Az önmagát, demokratikusnak nevező ellenzék, ráébredt, hogy legitim, törvényes választás útján, esélytelen visszakerülése a hatalomba, ezért áttért az antidemokratikus, erőszakos, hatalomszerző "megoldások" alkalmazására.
Nem tünt fel, hogy a Jobbik akkor rossz, ha a ballibek ellen fordul? Attüól a pillanattól kezdve cuki, ha hozzájuk csapodik. Már nem is zavaró az antiszemitizmusa, stb. Arról is elfelejtkeztek, hogy 2006-ban ők foglalták el a TV székházat, stb.
Egerben is giga-csődületet tartottak, s a teljes ellenzék mozgósítása mellett, sikerült is 5 embert összekapni. Meg is rohamozták petíciójukkal az egri televíziót, amit élő adásban sajnos nem közvetítettek,- videót viszont mi szereztünk az eseményről. Már 4 lájk van a videón és 35-en látták az egri tévé “ostromát”.
Hölgyek, Urak. Feltettem pár kérdést, de nem tudtam itt maradni. Tehát még1×: Volt a betyársereg tegnap a kunigundába? Van-e köze amerikának, az európai történésekhez?
Per pillanat azok a Jobbikosok foglalták volna el a székházat akik 2006-ban. Azon baloldaliakkal együtt, akik 2006-ban elítélték az utcai politizálást, stb.
Sajnos mifelénk ezek a VALÓDI demokratikus dolgok nem működhetnek, mert a nyugati BALLIBERÁLIS média a KETTŐSMÉRCE okán egy éven keresztül a világon létező összes negatív jelzővel ellátná Magyarországot, legalább fél évig visítozna és őrjöngene, ezt pedig sem a magunk sem az ilyen illetők érdekében nem szívesen tesszük meg.
Öcsisajt, "mindenki cége": Láthatólag le vagy maradva egy pár brosúrával. A komenizmus már lassan három évtizede kinyúlt Magyarországon, ha még nem vetted volna észre.
Ugyan már mi köze a jelenlegi köztévének a sajtószabadsághoz? :D Ott csak azt adhatják le amit a gazdi megenged. Engem nagyon zavar, ha a kormány (bármelyik) kisajátítja a köz tulajdonát, és a közpénzt saját céljaira költi. Téged miért nem zavar ez?
Azon az ominózus napon - miközben az RTL-en nyomták a tüntizést ezerrel - az M1 hiradó első híre az volt, hogy Ganajkutykurutyban egy fiatalember tavaly késsel leszúrt valakit. Aztán 13 percen át valami svéd eseményről folyt a "tudósítás", időjárás és reklám. Tüntiről egy szó sem.
Szóval a napi hírek bemutatását - még egy képviselőnek is - külön kérvényezni kell?
(Több TV-m van, általában párhuzamosan szoktam nézni a híreket, mert úgy szórakoztatóbb)