative Commons License 2000.07.19 0 0 330
szati

Örülök, hogy értékelted humoros megjegyzéseimet és nem értetted félre.:-) Nagyszerű dolog, hogy egy szakértő fordító és egy szakértő műelemző is van közöttünk.
Észrevételeid a "Heaven and Hell" c. lemez és Vangelis későbbi életműve közötti kapcsolatra nagyon találó és elgondolkoztató. "Menyország és Pokol"; a jó és a rossz küzdelme; nyugalom és feszültség, mindaz, mely Vangelis zenéjére jellemző e lemezen megtalálható. Nagyon érdekes és kivételes dolog szerintem, hogy egy zeneszerző egyetlen(!) korai lemezén már érezni lehet későbbi, érettebb műveinek stílusát. A "powers B" szerintem Lucifer erejét jelenti, hiszen az "A" az Isten, az "egy", a "B" pedig a "kettő", azaz a Gonosz.

mindenki

Én ezen kívül figyelmetekbe ajánlanám elemzés céljára az "Ignacio"-t, másrészt pedig a "Soil Festivitiest", mely utóbbi úgyérzem eléggé el van hanyagolva, pedig egyszerűen döbbenetes zene. Ha én meghallgatom, fél óráig nem lehet hozzám szólni, annyira a hatása alatt maradok. E lemezről majd én is megpróbálok összehozni egy elemzést.

Atyuska

Csak nem a rotterdami koncert előtt?

Tasunko

Irigyellek a század pontosságú különbségtétel képessége miatt. :-)

szati Creative Commons License 2000.07.19 0 0 329
Divád:
>Ne haragudj, de roppant mód neheztelek rád.
Ne haragudj, de roppant mód neheztelek rád, hogy neheztelsz rám.

>Én íróasztalom fölé hajolva vért izzadva szenvedek,
>hogy egy értelmes mondatot le tudjak fordítani a Vangelis interjúkból,
>te pedig "lazán" kijelented,
>hogy szakfordítói diplomád van angol nyelvből.
Elnézést, nem tudtam, hogy ez bánt Téged. ;-) Ja amúgy azért én sem a kisujjamból rázok ki egy fordítást. Egyébként sem tudhatom, hogy ki milyen szinten van angolból. Ugye nem azt akarod, hogy ezentúl minden fordítanivaló rám háruljon? Akkor fordítok, ha kedvem is van rá, és idôm is engedi. Szóval azért pozitívabb reakciót vártam a fáradozásomra. Én is köszönöm a fordításaidat, ezt azt hiszem korábban is megtettem. Ha van még a tarsolyodban ilyen, esetleg beszélhetünk róla, hogy besegítsek.

>Ui.. Szívesen elküldök egy portörlő rongyot...
Jó, majd lefordítom. :-)
Tudom, hogy csak vicceltél. Nem is haragszom ám! :-)

nemethbala:
>Szati sem mondott még véleményt az 1492 – ről,
>de Őt most egyelőre nem is zaklatom ezzel,
>mert így is három lemezről kell véleményt formálnia,
>és ha én még ezzel a lemezzel is zaklatni kezdem,
>félek, hogy egy balta repülőpályára kerülne és a célállomás én lennék.
Na nem vagyok én azért annyira vérmes természet, sôt igazad van, több beszámolót is ígértem már. Íme az egyik:

Nos, itt az ideje, hogy én is elmondjam, számomra mit jelent a Heaven And
Hell zenéje. Mindezt csak nagyon szubjektíven tudom érzékeltetni (ha egyáltalán
tudom...).

Elôször is: nincs kedvenc részleten az albumról, amely úgy ahogy van, maga a
tökély! Hangszerelésben, felépítésben, illúziókeltésben egyaránt
felülmúlhatatlan alkotás. Mintapéldája annak is, hogy hogy lehet a
sokszínűségbôl egységet kovácsolni.

