Egy masik topikban talaltam, de kurva jo: (Gyurcsany tegnap esti beszedevel kapcsolatos)
""Kedves Honfitársaim, Barátaim!
Tegnap valami csodálatos, lélekemelő dolog történt. Még most is nagyon nehéz szavakat találni arra a varázslatra, arra a csodára, amit hazánk legnagyszerűbb embere, egyetlen vezére, minden idők legnagyobb miniszterelnöke alkotott nekünk.
Megpróbálom összeszedni magam, mert még most is libabőrös vagyok, ha csak visszagondolok ennek az Arany Embernek a tekintetére, mozdulataira, szavaira. Tegnap milliók szegeződtek a televízió elé, nem véletlenül, hiszen vezetőnk, pásztorunk bejelentette: drámai bejelentésre készül, este minden adást meg kell szakítani, minden otthoni munkát, szórakozást, anyagcserét félbe kell hagyni, mert a mester szólni kíván hozzánk.
És megtörtént: szólt, beszélt hozzánk ez a tündéri ember, ittuk minden szavát. Beszéde, stílusa, szándéka a legnagyobbakat (Mao, Hitler, Sztálin, Rákosi,stb.) idézte. Miről is beszélt, és milyen következményei vannak?
Kicsit visszább kell mennünk az időben, egész pontosan egy nappal, amikor az Atv-ben Heller Ágnes autentikus balliberális vallásszakértő-szociopolitológus Fridi műsorában szó szerint ezt találta mondani Gyurcsány és az MSZP hazugságai kapcsán: "nincs benne Mózes kőtábláiban, hogy ne hazudj"..
Ehhez képest a Tízparancsolat egyike így szól: "Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot." Heller-rabszolga továbbá elfelejtette a Biblia alábbi idézeteit is:
- 3Móz 19,11 Ne orozzatok, se ne hazudjatok és senki meg ne csalja az ő felebarátját. - Józs 24,27 És monda Józsué az egész népnek: Ímé ez a kő lesz ellenünk bizonyságul; mert ez hallotta az Úrnak minden beszédét, a melyet szólott vala nékünk; és lesz ellenetek bizonyságul, hogy ne hazudjatok a ti Istenetek ellen. - Kol 3,9 Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt. - Jak 3,14 Ha pedig keserű irígység és czivódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen.
Tehát itt kezdődött a Vezérünk mondandójának a lényege:
"Kedves alattvalóim, agymosott söpredék! A demokráciában tűrhetetlen, jogellenes módon létező ellenzék most azt akarja nektek beadagolni, hogy én és az általam megvásárolt mszp-szdsz koalíció (Gyurcsány Rt.) a választások előtt durván hazudott nektek, amiért senki nem vállal felelősséget. Zorsós cigány azt a szöveget nyomja, hogy 2005. novemberében Kormány döntés született egy 5 éves adócsökkentési program elfogadásáról, melyet APEH-szórólapokon, és limuzinos videóklipjeimben erőteljesen propagáltam is (tudjátok, valami ilyet zúztam, hogy mi az adócsökkentés pártja vagyunk, hahaha). Ráadásul ugyanaz a pénzügyminiszter ül még mindig a seggén, aki ezt a programot elfogadtatta, most pedig hatályon kívül helyeztette.
Nem értem, miért teszik ezt velünk, én már kiálltam ország-világ elé, és elmondtam: "Én nem hazudtam, csak nem bontottam ki az igazság minden részletét" (azóta minden gyerek a szülei és a tanárai előtt, minden ember a hatóságok előtt ezt kopizza rólam, ha hazudott, lopott vagy csalt).
Zorsós megpróbál emlékeztetni benneteket arra, hogy mit mondtunk a tandíjról, a receptdíjról, a vizitdíjról, az adókról (állítólag ezt mondtam a miniszterelnöki vitában:
"Orbán elnök úr. Miért riogatja a közvéleményt, receptdíjjal, vizitdíjjal. Riogatással, hazug állítással akar választást nyerni? Ön úriember. Vonja vissza... !")
Ma azért hívtam mindenkit a tévé elé, hogy elmondjam, amit Heller Ágnes fizetett szociológus is elmondott: HAZUDNI SZABAD! HAZUDTAM, NA ÉS?????????
A lényeg, gennyládák, hogy szopni fogtok! Fájni fog nektek, tudom. Beledöglötök, tudom. DE LESZAROM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezekre az intézkedésekre szükség van, mert túl sokan vagytok, és pármillióan meg kell, hogy dögöljetek, ennyi embert nem tudok eltartani!
Kell, hogy lássátok: AZ ÁLLAT (bocs. az ÁLLAM) ÉN VAGYOK! Azt csináljátok, amit mondok. HA NEM TETSZIK, EL LEHET MENNI! TESSÉK, RAJTA-RAJTA, MENJETEK, BIRKÁK!
De tudnotok kell, csak ezekkel az intézkedésekkel (tandíj, receptdíj, vizitdíj, ágytáldíj, adóemelések, járulékemelés, stb.) teremthető egy szebb, jobb, élhetőbb világ!" "
tudod engem ismernek itt sokan te is odajöhettél volna ma is a klubház előtt, de vagy nem voltál ott vagy egyszerűen gyáva féreg vagy és nem mertél odajönni a Polyci is ott volt, neki is köszönhettél volna
még pofán se basztalak volna, hiszen ott volt a TV meg egy rakás fotós csak simán leköptelek volna
A tandíj bevezetése jogos, de a mértékével nem értek egyet. De havi 8500 Ft-t azért még így is ki lehet fizetni. A diákhitel emelkedett.
