Pont egy éve festették Gyöngyivel kérésemre a KDP jezéseit Pusztamarót közelében. Olyan gyorsan és összeszokottan dolgoztak, hogy alig tudtam valamit segíteni. Aki a KDP útvonalat járja az Eménkes nyerge környékén (is) gondoljon rá: ott van a keze nyoma a piros sávokban.
Fájó szívvel tudatom mindenkivel , aki ismerte , szerette és becsülte , hogy 2021. július 13-án Wittmer Antal az égi túraútvonalakra távozott. Számos érem, kupa tulajdonosa, az egykori Bánhidai Erőmű művezetője, háromszoros OKT és teljes kékkör teljesítő, a VértesErőmű SE túraszakosztály vezetője, jóbarát, túrajelzés-; és Máriaút festő, technikai munkatárs, a Komárom-Esztergom megyei útbaigazító táblák kihelyezése, karbantartásai is a szívügye volt. Sorolhatnám a jelzőket. Sokakat inspirált a túrázásra, önzetlenül segített. Hatalmas űrt hagyott maga után. Nyugodjék békében ! Fazekasné Szentirmai Gyöngyi
Még a korlátozások közepette szólt Anikó, hogy ha lehet Csemőre majd menjünk el, így be is írtam a naptáramba. Reggel pár perccel a zárás előtt értünk le a rajtba, így végül 9 órakor vágtunk neki a túrának. Az itiner rövid de tömör, a távolság értékek a széljegyzetben némely pontnál nehezen azonosíthatóak, de azért rá lehet jönni, mire vonatkoznak, valamint a színes térképvázlat alapján tökéletesen el lehet menni. Mivel kissé kapkodva értünk le, így még a boltba be kellett ugrani, de 3 perc alatt sikerült végezni. Szombat délelőtt ez egy Pesti szupermarketben biztos nem sikerült volna. A Ceglédi útról hamar a temető felé kanyarodtunk, ahol az 1.6 km aszfalt után végre erdőben haladhattunk. Az első ellenőrzőponthoz hajszál pontosan az itiner szerinti 2.3 km után értünk, itt kedvesen és műzliszelettel vártak minket. Kutyaitatás és 5 perces pihenő után haladtunk is tovább, hamarosan a zöld kereszt turistajelzésre váltva. 4.7 km után ismét aszfaltútra értünk, innen a 2. ellenőrzőpontig 860 métert kellett még mennünk, ahol croasson volt a jutalmunk. Innen elhagytuk az aszfaltot és beszélgetve indultunk az előttünk haladók nyomában. Itt picit tovább is mentünk a turistaút kanyarodásánál, de szerencsére a mögöttünk haladó ránk szólt. A Ladányi ház is pontosan 7.2 km -nél volt, és a 8.4 km pontosan a Ladányi szoborra vonatkozott. A Ceglédi úton kissé nagy volt a forgalom és a zaj, így gyorsan próbáltunk túljutni rajta. A tájházhoz érve, 9.4 km-t tettünk meg, itt az itiner 9.8 km-t tartalmazott, de nem bántuk, hogy végre leülhetünk az árnyékos udvaron. Itt tartottuk a fél órás nagy pihenőnket, 11-11:30-ig megebédeltünk, a szolgáltatásként kapott cseresznyét is megkóstoltuk, valamint megtöltöttük a kulacsunkat és persze meg is mosakodtunk, ha már volt rá lehetőség. Tovább haladva az aszfalton, végre leküzdöttük ezt az 1.1km szakaszt is és a murvás Jáger útra fordultunk. A Z+ balra kanyarodása nálam 11.3 km-re esett, az itiner szerint 11.9 km-lett volna, de ez azért nem nagy eltérés. A zöld sáv turistajelzéshez érve 12.5 km-nél jártunk, ezen még 800 métert haladva értük el a 4. ellenőrzőpontot. Itt a pecsét mellé vizet is kaphattunk, majd elfogyasztottuk a magunkkal hozott almát miközben pihentünk az árnyékban 20 percet. Az itiner és térképvázlat alapján továbbra sem gond a tájékozódás, az 5. ellenőrzőpont 15.8 km-nél, ahol víz és műzli is volt. Itt már nem sokat időztünk, indultunk is tovább az árnyékos erő felé, majd a Petőfi utcát elérve a nyomóskútnál feltöltöttük a vízkészletünket és a célegyenesbe fordultunk. Az ünnepi forgatag most sajnos elmaradt, de felidéztük a régi emlékeket, amikor Oszvald Marika éneke fogadott minket valamelyik évben. A könyvtárba érve 18.2 km lett az útvonalon megtett utunk, amelynek kb. 25%-a volt aszfalt, de ott legalább jobban lehetett haladni, mint néhol a mély homokban. A célban a szervezők nagy kedvességgel fogadtak, a virsli is tökéletes volt, nagyon köszönünk mindent!