A másik általános észrevételem: Mintha a mű olyan apró mozaikkockákból állna
össze, amelyek mintegy megelôlegezik az egész életművet. Egy-egy rövid
stíluselemet késôbb egész lemezek formájában fejt ki. (Példák: a So Long Ago...
a Jon Andersonnal készített himnikus darabok sorát vetíti elôre, az erôteljes
kórusrészletek a Mask lemezt szinte teljesen betöltik, a markáns zongorabetétek
a Chariots Of Fire zongoraverseny-szerű részleteiben kelnek új életre, a
Cosmos-részlet fôtémája egy az egyben megismétlôdik a Chariots fôtémájában, az
atonális részletek, pl. Intestinal Bat az Invisible Connections elôfutárainak
tekinthetôk.)

1. rész:
A kezdô Bacchanália (Bacchanale) az eleinte sejtelmes szaggatottsággal
elôtapogatódzó, majd hirtelen berobbanva, izgatottan gyülekezô lelkek orgiája.
Pokoli zene ez, bár igaza lehet annak is, aki a purgatóriumot vélte felfedezni a
zenében, ahol a bizonytalan sorsú holt lelkek a "szomszédból" át-átszűrôdô
jajkiáltások hatására rohangálnak fel-alá. Ezután következik a lemez
legkomolyzeneibb tétele, a Symphony To The Powers B (mi lehet az a B?), amely
zenéjében hol Orff-ot (Carmina Burana), hol Bartókot (magyaros zongorabetétek)
idézi. Csodálatos, ahogy a néhány hangból álló, egészen egyszerű alapmotívum
lassan élettel telik meg, és burjánzóvá válik. Mintha a szemünk láttára
rajzolódna meg egy Bosch festmény, minden részletgazdagságával. Ezután
nyugalmasabb, ám annál felemelôbb percek következnek (Cosmos-tétel). Az éj
közeledtével a tér kitágul, a szellemek eltűnnek, helyettük csillagok jelennek
meg. Egyetlen lélek marad a színen, aki eleinte bizonytalanul bolyongva, majd
egyre határozottabb irányt követve egyszer csak elrugaszkodik a földrôl, és az
űrben folytatja pályáját. Repülése angyalivá válik, miközben a csillagok
elkezdenek forogni. Angyalunk ekkor csodálatos monológban (So Long Ago, So
Clear) szól arról, hogy földi emlékei milyen távoli homályba vesznek, de mindez
alig számít, amikor eggyé készül válni a Kozmosszal. A kristálytiszta éji
égbolton a Föld már csak egy picinyke pont. Az angyal ekkor elkezd
megtöbbszörözôdni, hogy minden irányba elvigye az Univerzum üzenetét. Teljes a
harmónia.

2. rész:
Ám a sötétség erôi nem alszanak: újabb gyülekezô (Intestinal Bat). Mintha
ezúttal ragály módjára, lopakodva az elhalt test belsejét járnák át, amely
barlang képét ölti. Félelmetes, visszhangokkal teli világba jutunk, ahol a
vaksötétben egy-egy denevér olykor az orrunk elôtt süvít el. Vangelis az
effektekbôl építkezô, diszharmonikus hangzásokkal is mesterien bánik.
Hangulatteremtô ereje egyszerűen lenyűgözô. Lassan derengés: egy föld alatti tó
partjára érünk, ahol a szellemsereglet vezérkara már várja az új lelket, hogy
befogadja maguk közé. A szertartást a csontok tánca kíséri (Needles & Bones). Ez
újra idézi a Symphony "egyszerű" hangsorait. Ami ezután következik, az maga az
ôrült zsenialitás (12 O'Clock). A Menny és a Pokol hangjai egymással
összefonódva, hol egyik a másik fölé kerekedve, hol egymást kiegészítve
szólalnak meg. Az óra éjfél felé közelít, az erdei tisztáson összegyűlt
szerzetesek zsolozsmával és lélekharanggal búcsúztatják az eltávozottat.
Kórusukhoz késôbb apácák is csatlakoznak. Mindeközben körülöttük valósággal
elszabadul a pokol, csontokat és láncokat csörgetve acsarkodnak az alvilág
összes kísértetei. A tisztáson levô kis csoport mintha mindebbôl mit sem
érzékelne. A felcsendülô földöntúlian gyönyörű szopránszólam minden disszonáns
felhangot száműz. Az ezt követô Aries tétel a pokol gyôzelmi fanfár-szerű
indulója. Vajon a hozzájuk tért lelket köszöntik így, vagy az már a mennybe
tért, míg ôk vég nélkül folytatják ördögi szeánszukat? Az utolsó, fáradtan, és
hosszan elnyúlóan lecsengô tételben (A Way) ismét viszontlátjuk a bolygó lelket,
úgy ahogy a Cosmos tétel elején. Ismét útját keresi, de már megjárta a mennyet
és a poklot. Van-e pokol és mennyország? Vagy mindkettôt egyszerre éljük át?
Ezen a lezáratlan kérdésen merengve fejezzük be e nagyszerű lemez hallgatását.

