A képed megerősített valóság tartalommal bír, v. csak 1 photoshop? Ez az alap, majd mehetünk tovább. Hogy ui. a "what is this"-t mivel és miként azonosították.
A 2 exposions pedig a gázpalack és az azt követő benzintank, mert az közel volt ahhoz és nem volt robbanás biztos.
Hogyan lehet olyan helyen beilleszkedés, aklimatizáció, ahol olyanok is bemehetnek, akik épp az ellen dolgoznak? Pl. a mecsetet működtető imámok és testületek? Az egymás utánzása, követése a magatartásban annyira mély, hogy az már az egyéniséget taposó.
Ártatlannak akarnak látszódni, miközben a palesztin támadás idején mindenféle polgári (civil) repülők is lehettek a levegőben, amelyek a véletlen folytán is találatot szenvedhettek volna. Senki sem figyelmeztetett senkit a palesztinok által indított rakéta hullám civilek elleni akciójáról. Ők bárkit bármikor, ellenben őket soha és semmikor.
Másik dolog amin szintén érdemes elgondolkodni a terroristázóknak:
Terveztek ti vagy a hozzátartózóitok a halódó nyugati országok nagyvárosaiba utazni néhány hónapon belül, esetleg a párizsi olimpiát a helyszínen megnézni? A terroristák a kölcsönös hergelésre csak a maguk módján képesek válaszolni.
Ebben az esetben is fokozza a veszélyt a folyamatos terroristázás.
Senkinek nem esik jól, ha a rossz tulajdonságait emlegetik, főleg nem alaptalanul.
Az európai nemzeteknek feltétel nélkül kell támogatniuk az izraeli nemzetet, ha meg akarják akadályozni az iszlám razziák kaotikus jövőjét – mondta Henry Kissinger a Politico-nak.
„Azt mondanám, hogy minden európai nemzetnek ugyanaz az érdeke [a HAMAS legyőzésében], mert ugyanaz az [az iszlám agresszió] attitűdje robbanhat ki Európa irányába” – mondta a 100 éves diplomata a Politicónak október 11- én .
„Úgy gondolom, hogy feltétlen politikai támogatásra van szükség a jelentős izraeli fellépéshez” – mondta Kissinger, egy német származású zsidó, aki az amerikai hadsereggel az Adolf Hitler náci katonái ellen vívott bulge-i csatában szolgált.
Európának – mondta – „világossá kell tennie [a muszlim országoknak”, hogy ha most nem vesznek részt, akkor árat fizetnének az Izrael elleni harcért.
Elméletileg és fogalmilag. Azt mondanám, hogy ennek nem engedhetünk, mert ha a [nem állami, portyázó] hadviselésnek ezt a formáját megengedik, akkor a terroristák nyíltan megjelenhetnek, túszul ejthetnek és embereket ölhetnek [miközben] a nemzetközi közösség az emberek közötti békéről beszél. ki okozta a konfliktust.
Elképzelhetetlen… kell valami büntetés, komolyan korlátozni kell az ilyen jellegű cselekvési képességüket.
Ez egy nyílt agresszió egy olyan ország részéről, amelyet Izrael felszabadított, és az Isreal megadta neki a szabadságjogait azáltal, hogy kivonta erőit [Gázából 2005-ben]… De nem tehetsz engedményeket azoknak, akik kijelentették, és tetteikkel bebizonyították, hogy nem lehetnek békében.
Az arab kalózok és haditengerészet több mint ezer évig portyáztak Európa partjain , miután az iszlám erők a 600-as években lerombolták a Bizánci Birodalmat, és meghódították a Közel-Kelet és Észak-Afrika nagy részét.
Az iszlám rajtaütések hatalmas gazdasági károkat okoztak, nagyjából egymillió embert fogtak el Európa-szerte északról a Brit-szigetekig és Izlandig rabszolgaság miatt, és az európaiak számos kastélyt építettek a Földközi-tenger partján. A „ barbár kalózok ” támadásait csak az 1800-as évek elején állította meg az Egyesült Államokból és Európából érkező ágyúfegyverzetű vitorlás hajók fejlesztése.
figyyuzz, nekem ténylg tökmidegy, hogy ki hogyan csinál magából hülyét, de ezt a kórház-témát szvsz engedd el, mert egyre inkább kiderül, hofy az IDF-nek semmi köze nem volt hozzá, és keress valami mást, amivel az IDF-et meg a zsidókat basztathatod
Ok, ez már a mélység, ráadásul ez itt már letárgyalva. A korháznál palesztinok gyújtogattak, ahol kipukkadt egy gázpalack is. Ezáltal volt egy kisebb detonáció, amely miatt kitört pár ablak és elmozdult pár cserép. A gyújtogatás miatt kiégett pár autó, amelynek anyagai égés közben hatalmas füstöt okoztak.
"Első körben meg kellene próbálni a másik fél álláspontjának a megértését."
Mint az orosz ugye? Aki elsőkörben leszereltette a másik fél megfelelő szintű fegyverzetét, majd leszerelés után konfliktust gerjesztve megtámadta gyártott ellenfelét és elrabolta területeit. Mindezt a másik fél álláspontjának megértése helyett.
A BBC nem csak azért nem nevezi terroristáknak a palesztinokat vagy a hamaszt, mert csak egy kis részük az.
Szerintük a terroristázás tovább ront az amúgy is elmérgesedett helyzeten.
Valakiknek sikerült a fejedbe ezt a remek gondolatot elültetni, és ezzel sokat teszel a helyzet romlásáért, pedig valójában pont a feszültség csökkenésében vagy érdekelt.
A legkevesebb, hogy újra nő az infláció, hamarosan megérzed az áldásosnak gondolt tevékenységed hatását.
"Egy másik nép minden tagját (kivétel nélkül) leterroristázol, akár még engem is mert próbálok józanul gondolkodni."
Palesztinnek teccik lenni a gázai? :P
Attól tartok, szerinted az izraelieknek most már önfeladásra kell berendezkedniük, mert önvédelmet alkalmaztak szegény fegyvereseket fedező palesztinokkal szemben, amelyben bizony a tettestárs is áldozat lehet, hiszen a csatatér kellős közepén támogatta a lövöldöző társát. Felháborító. Hogyan merészel bárki is egy rendesen elkőkészített támadásra önvédelemmel reagálni! Biztos hamar jön az izraeli megadás.