Kazinczy 200 sikeresen teljesítve 46 óra 23 perc alatt. Utána másnap még Zolival lesepertük a túra legnehezebb részét, 20 km - 1200 m szinttel. Tolvaj-hegy - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Hollóháza.
Nem kertelek, immár tízszeres teljesítője lettem a 200-as távnak! Pedig nem sokon múlott hogy ne...
Csütörtökön már betegnek éreztem magam, torokfájás, nátha. A lázmérő nem hazudott, 38,5 fok.. Szerencsére a közérzetem azért nem volt rossz, de haza is kellett mennem melóból :( Otthon gyorsan bevettem egy algopyrint, és némán feküdtem egy órát, közben járt az agyam hogy mennyire vártam ezt a napot, nem akarom elengedni.. Szerencsére az utazás jól telt, és gond nélkül. Közeledtek a Zemplén vonulatai, én meg szokás szerint elkezdtem izgulni.. Pedig már sokszoros vagyok, de ezt nem lehet megszokni..
A Kovács-villához érve már összegyűlt a csapat apraja-nagyja, és a szokásos ki-hol-merre járt mostanság kérdésekkel bombáztuk egymást. 23 óra körül nyugovóra térve szerencsére hamar elalszom, és a következő pillanatkép már az, hogy reggel lett, és irány kisvonattal Széphalom!
Széphalom 50: Pénteken 9 óra 10 perckor útnak indulunk. Nem tervezek senkivel se menni jelenleg. Már most borzasztó forróság uralkodik, hamar el is döntöm hogy szigorúan saját tempó, és csak óvatosan tényleg nagyon minimális kocogással haladok. Mikóházáig jól ment viszonylag minden, viszont utána jött a hírhedt hosszú aszfalt Alsóregmec, és Felsőregmec érintésével. Nagyon figyeltem, a sapka is a fejemen volt, ha kellett megálltam sokszor frissíteni a sajátból, és a közkutakat is magamévá tettem. Felsőregmec fölött a réten olyan szinten megállt a levegő, hogy utólag hallottam többen el is feküdtek feljebb a bokorba 10 percekre. Minden igyekezetem ellenére szar állapotba értem be újra az erdőbe, és Zsíros-bányánál 44 km-nél már a frissítőnek sem tudtam örülni. Csak arra gondoltam hogy még 11 km Füzér, valahogy bírjam ki addig. Dóra ért utol, de el is engedtem, mert gyengének éreztem magamat. Megváltás volt Füzérre érni. A körülöttem kocogó sporik szinte mind kiszálltak, egyedül Évi ment tovább, de ő is 100-ig. Kerek 5,5 km/h-s átlaggal érkeztem Füzérre. Valószínű napszúrást kaphattam minden igyekezetem ellenére. Igyekeztem elhessegetni a kisördögöt a fülemből, és arra koncentrálni hogy mitől lehet jobb? Szerencsére étvágyam volt, és a meleg gulyást krumplival és házikolbásszal nem győztem bekanalazni. Sok kólát és Powerade-t ittam hogy az ásványi anyagokat próbáljam pótolni. Végül kereken 1 órát töltöttem a ponton, és ahogy láttam hogy a nap már bújik el, kiadtam magamnak az indulás jelszót, bár sok kedvem nem volt hozzá bevallom.
Tilalmas 50: A nap lebukott a horizont alá, és kezdődött a hírhedt Északi Zöld mászása. A Tolvaj-hegy a legnagyobb mumus a legelején. Húzza az izmaimat a görcs, leülök egy határkaróra, és egy sótablettával frissítek. Kicsit jobb lett és ahogy felérek kifejezetten jól jön az északi szél. A fejlámpát is előveszem, és szerencsére a közérzetem is javult, így megnyugodva haladok tovább utamon a teljes sötétben. Többeket előzök is, rövid és hosszútávos ismerősöket, ismeretleneket. A tempóm nem valami acélos, de haladok, és ez a lényeg. Az utolsó mumus Szurok-hegyet is legyűröm, és Tibinél pirítóst ropogtatva érzem azt hogy egész jó erőben vagyok.