********************************************************************************

Megkérlek benneteket, hogy a fenti leírást ne belemagyárázásnak tekintsétek (még
kevésbé "hivatalos" leírásnak). Ez kizárólag a Heaven And Hell által az én
agyamban keltett képek szavakba öntése, mely szükségszerűen teljesen
szubjektív. Másvalaki nyilván egészen másként is értelmezheti a hallottakat.

Sysygy Creative Commons License 2000.07.19 0 0 328
Egyetértek.

(Ami a feldolgozásokat illeti, én a Kovács Kati félét hallottam, brrrrrrr...)

Hétvégén rendezgettem a cuccaimat és örömmel konstatáltam, hogy 11 album van meg mp3-ban :-))

Előzmény: nemethbala (327)
nemethbala Creative Commons License 2000.07.19 0 0 327
A feldolgozások csak ritka esetben jobbak, mint az eredeti zenék. Vangelis - nek is milyen sok zenéjét feldolgozták már, de ezek a feldolgozások közel sem voltak olyan jók, mint az eredeti művek. Kiemelkedő zeneszerzőknek, mint amilyen Vangelis is, a műveit teljesen felesleges feldolgozni, mert csak rontani lehet az adott zenén.
Én sem értem miért baj az, ha Vangelis egy zenéje rajt van valamelyik zenei listán. Vangelis nevét és zenéjét akkor ismerték meg legtöbben, mikor a rádió, tévé többször lejátszotta az 1492 - t. Meg attól, hogy valamelyik listán fenn van, a zene értéke, legalábbis nálam, nem csökken. Például a Voices - t, ha jobban felkapta volna a média, legalább annyian dúdolnák, mint az 1492 - t.
Előzmény: iudex (325)
nemethbala Creative Commons License 2000.07.19 0 0 326
Tasunko!

“Nem hallottam még a Dragont, Hypothesist és a Fais Que Ton Ręve Soit Plus Long Que La Nuit lemezét.” Ahogy a listádat elnézem, még az Ignacio – t sem hallottad, vagy véletlenül lemaradt a listádról.

Csík Dániel!

„Heaven and Hell-3-4 (változó)” – ezt én 3,5 – nek vettem, és a későbbiek során már ezzel az értékkel is számoltam. Mivel a legalacsonyabb osztályzat 1 – es, ezért a Beaubourg 0 – ás osztályzatát 1 – esre módosítottam. Nem bántam volna, ha egy kissé részletesebben is írtál volna az 1492 – ről, de azért ennek a “kevésnek” is örülök.

