Miután a csaj megérkezett, Chrisnek is erősen visszaesett a teljesítménye :)) Egerszegen volt az első idegenbeli meccse, mellettem állt, és lelkesen tanult szurkolni. Először csak nézte, hogy mit csinál ez a sok állat, aztán később határozottan élvezte. Tényleg nagyon ott volt.
azt is össze lehetne szedni, hogy ki a legnagyobb vándorcigány a légiósok között itthon, mondjuk <csapat>/<év> mutatóval, ki a leghűségesebb, nameg ki a legélősködőbb megélhetési bűnöző <átlag IBM> és eltöltött évek alapján..:)
Csak állampolgárságra filippínó, származásra indián. Sajnos egyikükről se tudok semmit, Chris ugye 2002-ben volt még nálunk, aztán nagyon eltűnt, Quarles ugyancsak sehol, pedig mekkora játékos volt :)))
Chris Clay-ről (aki mellesleg ugye filippínó-amerikai volt) jutott eszembe egy bizonyos Sheldon Quarles, aki a körmendi kiruccanása után megfordult Hong Kongban, Japánban, Belgiumban, Ausztráliában és még Kínában is. Valaki tudja, hogy lehet ez a két játékos? :)
Pedig még csak 33 éves. A Kaposvár-Körmenden volt egy kis afférja, de valahogy nem jut eszembe, hogy kivel. Mintha az lenne előttem, hogy Clay-jel verekedett össze, de ez lehetetlen, mert Chris egy évvel korábban játszott nálunk.
Az bizony! Nálunk talán a valaha megforult egyik legjobb játékos volt, nem igazán volt, aki megállíthatta volna. De talán Pacey többet ír majd róla, neki is nagy kedvence volt. Mindenesetre még a mai napig visszasírjuk. De ezek szerint már visszatérni nem nagyon fog...
Szlivancsanin egész nagy karriert futott be. Kaposvárról Lengyelországba ment (Slask), onnan kirúgták, pár hónap Cipruson (Keravnosz), aztán az orosz bajnokságban Tarle elődje az Unics-nál, utána fél év Zvezda, ahonnan elvitte a Pau-Orthez (éppen az elküldött Muresan helyére), aztán még mindig Franciaország, a Chalon következett, ahol Gulyással játszhatott együtt, bár nem sokáig. Ha jól tudom, ezután hazament és Versecen játszott a Hemofarmnál, de még ugyanebben a szezonban (01-02) Portugáliába igazolt (Ovarense). 2003-ban válogatott lett, természetesen nem otthon, hanem Macedóniában. Még ugyanebben az évben visszavonult szívproblémák miatt.
Carl Herrera, Mark Davis, J.R. Henderson, Jimmy King, Loren Meyer, Khalid Reeves, Lorenzo Williams... kb. ennyi és ilyen szintű egykori NBA-s van az ottani ligákban. Herrera kétség kívül nagy sztár, mivel többszörös NBA bajnok, de a többiek...
Olyasmi lehet ez, mint ahogy itthon is összeszedjük a "nagy nevű", 35 éves szerbeket :)
Most egyébként már nem vagyok biztos, hogy Moseley 2. osztályban nyomja, mert arrafelé nem ugyanígy van, mint errefelé. Van több liga is, de, hogy melyik milyen kapcsolatban van a másikkal, melyik hivatalos, melyik kalóz...
Ja, nem arról van szó, hogy össze akartuk verni egymást, csak egy kicsit olyan hivatalos stílusú volt a dolog, miután első felindulásomból nekiálltam angolul reklamálni :))
Nemsokára hazamegyek, és megnézem az "adatbázisomat", talán lesz benne néhány csemege.
Albert Karner és Romeo Cvjeticanin részt vett a 2000-es pécsi Summer Camp-en. Utána Karner a Conesco Den Helder nevű holland csapatnál folytatta, majd utána Horvátországban is megfordult. Cvjeticanin a Spojnia Stargard nevű lengyel csapatnál próbálkozott, de végül is a Sibenik-nél kötött ki. Utána a jó nevű KK Igokea Aleksandrovic jött (03-04). Majd az előző idényben a szlovák bajnokságban játszott néhány meccset, aztán kicsapták onnan is (K-Cerno Slavia SPU Nitra).
Johnelle Slone az Ubizen Echo Hasselt belga csapathoz távozott, ahol kb. 1 hónapot tölthetett. Megfordult az Oklahoma Storm és Gary Steelheads csapataiban is és állítólag 2002 környékén több, mint fél évig együtt edzett Michael Jordannel is.
Anthony Allison Portugáliába igazolt Kaposvár után. Majd Belgium, Finnország, ismét Magyarország (Kaposvár), Németország és ismét Finnország népe csodálhatta játékát.