Telkibányán világosodik ki újra, de a szervezetem annyit ír ki: "Akku lemerült". Gyorsan fel is töltöm minden finomsággal, és kb 50%-ra fel is csúszik a pozitív mutató. Innen kicsit Őrsi Bálinttal haladok tovább néhány kilométert, de a P- jelzésen felfele üzemi hőfokra kapcsol, én pedig elengedem, messze még a vége. Hosszú rész ez Hollóházáig, de most egész jól bírom különösebb kómázások nélkül. Végül még mielőtt pont beüt a meleg, beérkezek újra Füzérre. 103 km-t eddig 21 óra 22 perc alatt tettem meg. Jókora kánikula ígérkezik a következő etapon is, így első dolgom egy jó hideg tusolás, ami kicsit lelket önt belém. Megint elmegy kb 1 óra, nem bánom, eszek-iszok készülődök.
Szalánc 50: A K+ jelzésen indulok ki Füzérből. Ez egy hosszú emelkedős nyílt rész, így a sapka ismét kell a nap folyamán már. Szépen felslattyogok a Bodó-réthez, majd újból érintem Zolit, aki most nem indult hanem pontőrködésre adta fejét. Jól esik a biztatása. Bevetem magam a Szlovák részbe, és sokáig ki sem jövök onnan. A Szaláncig tartó hosszú aszfaltúton egész sokat belekocogtam meglepetésemre. Mindössze a két alakuló vérhólyag zökkentett vissza a valóságba de azok nem voltak nagyon zavaró helyen. A rosszabb része viszont az volt hogy a talpcsontom is elkezdett fájni mint tavaly, csak akkor jókora zuhé volt. Ezzel sajnos nem tudtam mit csinálni már.. Kényelmesen gyalogolok le Szaláncra, ahol Gabi mennyei kofolával vár. Hú de nagyon jól esett itt megpihenni, szerintem 20 percet biztos itt voltam. Tudtam hogy most jön a túlélő üzemmód az Izra-tóig. Hosszú nyílt szakasz vár rám a dögmelegben, utána soha véget nem érő emelkedős nehezen járható út a S-n. Úgy éreztem ha ez a szakasz meg van 70%-ig meg van a túra. És meglett. Fent Gyuriék sült banánnal, mindenféle finom grillezett hússal, és hagymával (is) vártak. Szerencsére kifejezetten jó étvágyam volt, és pusztítottam mindent amit lehet. Két nehéz feladat következett, a hét árok mászása, illetve a Hársas-hegy hosszú sunyi emelkedője. Nagyon óvatosan haladtam, de még így is piszkosul leizzadva értem fel a csúcsra. Innen jön a számomra leges-legrosszabb lefele a túrán. Nagyon nem szeretem a Köves-hegy ténylegesen köves szakaszát, és a talpam is vonyítani tudna minden egyes lépés után. Pattanásig feszült voltam mire a Mester-András forráshoz értem. A Bába-hegy alatt egy záporeső hűt le, de ez most kifejezetten jól esett, mert a Vaskapu-hegyre egész konszolidált klímában lépdelhettem előre. Utána még meglátogatom a füzéri várat, és elérek 150 km-hez. Juhúú. Különösebb holtpontom nem volt, mentem is ismét gyorsan tusolni egy jót. Direkt húztam az időt, a következő hosszú nyílt szakaszt Bózsváig nem akartam már napsütésben megtenni.