Vangelis:

1, SPIRAL – 4,9
2, ALBEDO 0.39 – 4,8
3, OPERA SAUVAGE - 4,7
3, EARTH - 4,7
5, VOICES - 4,6
6, HEAVEN AND HELL – 4,5
6, 1492 – CONQUEST OF PARADISE - 4,5
6, BLADE RUNNER - 4,5
6, CHINA - 4,5
10, THE CITY - 4,4
11, DIRECT - 4,4
11, EL GRECO - 4,4
11, L'APOCALYPSE DES ANIMAUX - 4,4
14, OCEANIC - 4,3
15, CHAIROTS OF FIRE- 4,3
16, ANTARCTICA- 4,2
17, SEE YOU LATER – 4
17, FAIS QUE TON REVE SOIT PLUS LONGQUE LA NUIT-4
17, IGNACIO - 4
17, HYPOTHESIS - 4
21, DRAGON - 3,9
22, LA FÉTE SAUVAGE - 3,8
23, SOIL FESTIVITIES- 3,4
23, MASK - 3,3
25, INVISIBLE CONNECTIONS - 2,3
26, BEAUBOURG – 2

Irene Papas és Vangelis:

1, ODES - 4,7
2, RAPSODIES – 4,2

Jon Anderson és Vangelis:

1, PRIVATE COLLECTION – 5
2, SHORT STORIES – 4,8
2, THE FRIENDS OF MR. CAIRO – 4,7
4, PAGE OF LIFE – 4,2

iudex Creative Commons License 2000.07.19 0 0 325
Annyit azért hozzátennék, hogy szegény 1492 bevezető zenéje valójában "csak" ugyanolyan érzelmi felütés (ahogyan a karmesterek mondanák :)), mint mondjuk a Voices első darabja. Szvsz a ráhangolódást segíti, megadja az egész album alaphangját. Való igaz, túl sokan és sokszor feldolgozták (szerintem fölöslegesen, ugyanis semmit nem adtak hozzá az eredetihez, márpedig feldolgozásnak csak akkor van értelme, ha pluszt tud adni, s ha ez a plusz a szöveg létében merül ki, baj van), és tényleg sokat is játszották, de érdekes módon nálam ez nem rontott a helyzeten, ugyanúgy tudom élvezni most is. Talán mert a kiváló minőségen nem ront az ismétlés. :) Ismételni valamit akkor kínos, ha a többedik meghallgatás után kiderül, nem olyan nagy durranás. Nos, ez a veszély Vangelist nem fenyegeti. Én csak azt sajnálom, hogy sok-sok más kiváló zenéje soha nem szerepel(t) a rádiók műsorán. Ez a zene is csak azért, mert filmzene volt, akár a Tűzszekerek.
Előzmény: backspace (324)
backspace Creative Commons License 2000.07.19 0 0 324
4 - 1492 - Conquest of Paradise
5 - 666
5 - Albedo 0.39
5 - Antarctica
3 - Beabourg
5 - Blade Runner
5 - China
5*- Earth
5 - El Greco
5 - Heaven and Hell
4 - Ignacio (You can Hear the Dog Barking)
5 - In London
2 - Invisible Connections
5 - L'Apocalypse des Animaux
5 - La Féte Sauvage
4 - Mask
4 - Oceanic
5*- Odes
5 - Private Collection
4 - Rapsodies
4 - See You Later
5*- Short Stories
5 - Soil Festivities
5*- Spiral
4 - The Dragon
5 - The Friends of Mr. Cairo
4 - Voices
4 - Page of Life
4 - Direct
5 - The City
4 - Chariots of Fire

1492 - kicsit negativan hatott, hogy sokaig a Pap Rita es a Kartel mellett ment a radioban
666 - nos a lemez minosege tudott es elfogadott, vegul is a Babylon az ahol ezt a lebeges, es
"mintha magnorol szolna" mioseg zavar. Pont az egyik legjobb szam. Egyebkent
nekem egy Euroton CD-n van meg.
La Féte Sauvage - Nektek is az a verzio van meg, amin 1 szam az egesz CD? Ezen is van
egy olyan resz ami, eleg rossz kopiara utal
Friends of Mr. Cairo - nagyon jo az eleje es vege, az 5. es 6. szam viszont nem jott be nekem.

hat ennyi, de lehetne akar a duplaja, azt is nagyon el tudnam viselni

bs

Csík Dániel Creative Commons License 2000.07.18 0 0 323
Most akkor csak itt, csak most, csak magamnak (és nektek) a saját toplistám!