A parlamenti képviselők számát már régen csökkenteni kellett volna, de erre mostanáig egyik oldal sem volt erre hajlandó. MOST álltunk hozzá legközelebb, hogy csökkenték a létszámot, de természetesen most is a fidesz torpedózta meg.
Azt is elfelejti mki, hogy jelentős leépítés lesz/van a köztisztviselői szférában. Ez azt jelenti, hogy az a pályakezdő, aki köztisztviselő szeretne lenni, annak bizony lejmolnia kell az ismerősöknek, anyucinak-apucinak, hogy az legyen, különben semmi esélye.
Azért kíváncsi vagyok a fideszszavazók véleményére, hogy ők hogyan csökkentenék az államháztartási hiányt, mert eddig erről semmi mondanivaló nem volt.
Bokros megjegyezte: nem biztos, hogy szerencsés növelni olyan költségvetést, amely a nemzeti jövedelem felét újra elosztja. "A tankönyvek szerint is ennek recessziós és inflációs hatása van" - hangoztatta a CEU tanára. Rámutatott arra, hogy az "egyszeri" inflációs hatás elkerülhetetlen, ezért vele nem érdemes foglalkozni. A recessziós hatás azonban már problémák vet fel, mert alacsony lesz a gazdasági növekedés, amely már így is a legalacsonyabb az Európai Unióhoz két évvel ezelőtt csatlakozott nyolc volt kommunista tömbbeli ország között.
"az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Intézetbe kerültem, ahol 1953-ban érettségiztem kitűnő eredménnyel" - a tapasztalatokat gondolom jól tudta hasznosítani, három év múlva, úgy október táján Közröhej, hogy egy ilyen pacek bármilyen poszton lehet 2006-ban
utánanéztem a neten kicsit ennek a jankovitsnak, egy-két érdekesség:
a Jankovits által vezetett Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége az MSZP Köztársaság téri székházában székel... a szervezetet a Hazafias Népfront hozta létre
1994-ben még a Munkáspárt színeiben kísérelt meg mandátumot szerezni. 1998-ban azonban már az MSZP országos listáján szerepelt, szervezete pedig 2002-ben részt vett a szocialisták programjának megalkotásában. Tavaly augusztusban Jankovits György állami kitüntetést is kapott a luxuskormány fejének javaslatára. Mindezek tetejébe Jankovits és MNYEOSZ-ba belelépett nyugdíjas testvérei albérlők is - a Köztársaság téren a negyedik emeleten, a szocialistáknál.
s egy-két részlet az önéletrajzából :
"...az Oleg Kosevoj Szovjetösztöndíjas Intézetbe kerültem, ahol 1953-ban érettségiztem kitűnő eredménnyel..."
"...és a hajdani közéleti lobogásom csodálatos, új terepet kapott a nyugdíjas mozgalomban..."
Nyugdíjasszervezet is támogatja a megszorításokat 2006. július 14. 16:35
MNO A nyugdíjasok nagy többségét képviselő országos érdekvédelmi szervezetek a társadalmi felelősség okán megértéssel fogadják és támogatják a költségvetés egyensúlyát javító intézkedéseket - közölte Jankovits György, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületei Országos Szövetségének elnöke
Megértéssel fogadjuk a készülő intézkedéseket, és azoknak a társadalmi veszélyeknek az elhárítására érdekében, amelyeknek jegyében megszületnek szükségesnek tartjuk őket - mondta Jankovits György három országos nyugdíjas érdekvédelmi szervezet és támogatóik állásfoglalását ismertetve a kormány Új egyensúly programjáról. Mint mondta, bár az intézkedések közvetett módon a nyugdíjasokra is terheket rónak, a társadalmi felelősség okán nem vonhatják ki magukat a közteherviselésből. "Támogatjuk az egyensúly irányában tett intézkedéseket és a nyugdíjasokra eső arányos terheket" - hangsúlyozta. Annak érdekében viszont, hogy a szakértők "jól találják majd meg" a nyugdíjasokra eső terhek arányát, ott szeretnének lenni, ahol az intézkedések születnek, s ezért együtt kívánnak működni a kormányzattal. Jankovits György megnyugtatónak nevezte, hogy a miniszterelnök visszatérően többször ígéretet tett arra, hogy az elmúlt hat év nyugdíjasokat érintő vívmányait megőrzik. Véleménye szerint az elmúlt esztendőkben "túlfogyasztott az ország" és ebben a nyugdíjasok is érintettek voltak. Mint ismeretes, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületei Országos Szövetségének irodái az MSZP Köztársaság téri székházában vannak, a szövetség elnökhelyettese, Csákabonyi Balázs pedig MSZP-s szinekben országgyűlési képviselő is volt korábban. "
A kurva anyadat te kilora megvett szarhazi komcsi.
Göndör István nem volt hajlandó érdemben kommentálni a választókerületében történteket. Lendvai Ildikó helyettese annyit mondott, hogy a távozók korábban az MSZP helyi szociáldemokrata platformjának tagjai voltak, elkötelezett szociáldemokraták, ezért voltaképpen érthető, hogy az MSZDP-hez csatalkoztak. "Győzzön a jobbik!" - mondta Göndör, aki szerint az önkormányzati választáson eldől, hogy a kilépők jól döntöttek-e. (Index)