Nyugodó 50: Amikor a nap lebukott a hegy mögé, magamra parancsoltam, és elindultam. Itt érezhettem volna hogy már meg kell lennie a túrának. Csak ne fájt volna olyan borzasztóan a talpam.. Ezáltal a pozitív gondolatok helyett teli voltam negatívakkal :( Szerencsére Bózsváig még pont eljutottam lámpa nélkül, csak a pont előtt nem sokkal kellett elővennem. Tavaly bitang nagy holtpontokat éltem meg itt, most egész tűrhetően vagyok közérzetileg. Vajon mit tartogat a második éjszaka? Ja, és alvás nélkül mentem ismét. Egy percet nem hunytam utam során. Bózsván Zoli pontőrködik, jól esik a biztatása. Utolérem az 50-esen induló Megyeri Lacit. Pont jókor, mert azt a rémesen hosszú Kishuta - Nagyhuta közötti aszfaltutat legalább beszélgetéssel ütjük el. Jókor voltam jó helyen. Nagyhuta végén Éva és Egon a frissítőpont. Májkrémes kenyeret majszolok, és kockasajtot amiből sokat ettem a túrán több ponton is. Laci itt marad még kicsit traccsolni, én megyek (vonszolom magam) tovább. A K-négyzet meredek emelkedőjénél elkap egy olyan holtpont viszont, amiből tudom nagyon jól hogy csak egy dologgal tudok kijönni, ha leülök és megiszok egy energiaitalt szép nyugodtan. Ez megtörténik, és ismerve testem jelzéseit ismét komolyabb holtpont nélkül tudok tovább haladni. Az Eszkála erdészháznál van a következő pont. Ismét Tibi, na meg Bagira pontőrködik. Ennyi finomságot ami itt volt, áhh... Jött egy 50 km-es távon induló spori, kérdezte mit lehet itt kapni. Bagira elkezdte sorolni, én meg jót mosolyogtam, mert fél percig abba se hagyta :) Na ilyen egy igazi frissítőpont kérem. Vétek innen felállni, de a cél érdekében kénytelen vagyok. A következő szakasztól féltem, mert Makkoshotykáig a K-en 10 km-t kell menni borzasztó monotonan egyenesen/lefele. Tavaly már kínomban gombákat tanulmányoztam mint ha értenék is hozzá. Idén azok nem voltak, de a kilométerek keservesen lassan peregtek ismét. A Zsidó-rétnél megláttam hogy még 5 km. Azt hoooogy? Legalább 10-et jöttem már érzésre.. A Cifra-kútnál engem is elkap a cifra..... és sokáig nem is enged magával tovább a természet. Egyáltalán nem versenyzek senkivel, de most valahogy olyan baljós gondolatom van hogy itt van közel mögöttem valaki. Az itt elvesztegetett időt szó szerint dühből futom meg a falu széléig, de Makkoshotyka az a település amit mindig csak tolnak előtted és SOHA nem akarsz megérkezni. Meglepően hamar frissítek és az oda-visszán látom hogy senki nem jön, így kissé nyugodtabban haladok tovább. A P-tanösvény jelzésen a tavalyi iszappakolás jut eszembe, most jókora szárazság van. Eltelt a második éjszaka, lámpa el. A napocska nagyon hamar felkéredzkedik az égboltra hiába mondom neki hogy kicsit még várjon. A Tengerszem emelkedője is jó hosszú, és alig várom végre fent a bal kanyart ami már nyugisabban de annál hosszabban visz a csúcsra. Megállok, frissítek. Szúnyogok hada veti rám magát. Innentől sokáig nem szabad megállni mert élve felfalnak. Egyetlen előnye, hogy legalább így biztos hogy haladok. Fent a Tengerszem nem rég épített kilátójánál Ferinek diktálom be a rajtszámomat, majd irány tovább a P- jelzésen. A hegyről levezető meredek lefelén már sziszegve, fogcsikorgatóan haladtam lefele, nagyon fájt a talpcsontom.. A P- jelzésen végeláthatatlan pocsolyákat kerülgetve érkezek bele a K-be, ami odaröpít az utolsó pontomhoz, a Rákóczi-fához. 6,5 km... Ennyi hiányzik a tízszeres teljesítésemhez. Nevetségesen kevés, de most végeláthatatlanul sok. A Bányi-nyereghez tényleg soha nem akar levinni ez a jelzés.. Csak kanyarog jobbra-balra, össze-vissza, föl-le. Játszik az idegeimmel.. A 4-es átlagot súrolhatom alulról, pedig normál esetben ez egy tök jól haladható rész. Csodák vannak, odaérek. Na még egy Nagy-Nyugodó mászás. Siker! Én is nagyon nyugodt lettem hirtelen. A tetején megálltam, és átment rajtam egy csontig ható érzés. Egy pozitív érzés, boldogság. Egyedül vittem végig, magamban osztoztam a sikerrel. Viccesen pacsit adtam a bal kezemmel a jobbnak. Legurulok még a K+-en, és 46 óra 23 perces menet után megérkezek. Gratulálok mindenkinek, aki itt elindult de nem sikerült neki az már bátor ember, aki meg meg is csinálta, annak full respekt. Csodás szervezés volt, szuper frissítőemberekkel, és elsőosztályú szolgáltatással (és végre minőségi Colával ;)
Nekem itt még nem ért véget a sztorim, mert másnap még leszalagoztam a túra legnehezebb 20 km-ét végig az Északi Zöldön, de ez már egy másik beszámolócska lesz hamarosan :)
A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében ezúttal a Velencei-tó mellett, a Sorompóvölgyben fejeződött be egy 56 fő befogadására alkalmas szálláshely felújítása.