Beauburg-0
Invisible Connections-3
Mask-4
Soil Festivies-3
See You Later-4
La Fete Sauvages-3
Albedo 0.39-5*
Heaven and Hell-3-4 (változó)
Antarctica-3
Earth-4
Chariots of Fire-3
China-5
Le Apocalipse des Aniamux-4
Blade Runner-4
Spiral-5*
The City-4-5 (változó)
1492-Conquest Of Paradias-4
El Greco-5*
OCEANIC-3
Opera Sauvages-4
Voices-5
Direct-4
IRENE PAPAS
Odes-4
Rapsodies-5 (csak kölcsönbe kaptam)
JON ANDERSON
Short Stories-5*
Friends iűof Mr. Cairo-5( kölcsönben volt meg)
a többiről nincsen adat!
Az 1492 -ből nem mindegyik tétel tetszik.
Ami tetszik:
Opening
West ocean the ocean sea
Monastery of larabida
city of isabel
twenty eighth parallel
pinta,nina,santa maria into eternety
Tehát nekem igenis van véleményem, csak elfoglalt vagyok!

Tasunko Creative Commons License 2000.07.18 0 0 322
Már többen közölték itt a topicon a saját Vangelis-toplistájukat tizedes osztályzatokkal ellátva. Időközben én is összállítottam a saját "nem teljes értékű" listámat. Azért nem teljes értékű, mert vannak olyan lemezek, amiket már elég régen nem hallgattam, ill. csak kölcsönben jártak nálam és nem volt időm őket eléggé kivesézni. Hisz az első benyomás nem mindig mérvadó. Lásd elöször nem tetszett az El Greco, késöbb kedvenc lett. Vagy fordítva; nálam az 1492 sokáig 5-ös volt aztán később lentebb csúszott a listámon. Mondjuk a Beaubourg is kölcsönben volt, ennek ideje alatt többször is nekifutottam, de sose lesz kedvenc. :-)

Íme: (a lista még változhat, akkor ujra beírom, a "k" betü jelzi a kölcsönben nálam járt lemezeket):

DIRECT - 5
VOICES - 5
OPERA SAUVAGE - 5
OCEANIC - 4,85
EL GRECO - 4,7
1492 - 4,6
THE CITY - 4,55
ODES - 4,5
THE SPIRAL - 4,45
BALDE RUNNER - 4,3
LE APOCALIPSE DES ANIMAUX - 4,25
CHINA - 4,2
CHARIOTS OF FIRE - 4,1
RAPSODIES - 4
EARTH - 3,95 (k)
ANTARTICA - 3,85
HEAVEN AND HELL - 3,6
ALBEDO 0.39 - 3,45
LA FETE SAUVAGE - 3,4 (k)
SEE YOU LATER - 3 (k)
SOIL FESTIVITES - 2,33 (k)
MASK - 1,75 (k)
INVISBLE CONNECTIONS - 1,3 (k)
BEAUBOURG - 1 (k)

JON AND VANGELIS:

PRIVATE COLLECTIONS - 5
PAGE OF LIFE - 4,85
SHORT STORIES - 4,2
THE FRIENDS OF MR. CAIRO - 4

EGYÉB (filmzene, single stb.)

Missing - 5
The Mutiny on Bounty - 5
Ask The Mountains (single) - 4,8
Bittermoon - 3

Nem hallottam még a Dragont, Hypothesist és a Fais Que Ton Ręve Soit Plus Long Que La Nuit lemezét.

Arra biztatnék mindenkit, különösen az új topic-tagokat, hogy ők is közöljék a saját kis listájukat.

ÜDV! Good Bye!

nemethbala Creative Commons License 2000.07.18 0 0 321
Filburt még csak néhányszor hallotta az El Greco - t, ezért én nem is csodálkozom, hogy még csak háttérzeneként hallgatja. Ehhez a lemezhez idő kell, de ha egyszer az embert megérinti a lemezre jellemző szomorú hangulat, később nem tud szabadulni tőle, arra vágyik, hogy ismét fültanúja legyen ezeknek a tételeknek. Persze az is megeshet, hogy később sem fog Filburt - nek tetszeni ez az album.

