Leszedtem az odút, kiöntöttem a tartalmát. Kifúvattam a belsejét kompresszorral, kívűlről jól bekentem megint lazúrral. Most még ragad, majd holnap visszateszem, persze előtte bele a forgácsot.
Szedd le, takarítsd ki és javítsd ki ha kell, majd dobj bele egy nagy marék gyaluforgácsot és mehet vissza a helyére. Még akár egy kései pótköltés is beleférhet a nyárba, de éjszakázni biztosan lesz bérlője.
A cinkék éjszakára mindig behúzódnak valahová. Odúba, eresz alá, de még a 2 colos vízszintes vascsőbe vagy felső ablakkeretre is, így kell nekik az odú egész évben. Ráadásul ezek az éjszakázók nem tűrnek meg másik madarat maguk mellett, így "minden gyereknek külön lakás kell", szóval átmenetileg nagy az odúhiány ilyenkor...
Sziasztok. A cinke odú kiürült. Vajon leszedhetem már a fáról takarítás és karbantartás céljából? Utána rögtön tegyem vissza, vagy elég lesz télen is? Tavaly decemberben tettem fel, közben etettem is a madarakat.
Idén nem volt gond a gyümölccsel, mert a hosszú hideg tavasz miatt késett a cseresznye, előbb kirepültek a seregélyek, tehát a szöcskevadászat volt az első lecke... ki is hagytam az aheti fűvágást, hogy nyugodtan tudjanak bogarászni.
Azért a fecske az nem potenciális áldozat, ráadásul amit írtál, hogy "sivalkodásra" lettél figyelmes, abból az derül ki, hogy nem is fecskék voltak, hanem sarlósfecskék... na annak aztán tényleg nincs ellenfél...
Nálunk egyszer lógott meg az egyik papagáj, mindenféle turpissággal sikerült visszaédesgetni és csak a kertbe, ott viszont ruhával kaptuk el, ez is kisebbfajta csoda volt.
Ahogy írtam (abszolút jól olvastad) ez egy kis vizisiklo volt egy vízzel teli medencében, ami aznap éppen nem üzemelt rendeltetesszeruen. Viszont ez egy csúszdához tartozó medence volt (abba érkeznek bele) és másnap már üzemelt.
A kis sikló egy nagyobb levélen volt összetekeredve, mint egy kakaós csiga, sztem örült, hogy abban lehetett ideiglenesen és ha éreznek az ilyen allatok boldogságot (nem hiszem), vagy megkönnyebülést, akkor biztosan örült, hogy kiszedtük onnan, mert vloszinu nem maradt volna életben.
Sajnos nálam is a szajkókkal Dunát lehet rekeszteni. Hatalmas perpatvarok vannak, ha megjelennek. Tavaly pont láttam, ahogy berepül a tujásba és elvisz egy pinty fiókát. A szülők meg csak sivalkodtak.
A szajkó július 1-től március 1-ig, az örvös galamb meg augusztus 15-től október 31-ig (mivel elvileg télen nincs is itt) vadászható. (Sőt a szajkó külön engedéllyel fészkelési időszakban is lőhető.)
Az meg, hogy utódnevelési időszakban nem pusztítják el a szülőket és ezzel nem kényszerítik éhhalálra a kicsiket (akár szárnyas, akár szőrmés állatról legyen szó) nem a védelem, hanem emberség kérdése - szerintem.
Hogy a vadászok nem pazarolják a drága lőszert szajkóra, illetve ősszel inkább vadkacsára mint örvös galambra vadásznak, az megint más kérdés...
De valószínű. Viszont ha egy "C" is lenne az "S" előtt a nevében - még engem is komolyan érdekelne a dolog... :P (De rossz vagyok!) :)
"Nehogy legközelebb halakat mentsél ki a vízből."
Most ez miért kellett? Ha figyelmesen olvastad és értelmezted volna, akkor láthatod, MEDENCÉBŐL mentették ki.
Egy függőleges falú betonmedence (klórozott vízzel, kaja és búvóhely nélkül) még a vízi siklónak sem ideális hely és ha a vízszint a perem alatt 8-10 centivel van, már önerőből tuti nem, vagy csak nagyon nehezen tud kijönni belőle...
Hogy ne csak pesszimistáskodjak: Somogy megyében nyaralunk, rengeteg madár van a környéken, láttunk rigókat, cinkéket, tengeliceket, verebeket, poszátakat. ...Reggel is madardal ébreszt
A strand egyik medencéjéből (ideiglenesen hasznalaton kivul volt, de masnap inditottak) pedig siklót mentettünk a fürdőmester segitsegevel. A kis siklo egy nagyobb levélen tutajozott, de biztonságba lett helyezve
Hezitaltam, hogy berakjak e ide ilyen cikket, mert rendkívül elkeserítő, hogy egyesek hogy képesek ilyen aljas dolgokat megtenni védtelen madarakkal szemben.
Még az állatra mondjàk, hogy állat, holott ez a v..lény igazan borzalmas dolgot követett el díszgalambokkal szemben piti bosszútól hajtva :(((
Persze biztosan a szajkó is gyéríti az énekesmadarak állományát, illetve más ragadozó vagy mindenevő madarak, akar a varjú vagy a szarka, de nem hiszem, hogy annyira számottevően. A szajkó eszmei értéke is magas
Az emberi tevékenység okozza az igazi károkat az énekesmadaraknak (ill.más állatoknak), a teljesség igénye nélkül: vezetékek egy része, orvvadászok (azt hiszem olaszok megrendelésére is, akik szeretik megenni a kis énekesmadarak egyes testrészeit), mérgezések, permetezések, szúnyogirtás, felelőtlen macskaszapiritás., egérragacs......
Na ezeket akárhogy fognak össze, sajnos nem tudjak a madarkak kivédeni.