A készülő Budapest-Balaton kerékpárút egyik legfontosabb helyszíne lehet a most felújított sukorói Sorompóvölgyi Turistaház, amely a főváros és a Balaton között nagyjából félúton, a Velencei-tó tőszomszédságában található. A turistaház elsősorban az utazásuk során egy-két éjszakát eltölteni kívánó aktív turistákra számít.
Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) néven, a Pálházi Erdei Vasút szomszédságában a térség legfejlettebb turistaházát hozta létre az Északerdő Erdőgazdasági Zrt.
Az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. beruházásában született újjá a Pálházi Állami Erdei Vasút Rostalló állomásához közeli épületcsoport
A szálláshely 34 férőhelyes, ezért alkalmas osztálykirándulások vagy táborok helyszínének is. A komplexum része a kiállítási és foglalkoztató épület, amelynek kutatószobájában lehetőség van az élő- és élettelen környezet vizsgálatára, a foglalkoztató teremben pedig akár kisebb létszámú konferenciákat is lehet tartani.
A bringások sem maradnak élmény nélkül, hiszen a RÖNK-kel egy napon indult el a JóBringa e-bike kölcsönző szolgáltatása a turistaházhoz közeli Pálházán.
Szerintem ez csak elméleti kérdés. A Gyermekvasút Éjszakai és a Gerecse 50 túrák kivételével a többi nem szokta elérni az 500 főt. Ezek pedig augusztusban lesznek, ami még odább van.
Ha jól értelmezem a jelenlegi szabályokat, akkor a teljesítménytúra sportfesztivál [484/2020 (XI.10) Korm.rend. 5.§.(6) b)], s mint ilyen akkor rendezhető, ha a résztvevők száma 500 fő alatti [fenti rendelet 6/C.§.(2) a)], vagy ha előírják a résztvevőknek védettségi igazolványt meglétét [fenti rendelet 6/C.§.(2) b)].
A kérdés innentől az, hogy vajon a szervezők hogyan állnak hozzá?
- 500 főben maximalizálják az induló létszámot és akkor bárki részt vehet.
- nem maximalizálják 500 főben az induló létszámot, de regisztrációkor kérik a védettségi igazolvány számát (van lehetőségük a sorszám ellenőrzésére?)
- legrosszabb: elkezdik a regisztrációt, aztán amikor elérik az 500 fős limitet, elkezdik kérni a védettségi igazolványt, s akinek nincs azt kizárják, majd kiderül, hogy még sincsenek 500-an és elkezdik visszavenni a kizártakat 500 főig.
Észak-Dunántúli Kupa (ÉDK) infó: Az elmaradt XV. ÉDK 2020. kupaátadó új időpontja: 2021. június 19. a „Kisgyón Nosztalgia” Teljesítménytúrán kerül megrendezésre, ami beszámítható a tavalyi teljesítéshez is. A XVI. ÉDK igazoló füzetek árusítását is ezen a túrán kezdjük el.
Villamos egyenesen át Budára, leszálló népek el szanaszét. Felhők odafent, autók idelent áramolnak számolatlanul. Adódik némi embermentes nyugalom a villamosmegállóban, előszedem a házilag laminált itinert és a furmányos telefon segítségével elkezdem rögzíteni a túrát. Utolér lassan a technika. Villamos egykori végállomástól villamos jelenlegi végállomásig, majd HÉV végállomásig sétálok. Utóbbi lényegül majd át ötös metróvá. Majd egyszer. A susnyán túl az egykori nagyvásártelep óriási háta nyúlik el a szürke ég alatt. Átkelek a Kvassay-hídon, az itt induló Ráckevei-Duna kísér hosszan a mai túrán. A mai program a Csepel-sziget: a Duna egyik legnagyobb szigete, vezéri szálláshely, királyi birtok, ipari fellegvár, majd az agglomeráció egyik súlypontja. A sziget ismert a Csepel Művekről, az egykori repülőgépgyárról, Ráckeve történelmi központjáról, a lakihegyi adótoronyról, a szabadkikötőről és Zámbó Jimmyről.