A Direct nekem is nagy kedvenc, és az én tetszésemet is a Message nyerte meg leginkább. Valóban félelmetes egy zene, mely nagyon mélyről jön... Pályafutásának egyik kiemelkedő zenéje a Message, amelyet képtelenség háttérzeneként hallgatni, hisz a hallgató próbálja megfejteni az üzenetet, melyet Vangelis ezen tétellel üzen nekünk.

Előzmény: Tasunko (320)
Tasunko Creative Commons License 2000.07.18 0 0 320
Filburt!

Ne haragudj, hogy vitába szállok Veled, de én is nemethbala-val értek egyet. Az El Grecora is koncentrálni kell! Persze nem olyan könnyen befogadható lemez, mint a Voices, de nagyon szép. Akárcsak nemethbala én is csak többszöri meghallgatás után kedveltem meg. Most viszont ott van a saját toplistámon. Valóban borús, szomorú hangulatú lemez. Hogy miért arról már többen irtak előttem ugyhogy nem akarok ismétlésekbe bocsájtkozni. Épp tegnap este hallgattam. Nagy élmény volt. Két tétel nem tetszik igazán, a 4-es operás, és a 9-es, ami már túlontúl egyhangú. Hétvégén hallgattam Directet. Ez a lemez nálam az abszolút top. Az első hangtól az utolsóig tetszik a lemez. Ha mégis ki kell kedvenc tételt emelnem, az a Message. Csodálatos lassú kezdés, kisgyermek hanggal, utána az egész átúszik egy nagyzenekari, vónós jellegű csodálatosan ringató zenébe...félelmetes!!

Tales of Future:
Régebben már említettem volt, hogy nekem ez tétel nem tetszik. Sokkal nyomasztóbb hatással van rám, mint az El Greco. Russos eltorzitott hangja, az arabos jelleggel kifejezetten idegesít. Mindig továbbléptetem ezt a tételt. Talán azért nem tetszik, mert mint ahogy írtátok, nagyon idegen az európai zenétől, és tényleg egy nagyon sötét jövöképet jelenít meg.

Jean Michel Jarre:
Nagy kedvenc. Én is azokkal értek egyet, akik azt írák, hogy látványos show jellegű koncertek nem mennek a zene rovására. Én voltam a Népstadionban, életem egyik legnagyobb élménye volt. (Mike Oldfield koncert pedig a legnagyobb csalódás) Ha megnézitek a koncertvideóit látszik, hogy mennyire együtt él a zenével, mennyire élvezi, amit csinál. Szívvel-lélekkel. És ezért nagyon tisztelem őt. Más utakat jár, mint Vangelis, de szintén nagy művész, olyan akit sok-sok év múlva is hallgatnak az emberek. Mérföldkő, meghatározó egyéniség a zenetörténelemben. Vangelis valóban változatosabb, sokoldulalúbb, több akusztikus hangszert használ. Pl. jóval kevesebbszer alkalmaz dobcomputert, inkább ő maga dobol. JMJ inkább tisztán elektronikus, computeres zenét játszik. Bár a változás már érezhető a Metamorphoses c. lemezén. Több énekhang, különféle hangszerek. Ő maga is elismerte az Oxygene 7-13 viszonylagos sikertelensége után, hogy váltania kell. Persze nekem is a nagy "trio" a kedvencem mámint, az Oxygene, Magnetic Fields és az Equinoxe.

Tengarine Dream:
Kb. 5-6 évvel ezelött egy kedves régi ismerősöm CD boltot nyitott. Nekem ez azzal a hatalmas előnnyel járt, hogy azokra a CD-re amikre kiváncsi voltam hazavihettem meghallgatni, mielőtt megvettem volna. Megvolt neki szinte az egész Tengarine Dream diszkográfia. Sorra kikölcsönöztem a CD-ket. Bevallom öszintén egy lemezüket sem vettem meg, mert nem volt egy olyan sem, ami ez elejétől a végéig teszett volna. (Talán a Le Park kivételével) Viszont mindegyik lemezen voltak fantasztikusan jó zenék, illetve igencsak különös elvont számok. Igy az lett a vége, hogy a lemezekről összecsemegéztem a legjobb tételeket kazettákra.