Egy Arvyda Venclovas-t találtam, aki az Atletas Kaunasban játszogatott.
A többiekről nem igazán sikerült előkaparnom semmit, de majd ha kicsit több időm lesz utánanézek... remélem tudtam segíteni.
Hoppá, most jut eszembe valami. Nem volt nekünk egy emelkedett hangú levélváltásunk Fepu ügyében még a tavasszal (20 éven aluli, legalább 10 perc)? :))
nem olyan régen egy öttagú társosaággal vitáztunk, ki volt az az orosz bedobó Kecskeméten a kilncvenes évek elején-közepén, aki egy Csibakin nevű balkezes honfitársával érkezett? az első meccsén 30-pár / 18 körül szórt aztán majd fél évig sérült volt, mert vagy az uszodában vagy otthon fürdés közben elesett és tört vmilye.
bárki tud segíteni megkaphatja az ősz hajszálaimat amiket az ezen való gondolkodás közben szereztem.
Akkor ezexerint Covington sem jutott tovább sehova tőlünk... még 98-ban jött ide, aztán maradt is a következő idényig, de akkor év közben elküldtük. Emlékszem 99/2000-ben mind a 3 légiósunk elment évközben (Allison megsérült 3 meccs után, Covington és Cvjeticanin meg egy kalap sz@r volt :-) Jött helyettük Madison, Slone és Karner. Akkor ez még nagy szó volt, hogy ekkora légiósmozgás volt egy csapatnál, bezzeg manapság....
A másik topikban megindult Kurtinaitis-témában én annyit tudok, hgoy a tavalyi szezon elején egy-két edzőmeccsen még dobingált, de tétmeccset nem játszott. Akkoriban még csinálgattuk a tragikus véget ért World Basketball Manager-t, és az "ottani" litván kollégák is megerősítettek, hogy már nem játszik. Mindenesetre érdekes, van erről forrás?
Valaki emlékszik még a dilemmámra!? :) Ez most meglepett...
Amúgy már akkor megállapítottuk, hogy a kosárlabda pályafutása óriási valószínűséggel véget ért! :) Csakúgy, mint például a ZTE-ben megfordult Damon Reed nevű centernek, aki azóta többnyire egy golfpályán nyírja a füvet, aztán este is biztosan kapcsolatba kerül vele, csak kicsit máshogy és másfélével...
Egyébként meg Kaposvár híres volt a süllyesztőjéről ;) Elég csak a Nunnery, Covington, Wylie, Moseley, Crowe (igaz utána ő még erőlködött Szolnokon is) nevű játékosokra gondolni. Kicsináltátok őket ;)
Őróluk tudsz valamit? (Persze elsősorban kaposvári nevek jutnak most eszembe) Predrag Prlincsevics (minden idők leggyengébb kaposvári légiósa :-) Dwayne "Didi" Davis (az első amerikai légiósunk, 95/96 környékén volt itt) Cormier Covington Albert Karner ?!? Úgy tudom Hollandiába ment utánunk (2000 nyarán) Johnelle Slone Romeo Cvjeticanin Anthony Allison (99-2000-ben volt itt, aztán 01-02-ben még újra) Corey Brown (ő is nagyon gyenge volt)
két nagyon régi név (óriási sztárok voltak Kaposváron): Arvidas Grigas és Arunas Venclovas
És, aki legjobban érdekelne: Szlobodan Szlivancsanin (a legnagyobb center volt...)
Szia kosztajani2! Ha jól tudom nagy találgatások mennek arról, hogy ki is lehetsz te! Szóval ne árulj el magadról olyanokat, hogy egy panelban laktál DW-vel, mert akkor nagyon leszűkíted a kört ;) Tudom, hogy azt mondanád ha én ezt nem írnám, hogy nem is írtad, hogy egy házban laktatok, de a lényeg az, hogy figyelj oda jobban vagy lehull a lepel :)))
Damon Williams már 4. idényét kezdte meg Olaszországban, 4. csapatában, meghatározó játékosnak számít és már nincs kutyája ;)
Régi dilemma: hova tűnt Ronald Nunnery? Ugye nálunk volt (2000-01) az egyetlen profi éve. Előtte egyetemen játszott, majd utánunk próbajátékon volt Lasko-ban, de a Harlem-ben nyomta egy évig végül. Utána viszont eltűnt, állítólag visszatért az egyetemére és ott tanít, vagy edzősködik.
Deamon Williems eggyütt ugatott a kutyájával a panellakásában hajnalonként!A szomszédok felháborodottan hivták az elnököt hogy csináljanak vmit mert nem lehet tőle aludni!!