A híd tövénél emlékdarab a korábbi csepeli felsőkikötői rácsos hídból, susnyásodó kis téren. Emitt a gyorsvasút ideiglenes végállomása, amott Weisz Manfréd emlékmű, majd séta a híres gerincút mentén. Mindenki szembejön, zúdul a sziget lakossága a város felé, ki autóval, ki a mindennapi retrót biztosító HÉV-szerelvényeken, néhány elszánt vállalkozó pedig kerékpáron a szembeszélben. Elsétálok a Szabadkikötő bejáratánál, odébb keresztezem a kikötőt kiszolgáló vágányokat és csekélyebb forgalmú, lakott területre érkezem. Egy boltban ellátom magam étellel-itallal, kicsit túlkészülve a várható beszerzési nehézségekre. A szocreál építészet egy hosszú, domborműves példája, egykori munkásszálló mellett ballagok el, majd paneltömbök mentén sétálok túl a Karácsony Sándor utcán. A panelházak King Kongját ábrázoló falfestésen, meg azon tűnődve, hogy a Kossuth utca a Görgey térre érkezik, végre feltűnik, hogy valamit benéztem. Vissza a helyes útvonalra, a sporadikusan megjelenő kék négyszöget követem innentől jó sokáig.
Kisétálok a Daru-dombig, itt kanyarít rá a túra a parttal párhuzamos Kolonics György sétányra. A parthoz és az itt található második ellenőrzőponthoz érve, kiváló dramaturgiai érzékről tanúskodva elkezd csendesen szakadni az eső. Nem ez a nagy dolog, hanem majd amikor eláll, de addigra Ráckevén is túl fogok járni. Csőhíd alatt sétálok el, strandnál állapítom meg, mennyire nincs strandidő, Kolonics-emlékhelynél állok meg egy pillanatra, majd a Molnár-szigeti révnél húzódok be a fedett buszmegállóba, hogy bekarikázhassam a következő kérdés válaszát. Busz érkezik, intek neki, hogy részemről mehet tovább. Közben átér a komp az innenső partra, lehajtanak róla az autók és a magányos, ázó révésszel visszasiklik a túloldalra. Séta tovább. A folyóban tevékenykedő vízimadarakat figyelem, amíg még elöl vannak. Fiókákat nevelő szárcsapár, vízityúk, számtalan réce és hattyú úszkál a vízen. És lassan elfogy a partközeli sétány, ideje betérni a nyaralótelep sziget felőli oldalára. Ez már Szigetszentmiklós, Pest megye hirtelen megnőtt városszörnyeinek egyike, a sziget legnagyobb önálló települése. Innentől az élővilág helyett a közlekedőket figyelhetem meg. Valószínűleg menekülőútvonalnak használják ezt az alig másfél sávos aszfaltcsíkot, mert a forgalom meglepően sűrű. Valahogy mégsem látok senkit a horgásztanyától a kisebb palotáig terjedő állapotú hétvégi házak közül kihajtani. A következő szusszanást az autópálya hídja alatt tudom megejteni, élmény, hogy itt nem ömlik a nyakamba a víz.
Keresztezem a ráckevei HÉV vonalát, tilosat ad a fénysorompó, vonat halad a város felé. Szuper, legalább álltó helyemben is ázok egy kicsit. Innentől a Rév utcán sétálok, amelyet egy hangulatos csapáson a Duna sorra váltok, ezzel végre szabadulok az autósok tömegétől, visszatérhetek a víz közelébe. Madarak, nyaralók, stégek, majd hirtelen kanyar, megnézzük a híres úszólápot. A Batya-szigetre két gyaloghíd vezet, az északin be, a délin ki, közötte hangulatos ösvényen ballagok, kitérővel a szigetcsúcshoz. Nagyjából itt kezdi megadni magát vízhatlanság szempontjából a kabátom ujja és a cipőm, valamint a nadrágom a térdnél. Szuper, mert egyelőre semmi jele annak, hogy csökkenne az eső intenzitása. Mindenféle bungalók, nyaralóházak között kirándulgatok, védett fánál találom a következő igazolóhelyet. A Taksony vezér híd szigeti hídfőjénél Szigethalomra váltom 'Miklóst, és innentől a jó öreg Pest Megyei Pirosat követem. A jelzések kiváló állapotban vannak. Hallal haverkodó horgász szoborkompozíció következik, nála elhagyom egy időre a burkolt utak világát, jön a jól felázott homok, amely még mindig jobb a száraz homoknál.