Art Of Noise:
Nemigen ismerem őket.

Kitaro:
Kedvencem tőle a Kojiki c lemez. Sajnos jóval keveseb lemezét hallottam, mint Vangelisnek. Be kell pótolnom eme hiányosságomat.

nemethbala Creative Commons License 2000.07.18 0 0 319
Filburt!

Könnyen lehet, hogy az El Greco - t többszöri meghallgatás után már nem háttérzeneként fogod hallgatni. Én is eleinte nehezen barátkoztam meg ezzel az albummal, aztán később azon kaptam magam, hogy naponta ez szól otthon, és teljesen leköti a figyelmemet; egy – két tétel kivételével.
Az általad említett zene sajnos mostanában nem tudom meghallgatni, mert nincs nálam, ezért nem tudtam, nem tudok mostanában véleményt formálni erről a dalról.

Három a magyar igazság

Csak nem akartok írni az 1492 – ről! Még egyszer megpróbálom ezt a témát felvetni, és ha ezek után sem írtok róla semmit, akkor, ha nehezen is, de tudomásul veszem, hogy az 1492 – ről nincs véleményetek.

Egy kérdés

A Simphony of the powers B csak rám gyakorolt nagy hatást?

Atyuska Creative Commons License 2000.07.18 0 0 318
backspace !

Én most hallgatom a 666-ot magyar hivatalos utónyomásról, de egyáltalán nem zajos. A balance-ok tekintetében sincs semmi kivetnivalóm. Talán csak azért furcsa a balance-effekusok hatása, mert erre a lemezre különösen jellemző aszámok egymásra keverése. (Szerintem a Pink Floyd : A fal is innét merített ötletileg).
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy abban az időben ((1971) még nem voltak effekt procik, sőt procik se, így bizonyos effektek a balance játszásával történtek.

Atyuska Creative Commons License 2000.07.18 0 0 317
Filburt nyertél !

Hát nem sikerül kifognom rajtatok. De íme az e-heti utolsó próba :
Hol látható Vangelis utolsó video interjúja ?

Filburt Creative Commons License 2000.07.18 0 0 316
Szerintem az Antarctica-ra gondoltál.

Filburt

Előzmény: Atyuska (315)
Atyuska Creative Commons License 2000.07.17 0 0 315
Sziasztok !

Csak gratulálni tudok, hogy ennyire ismeritek Vangelis ritkább lemezeit, de kárpótlásul itt egy újabb fejtörő :
Melyik az az album, mely azonos című filmnek volt a zenéje, s a filmrendező Koreyoshi Kurahara volt ?

Az Athen-i koncertről ha megtudok újabb híreket, akkor közkincsé teszem.

Tales Of The Future -ről gondolataim :
Mivel a filmben szereplő időben már csak a kevert kultúrák voltak jellemzőek - vagyis országhatárok nélküli társadalom volt, így a zenei kultúrák is közeledtek egymás felé. Ebből kifolyólag olyan eleddig elképzelhetettlen zenekultúrális kapcsolatok jöttek létre, amelyek eddig antigonisztikusnak tűntek. Amikor a keleti zongora fogságától ismeretlen "hangjegyek" és hangok keverednek a nyugati sokkal szűkebb kották közé, amikor már a keleti énekek torzulásai haladnak a nyugati dallamosságok felé, akkor egy érdekes keverék jön létre két rész ismert vegyületből egy harmadik ismeretlen. S ez az, amit nem tud akárki megérezni, s ez az amihez egy elképzelhető jövősík zenéjét meg kell tudni álmodni, s amit csak az tud megtenni, aki maga is e világon kívül él.