Sárga sáv, piros kereszt és piros négyszög jelzések csábítanának a Tököli-parkerdő felé, nem engedek ennek a csábításnak, lassan elhagyom a lakott és félig lakott övezetet. Nem sokáig: pocsolyákat kerülgetve érkezem Szigetcsép legszélére, kíváncsi kóbor kutya tekint meg távolról, majd lassan elüget. Az országútra érve hídon keresztezem a Bobonkov-szakadékot és máris a csépi szerb templomnál állok meg. Újabb ellenőrzőhely. Végigballagok a falun, a központban néhány szaki tart ebédszünetet a dohányboltnál, rajtuk kívül nincs különösebb mozgás. Feltűnik, hogy kezd enyhülni az eső. A falut elhagyva el is áll, amely nagy segítség, mert itt épp elég kilépegetni a vizes, füves padkára az autóforgalom elől. A forgalom mértékét jelzi, hogy ezt nagyjából ötven méterenként kell megtenni. Elérem Szőlőtelepet, itt egy kis járdakezdemény is akad, és úgyis be kell térni ismét a Duna felé, földútra, majd egy füves töltésre. Ez a füves töltés megadja a kegyelemdöfést az amúgy is átázott cipőmnek, majd a vizes bokrok eláztatják a szélben épp száradni kezdő kabátomat. Hamarosan rendes földútra térek, ez vezet Szigetszentmárton üdülőövezetébe. Ismét nyaralók, ismét Dunapart. Kinézek a kikötőnél a vízhez. Szép. Ennek örömére ismét rákezd a csendes, kitartó típusú eső. Battyogok tovább a végtelen házsor mentén. Kézzel rajzolt táblák figyelmeztetnek az úton vonuló teknősökre. Egyébiránt semmi különös. Megyek, esik, néha kikerül egy-egy személyautó.
Ráckevére érkezem, balra bolt, jobbra vasútállomás, egyik sem érdekel most. Kőkeresztnél igazolókérdést válaszolok, majd besétálok a központba, ismét a piros sávon. Árpád-szobor, Árpád híd, piros sáv balra el, belváros szebbnél szebb épületekkel. Pékségbe ugrok be kávéért és valami harapnivalóért, mert hiába cipelek mindenféle kaját, egyszerűen nincs kedvem levenni a táskát és kibontani a vízhatlan ponyvájából (ez az egy holmim, ami tényleg nem ázik át). Elkortyolom a kávét, közben kanyarogva követem az itiner utasításait. Népi építészeti emlék mellett sétálok vissza – meglepetés – a Duna-partra, sétányon indulok el ismét dél felé. Eláll az eső, és egy későbbi erőtlen, pár perces szötymörgéstől eltekintve nem is kezdi újra. A sétány folytatása a nyaralók és stégjeik között húzódik, itt is mindenféle állapotú ház és hozzá tartozó partszakasz szemlélhető meg. Néhány lelkes horgász kint van, csodálkozva köszönnek vissza. Ahogy távolodok Ráckevétől, egyre elhanyagoltabbak az épületek és egyre gondozatlanabb előttük a part. Egy alkalmas helyen betérek a párhuzamos Keszeg sorra. Ez immár Szigetbecse. Valahol fellépek a gáton vezető köves útra, a sziget felőli oldalon vízügyes telep, majd halnevelde látható. Elérem a zöld kereszt jelzést, a korábbi kék négyzethez hasonlóan csak néhol bukkan fel, de nagy űrt nem okoz a hiánya: a part menti utat kell úgyis követni, nagyon-nagyon hosszan.
Mellettem nyugatra a kulcsi magaspartot vélem felismerni, fölötte felhőket kerget a szél. Elhagyom Szigetbecsét és Makádon folytatom a túrát, ez a nyaralókból nem mutatkozik meg, az útburkolat változásából viszont igen. A Duna túloldalán Dömsöd házai és templomtornya vehetőek ki. Csatorna partját érem el, lassan elfogynak az üdülők és elfogy a burkolt út is, döngölt homokon kerülgetem tovább a tócsákat. Hirtelen felkanyarít az út a gátra, ismét aszfaltot taposok, hadd fájjon. Sajnos el kell kezdenem számolni: vagy elérem a háromnegyed hetes buszt, vagy kitérek a Csepel-sziget déli csúcsára. Stílusos lenne kitérni a Nagy-Dunáig, nincs is messze, de nem sok kedvem van sokáig ücsörögni egy buszmegállóban az 51-es főút mellett. Ahogy ezen jár a fejem, elérem a Makádi-gátőrházat, itt a gát kivezet a parthoz. A vízhez közeli földúton lakókocsik sorakoznak, nem is kevésnél elszánt pecások várják a kapást. Egyelőre fent maradok a töltésen, de nem sokkal később, amikor már nagyon bánt az aszfalt, elhagyom. Lent legalább a puha homokon lépkedhetek. Túloldalt a tassi üdülőket nézegethetem. Táblák jelennek meg a parton, tudnom kellene a hajózási szabályzatot a pontos nevükhöz ("Áthaladni tilos", "Duzzasztómű", és a kedvencem "A hajóútnak a hajó bal oldala felé eső oldalára köteles áthajózni"), de a jelentésük így is eléggé egyértelmű. Visszamászok a gátra, ezen érem el a nemrég üzembe helyezett Sajó Elemér többfunkciójú vízleeresztő műtárgyat, amely igazából egy vízerőmű.
A Ráckevei-Dunától a tassi zsilipnél búcsúzom el, némi bűntudattal nézek ki a Duna főága felé. Ha vállalnám a kocogást, beleférhetne a kitérő, de nem vagyok olyan állapotban, hogy kocogni tudjak. A lakókocsiknál megálltam enni egy falatot, onnan sem valami nagy lendülettel indultam tovább. Táblák, pihenőhely, majd az üdülőtelep határán álló kápolna tájékoztat arról, hogy zarándokúton járok, amelyet utóbbi kápolna után el is hagyok, a Kiskunsági-főcsatorna partján vezető földút kedvéért. Az aszfalt mellőzése most különösen jólesik, de a csatorna hídjára azért kitérek. A déli parton indulok el Tass felé, a hétvégi házakat hátrahagyva dél felé nyílik kilátás a zord ég alatti végtelen Alföldre. Délnyugat felé fordulva a Dunai Vasművet és Dunaújváros házait tekinthetem meg. A magaspartról gyakrabban néztem errefelé, mint erről az oldalról a magaspart felé. A csatorna elnyújtott U alakú kanyarában magányos hattyú úszkál lassan. Elhúzódik a földút a vízparttól, az első házaknál a Március 15. utcára térek. Elteszem a túrabotot, megérkezem a főúthoz, van bő tíz percem, amíg jön a busz. A szigetcsúcs tényleg csak futva fért volna bele. A Bácsalmás és Baja felől érkező járat pontosan gurul be, táska a csomagtartóba, Droid az utastérbe kerül. Bőven válogathatok az ülőhelyek közül. Jó móka volt a sátáni túra, ezúton is köszönöm a lehetőséget.
Nem jól értelmezed. Csak nézőként vehetsz részt védettségi igazolvánnyal sporteseményeken. Csak a versenysport és a versenysport-edzés engedélyezett versenyengedéllyel rendelkező sportolóknak, de sportlétesítményeket 18 év felett ők is csak oltási igazolvánnyal látogathatnak. A szabadidősport rendezvények továbbra is az általános rendezvény tiltás hatálya alá esnek.
Ha jól értem, akkor védettségi igazolvány nélkül is részt lehet venni teljesítménytúrákon, sőt még maszkon sem kell közben viselni, mivel sporteseményen résztvevőként ez alól mentesülök.
Van valamilyen létszámkorlát, ami miatt bizonyos túrákat nem rendeznek meg, vagy ők csak rettegnek a járványtól és nem vállalják?
Pl. a Mátrában a Téli Mátra és a Mátrabérc sem lett megrendezve, az előbbi törölve, a másik ismeretlen időpontra halasztva.
Japánban mostanság ünneplik a cseresznyefa virágzását.
Nálunk is lehetne ünnepelni, mivel most virágoznak a vérszilva fák. Vannak olyan települések, melyeknek utcáin tömegesen virágoznak a vérszilvafák látványos, rózsaszínű virágai.
A Karancs andezit bányájának újranyitása és az ottani kitermelés robbantásos eljárással való beinditásának megakadályozása után (- úgy néz ki véglegesen - a bányaigazgatóság és a természetvédelmi hatósággal szemben, akik zöld utat adatak a projektnek); itt a következő "NO-GO-PROJECT"!
" Mustó János festményeit a Dornyay Turistházban állítanák ki, más, szlovákiai magyar festők, fafaragók, illetve iparművészek alkotásai mellett. "
MIÉRT NEM AZ EREDETI FUNKCIÓJÁBAN ÉLED ÚJJÁ A TURISTAHÁZ?
" Az Európai Uniós támogatások az önkormányzatok részére nem teszik lehetővé, hogy kereskedelmi szálláshelyet alakítsanak ki az ilyen pályázatok részeként. Szálláshelyek fejlesztésre csak specifikus kiírásokon, jellemzően a vállalkozások számára adódik lehetőség. Az elmúlt egy évtizedben a korábbi magántulajdonos és az egykori Salgótarjáni Helyi TDM Közhasznú Egyesület is próbálkozott az eredetivel közel teljesen megegyező funkcióval újjáéleszteni az ingatlant, de az erre vonatkozó pályázataik nem jártak sikerrel.
:-)))