Divád Creative Commons License 2000.07.17 0 0 314
Filburt

Lehet, hogy neked van igazad, de szerintem a film eléggé utopisztikus, és tartalmát tekintve sem túl pozitív jövőt jósol. Vangelis zenéje ezt a hangulatot érzékelteti az idegen kultúrák szokatlan zenei eszközeivel. Persze mások is elmondhatnák véleményüket e számról, és talán jobban közeledhetnének az álláspontok.

backspace

Nem tudom, mit vársz egy 1971-es album minőségétől. Én boldog voltam annak idején, amikor sikerült felvennem e lemezt magnóra a rádióból, és legfeljebb a rádiófrekvenciás zavarok miatt mérgelődtem egy kicsit. A zene a lényeg, és aki még egy CD-n is hibákat keres ... . Én a kisebb hibáknak még örülök is, hiszen érzem az eredeti felvétel hangulatát, patináját.

Filburt Creative Commons License 2000.07.17 0 0 313
Divád

Idegenszerű és félelmetes? Hmmm... Látod, nekem pont nem ez jut róla eszembe! Sőt, szerintem olyan jó kesernyés, megnyugtató. Elringat, felemel, elvarázsol. Kb. ezeket az érzéseket kelti bennem /persze lehet, hogy én nem vagyok normális. B-) / Esküszöm látom a mélysötét égboltot a csillagokkal és a tábortüzet amikor ezt hallgatom!!! B-)

Egyébként ez a szám miért pont akkor megy, amikor a kínai kaját eszi?????

Filburt

Előzmény: Divád (307)
Csík Dániel Creative Commons License 2000.07.17 0 0 312
Atyuska!
A válassz Dragon ,3. tétele.
Ki,mi közvetíti majd a szeptemberi koncertjét?

Mindenki!
Azok a képek, amit a neten találtam Vangelisről ,megtekinthető a kep.tar.hu/albedo címen! kb. 30 van itt.

nemethbala Creative Commons License 2000.07.17 0 0 311
A "Töltött paradicsom", vagyis a Stuffed Tomato a Dragon elnevezésű lemezen található.

Lehet, hogy az új albumával mutatkozik be két hónap múlva a közönségnek?

Előzmény: Atyuska (310)
Atyuska Creative Commons License 2000.07.17 0 0 310
Sziasztok !

A rejtvény megfejtése : A hivatalos újsághír alapján Athén, 2000 Szeptember a legközelebbi Vangelis koncert helyszíne és időpontja.

"BREAKING NEWS: Concert in Athens, newspaper reveals.
Neither Vangelis's management nor his recordlabel have yet issued statements on this, but the Greek newspaper "Ethnos"
announced today the first official details of an upcoming Vangelis concert to be held in Athens somewhere in September. "

A következő rejtvény :
Vangelis mely lemezén található a "töltött paradicsom" című zeneszám ?

backspace Creative Commons License 2000.07.17 0 0 309
Hali!

OFF
Orulok, hogy nem csak en hallgatok ilyen zeneket, (tenyleg Art of Noise-t is hallgatok), es ugyan ez nem JMJ topic, de tole is megvan minden, es tovabbra is zenenek tartom, (inkabb csak poennak szantam alabb). Ja egyebkent JMJ-n nottem fel, apam orsos Calypso magnojan hallgattuk a Nap-ejegyenloseget (piros pont apamnak, hogy megismertetett vele). Es csak javasolni tudom Gandalfot is, foleg akinek Kitaro es a Tengeri Rem is bejott.
END OFF

Hetvegen meghallgattam a 666-ot, ezzel kapcsolatban azt szeretnem kerdezni, hogy az eredeti LP is ennyire zajos, es rosszulkevert (eleg eros balance hibak) master-rol keszult, vagy ez a magyar most kiadott (nem tudom mennyire hivatalos, vagy bootleg) CD keszult valamilyen rozzant kopiarol?
Ja es meghallgattam a Neuronium (Michel Huygen) es Vangelis In London c. szosszenetet, ezzel kapcs. valaki ismer-e mas Neuronium lemezt? Mert nekem tetszik a stilusa.

udv
bs

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!